Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Friss megjelenések

2024.05.03. 06:08

photo_2024-05-02_14-47-39.jpg
Az egyik legjobban várt album végre kézzel fogható lesz egy hónap múlva, én már nagyon várom, remélem addig is hallhatunk belőle egy kis ízelítőt.

photo_2024-05-01_15-59-37.jpg
A Barking Dogs új lemeze kazettán is megjelent.

photo_2024-05-03_05-51-11.jpg
A már régebben beígért Stronghold 13 új lemeze is realizálódni látszik.

photo_2024-05-03_05-52-32.jpg
A görög Defender új albuma is napvilágot látott, remélem hamarosan be tudom mutatni a blogon.

photo_2024-04-30_15-14-11.jpg
A német Stahltappenglanz is jelentkezett egy meglepetés koronggal, erről a Bőrfejűek oldalon olvashattok.

photo_2024-04-30_23-51-45.jpg
A londoni skinhead brigád új albuma hamarosan vinylen is elérhető lesz.

Egy régi kecskeméti ismerősömtől jött az ötlet, hogy a Pilis után más tájon túrázzunk. Bencéék a kék túrát csinálták, mi egy egyszerűbb és rövidebb utat választottunk kezdésnek. Verőcéről indultunk a jelzések nem túl egyértelműek, de a leírás segített, így rögtön egy emelkedővel indítottunk, fel a templomhoz és onnan ki a településről. Az út 80%-a lakott területen haladt ez furcsa volt, nem ehhez vagyunk szokva és a természetet jobban is kedveljük, ennek ellenére élveztük az utat és a jó időt is.

dsc_1430ablog.JPG
Az út nagy része patak mellett haladt egészen Szokolyáig. Több hídon is át kellett menni, a lakott területről kiérve kiszélesedett a víz, sok helyen hódvárhoz hasonló gátakat alkotott a feltorlódott uszadék fa.
Szokolya ismerős volt, pár éve voltunk ott egy ásványgyűjtő túrán ahol opálokat lehetett gyűjteni.

78ad7eb1-81fe-4993-80bf-44e586409c18blog.jpg
Az utunk eleje egy darabig arra tartott ahol az opál lelőhely van, de mi maradtunk a sínek közelében. A vasút le volt zárva felújítás miatt. Út közben láttuk, hogy még hétvégén is dolgoznak a felújításon.
Szokolya után egy kis emelkedő jött ami egészen Nógrádig tartott kisebb megszakításokkal, végig gyönyörű tájon vitt az út. Néhol még kicsit saras volt az út, főleg ahol traktorok is jártak, de nem volt vészes, nem lettünk nyakig sarasak. Az erdőből kiérve aszfalton gyalogoltunk be Nógrádra, az hangulatos, bár már kicsit leamortizált kerítések közt kanyargott.

571da47c-11b7-4097-9218-77990140f06cblog.jpg

A város széléről már megpillantottuk a várat ami pár hónapja le van zárva. Mi még láthattuk, 7-8 évvel ezelőtt, bár már akkor sem tűnt biztonságosnak.

dsc_1435ablog.JPG
Innen már egy könnyed séta volt a buszmegállóhoz a központba, ahonnan a vonatpótló buszok indultak meglepően pontosan.

The Yardbombs - Hate For Hate

2024.04.25. 07:52

photo_2024-04-20_16-20-37.jpg
Az ausztrál legenda ismét új albummal jelentkezett, ezúttal az amerikai hardcore színtér egyik nagyszerű zenekara előtt tiszteleg, a Blood for Blood előtt. Már maga a borító is a Blood for Blood - Live in Exile borítójára hajaz, de ezen kívül két nagyszerű dalt is feldolgozott amerikai srácoktól, a Some Kind of Hate és a White Trash Anthem című számokat. A korongon 13 nagyszerű, lendületes old school hc szerzemény hallható a zenekar egyszerű, nyers stílusában.
A lemezt hagyományos CD tokban jelent meg, 8 oldalas szövegkönyvvel. A dalszövegek mellett megemlékezik az egy éve elhunyt nagyszerű ausztrál gitárosról Andrew "Burnsey" Burns-ről, aki többek közt a Death Headsben is gitározott.
Beszerezhető: https://nsbp.shop/en/product/yardbombs-hate-for-hate/


London Breed - No Regrets

2024.04.18. 17:33

photo_2024-04-14_22-30-51.jpg

Egy új 10 számos koronggal jelentkezett az angol duó. A zene a korábban megismert ,,cock sparreres" hangzás, minden féle nyálas sallang nélkül. A szövegek főleg a skinhead életérzésről szólnak.  Rögtön az első dalból megtudhatjuk, Brad 1982 óta skinhead és nem bánt meg semmit, olyannyira, hogy ez lett a lemez címadó dal - No Regrets. A második szám arról szól, hogy megmondtuk, hogy ez fog történni, hát ne gyere hozzám sírni. A harmadik dal Skinhead Mick (Section 88) és Nice Man Ray emlékére született. Told Ya So - egy szám az elmúlt közel 25 évről, olyan dolgokról melyek egykor vagy néha még ma is összeesküvés elméleteknek tűntek/tűnnek. Skinheads Live Forever - azt hiszem ehhez nincs mit hozzáfűzni, a cím magáért beszél. Switchblade Psycho - egy bomlott elméjű alak dala. In Your Blue Eyes a cím egy romantikus dalt sejtet, de ez nem egészen az, tisztelgés a nők előtt akik mellettünk állnak. Szenteltek egy számot Jimmy Savillnek aki egy pedofil bűnöző volt, gyerek műsorokat vezetett a BBC-n, így könnyen be tudta cserkészni áldozatait.
You're Never Alone - Bár gyakran úgy érzed, de sosem vagy egyedül ott állunk az oldaladon. Az utolsó dallal pedig megszületett a Chaos in the Sun rendezvény sorozat ,,hivatalos" himnusza.
A 40 perces korong végén csak fogod és újraindítod, egyszerűen nem lehet megunni.
Hagyományos CD tokban jelent meg, 16 oldalas szövegkönyvvel, amelyben a szokottnál kevesebb az illusztráció, a szövegek alatt a Union Jack monokróm fotója van, csak elején a közepén és a végén vannak képek, az összes dalt Brad írta 1994 és 2023 között. A köszönő lista nem túl hosszú, köszönetet mondanak Rok-nak az első számban nyújtott háttér vokálért és Robnak valamint Floyd McCrorynak az élő fellépéseken nyújtott segítségért.
Beszerezhető: https://nsbp.shop/termek/london-breed-no-regrets/

Skinhead himnuszok 4. Anglia

2024.04.14. 16:00

Ha egy korombelit kérdeznek az angliai színtér legjelentősebb skinhead zenekarairól akkor a 4 Skins biztosan az első ötben van. Valószínűleg ez így van Angliában is, hiszen az ottani sknhead himnusz a 4Skins legnagyobb slágere a Chaos. Hogy pontosan mikor írták a dalt ahhoz át kellene nyálaznom a 4Skins könyvet ami valami rejtélyes okból nincs a fiókomban, de az 1982-es korongjukon már szerepelt.
A dal hamar népszerűvé vált nem csak a szigetországban, hanem világszerte, itthon a Z.E.F. már 1985-ben magyar szöveggel játszotta, később az M.A. Skins is, de több zenekar játszotta angol nyelven is (Gusztus, Péntek 13 stb.), a '80-as években a legtöbbet feldolgozott szám volt itthon.
Angliában a mai napig nagyon sok zenekar játsza és nem csak politika mentes zenekarok, a March or Die - Raise the Flag című albumán is szerepel, de a Skullhead is játszotta.
Míg itthon sokan cikinek érzik Oi! bulira járni addig Angliában Ken (Brutal Attack) a 4Skins és az East End Badoes koncerteken is énekelte a színpadon a Chaos című számot több alkalommal.
Dalszöveg:

Do you remember the days in 69?
Seeing all the skinheads standing in a line
Foaming at the mouth, Waiting for a fight
High boots, cropped hair, what a fuckin sight

(Chorus) Come back of the skinhead
come back of the boot
People that we don't beat up
We're gonna fucking shoot
We are the new breed, we will have our say
we are the new breed, we ain't gonna die

Trouble east London
Trouble in the street
On the street corners
Where the gang still meets
Talking about the weekend
What they're gonna do?
If you aint careful
They are gonna do you!

(Chorus)

Chaos in the city
Civil war now
Skinheads taking over
Like skinheads know how
Skinhead with his boots on
Nobodys fool
Skinheads taking over
Chaos is the rule!
Chaos, chaos, chaos - dont give a toss
Chaos, chaos, chaos - dont give a toss!







Aki ismeri a blogot az már biztosan találkozott a Plastic Surgery - Rivolta című számával. Ez a dal a zenekar 1986-os kislemezén jelent meg első alkalommal. Mára nincs Olaszországban olyan koncert ahol ne adnák elő ezt a számot. Nem csak skinhead koncerteken, hanem hc és identity rock (nemzeti rock) koncerteken is éneklik, szinte minden zenekar repertoárjában szerepel a színtéren. 
A dalt a spanyol División 250 lefordította és az ottani színtéren is népszerűvé tette Revuelta címmel.

A  dal szövege:

Per le vie e per le strade
Per le piazze e per i campi;
Un rumore sta crescendo
Un clamore sta aumentando;
Le serrande abbassate
Sguardi muti tra i passanti;
Voli charter per i ricchi
Tonfi sordi nei sobborghi...

Rivolta!rivolta!rivolta!
Rivolta!rivolta!rivolta!

Sembra più una festa
Che un massacro di innocenti;
E che al posto della noia
Ci sia solo l'allegria;
Niente più controlli
Chi conosce polizia?
Bande di guerrieri
Fanno rossa la via;

Rivolta! rivolta! rivolta!
Rivolta! rivolta! rivolta!
Rivolta!rivolta!rivolta!rivolta!rivolta!
Rivolta si,rivolta,rivolta!




Spanyolul:

Por las calles y por las carreteras, por las plazas y por los campos
Un rumor está creciendo, un grito se está alzando
Las persianas bajadas, miradas silenciosas de los transeúntes
Vuelos chárter para los ricos, golpes sordos en los suburbios.

Revuelta, revuelta, revuelta
Revuelta, revuelta, revuelta

Parece más una fiesta que una masacre de inocentes
Y al final del aburrimiento hay solo alegría
Todo está descontrolado, ¿alguien conoce a la policia?
Bandas de guerreros hacen la calle roja.

Revuelta, revuelta, revuelta
Revuelta, revuelta, revuelta

No queremos un futuro sangriento para ti,
Pero no queremos morir contigo
La única oportunidad para la juventud es esta
Estamos listos para gritar, para gritar.

Revuelta, revuelta, revuelta
Revuelta, revuelta, revuelta


Revuelta, revuelta, revuelta, revuelta, revuelta
Revuelta sí, revuelta, revuelta


A németeknél több klasszikus nóta is van, de talán a legikonikusabb a Böhse Onkelztől a Stolz. Ez a dal is több, mint 40 éves, először a zenekar Der Nette Mann című lemezén jelent meg 1984-ben, majd a Mexico című EP-n is egy gyorsabb változat.
Manapság több zenekar is játsza: Combat BC, Haymaker, Hafenhauer egész biztosan, de gyanítom sokkal több koncerten felcsendül.



A dal szövege:
Einer von vielen mit rasiertem Kopf
Du steckst nicht zurück, denn Du hast keine Angst
Shermans, Braces, Jeans und Boots
Deutschlandfahne, denn darauf bist du stolz
Man lacht über Dich, weil Du Arbeiter bist
Doch darauf bin ich stolz, ich hör' nicht auf den Mist

Du bist Skinhead, Du bist stolz
Du bist Skinhead, schrei's heraus
Du bist Skinhead, Du bist stolz
Du bist Skinhead, schrei's heraus

Du hörst Oi!, wenn Du zuhause bist
Du bist einer von ihnen, denn Du bist nicht allein
Du bist tätowiert auf Deiner Brust
Denn Du weißt welcher Kult für Dich am besten ist
Die Leute schau'n auf Dich mit Hass in den Augen
Sie schimpfen Dir nach und erzählen Lügen über Dich

Du bist Skinhead, Du bist stolz
Du bist Skinhead, schrei's heraus
Du bist Skinhead, Du bist stolz
Du bist Skinhead, schrei's heraus

Einer von vielen mit rasiertem Kopf
Du steckst nicht zurück, denn Du hast keine Angst
Shermans, Braces, Jeans und Boots
Deutschlandfahne, denn darauf bist du stolz
Man lacht über Dich, weil Du Arbeiter bist
Doch darauf bin ich stolz, ich hör' nicht auf den Mist

Szinte minden országnak van egy skinhead ,,himnusza" amelyik szinte minden koncerten elhangzik, a szövegét minden skinhead kívülről fújja. Itthon ilyen a Skinhead induló melyet a Mos-oi' adott elő 1983 februárjában. A dalt évtizedekig szinte minden hazai koncerten előadták, ma már legfeljebb csak az Oi-kor koncertjein csendül fel.






Történelmi vásár

2024.04.07. 09:26

A Budapesti Aquincumi múzeum adott helyet a Történelmi vásárnak. Egy fiatalkori komám hívta fel a figyelmem a rendezvényre, akivel több közös érdeklődési pont közül a történelem iránti rajongás és köztük a viking korszak szeretete kapcsán indultunk útnak a rendezvényre.
Nyitás után nem sokkal értünk oda, már kisebb sor állt a bejáratnál, de 10-15 perc várakozás után bejutottunk.

dsc_1270-crop.JPG
Elsőként a múzeum állandó kiállítását tekintettük meg, római kori ruhák, edények mellett pár őskori lelet is ki van állítva. Teljesen szabadon lehet fényképezni mindent, ami itthon elég ritka. 
A kiállítás után körbejártuk a történelmi vásár árusait. Mjölnirt szinte mindenhol lehetett kapni, néhány kézzel kovácsolt darabtól eltekintve az összes többi a kínai áruházakból származott vagy azok replikája volt (Alli, Temu stb.) a 600-1000 Ft közötti árakon megvásárolható medálok itt 5000 Ft-tól 40.000 Ft-ig terjedő összegig voltak beszerezhetőek.

dsc_1276a.JPG


Az árusok többsége kézműves volt, fafaragó, ötvös, kovács, a többségük egy-egy korszakra, népre szakosodott, de azért voltak átfedések bőven. Persze volt boszorkány / sámán akitől a mesterségéhez szükséges kellékeket lehetett beszerezni (ásványokat, fiolába zárt állatszőröket stb.), lehetett kapni szöveteket több helyen is 10.000 Ft/m² ártól. Többen is árultak késeket, bicskákat, seaxokat, kardokat az árak 15000 Ft-tól a csillagos égig értek, sok olyan gyenge replika volt, hogy ki sem volt élezve. Voltak balták és fokosok is, az utóbbi vásárlásán gondolkoztam, de az árakat elnézve eldöntöttem, hogy nem ott fogom beszerezni.

dsc_1274a.JPG

Az árusok után megnéztük a kiállítást az udvaron, egy római nemes háza volt berendezve egy épületben.
Amit nagyon hiányoltunk az a büfé volt, egy kürtöskalács áruson kívül csak a múzeumban található két automata látta el a vendégeket étellel-itallal, ami bizony elég kevésnek bizonyult. Sem sört, bort, üdítőt nem árultak, sem lángost, kenyérlángost vagy lacipecsenyét. 

dsc_1292-cropa.JPG

Kétszer végig néztük az árusokat, ezután a hagyományőrzők következtek, elsőként a Norde Gard (Északi Gárda) akik lengyel és szerb vendégekkel voltak jelen. Mellettük római kori hagyományőrzők kaptak helyet a terület másik felén egy középkori lovagi sátor állt egy száll páncélos vitézzel.

dsc_1312a.JPG

Ezután a párbajok helyszínére mentünk, ekkor még a szivacskardos párbajok folytak, de már készülődtek az éles küzdelmekre. Legnagyobb létszámmal a Norde Gard volt jelen, de a Falka és a külföldiek is szép számmal szerepeltek.
A harcosok többsége kardokkal küzdött, de ketten dán baltával is ringbe szálltak.

dsc_1388a.JPG
Nagyon sokáig lekötött a verseny, de a magunkkal hozott ásványvíz és szendvics már rég elfogyott, így a szomjúság és éhség győzedelmeskedett és elindultunk haza nem sokkal a harcászkodás vége előtt.

dsc_1402a.JPG

Whitelaw - We will defend

2024.03.20. 14:42

screenshot-2024-02-27-083727.png
Egy hónapja jelent meg az angol skinhead zenekar tizedik albuma. A zenében nem sok változás történt a 12 dal nagy része középtempós vagy kicsit gyorsabb szerzemény a megszokott stílusban. 
Első meghallgatás után a címadó We will defend és a Britain Awake lett a két kedvenc, de ahogy lenni szokott nálam az összes dal tetszik és még hetekig a lejátszóban lesz a korong, a Whitelaw az egyik olyan zenekar amelyiket sosem tudom megunni. 
Sajnálom, hogy a srácok nem tudják elhagyni a szigetet, már jó lenne őket ismét színpadon látni és az új dalokat élőben meghallgatni.
A lemez hagyományos CD tokban jelent meg, 12 oldalas szövegkönyvvel, sötét grafikával és jól olvasható fehér betűkkel, a közepén két oldalas fotó a zenészekről. A Midgård records igazán kitett magáért, egy színvonalas kiadvány lett amit nem csak hallgatni jó, de jó kézbe venni is.



Beszerezhető: https://nsbp.shop/termek/whitelaw-we-will-defend/

A tavalyi túránkat tettük meg a múlt hétvégén visszafelé. Míg tavaly több, mint 600 méter szintemelkedés volt benne, most sokkal visszafogottabb volt a túra a valamivel több, mint 300 méter szintemelkedéssel.

dsc_1170ablog.JPG

A leghosszabb emelkedő rögtön Pilisszentlászló határában kezdődik és majdnem Pap-rétig tart, a sár miatt csaltunk kicsit és a Pap-rét előtti szakaszt aszfalton tettük meg, így volt alkalmunk a kilátásban gyönyörködni, ami csak addig élvezhető amíg a levelek megjelennek a fákon.

img_3039blog.JPG
Pap-rét után volt egy sarasabb szakasz, de kis odafigyeléssel járható volt. A kék jelzés elfordult Visegrád felé, mi mentünk tovább a piroson, nem sokkal később megpillantottuk a kedvenc rétünk ahol megálltunk enni pár falatot.

dsc_1172ablog.JPG
Innen Vörös-kőig volt még egy emelkedő, de az már jelentéktelen volt az út elejéhez képest. Vörös-kőnél megálltunk nézelődni, gyönyörködtünk a kilátásban. A 2. világháborúban német lőállás volt ezen a helyen.

dsc_1182ablog.JPG
Innen már viszonylag gyorsan leértünk Leányfalura, az út végig lejtett, a sarasabb részeket az út melletti jól kijárt ösvényeken ki lehetett kerülni. Csak egy helyen álltunk meg pár percre, egy villanyoszlop tetején egy mókus ugrándozott.

6c763130-f2f3-4291-9aa9-cf481fff274aaa.jpg

Romer: Hunnia Fiai

2024.03.16. 18:14

photo_2024-03-16_06-59-40.jpg

 ,,A splitsorozat második részén az új magyar supergroup a They Want Your Soul és a Wiesel (Heureka, Kategorie C etc) által jegyzett chilei-német, spanyol nyelvű RAC-t játszó LANZ szerepel 5-5 nótával.
A TWYS tagjai a legjobb magyar zenekarok tagjaiból verbuválódtak, a 2023-ban megjelent sikeres debütáló albumukkal megkezdett utat folytatják erőteljes, modern hangzású metal, hc elemeket tartalmazó zenéjükkel. Jól eltalált magyar nyelvű, hazafias szövegek.
A Lanz eddig egy teljes albummal jelentkezett illetve 3 daluk hallható a United III. 4-es split lemezen."

 Ezeket olvashatjuk a kiadó weboldalán, de a Lanz ezen kívül kiadott egy demót Desata Tu Ira címmel 2018-ban és több válogatás albumon is szerepelt köztük a Nordic Power R'N'Roll 3.-on.
A kiadvány ma jelent meg így eddig csak egyszer tudtam meghallgatni.
A lemez a magyar csapattal kezdődik öt nagyszerű dalt hallhatunk tőlük leginkább a moden német RAC színtér dalaira emlékeztetnek a számok, de hallhatunk tőlük egy hard core-osabb szerzeményt is amely engem leginkább a Moshpit-ra emlékeztet. Az öt szám egyáltalán nem unalmas, hallhatunk a zene alatt híradó részletet a '40-es évekből, az egyik számban egy induló dallamai is felcsendülnek egy gitáron. 

A Lanz valamivel dallamosabb zenét játszik, erőteljes mély énekkel kísérve, ha valamihez hasonlítanom kellene akkor a Brigada Totenkopf dallamosabb számai ugranak be a zenéjükről.

A lemez hagyományos CD tokban jelent meg, 12 oldalas szövegkönyvvel, a szövegek jól olvashatóak, minden szöveg alatt odaillő illusztráció, a hátsó oldalon a kiadó reklámja és egy rövid köszönő lista. A szövegkönyv és a borító dizájnja a Mistreat kiadványaira emlékeztet, talán a farkasok és a pasztell színek miatt.



A kiadvány beszerezhető: https://nsbp.shop/termek/they-want-your-soul-lanz-brothers-in-mind-vol-2/

Új művészeti stílus: AI

2024.03.15. 02:54

photo_2024-03-12_13-35-52.jpg 

 A tegnap megjelent új póló kapcsán ismét eszembe jutott, hogy már régebb óta terveztem, hogy írok egy bejegyzést a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körben történő felhasználási lehetőségei közül a képalkotásról. A mesterséges intelligencia egy elég vitatott témakör és most nem is akarok belemenni, abba, hogy ezt is emberek készítették, meg, hogy csak már meglévő adat és kép állományból lopkod stb...
 Azt a részt is átugornám, hogy pornográf tartalom gyártásra is használták már vagy hamis régiség lelet gyártásra (átverésre).

tengrai_image_1710409318_9656494.png

 A mesterséges képalkotó szoftverek, illetve online felületek általában a szegény emberek grafikusai, én magam is készíttettem már illusztrációt blogbejegyzéshez, a holnapi sakk verseny plakátját is ezzel készítették, ezzel készültek egy napokban megjelenő CD szövegkönyvének illusztrációi is. Tehát a köreinkben is egyre ismertebb és elfogadottabb. 
Természetesen ez a technika még gyermekcipőben jár, gyakoriak az anatómiai hibák, hiányzó vagy plusz végtagok, túl szimmetrikus arc, aránytalan testalkat, képen szereplő tárgy - ember - állat méretarányai...

tengrai_image_1709132705_7384727.png

Gyakori hibát okoz a hiányos adatbázis, ha nincs adat Rózsa Sándorról, vagy az alföldi csikósokról a szoftver akkor is készít képet, amelyen valószínűleg egy angol lovas vagy egy magányos csikó lesz, ha betyárt szeretnénk akkor kapunk egy Zorrót. Problémát jelenthet az is, ha nem vagyunk elég pontosak a leírásban, ha nem írjuk ki, hogy europid nőt szeretnénk a képre jó eséllyel ázsiai arcvonásokat kapunk, hiszen a legnagyobb számú szelfit ők készítik, így az adatbázisok velük vannak tele, persze vannak polkorrekt (woke) programok is ahol a pontos kérés ellenére is kerül eltérő rasszú a képek közé.
Az elsőként a sci-fiből, fantazyból, horrorból és a mese illusztrációból fognak kiszorulni a grafikusok, de előbb-utóbb sorra kerül minden, hisz egy jobb program 15-20 féle stílusban tud rajzolni és az ügyesebb felhasználók már képregényt is tudnak készíteni (nekem nem sikerült).

tengrai_image_1709613375_8454657.png
Lassan egy elfogadott művészeti ággá nőtte ki magát, bár még kiállításokat nem rendeznek és díjakat nem osztogatnak, azért az emberek körében egyre népszerűbb. A stílus majd lassan háttérbe szorítja a fotózást is, hisz elég beírni, hogy az országházat szeretnénk látni naplementében és már meg is kapjuk pár másodperc után, nem kell Angliába utaznunk egy Vespás találkozóra, pár karakter beírása után lehet képünk a népszerű motorról is.

tengrai_image_1710406254_8309345.png

Gyakori hiba, hogy a helyesírás még nem erőssége a szoftvereknek, egyszerűbb szavakat is képtelenek pontosan leírni, mondatokkal ne is próbálkozzunk. A legtöbb AI tud magyarul, de rendre angol szavakat ír a képre, keveri a betűtípusokat, hogy csak a legáltalánosabb hibákat említsen ezen a téren.

tengrai_image_1710408386_3715217.png
Én bízom benne, hogy hoz némi árcsökkenést is az, hogy egy könyvhöz nem kell milliókat fizetni egy illusztrátornak, százezreket egy grafikusnak egy egyszerű lemezborítóért, ha csökken a fotózás iránti igény a youtuberek miatt alaposan túlárazott fényképezőgépek árai is esnek valamelyest.

tengrai_image_1710370771_5429099.png
A felhasznált képeket én készítettem egy ingyenes oldalon ahol engedélyezve van az elkészült képek szabad felhasználása.
A póló megvásárolható: https://nsbp.shop/termekkategoria/ruhazat/nordic-sun/

hassfront.jpg
A Waffenbrüder produktion ritkán ad ki lemezeket, de ha megteszi az mindig nagyot szól. Most a méltán népszerű brazil nsbm zenekar eddig megjelent demóját és két albumát adta ki, kiegészítve két új szerzeménnyel, mindkettő feldolgozás, az egyik a Brutal Attack klasszikusa a Stronger than Before a másik a legendás Absurdtól a Gates of Haven. 
A zenekar népszerűségének oka, hogy az "unalmas, rommá torzított zene alá érthetetlen hörgés helyett" csak mérsékelten torzított a gitár és az ének is több helyen elég érthető, valamint a zene sem sablonos, lassúbb és középtempós dalok mellett találunk olyan szerzeményeket is mint az intróként szereplő NS Dream ami egy kristály tisztán megszólaló gitáron előadott szám, de említhetném a régi német himnuszt is amit egy férfi kórus ad elő.
A zenében és az énekben gyakran találunk olyan elemeket amelyeket a mainstream zenekaroktól is gyakran hallunk, ha nem tudnám, hogy épp egy politikai tartalmú számról van szó, simán hihetném, hogy épp a sátán felemelkedéséről énekel vagy egy sötét véráldozatról.
Ha már szóba kerültek a szövegek, néhányuk ismert emberekről szól, olyanokról, mint Varg Vikernes, Linkoln Rockwell, Brenton Tarrant, Gobineau, de énekel a nevetséges antifa black metálról vagy a közelmúltban magyarul is megjelent Turner Naplójáról.
A lemezen 27 szerzemény hallható, közel 76 percben, mindez digipack csomagolásban egy négy oldalas "füzettel" melyben sajnos szövegek nincsenek, de van egy kép a zenészekről.
A lemez tegnap jelent meg így a terjesztők közül még csak az NSBP kiadónál kapható:
https://nsbp.shop/termek/hasskultur-the-hate-continues/

Daspo – Guardare Avanti

2024.03.08. 02:47

r-27674976-1689358358-5572.jpg
Ismét egy olyan zenekar lemeze került terítékre amelyiket előbb láttam élőben és utána vettem meg a lemezüket.
Tavaly nyáron a Tuono records születésnapi buliján láttam a bandát és szerettem bele a zenéjükbe. 
Olaszországban szerencsére él még a skinhead színtér és vannak még skinhead zenekarok is, annak ellenére, hogy az elmúlt 25 évben sok zenekar megszűnt vagy váltott más zenei stílusra. Az egyik ilyen ízig vérig skinhead zenekar a Venetóból származó Daspo, mind zenében, mind külsőségekben őrzik a skinhead hagyományokat. Persze ezen nem kell meglepődni, régi kipróbált zenészek álltak össze, hogy hangot adjanak a gondolataiknak.
Dallamos, de mégis ütős Oi! zenét játszanak, az olasz nyelv dallamossága pedig még egy extra löketet ad az egésznek.
11 fantasztikus dal közül talán a Caos Totale-t emelném ki amelyik egy Peggior Amico feldolgozás amit korábban nem ismertem.
Azt mondanom sem kell, a lemezt a Tuono Records adta ki, hagyományos CD tokban jelent meg, 12 oldalas szövegkönyvvel, a közepén két oldalon egy jó minőségű együttes fotóval.

r-15563148-1593685675-6341.jpg
4 éve jelent meg a viszonylag fiatal brit zenekar első és mindmáig egyetlen CD-je. A zenekar rendkívül népszerű Angliában, pár éve volt alkalmam látni őket élőben, már akkor tudtam, ha lesz lemezük be kell szereznem. 
A lemezen 12 nagyszerű dalt hallhatunk, középtempós és gyorsabb szerzeményeket. Zeneileg változatos, felfedezhetünk benne Skrewdriverre emlékeztető dallamokat, de amerikai és ausztrál zenekarokra emlékeztető számokat is.
Egy számot mindenképp ki kell emelnem, feldolgozták az olasz Plastic Surgery - Rivolta című számát a refrént a végén olaszul éneklik. Nem véletlen ez a kedvencem, hiszen az eredeti is már lassan 40 éve top listás nálam.
Persze a többi szám is kiváló, például a rock and rollosabb We Stand Alone vagy az utolsó szám a korongon a Family.
A lemez a hagyományos CD tok mellett fa dobozban is megjelent. A hagyományos megjelenéshez 16 oldalas, igényes kivitelű a szokottnál vastagabb, fényes papírra nyomott szövegkönyvet kapunk, jól olvasható szövegekkel és a hozzájuk tartozó grafikákkal.
A lemezt a Rampage Productions adta ki.

