Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

dsc_6915blog.JPG

Egy sima nyári bulinak indult egészen addig míg kézhez nem kaptam a lengyel White Family CD-jét. Attól a perctől, hogy belehallgattam már tudtam, hogy számomra hatalmas buli lesz.
Nem sokkal a koncert előtt jött a hír, hogy a Sleipnir nem fog fellépni, erre valahol lehetett számítani, nem vagyok nagy rajongója a bandának, talán azért, mert főként a lassúbb, balladásabb számaikat ismerem, a koncert előtt beszéltem Macival, ő nagyon várta őket, szerinte nagyon jó bulikat adnak, hiszek neki és így már utólag én is sajnálom, hogy nem jöhettek.
A bulit a Nemzeti Front kezdte, kicsit késve sikerült a hangtechnikát beállítani, így némi késéssel indultak, ezért a számaikat kicsit pörgősebben adták elő, ez az Újra zeng az Oi! című dalnak amivel kezdtek kimondottan jót tett, úgy szólt, mint régen a Viking klubban az M.A. Skins előadásában, igazi retro hangulat kerített hatalmába, a legtöbb szám egyébként kimondottan jobb volt így, talán a Paff a skinhead épp nem, de erről is megoszlanak a vélemények.



A közönség lassan indult be, többnyire a fal mellett énekelte a dalokat mindenki, néhány szám alatt alakult csak ki kisebb tánc vagy pogó. A buli főleg az elején, talán a korai kezdés miatt, eléggé családias hangulatú volt, a kis számú hazai érdeklődő még nem jött hangulatba, pedig finom Rizmajer söröket csapoltak az előtérben. A jelenlévő külföldiek szinte fél Európát képviselték, szerb, lengyel, német, holland, cseh, spanyol, svéd fiatalok és kevésbé fiatalok jöttek, hogy megemlékezzenek Ian Stuartról.
dsc_6934blog.JPG
Az NF egyik legnépszerűbb show elemét a Kubai Nyár alatt láthattuk ismét, erre a dalra azért már pár öregebb kopasz is megmozdult a fal mellett és produkált némi táncmozgást.

Rövid szünet után kezdett a lengyel családi zenekar, kiegészülve Adammal a 88 Zgłoś Się zenekar dobosával.
dsc_6969blog.JPG
Hatalmas élmény volt élőben hallani őket, annyira énekeltem volna velük a számokat, de egy szót sem tudok lengyelül, így csak pár refrént énekeltem. Azt hittem én leszek a legnagyobb hazai rajongójuk, de Laci ismét beelőzött, nem csak azzal, hogy szinte mindent tudott róluk, de ő már a zenekar pólójába is öltözött a koncerten.



A srácok 12 dallal készültek, néhány olyannal is amelyek nem szerepelnek a lemezükön, remélem ez azt jelenti, hogy hamarosan új hanganyaggal jelentkeznek.  A közönség egyébként elég passzív volt a fellépésük alatt, nem igazán mozdult meg senki, néhányszor tapssal hálálták meg a fergeteges muzsikát.

A Hundrivert nagyon sokan várták, a külföldiek jelentős része miattuk jött. Nem is kellett csalódnia senkinek, hatalmas hangulatot csináltak. A műsoruk alatt felköszöntötték az énekest a színpadon aki aznap ünnepelte a születésnapját.

dsc_7029blog.JPG
A rövid közjáték után folytatódott a show, két vendég énekes is fellépett, Süni énekelt egy számot és Alex (Irminsul, Nemini Parco) is színpadra állt, mindenki örömére az Ó Magyarországot hallhattuk tőle.

dsc_7125a.JPG
Rengeteg remek nótát hallhattunk a zenekartól, saját szerzeményeket és Skrewdriver dalokat egyaránt, fergetes buli kerekedett, a cseh Argus skins ismét megcsinálta a hangulatot, hatalmas tánc és éneklés volt. Azt hiszem sikerült méltó módon megünnepelni a skinhead mozgalom hősének születésnapját. Happy Birthday Ian!!!

ian.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr617911587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása