A 15 évvel ezelőtti sikertelen közös kép után, amikor is a Brutal Attak dobosa besétált a képbe, idén végre ismét sikerült közös képet készíteni Kennel. :)

Elhunyt Paul Read, a Retaliator nevű angol skinhead zenekar eredeti dobosa.

Nyugodj békében.

 Minden súlyosabb gyermek vagy kiskorú sérelmére elkövetett büncselekmény után felröppen az a városi legenda, hogy az elkövetőt a börtönben majd agyonverik.
 Kezdjük először a legalapabb dologgal, ha ilyen előfordulna az nagy nyílvánosságot kapna, ilyen nem volt, csak legfeljebb egy-két álhír oldal próbálkozott hasonló történetekkel.
 Aztán a hazai börtönök zsúfoltsága miatt az Amnesty Internationel amúgy is célkeresztben tartja a hazai fegyintézeteket, ha valami hasonló történne az egyből nemzetközi botrányt okozna, jelenleg erre a hazai vezetésnek semmi szüksége.
 A legutóbbi eset elkövetője cigány származású, Tökölre fog kerülni ahol a rabok jelentős része ül gyermek és kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekményért, magyarul az esete nem lesz jelentősen kirívó, nem beszélve a kisebbég körében jelentős rasszista nézetről amely célpontja a "parasztok". 
 Végül egy személyes élmény:
1988-ban együtt ültem előzetesben azzal a lX. kerületi cigánnyal aki a saját gyerekét dobta ki az erkélyről. Az illetőt soha senki nem bántotta, sőt mikor odakerültem már zárkaparancsnok volt. Persze nem volt népszerű és csak akkor állt vele szóba bárki, ha muszály volt, de bántani még szóval sem bántotta senki. Sokkal nagyobb ellenség volt az a csöves aki egy kirakat betörésért vitette be magát télire és feltűnően hanyagolta a tisztálkodást.

Természetesen van a börtönökben erőszak, testi, szexuális és verbális is, de ezeknek sokkal hamarabb lesz áldozata egy drogos, idős csöves vagy skinhead, mint az aki a saját fajtája közé kerül.

 Tommy nagyképű, provokatív stílusa valahogy sosem keltett szimpátiát bennem, összesen talán egy ostoba antifa kiosztásáról készült videó érte el azt az ingerküszöböt nálam, hogy végig is nézzem.
A britt álhíroldalakon már halálhírét keltették és a muszlim rabtársai több ízben félholtra verték, ezek természetesen alaptalanok. A hírek mellé egy két évvel ezelőtti képet csatolnak:

 Most a bebörtönzése után került elő róla pár érdekes kép:

Németországban a második világháború után alakult a CDU. Nos akkor és ott nem lehetett radikális pártot alapítani így a CDU és a bajoroknál a CSU lett burkoltan a hazafiak pártja, gyűjtőhelye. Egykori NSDAP tagok, WSS veteránok alkották a magját, természetesen mind olyanok akik nem kompromittálódtak a háború alatt, de azért hűek maradtak az eszméhez. Még olyan egykori Waffen SS veterán is vezette a pártot, mint Helmut Kohl. Nos ez a két párt is a néppártosodás útjára lépett. A jelenlegi vezetője Angela Merkel. Gratulálok jobbik, jó úton haladtok.

"Elmúlt nyáron ismerték meg egymást
3 diák ült egy padban elől
Kik úgy jöttek a nyári egyetemre, 
mint esti szél a Hortobágy felől.
Nem egy világtáj gyermekei voltak
Bandi pajtással mégis egy barát.
Tito Amico kék Nápoly szülötte
Müller Hans a német kamerád.
Örök barátság lett a nóta vége
nyár végi alkony rájuk bíborult.
Egy kisleánynak udvaroltak együtt
A bús Nagyerdő szívükre borult.
Egészen őszig járták a mezőket
Itták a Seszta savanyú borát
Tito barát a magyar szót tanulta
Ah szép kisasszony szólt a kamerád
Egy őszi estén aztán elbúcsúztak
A nap bevonta bíbor sugarát
S csak egy év múlva találkozott újra
ODESSA útján a három barát.
Örök barátság szólott Bandi pajtás
Tito kiáltott- Mi hír odaát?
és mind a kettőt átölelte vígan
Müller Hans a német kamerád
A három bajtárs kint virradt az éjben
és búsan állnak kint a téli fák
De összenéz a messzi hómezőkön
a poszton álló három vén diák
Szerelmes ének csendül a Nagyerdőn
három szegény szív gondol ma Te rád.
Szerelmes ének csendül a Nagyerdőn,
három diák szív gondol ma Te rád,
Három hazáert, egy Magyar leányért,
Küzd ott kint a három kamerád."

A dalszöveg egy régi magnókazettáról való, az elejéről hiányozhat pár sor és a szövegben is lehetnek hibák.

 Csurka szerint a Jobbik a baloldal gyermeke, óriásit tévedett vagy csak féltékeny volt a sikereikre, amiket az elcsábított MIÉP tagokkal értek el.
 A Jobbik akkor alakult amikor a Fidesz felismerte, hogy a hazának óriási szüksége van egy radikális pártra. Amint bekerült a Jobbik az országgyűlésbe a Fidesz az összes felvetést megszavazta, amit a jobbik felvetett és a nép nem ellenzett. Aztán eljött az idő amikor a Jobbik kezdett túlnőni a Fideszen, ezért a Jobbik irányt váltott, hogy a 2018-as választásokon ne zavarjon be Viktoréknak. A Jobbik az elmúlt években minden radikális tagjától megvált akik nem akartak a néppártosodás útjára állni, ezzel a korábbi szavazói árulónak kiáltották ki a pártot és elfordultak tőle, ezzel is biztosítva a Fidesz győzelmét.