Samizdat interview

2024.03.07. 03:50

406317809_312132778375674_346258581885450464_n.jpg 

1. Please introduce your band, when was it formed, who are the members?
- Samizdat was established about 3 years ago. During the first year we recorded 3 tracks in the studio, which we only released on YouTube. Surprisingly, it received positive feedback, so it motivated us to continue. We played our first concert after a year and a half in our already legendary skinhead pub. At the end of last year we recorded our first album, which was released at the end of January this year. There are no personnel changes, we always play with the same lineup.
Martin – guitar/vocals.
Junior - bass
Pavel – drums

 2. Did you play in other gangs earlier?
- In the past Pavel played in a crust punk band and later in quite wellknown oipunk band called Konec hry. Together with Martin they still play in the band Dead Masaryx.
Martin already sang in the mid-nineties in the band Zášt 88, he played drums in Beowulf, bass in Randall Gruppe and Bootboys Social Club, where he played bass and later also drums.
Samizdat is Junior's first band he plays in.




 3. What is skinhead life like in Czechia?
- The scene here is starting to recover a bit again. As people get older, they return again and meet people they knew in past who are willing to organize concerts. I would say that thanks to our bands people are starting to meet again after years. No one needs to prove any political positions anymore and they really just go out to have fun, which is definitely a good thing. Otherwise, being a skinhead is still the same no matter what decade we are in. It's just that we are probably a little wiser now. It will always be problematic for the company when more than 50 skins gather.

 4. Do you have opportunity to perform in your country?
- As I said, the possibilities are increasing. Basically, you could say that smaller concerts happen once a month.

 5. How was the reception of your records?
- According to the feedback people like our album. After all people prefer straightforward music and lyrics that are easy to remember. We do not want to play anything complicated in the future. We will play what we can play. Moreover skins music is supposed to be energetic, aggressive and hard. We have perhaps fulfilled that.


r-29665663-1706814795-9470.jpg

 6. What are your plans in the near future?
- We had barely finished recording of the first album and suddenly we got an offer to record a split CD with a german band. So next month we are going to the studio again to record five songs. We will not reveal more so you can look forward to it. Hopefully there will be more concerts and we will all be meeting.

 7. We Hungarians have always liked Czech bands (Orlik, Branik, Vlajka, Excalibur, etc.), do you know any Hungarian bands?
- Sometime in the early 90s we played united concert with Archivum and Valhalla with the first band. Your scene is very strong, very political and well organized. We know bands like Hundriver, I think one of your first bands was Oi-Kor and the very professional Romer. Otherwise at the end of the eighties, I owned the Pokolgép – Totalis Metal LP and I have to find it somewhere again.

 8. What message do you have for the readers?

-Thank you for your interest and also for your work for the scene. Greetings to all your blog readers. And maybe sometimes there will be an opportunity to play for you too. Keep the faith and stay strong.

Martin

Irónia

2024.03.04. 18:16

skinhead-9236.jpg
Milyen érdekes, hogy a balos csoportok egyik kedvenc mintája egy jobboldali skinheadet, Stuart Nicolt ábrázolja, a kép 1980-ban készült Londonban egy British Movement rendezvényen.

431256739_122171158142024582_8964831553475085469_n.jpg

photo_2023-09-28_11-22-09.jpg

Programok, könyvek, zene

2024.03.01. 13:40

photo_2024-03-01_11-32-30.jpg
Élő  történelemóra az ország közepén.

photo_2024-02-20_05-43-30.jpg
Nemzeti Hang turné

photo_2024-02-27_06-53-46.jpg
A legendás brazil nsbm zenekar új válogatás albuma hamarosan megjelenik és kapható lesz itthon is.

photo_2024-02-28_19-29-42.jpg

Nőnapi meglepetés két nagyszerű zenekarral.

photo_2024-02-17_13-12-50.jpg
Hamarosan napvilágot lát a London Breed harmadik önálló albuma.

photo_2024-03-01_07-08-53.jpg

Az Oi! the Resurrection 3. legfrissebb plakátja.

photo_2024-02-26_12-24-22.jpg
Nyári buli Finnországban

photo_2024-02-16_10-42-17.jpg
Még egy finn buli, a reptérről buszokkal visznek a koncert helyszínére.

photo_2024-02-22_10-19-06.jpg
Koncert a taljánoknál.

photo_2024-02-21_12-42-59.jpg
Ha még nincs meg a Samizdat új lemeze itt beszerezheted.

photo_2024-02-12_05-46-38.jpg
A cseheknél zajlik az élet.

photo_2024-02-02_11-29-21.jpg
Úgy tűnik minden hónapra jut egy buli náluk.

photo_2024-02-21_11-37-30.jpg
Úgy tűnik, ha már egyszer áthajóznak az óceánon túlra akkor északtól délig bejárják a kontinenst.

photo_2024-02-19_09-00-40.jpg
A finnek is feléledtek és egy négynapos bulival ünneplik a húsvétot.

photo_2024-02-18_18-46-21.jpg
A Lobera ahogy ígérte sok koncertet fog adni.

photo_2024-02-14_00-12-28.jpg
Májusi buli az olaszoknál, itt kevésbé ismert, de ott népszerű zenekarokkal.

photo_2024-02-17_05-55-49.jpg
Az Askania méltó emléket állított a legendás angol skinhead zenekarnak a Vengeance-nek egy tribute albummal.

photo_2024-02-16_10-34-42.jpg
Az olaszoknál szinte minden hétre jut egy koncert és szinte mindenhol találkozhatunk nagy nevekkel, van ahol egyszerre többel is.

photo_2024-02-07_21-18-42.jpg
Születésnapi buli két angol és két német zenekarral.

photo_2024-02-08_19-04-55.jpg
Darkwood koncert Limában, az első 30 jegyvásárló extra ajándékok mellett találkozhat Henrykkel.

photo_2024-02-06_14-16-30.jpg
A Pitbullfarm lendületben van, túl vannak az első koncerten, tegnap egy új számmal jelentkeztek és folyamatosan jönnek az új koncertplakátok, vajon ilyen gyorsan megbocsátották neki a mexikói kilengéseit?

photo_2024-02-06_08-05-23.jpg
Két napos szabadtéri folk és viking metal buli.

430484662_797538985724375_1090468951155611364_n.jpg
Április végén Éjisereg koncert.

431133862_937302657754456_1238446631545786081_n.jpg
Aki nem akarja a hazai motoros bulin megnézni őket, az egy fürdőzéssel összekötve láthatja őket Horvátországban.

photo_2024-02-25_20-18-46.jpg
Válogatás lemez az olasz Tuono Recordstól

photo_2024-02-26_06-27-45.jpg
Még egy Lobera fellépés, ha ilyen aktívak talán hozzánk is eljutnak.

photo_2024-02-19_23-49-32.jpg
Skrewdriver - Back with a bang újra keverve a  Midgård recordstól.

Végül néhány könyv:

photo_2024-02-02_19-33-08.jpg
photo_2024-02-19_07-09-15_1.jpg
photo_2024-02-05_07-43-34_1.jpg
photo_2024-02-05_15-39-28_1.jpg
photo_2024-02-21_12-34-21.jpg

True Aggression - Wegweiser

2024.02.29. 12:32

photo_2024-02-29_11-41-18.jpg
Nehéz utolsóként valami újat írni egy ilyen nagyszerű korongról, melyet már az összes ismertebb blog és magazin bemutatott. 
Már az előzetesekben is jól hallható volt, hogy a svéd Ultima Thule féle vikinga rock hangzást, dallamvilágot próbálják adaptálni. Valljuk be nagyon jól sikerült, kiváló kórusok, nagyszerű ének, profi zene, profi zenészek.
Akár a második szám alapján egy új német stílusnak is elkeresztelhetjük Ragnaröck 'n' Rollnak, hisz sokaknak sokkal jobban tetszik (köztük nekem is), mint a svéd zenekar muzsikája.
A lemez valószínűleg széles körben kedvelt lesz, hiszen az ének és a kórus ismerős lehet a fémesebb hangzású kalóz rock, kalóz metál zenekarok lemezeiről is.
A srácok ezzel a lemezzel magasra tették a mércét, remélem tudják majd tartani szintet a jövőben is.
A lemezt az OPOS records adta ki, így nem kell csodálkoznunk a minőségen, mely tetten érhető a bookletben is, a jól olvasható szövegek és viking motívumok mellett találhatunk egy köszönő listát és egy fényképet a zenekarról.



Beszerezhető: https://nsbp.shop/termek/true-aggression-wegweiser/


Samizdat - Kulturní šok

2024.02.28. 09:19

421003679_342195742036044_2108662305261498662_n_1.jpg
Január közepén jelent meg a cseh skinhead zenekar lemeze. Pár éve láttam őket élőben, akkor lenyűgöztek a műsorukkal, ezért egyértelmű volt, hogy be kell szereznem a lemezüket.
Erőteljes oi!, skinhead rock zenét játszanak, rekedtes énekhanggal, letisztult hangzással, rövid gitárszólókkal, azt hiszem, ha angolul énekelnének a nagyobb kiadók is kapkodnának utánuk.
Csehországban a némethez hasonló diktatúra van, így a szövegeik elég visszafogottak, skinhead szubkultúráról, zenéről énekelnek és természetesen egyfajta rendszer kritikát is megfogalmaznak, pl. a halálbüntetés szükségességéről, szólásszabadságról... Sajnos szövegkönyv nincs, így csak a számcímek alapján sejthetjük miről énekelnek.
dsc_7847ablog.JPG
A lemez digipack kiadást kapott, a szövegkönyv (booklet) kivételével minden megvan benne ami egy modern kiadványba kell, a borítót Martin tervezte aki zenélés/éneklés mellett tetováló művész is. Belül van egy jó kép a zenekarról, ami manapság sajnos elég ritka, hátul olvasható számcímek, a lemez alatt a zenekar logója, ahogy a korongon is.
A kiadványt az Oi! the Picnic records jegyzi, ez a 2017-ben indult kiadó negyedik kiadványa.

Cseh hétvége 2024

2024.02.26. 19:33

Néhány hete szólt Gábor, hogy lesz egy koncert a cseheknél, tetszett az ötlet, hogy menjünk, a gyors válaszomnak köszönhetően az utolsó két jegyet sikerült megvennünk.
 A kényelem érdekében kocsival mentünk Ausztrián keresztül. Bécs mellett megálltunk enni, mivel az éttermet én választottam nem igazán panaszkodhattam, hogy pizzán kívül nem volt húsmentes étel és a végén kiderült, hogy kártyával sem lehet fizetni. No legalább volt Hirter sör. A 750 éves, magán kézben lévő sörgyárról és a sörükről már írtam pár éve egy svájci út kapcsán.
 Gábor jól bírta a vezetést, a szokottnál kevesebbszer álltunk meg pihenni, kávézni.
A szállásunk Budweis belvárosában volt, a koncert helyszínétől nagyjából 10 méterre. Miután becsekkoltunk, kipakoltunk elindultunk vacsorázni. Legalább 15 kocsmát / éttermet végig jártunk mire találtunk egy olyat ahol le tudtunk ülni enni. Én előételnek olajban érlelt sajtválogatást ettem, majd egy olaszos ételt, olívaolajos spagettit parmezánnal. Természetesen pár korsó tank Pilsner lecsúszott mellé, illetve szerettünk volna egy vágottat inni, de nem tudták megfelelően csapolni.
Mivel több helyet is ki akartunk próbálni vacsora után tovább álltunk.

dsc_1035ablog.JPG
Mivel a vacsoraidő elmúlt egy korábban kinézett étteremben tudtak két helyet szorítani nekünk. Kezdésnek a hatféle sörből én egy pasztörizálatlan Staroprament kértem, majd egy Hoegardent, végül még egy Staroprament, de most szűretlent és végül maradtam annál. Számomra kötelező cseh ital a borsmenta likör (Bozkov Peppermint) így a második vacsora előtt ittam egyet. Vacsorára fűszerben pácolt mozzarella sajtot ettem salátaágyon, a saláta itt főként a rukkolát jelentette, amit alapból nem kedvelek, de ott elég jól elnyomták a kesernyés ízét a fűszerek és a krém sűrűségű balzsamecet. Vacsora után útitársam rábeszélt még egy helyi italra, ami egyfajta citromos ital, nekem túl erős volt, ha ettől eltekintek nem volt rossz íze.
Közeledett a záróra, így tovább álltunk, pár kapualjjal arrébb egy másik étterembe tértünk be, ez volt az első hely ahol a helyi sörgyár termékét lehetett kapni, Budweiser 33-at.
Csak a bárpultnál kaptunk helyet így gyönyörködhettünk az italkínálatukban, csak rumból volt vagy 100 féle.
Hamar az italokra terelődött a szó, és a csapos már töltötte is Gábornak a kóstolókat, aki szagolt és kortyolt vagy három félét mire választott. Elkövettem azt a hibát, hogy közöltem, hogy nem vagyok rum rajongó, ezen felbuzdulva kaptam egy kiselőadást a rumokról és már ki is volt töltve elém az első pohár. Nem tudnám már jellemezni, de egész iható volt, majd némi válogatás után egy kubai jellegű, édesebb rum került elém, egész finom volt, de Gábor még nem volt elégedett az eredménnyel, valamivel édesebbet szeretett volna, nekem viszont elég volt és lassan zártak is. 
Az eredeti terv az volt, hogy szombat hajnalban elmegyek fotózni, mivel hajnalban feküdtünk le ez így elmaradt. Reggelizni is majdnem az utolsó pillanatban mentünk, már alig volt választék.
Elmentem reggeli után pénzt váltani, majd lenéztünk a szállásunkkal szemben lévő Thor Steinar szaküzletbe, én nem igazán láttam kedvemre való ruházatot, talán gyakorló jellegű vékonyabb nadrág volt ami tetszett, túrázni kiváló lett volna, de végül nem vettem meg. A készlet elég mérethiányos volt így Gábor is elég vékony szatyorral távozott.
Előző este az éttermek zsúfoltságát látva foglaltattunk egy helyi ismerőssel délután kettőre asztalt. Egy körül indultunk, hogy tudjunk előtte nézelődni kicsit és nem akartunk rohanni sem. 
Az egyik kis utcában egyszer csak közre kapott minket két rendőr autó, kiugrott nyolc tagbaszakadt fiatal rendőr teljes fegyverzetben (pisztoly, vipera, spray, bilincs) és elkezdtek csehül magyarázni, végül leesett nekik, hogy nem vagyunk csehek és az egyik tört angolsággal elmagyarázta, hogy az a probléma, hogy kiragasztottunk egy matricát. Gábor közölte, hogy ott volt már 150 másik matrica, de ez nem győzte meg őket, a probléma az volt, hogy mi egy skinhead matricát ragasztottunk ki. Félóra vegzálás után azzal engedtek el, hogy most megúsztuk a büntetést, de, ha meglátnak még egy matricát akkor a maximális 10.000 korona büntetést kapjuk felszólítás nélkül,
(a matricán egyébként semmilyen tiltott vagy nem tiltott szimbólum nem volt, pusztán egy skinhead lány volt rajta).
Az étterem zsúfolva volt és pár ismerős is épp ott evett, többek közt a Samizdat néhány tagja is.
Előételnek hermelint ettünk, életem egyik legjobb hermelinje volt, bár nem volt agyon fűszerezve a hagyma szinte szét volt rohadva benne, annyira érett volt. Én második fogásnak rántott goudát ettem főtt burgonyával, tartárral és áfonya lekvárral. 
Itt végre volt Budweiser original csapolva, én azt ittam, Gábornak a kicsit keserűbb 33 jobban bejött.
A helyiek hívtak egy másik kocsmába sörözni, de mi inkább pihentünk az esti koncert előtt.
A koncert egy kis motoros kocsmában volt, a kicsit értsd szó szerint, egy pici színpad, egy kicsi nézőtér oldalt padokkal, a sarokban pult és a hangosító cucc, előtérben wc és a beléptetés.

photo_2024-02-25_20-39-33.jpg

Este hét előtt lementünk már a pultnál sorba kellett állni, a színpad előtt szerencsére volt pár ülőhely. Mivel éjfél körül abba kellett hagyniuk így hét után nem sokkal kezdtek is. Az első banda a Jihostroi! volt, ők csak feldolgozásokat játszottak főként a cseh skinhead hőskorából Orlik, Branik, Vlajka számokat főként, de a Businesstől a Real Enemyt is, három gitáros, egy basszus és egy dobos, főként a dobos énekelt, de szinte minden tag énekelt szólót, mondjuk a 20 év körüli hosszú hajú metálos srác szájából érdekesen hangzottak a skinhead és az Oi! szavak, de ennyi belefért, jól játszottak és jó hangulatot csináltak, a Business feldolgozásra meg mindenki megmozdult.
A Hard & Smart egy nagyon jó banda, legalábbis CD-n, ott a koncerten valahogy összefolytak a számaik, mintha ugyanazt játszották volna egymás után, szerencsére játszottak pár feldolgozást ami színesítette a produkciójukat, persze aki ismerte a szövegeiket azokat ez nem zavarta, mi leginkább csak a minden dalban elhangzó skinhead szót értettük.
A Violent Stationt már láttam felvidéken egy koncerten, ott rengeteg feldolgozást játszottak és az akkor nagyon tetszett. Most hazai pályán voltak így sokkal kevesebb feldolgozást adtak elő, de a zenéjük így is változatos volt. A csehek nem is igazán akarták leengedni őket a színpadról.

photo_2024-02-26_10-56-18a.jpg

A Skindogs erőteljes zenéje lehengerelt, együtt volt benne a nyers angol Oi! és a jellegzetes német skinhead zene, mindez egy erős orgánumú énekhanggal, vokállal. Azt hiszem a jelenlévő németeknek is jobban tetszett, mint a másik német banda. Természetesen ők is játszottak pár feldolgozást amit mindenki ismert a teremben. Sajnos a klub fennmaradásának érdekében be kellett tartani a játékidőt, így is elmúlt pár perccel éjfél mikor lejöttek a színpadról.
Nagyon jó koncert volt, sok ismerőssel és néhány új ismeretséggel, igazán kár lett volna kihagyni.