Van egy Berserker nóta ami így kezdődik:

"A Kelet sötétjéből jöttek, egy ázsiai horda, akik szép Európa elpusztítására törnek"

A dal a Lechfeldi csatáról szól ahol a Magyar seregeket legyőzték Otto seregei 955 augusztus 10-én, megállítva ezzel a Magyar kalandozásokat.

Ma a facebookon egy hc oldal megosztotta a dalt amit legalább 10 magyar nevű személy lájkolt és szívecskézett.

A teljes szöveg angolul:

Berserker: Battle of Lechfeld

Out of the darkness of the East they came, an
asian horde hell bent on the destruction of
fair Europe. Village after village fell in
flames, raped - conquered - destroyed. Many
a man fought until death, defending against the
endless enemy numbers. Doom seemed certain
for the Western man and his proud culture.
The end of the fairest of peoples and the
mightiest of Nations.

Farmers and knights, serfs and their lords
From the green fields of France
To the Northern Fjords
They answered the call of Otto the Great
To help German brothers
Defend Europe's Fate

The sun shone brightly upon the field,
armor and horses, red-crossed shields
Grim and determined, thousands did wait
The Battle of Lechfeld was soon to break

[CHORUS:]
Charge- for your land and your Folk
Strike- amidst fire and smoke
Smash- through the enemy lines
Invasion of Europe, Race against time

Magyar destroyer, Christian Knight
The charge had begun, a race to the fight
The alliance held strong in the fading light
On an unknown field on a midsummer's night
at the end of the battle
amidst thousands of dead
The Great Kings stood, beside their men
a powerful lesson for all to face
If you wish to survive, preserve your Race!

A dal előadója azóta kicsit megváltozott:

Nem hiszem, hogy blogunk olvasóinak különösebben magyaráznom kéne, a magyarok kollektív emlékezetében mit jelentenek ezek a szavak: Doberdó, Isonzó völgye, Piave, Caporetto… Nagyapáink, dédapáink, ükapáink tízezreinek földi maradványai pihennek a jelenleg Szlovénia és Olaszország határvidékén elterülő négyzetkilométereken, ahol július első napjaiban jártam.

A doberdói fennsík keleti részén, a Szent Mihálynak ajánlott, kicsit nagyképűen hegynek nevezett magaslat (Monte San Michele) déli lejtőin, a szlovén-olasz határral párhuzamosan futó SS55-ös út mentén az olasz oldalon található egy kis falu: Visintini (szlovénul: Vižintini). A közigazgatásilag Doberdóhoz tartozó településnek magyar szempontból az az érdekessége, hogy itt található az egy évvel ezelőtt ünnepélyes keretek között újraszentelt (felavatott) Magyar Kápolna.
A kápolna előzményeiről sok helyen olvashattok, ezért csak pár mondatban foglalom össze a lényegesebb tudnivalókat.
Az első világháborúban a Monte San Michele környékén komoly ütközetek zajlottak, melyekben jelentős magyar kontingens is részt vett. Két fegyveres összecsapás között a hősi halottakat a front mögötti, akkoriban még ideiglenesnek szánt temetőkben helyezték el, s emlékükre az életben maradt bajtársak több, ugyancsak átmeneti jellegű imahelyet, kápolnát is emeltek.

A háború végeztével a terület fölött diszponáló olaszok lassanként felszámolták a temetőket (nemzetiség függvényében valamivel messzebb újratemetve a holtakat), a kápolnák jelentős részét pedig lebontották.
A visintini kápolna hasonló múltra tekint vissza: a magyar bakák már 1916 második felétől kezdve építettek a környéken több hevenyészett imahelyet, amelyeket azonban a fokozódó tüzérségi manőverek megsemmisítettek. 1918 januárjában, amikor a hadszíntérre látogató I. Károly megjelent a doberdói fennsíkon, személyesen intézkedett, hogy a közeli, több ezer magyar katona földi maradványait tartalmazó tömegsír mellett immáron teljesen hivatalosan létesüljön egy kegyeleti épület.
A kápolna október harmadik hetére szinte teljesen elkészült, már csak az oltárt kellett volna beépíteni és holmi belső díszítéseket is terveztek hozzá, de bizonyos sajnálatos események miatt (amelyek közül itt és most csak azt az apróságot említem, hogy ekkorra a Monarchia de facto megszűnt létezni, és a totális vereségéig már csak napok voltak hátra) erre már nem kerülhetett sor.
A befejezetlen épületet közel 75 évig mezőgazdasági és állattenyésztési célokra (magyarán: csűrnek és istállónak) használták a környék derék talján és szlovén földművesei, mígnem 1992-ben egy északolasz hagyományőrző egyesület (a goriziai Associazione Amici dell'Isonzo, vagyis az Isonzó Barátai Társaság) egyik tagjának fel nem tűnt a jobb sorsra érdemes építmény. A győri Isonzó Baráti Körrel és Szunai Miklós magánvállalkozóval karöltve megszervezték a teljes restaurálást, majd 2009. május 29-én Sólyom László köztársasági elnök és Tömböl László vezérkari főnök jelenlétében ünnepélyesen felavatták a kápolnát. Az eseményen szlovén és olasz hivatalosságok is megjelentek, valamint az összes történelmi keresztény egyház is képviselte magát.


A szöveget teljes egészében innen másoltam: http://nemfelejtjuk.blog.hu/2010/07/12/visintini_magyar_kapolna

A képeket én készítettem 2018 április 29.-én Dédapámra Kaszap Ambrusra emlékezve, aki a közelben lett hősi halott.

Egy hete sincs még, hogy felkerült internetes felületekre a 2018-as Hungaryan Summerfest plakátja, amelyen még nem szerepel az összes fellépő. Első felindulásból mindenki örült, na de amint elterjedt a pletyka, hogy az Archívum új énekessel lép színpadra, azóta folyamatosak a találgatások. Úgy gondoltuk a zenekarral egyetértésben, hogy csinálunk egy villáminterjút, amivel remélhetőleg sikerül eloszlatni a félreértéseket. Vágjunk is bele:
- A tavalyi évben volt a zenekar 25. születésnapját ünneplő jubileumi koncert, ahol az a szóbeszéd terjedt el a résztvevők között, hogy a zenekar frontembere ezen az estén lép utoljára színpadra. Ez így igaz? Ti ezt hogy éltétek meg?
- Először is, köszönjük a lehetőséget a dolgok tisztázására. Igen, az Archívum frontembere 2017 elején közölte velünk, hogy három koncerten szeretne elbúcsúzni a közönségtől és utána leteszi a lantot, elfáradt és inkább a családjával szeretne foglalkozni a továbbiakban. Ez a három koncert az Ős-Archívum buli, a velencei Rock-Strand fesztivál és az említett 25 éves jubileumi fellépés volt. Természetesen nem volt túl egyszerű ilyen tények tudatában felkészülni és színpadra lépni, hiszen a frontemberünk meghatározó része volt a zenekarnak és nagyon sokat köszönhetünk neki. Tudomásul vettük a döntését, barátságban váltunk el és mikor megkérdeztem tőle, hogy nem bánná-e, ha nélküle is továbbvinnénk a bandát, biztosított minket a támogatásáról. Kicsit azért reménykedtünk, hogy az utolsó néhány koncert hatására esetleg meggondolja magát, de elhatározása véglegesnek bizonyult. Érezhető volt már az utolsó 5-6 évben, hogy már nem fűti ugyanaz a tűz, mint fiatalabb korunkban, nagyon ritkán léptünk csak színpadra. Szép lassan el kellett fogadjuk azt a tényt, hogy a frontemberünk már nem lelkesedik a koncertek, a próbák és a stúdiófelvételek készítése iránt. Fájó szívvel, de el kellett engedjük.

- Amikor lezajlott ez a fergeteges buli, megjelent a rólatok szóló könyv is, úgy tűnhetett „pályátok csúcsán” vagytok. Mit gondoltatok ekkor, mindenképp folytatni szerettétek volna, vagy esetleg felötlött bennetek, hogy a csúcson kell abbahagyni?
- Nagyon sokat tanakodtunk, hogyan tovább. Azt éreztük, hogy nem szabad abbahagynunk, mert a jelenlegi mozgalomnak szüksége van az Archívumra. Már nem működik a Valhalla, és szegény Gyuri halála után feloszlott a Titkolt Ellenállás is. Ezek nagy veszteségek voltak a magyar zenei színtér életében. Nagyon visszavetette volna a mozgalmat, ha az Archívum is befejezte volna. Nekünk az Archívum több, mint egy zenekar, inkább egyfajta küldetés, hitvallás, vagy életmód. Hozzátartozik az életünkhöz. Tudtuk, hogy frontembert a legnehezebb váltani egy zenekarban, hiszen a legtöbben az énekesekkel tudnak a legjobban azonosítani egy együttest. Számunkra az üzenet közvetítése és az eszme terjesztése az első. Az Archívum rengeteg tagcserén keresztülment megalakulása óta és mindig tovább tudott fejlődni, mindig mert 19-re lapot húzni. Abbahagyhattuk volna Borczy pálfordulása után, ha hallgattunk volna a károgókra, akik szerint vége a zenekarnak és nincs értelme tovább folytatnunk. Nem foglalkoztunk a negatív hangokkal és az idő minket igazolt, felnőtt egy olyan nemzedék, akik már azt se nagyon tudják, ki az a Borczy. Ha befejeztük volna 2002-ben, nem születtek volna meg olyan dalok, mint a „Nem deviancia”, „A kitörés hősei” vagy a „Vidd tovább a zászlót!”. Elgondolkodtunk névváltáson is, de végül az a nehéz döntés született, hogy továbbvisszük az Archívum nevet, vállalva ennek a lépésnek minden hátulütőjét is. Természetesen eljutottak hozzánk is olyan hangok, akik nem örültek, hogy a régi frontemberünk nélkül folytatjuk tovább. Ha ezek a rajongók nem kívánják tovább követni a zenekar új irányvonalát, azt is megértjük. Mi biztosak vagyunk abban, hogy nekünk tovább kell folytatni és új embereket fogunk megnyerni az ügyünknek.