Koncert után még elmentünk enni, majd időben nyugovóra tértünk.

Reggel bepótoltam az előzőnap elmaradt fotózást, gondosan ügyeltem rá, hogy a kamera lásson, nehogy gyanús legyek, de a folyópartra érve így is szembe jött velem a már ismerős csíkos autó, mivel a gyalogos hídon átmentem ott már nem tudott követni, így visszafordult. Nem is bántam, így nyugodtan tudtam pár jó képet csinálni az ébredező városról.

dsc_1042a.JPG
Reggelire visszaértem a szállásra, gyorsan összepakoltunk, megreggeliztünk és indultunk haza. Hazafelé jobban telt az idő, az előzőnap vásárolt lemezeket hallgattuk, beszélgettünk. Bécs után álltunk meg enni, onnan már csak egy pihenőt tartottunk hazáig. Útközben még szóba kerültek a következő rendezvények, de úgy tűnik nekem most ki kell majd hagynom párat.

Túra a Dunakanyarban

2024.02.20. 11:26

31100429-2041-4e17-9c99-ebc6b6969659.jpg
A nagyobbik fiam el akartam csábítani a hétvégi Terra Plázára, de neki túrázni volt kedve, be kell vallanom nekem is jobban tetszett a természetjárás. 
Több ötlet is felvetődött, végül egy két évvel ezelőtti túra mellett döntöttünk amelyet akkor a másik gyermekemmel jártunk végig Zebegénytől Nagymarosig. A sors végül közbeszólt a menetrendváltozás és a késések miatt Nagymarosról indultunk a Juliánus-kilátó érintésével Zebegénybe.
Egy hónap henyélés alaposan meglátszott rajtam, fel ugrott pár kiló és az erőnlétem is csökkent. Nagymarosról a kék jelzésen indultunk a Juliánus-kilátó felé, nem követtük pontosan a jelzéseket csak a Sváb-nyereg után, addig gyakran a régi nyomvonalon haladtunk melyet itt-ott kidőlt fák kereszteztek. 
Ragyogó tavaszias idő volt, egy póló és egy pulóver is túl melegnek bizonyult már a túra felétől.

85566533-590b-4549-8412-46cd53f977b0.jpg

A kilátóban nézelődtünk, fényképeztünk és pihentünk egy kicsit. A hely érdekessége, hogy már többször elmentünk mellette, de eddig valahogy mindig elkerültük. Az út a kilátóig emelkedett többnyire, onnan kezdett lejteni. A saras, köves erdei talaj meglehetősen csúszott több helyen is, de nem volt vészes, végül egyszer sem csúsztunk vagy estünk el. A lombok hiánya miatt többször ráláttunk a Dunára, a környező hegyekre, ez újdonság volt, eddig többnyire más évszakokban jártunk erre.
A kilátótól a sárga jelzést követtük, a jó időnek köszönhetően sok túrázóval találkoztunk. 

a8ffbc71-8fd7-46ed-90ae-1737d344beff.jpg

Zebegény előtt megtaláltuk a sárga háromszög jelölést amelyen eredetileg mentünk volna Nagymarosra, így most azon a Trianon emlékműhöz mentünk. Rövid nézelődés után lementünk a városba, majd a Duna partra a Lángososhoz, amely legalább annyira népszerű, mint a hűvösvölgyi kollégája és a lángos is legalább olyan finom.

Minden rendezvényen van egy vagy több sláger termék, nem volt ez másként a hétvégi koncerteken sem.
A Rebel Records kiadványa két formátumban jelent meg, hagyományos CD tokban és médiabook kivitelben, az utóbbi csak a koncerten volt kapható. 

Beszerezhető:
https://nsbp.shop/termek/symphonie-des-blutes-tag-der-ehre/

Day of Honour - Második nap

2024.02.12. 21:49

dsc_0777ablog.JPG
A második nap egy közös ebéddel kezdődött, magyaros ételekkel fogadták a meghívott vendégeiket a szervezők. 
 Ebéd után kötetlen beszélgetéssel töltöttük az időt, míg az est házigazdái átrendezték a helyszínt az esti programokhoz.
Rengeteg ismerős volt, így gyorsan telt az idő, egyszer csak azt vettem észre, hogy már hangol az első zenekar.
dsc_0824ablog.JPG
A Hundriver ezen az estén egy nemzetközi műsorral készült, az első szám a cseh barátaiknak szólt, akik a szám végére tudták a színpad elé küzdeni magukat, rögtön utána az olaszoknak szóló szerzemény következett az Avanti Ragazzi, melyet szinte az egész terem velük énekelt. Két magyar nyelvű dal következett, majd a két évvel ezelőtti nyári slágerük a White Boy Summer, A Magyarország után még egy szurkolóknak szóló dal és utána jöttek a Skrewdriver feldolgozások, melyeket az egész terem együtt énekelt, mint mindig ezen az estén is hatalmas hangulatot csináltak.
dsc_0958ablog.JPG
Mivel az aznapra meghirdetett német zenekar nem tudott eljönni, így volt némi változás a fellépők sorrendjében, így az Álarcband következett, ők több, mint egy órányi műsorral kedveskedtek a nagyérdeműnek, elsősorban a '90-es évek slágereivel szórakoztatva a jelenlévőket. Az első pár számot a színpad előtt ,,énekeltem" minden jelenlévővel együtt, de rá kellett jönnöm, hogy már eljártak felettem az évek és a pogó vagy a pogózók feltartóztatása nem az öreg testemnek való, így elmentem inkább inni egy sört, hogy hátulról élvezzem a műsort.
Legutóbb a pult elöl is nagyszerűen lehetett élvezni a zenét, most akkora tömeg volt, hogy az előtérben már összefolyt egy dühös hangzavarrá az egész. Sörrel a kezemben meg sem próbáltam előre küzdeni magam, inkább az udvarról élveztem a zenét a szemerkélő esőben.
dsc_0872ablog.JPG
A spanyolok fellépését már nagyon vártam, úgy döntöttem lesz ami lesz nem mozdulok a színpad elöl. A srácok az intróval együtt 12 dallal készültek és ráadásként egy két számból álló kombóval. Amíg hangoltak a közönség Bátááájóóó, Bátájó rigmussal biztatta őket. 
A srácok profi zenészek, nem csak a zenéjük, de a színpadi mozgásuk, koreográfiájuk is teljesen kidolgozott. Minden koncertjük egy élmény. Legutóbb egy spanyol cégnél dolgoztam, már ott agyaltam rajta, hogy a Primavera-t megtanulom, sajnos nem tettem, így most csak a refrén egy részét tudtam együtt énekelni velük:
Primavera lejos de mi patria
Primavera lejos de mi amor

dsc_0898-crop.JPG

Két szám közt megemlékeztek az esemény apropójáról és a gyalázatos kommunista vöröshadsereg terrorjáról.
Természetesen a legnagyobb "sláger" most is az Al Arma volt, az első pár akkord után zengett a terem: Al arma, al arma, al arma!!!
Óriási élmény volt a koncert és alig várom, hogy újra lássam őket valahol.
A dobfelszerelés nem volt hozzászokva a zenekar tempójához, így párszor leesett a mikrofon a pergőről és úgy alapból a szétesés határán állt a cucc, de végül csak kibírta. 
A dob cucc a következő banda hangolásakor is okozott némi problémát, de a srác rutinosan megoldotta és egyszerűen szétkapta, leszedte a felső tamot és még
 amire nem volt szüksége.

dsc_0970ablog.JPG
Geriék olyan klasszikusokkal indítottak, mint az "Ez vagyok" és az "Erősebb igaza" .  Az énekesnek jót tett az edzés, energikusan, lendületesen beélte a színpadot, egy pillanatra sem állt meg, azt hiszem lassan lekörözi Macit.
Az elmúlt 10-12 évben többször láttam a bandát élőben, de ezen a bulin jött át először a '90-es évek feelingje, talán a két nagy hazai legendának köszönhetően, hiszen régen álltak már egy színpadon. A két napos rendezvény kivette az energiát belőlem így a buli vége felé, ezért kimentem ismét egy sörrel és az udvarról élveztem a zenét. Skinhead, Helyes úton, Inkább halott a fiatal korom rengeteg emlékét idézte fel.
Hatalmas élmény volt ez a hétvége, nagyszerű szervezés, nagyszerű zenekarok, rengeteg barát, bajtárs, jó volt ismét érezni az összetartást, összetartozást.