- Az új énekes jelöltek sorban álltak, tülekedtek, hogy megméressék magukat? Nehéz volt a döntés, vagy egyértelmű, hogy ki legyen a régi énekes utódja? Hasonló hangot kerestetek, vagy a karakter volt inkább a lényeges?
- Természetesen egyáltalán nem volt egyszerű a választás, hiszen elég komoly elvárásaink voltak a leendő énekesünkkel szemben. Jól ismerjük az NS-színtéren ismert frontembereket, tudtuk, hogy kik biztosan nem kerülhetnek szóba. Elsősorban olyan karakterben gondolkoztunk, akinek jó a kiállása, jó a hangja, álmából felkeltve is tudja a dalszövegeket, lehetőleg legyen énekesi tapasztalata és persze elhivatott bajtárs legyen. Nem kell utánoznia senkit, de erőteljes legyen az énekhangja. Igazából két ember került képbe komolyabban, ebből az egyiket hallgattuk meg próbán, aki meggyőző teljesítményt nyújtott. Némi hezitálás és sok beszélgetés után végül bizalmat szavaztunk neki és úgy éreztük, hogy komolyan veszi az énekesi posztot, ami szintén fontos szempont volt számunkra. Egy 26 éves zenekarban nem lehet fél amatőr módon hozzáállni a dolgokhoz, én amúgy is elég maximalista vagyok, nehéz engem lenyűgözni ennyi év muzsikálás után.

- Mit mondanátok el a kíváncsiskodóknak erről a személyről? Kérlek mutassátok be nekünk amennyire jónak látjátok.
- Aki kíváncsi, hogy mit tud nyújtani az Archívum 2018-ban, egy új frontemberrel az élén, nyugodtan vegye a fáradtságot és jöjjön el a Hungaryan Summerfest rendezvényre június 16-án, garantáljuk, hogy remekül fog szórakozni. Az új énekesünk nem celeb, ahogy a többi zenekartag sem az. Tele vagyunk energiával, lelkesedéssel és pozitív izgalommal, hiszen egy új kezdet elején vagyunk. Tudjuk, hogy nagy a felelősségünk, hiszen a feladatunk egy olyan zenekar továbbvitele, ami meghatározó a hazai NS mozgalomban. Gyertek el bátran, adjatok nekünk egy esélyt, hogy bebizonyíthassuk, hogy az Archívum szelleme él és virul!

- Mit üzentek a június 16-ai koncertre ellátogatóknak? Mire számíthatunk tőletek ezen az estén, a jól bevált régi számokkal készültök, vagy lesz esetleg meglepetés is?
- Ha eljöttök erre a remek fesztiválra, számos remek zenekart láthattok a színpadon. Ott lesz az új Archívum is és megpróbálunk olyan hangulatot teremteni, mint a régi fellépéseinken. Lesznek kihagyhatatlan számok a repertoárunkban, de elővettünk néhány olyan régi dalt is, amiket már több, mint 15 éve nem hallhatott tőlünk a nagyérdemű. Mi fergeteges bulival készülünk, reméljük, hogy mindenki remekül fogja érezni magát! Kitartás!

Archívum, 2018. május 17.

10 éve botlottam egy hirdetésbe, hogy a Hungaria Skins sport tábort szervez. Abban az időben felénk elég nagy skinhead élet volt, gondoltam megyünk a környékről néhányan, Cegléd, Nagykőrös környékéről végül senki nem jelentkezett, Kecskemétről Lantosék csapata fontolgatta a dolgot végül ők sem jöttek. Nagy csalódás volt, azt hittem 100 főt meghaladó tömeg lesz a táborban, ami ingyenes és változatos programokat kínált. 
 Végül a megjelent társaság a 20 főt sem érte el, pár fiatal jött Eger környékéről, a többiek régi ismerősök voltak akiket 10-15 éve ismertem. 

A tábort Sipi vezette aki nem sokkal korábban jött a haza a légióból. Ekkor már profi ökölvívó volt. Az első nap 5 Km futással kezdtünk, majd erőnléti edzés volt, fekvőtámasz, húzodzkodás stb.


Bár akkor még aktívan kerékpároztam, a tervem az volt, hogy csak fotózással töltöm a 3 napot, nem így alakult, bevontak mindenbe. Előtte az iskolai 400 m futásnál sosem futottam többet ezért meglepett, hogy végig bírtam futni a távot, a fekvőtámaszból talán 20-at csináltam a többiből sokkal szerényebb teljesítményem volt. A többiek kíméltek is, én voltam a legidősebb a táborban a közel 40 évemmel.
Másnap reggel ismét 5 Km futás, majd a délelőtt folyamán küzdősport edzés, ökölvívás főként, de önvédelmi sportok és MMA is volt. Én szerényen egy jászberényi bajtárssal no és semi kontakt edzést csináltunk, mit mondjak erősen be voltak rozsdásodva a reflexeim, hiába no, több mint 20 év telt el az utolsó karate edzésem óta. Volt kötélmászás, bár nem függesztkedve, de én is fölmásztam.


Délután a Mátrában túráztunk, számomra új volt a vidék, több várromot is megnéztünk nagyon élveztem és meglátogattuk egy elhunyt bajtársunk emléktábláját is.


A túra estébe nyúlt, már alkonyodott mire visszaértünk a táborba. Kellemesen elfáradtam, örültem neki, hogy elmaradt az esti 5 Km futás.
Utolsó reggel ismét futással kezdtük a napot, majd sátorbontás, utolsó csoportképek előtt még egy kis kötélhúzó bajnokságot tartottunk.

Jó hangulatú tábor volt, végig bajtársias légkör uralkodott, jókat beszélgettünk és megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.... és úgy is történt.

Én nem tagadtam sosem, hogy van létjogosultsága a mobil telefonnal készült képeknek, hozzátéve azt, hogy a telefonos fotózásnak megvannak a korlátai.
 Pár hete tagja vagyok pár telefonos fotós csoportnak, az első ami szemet szúrt, hogy nagyjából ott tart most ez az egész, mint a DSLR fotózás 4-5 évvel ezelőtt. A képek szét vannak szerkesztve, minimum egy erős HDR effektusnak lennie kell minden képen.
 Egy csomó semmitmondó kép készül, olyanok amit egy jóérzésű ember baráti körben sem mutatna meg. Sok képnek semmi témája nincs, rengeteg képen házi kedvencek, barátok, barátnők vannak minden smink, megvilágítás, fény, háttér nélkül lefotózva. Tanácsot jobb nem adni, mert a kép feltöltője egyből berág, letilt, hiszen ő profinak számít a 200.000-es telójával, a fizetős ps appal és a nagy arcával.
Természetesen már van egy réteg amelyik valóban jó képeket készít, de ezek közül sokan a lájkok miatt szétszerkesztik a képet, túl húzzák a színeket, vagy gagyi szín kiemelést használnak, reméljük kinövik és egy valóban profi fotós lesz belőlük.

Nehéz döntés előtt állunk. Nincs megbízható radikális jobboldali párt a listán. A MIÉP és a szövetségesei egyenként mind elhatárolódtak az elmúlt 25 évben a skinheadektől, azt hiszem nem kell ezek után indokolnom, hogy miért nem szavazok rájuk.
A kis pártok esélytelenek, mint mindig és a legtöbb esetben megbízhatatlanok is.
A jobbikban sosem bíztam, sőt...
Szóval marad a Fidesz...   Nem vagyok fideszes, sőt nem dőlök be a közösségi médiában ránk erőltetett reklám dumájuknak sem. 
Nézzük inkább a tényeket.
Az elmúlt pár évben nőtt a fizetések vásárlóértéke.
Így vagy úgy, de megszűnt a munkanélküliség, nem kell a hülye duma - a külföldi munkavállalás és az elvándorlás 1989-ben kezdődött tömegesen.
Áll a kerítés és nincsenek illegális bevándorlók. Ismét nem kell a hülye duma a legális bevándorlókról, mindegyik párt uralma alatt rosszabbul jártunk volna, legális bevándorlók mindig is voltak, még ha nincs is rájuk semmi szükség, sőt...
Azok akik azt állítják, a migránsok veszélytelenek, bizony idióták és feledékenyek. A pár hét alatt ami jutott belőlük nekünk, volt nemi erőszak, több tucat szexuális zaklatás, lopás, rablás, hogy csak a súlyosabb vádakat említsem. Akkor még szerencsések voltunk, nekünk nem jutott Köln, nekünk nem jutottak terroristák ("csak" átutazóban).
Akkor nézzük tovább:
A stadion építések mellett jutott pénz kórház felújításokra - most erre az örök elégedetlenek rögtön új CT-ket akarnak inkább, persze, ha vizsgálat közben a fejére dől a mennyezet az ilyenek az nem számít.
Sajnos az Unióból nem léptünk ki, de minden egyes fillért kisajtoltunk belőle amit csak lehetett, főként pályázatok útján állami és magán szinten egyaránt.
Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy hazánkban nincs kötelező nyugdíj és nincs magántulajdon sem. A legfontosabbat ne felejtsük el, egyik párt programjában sem szerepel ezek visszaállítása. Ne felejtsük el, hogy egyik ellenzéki pártnak sincs valódi programja és célja a Fidesz megbuktatásán és a kerítés lebontásán kívül. 

Gyakori jelenség, hogy a facebookon megosztott poénnak, viccnek szánt bejegyzéseket a tömegek véresen komolyan veszik.
A legutóbbi alkalom a húsvéti hosszú hétvégével kapcsolatos éhenhalunk és világvége szövegek. Szombat délelőtt az egyik üzletben vásároltam 3db félkilós teljesörlésű kenyeret, ami két ember három és félnapi adagja kis ráhagyással, hiszen az ünnepi tunyulás közben csak többet falatozik az ember. Amikor látták a kosaramban a kenyereket többen is motyogták az orruk alatt a facebook idézeteket (persze még csak a szemembe sem mertek nézni), majd ezek közül az idióták közül ketten is visszamentek a boltba még kenyérért miután bepakoltak a kocsiba, mert facebook ide vagy oda a kiló kenyér 4 embernek 3 napra igen karcsú, pláne amikor vendégek is várhatóak.

Április elsejére virradó éjjel elhunyt Gary Yarbrough, több, mint 30 évi raboskodás után.

 Tavaly bevezették a kártyás rendszert. Kártyával nyílnak az ajtók és kártyával lehet felvenni a védőeszközöket. Múlt héten szigorítás lépett életbe, hetente egy pár kesztyűt és füldugót lehet felvenni, mindkettő használata kötelező, a kesztyű egy napot bír jobb esetben, a füldugó egyszer használatos.
 Az egyik csoportvezető a cégnél mindig lelkesen köszön, eddig annak tudtam be, hogy még őrködésem alkalmával egyszer egy kisebb szívességet tettem neki, ami a szabályok feszegetésével, de nem átlépésével járt. Tegnap az ő csoportjában dolgoztam, ekkor kiderült, hogy a Viking klub lelkes látogatói voltunk mind a ketten, és ő még a mai napig hallgat Magi Cserit, Fejbőrt, Független Adót és természetesen Kárpátiát és Nemzeti Hangot.