Day of Honour - Első nap

2024.02.12. 05:53

 Ahogy minden évben, úgy idén is a Blood and Honour Hungária szervezte a Becsületnapi rendezvény sorozat zenei részét. A régi recept az volt, hogy első nap egy Welcome partyra került sor néhány akusztikus fellépővel. A fokozott érdeklődés miatt ez mára túl nőtte magát és két teljes értékű koncert megrendezésére került sor.
  A helyszín egy fővárosi étterem volt, nem a legalkalmasabb egy koncert megszervezésére, de a lehetőségek eléggé beszűkültek Budapesten ahogy erről a szervezők honlapján is olvashattok (28.hu). 
 A szervezés titkosságát annyira komolyan vették, hogy mi akik több évtizedes barátságban vagyunk a srácokkal, még mi sem tudtuk meg hamarabb, hogy hol lesz a rendezvény.
A helyszín egy családias hangulatú étterem volt, most némileg kicsit átalakítva, a nagy pult előtt az asztalok összetolva a baráti társaságoknak és az árusoknak, a kisteremben csak árusok voltak, a Loyalty Records és az NSBP shop mellett a szervezők standja kapott helyet, a rendezvény teremben a lakodalmas rockhoz kialakított színpadból próbálták a srácok a lehető legtöbbet kihozni.
 A rendezvény nem meglepő módon igazán családias volt és nem csak a sok régi ismerős miatt, hanem szó szerint is, nagyon sok vendég jött családostól, gyerekekkel itthonról és külföldről egyaránt.
 A koncert még el sem kezdődött az étterem alkalmazottai öt percenként cserélgették a hordókat mind a két pultban, egyébként dicséret illeti őket, egyszer sem kellett hosszabb ideig sorba állni, pedig nem csak italt, hanem ételt is felszolgáltak.
Az első fellépő a lengyel brigád volt, némileg más műsorral készültek, mint tavaly novemberben, akkor nagyobb számú lengyel rajongóval jöttek, így azon a bulin a dallamosabb, együtt éneklős dalaikat adták elő, most keményebb riffek is felcsendültek.
dsc_0733ablog.JPG
Azért nem jöttek egyedül, a rajongóik egyen pólóval készültek, elöl Ragnarok Odwet Team felirattal. Az első pár akkord után megtelt a tánctér a lelkes közönséggel. Annyira, hogy nem is igazán tudtam jobb képeket készíteni róluk. Azt hiszem Laci barátommal hamarosan fel kell vennem a kapcsolatot, hogy segítsen beszerezni a zenekar régebbi lemezeit, mert nekem csak a legutóbb megjelent split album van meg tőlük és be kell vallanom egyre jobban tetszik a zenéjük. Nem néztem az órát, de úgy gondolom több, mint egy órát játszottak. Mikor hallottam, hogy az októberi bulira jönnek lengyel bandák reménykedtem, hogy ők lesznek, de az Obled és a Konkwista tér vissza hazánkba. Azért remélem hamarosan láthatom őket még itthon.
A szünetben kimentem az udvarra levegőzni, ott egy hatalmas fedett tér van, a rendezvény alatt dohányzóhelyként üzemelt és a BH Crew standjának adott helyet, a csepergő eső miatt, de nyáron akár koncertet is lehetne ott tartani. 
 Odabent közben bekövetkezett az ami lassan már megszokottá válik a hasonló rendezvényeken, a rendezvénynek teret adó vendéglátó egység a figyelmeztetés ellenére sem hiszi el, hogy ott a skinheadek igen is fognak inni, így fél 10-kor elfogyott a csapolt sör és a dobozos/üveges készlet is alaposan megcsappant, szerencsére a tulaj a hibát gyorsan korrigálta és elment utánpótlásért, aztán nem sokkal később még egyszer.
Adrienék bár fiatal csapat, de mind tapasztalt zenészek így gyorsan hangoltak és már csaptak is a húrok közé. Nem bízták a véletlenre, csupa nagyszerű, ismert slágert adtak elő. 

dsc_0755blog.JPG

Egy Landser dallal indítottak amire egyből összegyűlt a nagy számú német vendég sereg az összes idősebb zenerajongóval és együtt énekeltek az énekesnővel. Nagyon változatos műsorral készült a csapat, a megszokott Skrewdriver dalok mellett No Remorse, Nordic Thunder, Rahowa slágerek is felcsendültek, azt hiszem a műsoruknak simán adhatjuk a '90-es évek legnagyobb slágerei címet. 
Mivel a színpad egy szintben volt a tánctérrel szegény rendezőknek elég alaposan meg kellett küzdeniük a táncoló, pogozó tömeggel, nem irigyeltem a fiatal srácokat.
Elkövettem azt a hibát, hogy amikor a németek elkezdtek hangolni én elmentem egy korsó sörért. Ez óriási hiba volt, mire visszaértem már a csillárról is emberek lógtak és az ajtón nem hogy bemenni, de még csak belátni sem lehetett. A koncert előtt együtt ebédeltünk a srácokkal akkor kellett volna kihasználni a lehetőséget és készíteni pár képet róluk, mert itt esélytelen volt. Azóta is verem a fejem a falba.
Az új német RAC zenei színtér nem a szívem csücske, így csak félfüllel figyelek rájuk, bár ebbe a csapatba is beleszaladtam, de akkor nem hagyott túl mély nyomot bennem, úgy tűnik nagy hibát követtem el, hogy nem füleltem jobban, végre van egy olyan zenekar amelyik nem hörög, nem torzítja el az énekhangot, dallamos, mégis ütős zenét játszik érthető énekkel. A fellépésük után körbe szaladtam a kiadók standjainál, de senki nem hozott tőlük CD-t.
A nagyobb számú német rajongó táboruk néha hangosabban énekelt, mint az énekes, jó volt hallani, hogy mekkora hangulatot csináltak, sajnálom, hogy nem sikerült nagyobb koncerttermet szerezni az eseménynek.
Valószínűleg az összes számukat eljátszották és minden bizonnyal pár feldolgozást is, mert közel két órán keresztül tépték a húrokat és a tömeg még ekkor sem akarta engedni, hogy abbahagyják.
Ahogy az lenni szokott senki sem akart még hazamenni a koncert után, rengeteg ismerős jött egész Európából, ha a nyelvi nehézséget meg is gátolták a hosszabb beszélgetést, azért egy kézfogás, egy mosoly, pár kedves szó jutott mindenkinek.

r-5164320-1386252344-2133.jpg
A lemezt legalább 10 éve vettem, már nem emlékszem, hogy Someon's Gonna Die című számot hallottam valahol vagy egy hangmintát, mindenesetre az előbb említett szám fogott meg. 
A lemezt a Loyalty recordstól vettem meg. Az első perctől nagy kedvencem volt, évekig a lejátszó közelében volt, nem csoda, hogy most is ott találtam meg, gyakran kerül a lejátszóba.
A fent említett Blitz dalon kívűl még egy Indecent Exposure és egy Gerbenok feldolgozás is hallható a lemezen.
A korongon minden szám egy örök sláger, de a címadó dal mellett még nagy kedvencem az Angel of the Night.
Klasszikus angol Oi! zene egy német zenekartól. Korábban nem ismertem a zenekart, pedig játszottak Magyarországon is, valahogy elkerülték a figyelmem.
Hagyományos CD tokban jelent meg 2013-ban az Oldschool Records gondozásában, 16 oldalas szövegkönyvvel melyben a szövegek mellett képeket találunk a zenészekről, zenekarról. 
Olyan színvonalas kiadvány, mely a mai napig megállja a helyét.
2019-ben az azóta megszűnt Onugor blog is írt albumról: Onugor: Faustrecht - For The Love Of OI!

photo_2024-01-27_16-35-27.jpg
Kezdjük egy könyvvel, Baranyi Tibor Imrét a tradicionalizmus iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni, érdeklődőknek itt a könyv tartalma: https://tradicio.org/wp-content/uploads/2024/01/utmutat.pdf

photo_2024-01-24_14-28-20.jpg
Márciusban ismét sakk verseny, immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Bornemissza Gergely Sakkkupa.

photo_2024-01-31_18-27-19.jpg
A Tuono records gondozásában jelent meg az Armco négy lemezes box mely a zenekar teljes életművét passzírozta egy dobozba. A kiadvány 35€-os bevezető áron kapható.

photo_2024-02-01_12-51-30.jpg
Az egyik nagy német kedvencem ismét új albummal jelentkezik az OPOS records jóvoltából.

photo_2024-02-01_18-48-01.jpg
Egyik örömhír a másik után, a Whitelaw is új albumot ad ki, akik használják a telegramot már ízelítőt is hallhattak belőle, én már várom, hogy kézbe vehessem.

photo_2024-01-26_03-22-30.jpg
Új albummal jelentkezik a chilei brigád, a srácok nagyon aktívak mostanában, úgy látszik fellendült az élet Közép- és Dél-Amerikában.

photo_2024-01-30_02-07-53.jpg
A pilzeni Hetzer első albuma most bakeliten jelent meg, márciusban élőben is láthatjátok a srácokat ahol valószínűleg beszerezhetitek a korongot.

photo_2024-01-26_17-24-35.jpg
A rostocki csapat körül zajlik az élet, a lemezük nemrég megjelent 100 darabra limitált digipack formátumban és a szerencsésebbek eljuthatnak a koncertjükre mely Berlin közelében lesz megtartva.

photo_2024-01-22_19-26-36.jpg
A finn csapat legális dalait tartalmazó album most bakeliten jelenik meg a D88 kiadó jóvoltából.

photo_2024-01-26_20-29-11.jpg
A német punk csapat albuma felkerült a youtubra.

photo_2024-01-24_20-00-11.jpg
A két legenda koncertjére egy óra alatt elkelt az összes jegy, úgy tűnik még a helyieknek is kevés lett a belépő.

photo_2024-01-31_10-49-37.jpg
Március közepén buli Finnországban, Muke acoustik egyelőre vonzóbb, mint a többi fellépő.

photo_2024-01-29_07-52-31.jpg
A már említett cseh buli Pilzen és Prága között lesz, ha jobban állnék anyagilag akkor mindenképp elmennék.

photo_2024-01-27_09-58-52.jpg
Két napos fesztivál Észak-Itáliában, A Skumshot és a Daspo két nagy kedvencem, nyernem kell a lottón.

photo_2024-01-27_10-00-17.jpg
30 éves a Hobbit, valószínűleg hatalmas bulit csapnak, várom a teljes programot.

photo_2024-01-27_09-59-57.jpg
Czimmer Janiék lemezbemutató bulija Tatabányán lesz a Roxxiban, a nemzeti rock rajongóknak ott a helye.

photo_2024-01-26_09-48-55.jpg
Ismét olasz black metal buli, úgy tűnik a stílus a hideg északról melegebb éghajlatra költözött.

photo_2024-01-24_16-17-42.jpg
Három oi!, street rock banda együtt turnézik, sajnos keletebbre nem jönnek a jelek szerint.