 Az emberek többsége elvesztette a hitét istenben ezért új vallásokat keresett magának. Kezdetben ez a kommunizmus volt, nagyapám csak nevetett rajtuk, az összes párttitkár istenhez fohászkodott amikor beteg lett.
Mára modernebb, divatosabb vallások jöttek létre a közösségi médiáknak köszönhetően. Íme egy kis ízelítő ezekből.

A Vegán.
 Ők azok akik mindenkit utálnak aki nem vegán. Többségük egy fogyókúra közben bukkant erre a vallásra, kezdetben elhitte, hogy egészségesebb és karcsúbb lesz, majd fokozatosan elmerült a vallás poklában és lassan hírdetni is kezdte a dogmákat, hogy mindezt csak emberiség érdekében és az állatok védelmében teszi. A vegánok esznek gombát (az, hogy a gomba nem növény és a rostjai megegyeznek a rovarok kitin páncéljával nem zavarja őket), de nem esznek mézet, mert az a méheké (vagy a többi állaté amelyik elveszi a méhektől a többi meg kicsöpög a kaptárból a földre, de sebaj az a földre csöpögve is a méheké), nem fogyasztanak tejterméket, mert az a bocié, még akkor is amikor már a boci rég nem szopik és akkor is, ha a tehénnek több a teje, mint amennyit a boci meg bír inni. Nincs kegyelem a vegetáriánusoknak sem, mert ők ugye fogyasztanak tejterméket. Ma már a keresztényekhez hasonlóan a vegánok is szektákra oszlottak, legismertebb szektájuk a nyers vegánok, ők mindent nyersen esznek (no egy kicsit lehet csalni, és sütőben szárítani az ételeket, de psszt, ennyitől még nem kerülnek a pokolba - talán).

Bogár evők
 Ők nálunk még kevésbé ismertek, de már hallatják gyengécske hangjukat. Az ő dogmájuk, hogy 10 éven belül éhen hal az emberiség, mert elfogynak a termőföldek és éhen halnak az állatok az eltünő legelők miatt. Mondjuk valaki felvilágosíthatná őket, hogy nálunk a termőföldek 50%-a műveletlen, a legelők 80%-án 20 éve nem legelt háziállat. A nyulak, fácánok és őzek túlszaporodtak a szigorodó vadászati törvények miatt. A gyümölcsösöket hagyják kipusztulni, mert nincs kereslet még áron alul sem a hazai gyümölcsökre az import déligyümölcsök miatt.

Állatvédők
Az egyik legveszélyesebb szekta, gyakran támadnak emberekre vélt vagy valós indokkal. Gyakorlatilag egy mizantróp csoport, minden embert utálnak és minden állatot szeretnek. A vallásuk lassan államvallásá válik, köszönhetően a médiáknak ahol rendszeresen teret kapnak és órákon át téríthetik az arra fogékony embereket. A vallásuk védelmében már törvényeket is hoztak. Az első "próba" törvény a halak tartásáról szólt, tilos a halakat gömb alakú akváriumban tartani, mert depressziósak lesznek. Nos ez bejött nekik, az emberek ellenkezés nélkül elhitték és kidobták a gömböket. Azóta sorra születnek a törvényeik, ma már egy kutya megöléséért többet kaphatnak az elkövetők, mint egy ember életéért. (Kis Norbi gyilkosai alig több, mint 2 év után szabadultak). Az állatvédők 99.9%-a eszik húst, amikor a gyomrukról van szó nem jelent gondot az sem, hogy kosher vagy halal módszerrel kivéreztetik az élő állatokat, amit nem látnak nem fáj az állatoknak.

Antifák
Amíg nálunk az állatvédők a legveszélyesebbek addig nyugaton az állatvédők helyét már átvették az antifák. Az antifák többnyire drogos, alkoholista fiatalok akik ezen szerektől beindulva törnek-zúznak Európa utcáin. Emberre még nagy létszámban is ritkán mernek támadni, ha mégis akkor is csak a létszámfölényükben bíznak, gyakran így is véres orral kullognak haza. Itthon a '90-es évek elején jelentek meg, kezdetben 80-100 fő körüli "tömegben" hallatták a hangjukat, mára alaposan megfogyatkoztak, többnyire 20-30 fő tüntetget a hazafiak ellen. Gyakran látni őket melegekkel, kisebbségekkel karöltve ordibálni. 

35 éve lépett először színpadra az első magyar skinhead zenekar: a Mos-oi!

Becsület és kitartás a végsőkig


Karcolat egy fiatal hazafi tollából, mely a kitörésről szól. Egy kitalált történet, mely tulajdonképpen bármelyik katonával megeshetett, és ki tudja, talán pontosan így is volt.

Becsület és kitartás a végsőkig


Napok óta megállás nélkül lövegek zaja hallatszott, Pestet rommá lőtték az oroszok, a túlélő nőket és gyerekeket megerőszakolták vagy megkínozták, a kórházakat felgyújtották, a házakat kifosztották. De a Budai Várban egy maroknyi körülzárt védő mégis reménykedett abban, hogy talán még van esély a lehetetlenre...

1945. február 11., hajnali 1 óra
Egy piszkos és izzadt fiatalember fekszik hanyatt egy priccsen, körülötte magyar és német katonák, akik ugyanúgy álmatlanul bámulják a plafont a túlzsúfolt helyiségben. Kimegy a szobából, a holdfényben jobban látszik az arca, kétséget kizáróan aligha több 16-17 évesnél, valószínűleg gimnáziumi tanulmányait folytathatta Pesten, amikor a háború az ország belsejét is elérte. Vannay gyorskiképzésű riadózászlóaljába tartozhatott. Lassan baktatott a Várban a sebesültellátó felé, közben próbálta felidézni magában azokat az időket, amikor még boldogan és önfeledten élte életét, közbe fájó szívvel gondolt arra, amikor hírt kapott édesapja haláláról, aki Délvidéken egy szerb partizánmerénylet áldozata lett '42-ben. Közben elérkezett az alkalmi ,,kórház"-hoz, ahol a szanitéc fel-alá rohangált a több ezer sebesült között.

Odament az egyik sebesülthöz, régi iskolatársához, aki repesztalálatot kapott, de már egészen szépen gyógyultak a sebei. Felnyitotta a szemeit és azt mondta:
- István, tudom, hogy nincs már remény.
- Nem, nem mondhatsz ilyet; amíg mi élünk, addig van esély - István szavai keményen hangzottak, érezni lehetett, hogy elhiszi, amit mond.
- Te hogyhogy nem félsz?
- Félek; hidd el, Péter, hogy nagyon is félek. De tudom, hogyha mi feladjuk, akkor nincs, aki védje Európát. A mi vállunkon most hatalmas teher van, most nem magunkért, hanem a hazánkért küzdünk.
Szavai megerősítették Pétert a hitében. Még hosszasan beszélgettek Péter ágyánál.

Reggel 7 óra
A várfalon két őrszem beszélget. Az egyik szeméből könnynek gördülnek ki, mikor egy fényképet vesz elő a zsebéből. Az ütött-kopott, meggyötört képen egy asszony látható egy hétéves kislánnyal és egy csecsemővel a karján. A katona negyven körüli, borostás, beesett szemű, egyenruhája alapján wermachtos lehetett, míg a másik szintén meggyötört katona a Magyar Királyi Honvédségnél szolgálhatott az egyenruháját nézve. Bár inkább egyenruha-maradványokról beszélhetnénk, mert látszott rajta, hogy több csatát is megjárt már - lehet, hogy a Don vidékén is harcolt. A hajnal fénye végigsütött a pesti romokon. A magyar honvéd tudta, hogy hazája határán áll, mert amerre a szem ellát, a Szovjetunió van, csupán ez a Vár, amely a szabad Magyarországból megmaradt. A német pedig tudta, hogyha elvész Pest, akkor az oroszok megállás nélkül haladnak tovább, és az ő falucskáját is a földdel teszik egyenlővé... és abba még belegondolni se mert, hogy az ő gyönyörűséges feleségével mit tennének az ázsiai fenevadak. Mindketten elkeseredetten reménykedtek a dolgok jobbra fordulásában és a Gondviselésben. Bár mindketten tudták, hogy élelmük és lőszerük egyaránt vészesen fogy.

Déli 12 óra
István baktat az ebédért. Már napok, hetek óta úgy fogyasztja el az ebédet, mintha az élete utolsó étkezése lenne, de most különösen úgy érezte, hogy utoljára folyik le a torkán meleg leves, amit ugyan íztelensége miatt gyűlölt, de egyéb hiányában úgy felfalta a hozzáadott kenyérdarabbal együtt, mintha legalábbis valami sültcsirke lett volna: hiába no, az éhes gyomornak mindegy mivel, csak megtöltse az ember. Ugyan nem lakott jól, de erőt nyert a gondolkozáshoz. Eszébe jutott édesanyja levele, amit ősszel kapott, hogy az oroszban sohase bízzon, mert az sohasem állja a szavát, az orosz pusztulást hoz csak magával, semmi mást. Szívében töménytelen gyűlölet gyűlt össze a hazáját megszálló és kizsákmányoló vörös hordával szemben. De gyűlölte az egész háborút is, mert nem értette, minek háborúzni, miért is viaskodnak egymással a nemzetek, mire jó ez a sok vérontás. Már nem is emlékezett arra, hogy kezdődött a háború, úgy rémlett neki, mintha már az örök idők óta a Várat védenék, mintha az egész itt kezdődött volna, ahol számára kezdődött. Arra emlékezett csupán, hogy decemberben nem azért állt be Vannay riadózászlóaljába, mert harcolni akart. Nem, ő sohasem akarta a harcot, de tudta, hogy neki harcolnia kell. Az életben vannak olyan pillanatok, amikor nem lehet gyáván elfutni, hanem ki kell állni a családjáért, minden magyar családért, mert a haza elvész, ha senki sincs elég bátor érte harcolni. Tudta, hogy nem az a nagy ember, aki tud a hazáért élni, hanem aki akár halni is képes érte. Körülnézett az emberek között a Várban: ezernyi paraszt, katona, bankár, boltos, költő, tanár, diák volt a szeme előtt, akik közül egy se akarta a háborút, de a haza hívó szavára szó nélkül elbúcsúztak szeretteiktől, és fegyvert fogtak. Ez volt az, amit az összes védő tisztelt a másikban.