422453827_122170247912007825_4962240956364579557_n.jpg
1981-ben a Last Resort romjaiból alakult zenekar belgiumban játszik egy helyi bandával, a britek egy pólóval is készülnek a bulira.

417438224_428015886244049_2552129298492238898_n.jpg
A '80-as években kedveltem az Elit Osztagot, a srácok ismét feltámadtak hamvaikból és Tatán adnak egy nagy bulit, majd célba veszik a fővárost is. Mivel valószínűleg egyik bulin sem leszek ott, leporolom a lemezüket.

Ki kicsoda? 4.

2024.01.26. 04:23

Harry May

Harry May egy dél-londoni legenda volt akire a helyiek egyfajta Robin Hoodként tekintettek, a rendőrség pedig egyszerű gonosztevőnek tartotta.
Róla a Business írt egy népszerű dalt.



Ki kicsoda? 3.

2024.01.25. 05:19

Johnny Barden

Johnny Barden egy  19 éves srác volt aki megölte a családját, róla a Last Resort énekese, Roi írt egy dalt.



Téli túra

2024.01.24. 15:35

t03.jpg
 A tél nálunk általában a pihenés ideje, de a téli szünetben annyira ellustultam, hogy muszáj volt kimozdulnom kicsit és ehhez a nagyobbik fiam is csatlakozott. 
Az eredeti terv szerint a Csővárhoz mentünk volna, de a hideg, zord idő miatt a régi kedvencünket vettük célba a Farkas-hegyet. 
Valódi téli túraöltözékünk nem nagyon van, mint említettem, télen nem igazán szoktunk túrázni, én egy német gyakorlóban és egy Karrimor túradzsekiben vágtam az útnak, a fiam kicsit lazábban öltözött.
A KFKI elöl indultunk, az első említésre méltó pont Lörke emlékpadja, két emléktábla van kitéve a padra egy fém és egy fa.

photo_2024-01-13_10-41-29.jpg

Innen a kilátóponthoz mentünk, elidőztünk kicsit, csináltunk pár képet, majd folytattuk az utat az egykori vitorlázóreptérhez.

t01.jpg

Az ösvényeken rengeteg akadály volt, kidőlt fák, letört ágak. Nem rémlik, hogy lett volna ilyen ítéletidő az elmúlt pár hónapban, így furcsálltuk kicsit. Bár hó nem volt, a kövek jegesek voltak az avar alatt és elég csúszósak voltak, a túracipő helyett jobb lett volna túrabakancs.
Az erdőből kiérve elég erős szél volt, ez eléggé lecsökkentette a nézelődésre szánt időnket, a téli túradzsekin keresztül is éreztem a hideget. 

aaaaa.JPG

A közeli hegyekre is fel szerettünk volna menni, de ilyen időben inkább kihagytuk. Az erdőn keresztül indultunk vissza Csillebércre. Az elpuhult izmaimat eléggé megviselte a sok emelkedő, nem rémlik, hogy ennyit mentünk volna lefelé. 

t02.jpg
A kopár sziklák már korábban is lenyűgöztek minket, de eddig a tömegtől nem tudtuk körbejárni és kiélvezni őket, most hosszabb időt eltöltöttünk ott is. A sziklák után egy single track következett amely nagyon emlékeztetett a Spartacus ösvényre. 

t04.jpg
A kiindulóponthoz igen fáradtan értem vissza, a fiam valamivel jobban bírta a közel 10 Km-es utat.
Valószínűleg márciusig hanyagoljuk a túrákat.

Ki kicsoda? 2.

2024.01.24. 05:15

Barry Prudom

barry_prudom.png

Barry Prudom egy angol sorozatgyilkos volt. 18 nappal az első gyilkossága után lőtték le. A különleges alakulatoknál szolgált, jól felkészült erdei túlélésből, részt vett kiképzésen olvasott is a témáról. Azután tudták bekeríteni miután bevontak a nyomozásba egy "nyomkeresőt" aki túlélési iskolát működtetett.
Barryről a Combat 84 írt egy dalt ami egy évvel a halála után jelent meg a Rapist című EP-n.


Ki kicsoda?

2024.01.23. 13:32

Joe Hawkins

Joe Hawkins neve egy Oppressed számból lehet ismerős. Ő egy kitalált figura, egy regényhős, Richard Allen Skinhead című regényének főhőse, a mű 1970-ben jelent meg először, azóta több tucat kiadást ért meg, tavaly végül magyarul is megjelent. Pont az előadó miatt furcsa, hogy énekelnek róla, hisz a fenti zenekar egy antifa banda. A regény főhőse ízig-vérig skinhead aki élvezi az aggrót, nőcsábász, szeret kocsmázni, ellenérzéssel viseltet a zsidók, melegek és színes bőrűek iránt, harcban áll a hippikkel, greaserekkel.*



*greaserek: motoros rockerek, saját magukat Hells Angelsnek hívják, de a valóságban a többségüknek semmi köze nem volt a motoros klubhoz.

Programok, könyvek, lemezek

2024.01.20. 11:03

photo_2024-01-20_09-49-18.jpg
Michael Kretz
Budapest ostroma
136 oldal, 31 illusztráció, kemény borítás
19,99 EUR
Ha érdekel, írj egy rövid e-mailt: traditionsbuchreihe2013@googlemail.com

photo_2024-01-20_09-48-59.jpg
Február, Sevilla, ha szeretnél kicsit melegebb vidékre utazni és szereted a jó zenéket akkor kiváló választás ez a koncert. 

photo_2024-01-20_09-48-18.jpg

Úgy tűnik a Toy Dolls már hazajár Magyarországra, azt hiszem nyáron veszem a fáradtságot elmegyek legalább erre az egy napra a Balatonhoz.

photo_2024-01-20_09-48-05.jpg

A Kitöréshez idén is legalább két tucat program kapcsolódik. Ha szeretnél egy pártoktól, mozgalmaktól független családias hangulatú rendezvényen részt venni akkor mindenképp a Budai Kitörés Emléktúrát javaslom. Persze aki teheti menjen el a többi rendezvényre is, hiszen idén is kiváló két napos koncert lesz a megszokott szervezői gárdától, nagyszerű fellépőkkel. Lesz több túra, városi séta, fénylánc....

photo_2024-01-20_09-46-38.jpg

Ha emlékszel a '90-es évek nagy slágereire, mint a L'Angelo della Morte akkor mindenképp ott a helyed ezen a koncerten.

photo_2024-01-20_09-46-17.jpg
Spanyoloknál fellendült a skinhead zenei élet, régi és új zenekarok koncerteznek folyamatosan. A fesztivál nevét a fő banda a Kontrol Rutinario egyik szám címéből vették

photo_2024-01-20_09-46-03.jpg
A Benelux államokban is zajlik az élet, az év második felére még nincs programom, ha sikerülne útitársakat találni szívesen kimennék egy ilyen koncertre.

photo_2024-01-20_09-45-44.jpg
Ha kiutazol a pároddal a velencei karneválra egy ilyen bulit ne hagyj ki, ott lesz az összes nagyobb lemezkiadó.

photo_2024-01-20_09-45-32.jpg
A pletykák szerint új albummal jelentkezik hamarosan Ken és a csapata, ez a közép-amerikai buli akár egy lemezbemutató is lehet majd.

photo_2024-01-20_09-45-18.jpg
Az angol Oi! legenda ismét Németországba látogat, bár biztosan nem lesz akkora buli mint a két lemezbemutató koncert a szigeten, azért aki szereti a bandát biztosan jól fogja érezni magát.

photo_2024-01-20_09-44-50.jpg
Black metal buli Olaszországban, a stílus kedvelői ne hagyják ki, nincs túl messze, gyönyörű vidék és nem is túl drága.

photo_2024-01-20_09-44-34.jpg
A svéd legenda elhagyja a szülőhazáját, nem igazán emlékszem, hogy az elmúlt 30 évben történt volna hasonló, szóval érdemes lecsapni a jegyekre.

photo_2024-01-20_09-43-50.jpg
A veterán skinhead banda ismét Németországba látogat, a legutóbbi koncertjüket igen nagy erőkkel figyelte a német rendőrség, pedig egy politika mentes csapat szervezte a bulijukat.

421003679_342195742036044_2108662305261498662_n.jpg
Megjelent a cseh skinhead zenekar a  Samizdat - Kulturní šok című lemeze. Megrendelhető:
oipicnicrecords@gmail.com

photo_2024-01-20_08-44-28.jpg
Az olasz banda egy két számos bakelittel jelentkezett egy Peggior Amico és egy Midgårds Söner feldolgozás szerepel a korongon. Beszerezhető: https://nsbp.shop/termek/bronson-a-tribute-to/

420632491_335236419381785_7752000368207355065_n.jpg
Stúdióban járt a Hafenhauer, hamarosan egy bakelittel jelentkeznek. Én azért remélem CD-n is kijön majd az új anyaguk.

420141112_875114977949514_1084708243151585995_n.jpg
Két olasz zenekar közös lemeze jelent meg a napokban, hc és skinhead rock egy albumon.

photo_2024-01-20_10-51-47.jpg
A Lobera tagsága végre megszilárdult és hamarosan turnéra indulnak, a hazai koncertek mellett szeretnének külföldön is fellépni.

süti beállítások módosítása