Délután háromnegyed 6
Tisztek lépkednek gondterhelt arccal a rádiószoba felé. Elöl ment Pfeffer-Wildenbruch, mögötte Hindy Iván, utánuk még egy-két magyar és német tiszt. Pfeffer-Wildenbruch gondterhelt arccal magyarázott valamit a rádiósnak, aki beállította az adóvevőt. Ezután magához vette a német tiszt a mikrofont és elmondta az üzenetét az ostromzáron kívül állomásozó alakulatoknak: ,,Élelmiszerünket felhasználtuk, az utolsó töltényünk csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel és fegyveres civilekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében."

A tisztek tudták, hogy a halálba rohannak, de esküjük nem engedte, hogy aljas módon megadják magukat, hogy a fegyvert letéve hagyják hazájukat elpusztulni: nekik az utolsó csepp vérükig harcolni kellett!

Este fél 8
István a Vár központja felé szaladt, és vele együtt mindenki, aki mozogni tudott. A tisztikar tartott beszédet. Az emberek érezték, hogy sorsdöntő percek következnek. Mikor odaért István, éppen Prónay Pál tartott beszédet:

"Testvéreim, magyarok és németek! Tudjátok, hogy nem sokáig tudnánk a Várat megtartani, ezért két lehetőséget tárok elétek. Az első az, hogy letesszük a fegyvert és feladjuk a Várat, feladva ezzel egész Európát, és nem törődünk azzal, hogy asszonyainkat, leányainkat, édesanyáinkat megerőszakolják, édesapáinkat, fivéreinket pedig lánctalppal tapossák, házainkat felgyújtják és kifosztják, barmainkat elterelik. Vagy választhatjuk a nehezebb utat, azt, hogy eskünkhöz híven megpróbáljuk megvédeni a kereszténységet és hazánkat, kitörve a Várból, ahogy Zrínyi apánk tette egykoron. Szembenézünk a vörös ördöggel és addig harcolunk, amíg van bennünk élet, addig, amíg a lelkünk nem távozik a csillagösvényre őseink mellett elfoglalni a kiérdemelt helyét, hogy onnan tekintsünk hazánkra. Én személy szerint eskümre emlékezve, mely úgy hangzott, mint tudjátok, hogy »inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át«, a kitörést választom. Inkább meghalok a hazámat védve, mint feladjam a hitem és hazám. Ezért csak annyit mondok, hogy előre Istenért, hazáért!"

A katonák egy emberként üvöltötték Prónay utolsó mondatát. A szót most Hindy vette át: "Bajtársak, előreküldött csapataink sikeresen lefegyverezték a Széll Kálmán tér orosz őrségét. Itt az esély, most vagy soha. Kitörünk a várból."

István az első hullámban vett részt. Felvette fegyverét és körülnézett: mindenütt ugyanazt az elszánt ábrázatot látta. Mindenki tudta, hogy egy letűnt kor utolsó védőbástyái, ők voltak az utolsó keresztes lovagok. Lassan, lépésről lépésre, utcáról utcára haladtak, mikor hirtelen hatalmas pergőtűz zúdult rájuk a tetőkről. Mire az ellenség hollétére rájöttek, több száz halott volt. Hamar elterjedt a hír a honvédek között, hogy elárulták a csapatokat. István egy épületbe kúszott be, úgy úszta meg a golyózáport. Felfutott az épület romokban álló lépcsőjén, és egy emeleti ablakon keresztül látta a szemközti épületből tüzelő oroszokat. Kidugta a puskáját az ablakon, mély levegőt vett, célzott, lőtt, talált, emberfeletti pontossággal szedte le az oroszokat. Látta, hogy lent lassan túlsúlyba kerülnek, ezért lement és ott folytatta tovább. Lassan, egyre fogyva, de előre haladtak.

Egyszercsak tankok jöttek, alig volt pár tanktörő ütegük, de szerencsére István leleményes módon rájött, hogy gránátot kell a tankok lánctalpához dobni, akkor mozgásképtelenekké válnak. Óriási emberveszteségeket szenvedtek, de még mindig nyomultak előre. Hirtelen szúró fájdalmat érzett István a hasa alatt, lenézett és látta, hogy véres a kabátja. Térdre rogyott, és a szeme előtt még utoljára felvillant a képe szíve igazi hazájának, egy hegykoszorúval övezett, folyók szabdalta medencének képe. Ezután lelke lassan elhagyta a testét.

Teste most valószínűleg egy tömegsírban fekszik valahol a többi névtelen hőssel együtt, akik Európa szabadságáért harcoltak és estek el. De a lelke a halhatatlanok csarnokába került, és Árpád vezér mellől tekint le most hazánkra, és tudja, hogy halála nem volt értelmetlen.

(G. A. - Front - 2009 február)
Javította: B. Bernadett

 A klub végig megőrizte népszerűségét a leggyengébb koncerten is 80 fizető vendég volt, de átlagban 100-120 fő vett jegyet egy-egy koncertre.


 Az egyik első bulik egyikére Bőr is feljött Szegedről pár fiatalabb kopasszal. Vitték a klub hírét haza és onnantól mindig jött pár szegedi srác is a bulikra. A buli előtt összefutottunk Bőrékkel és velük mentem a koncertre, Bőr kitalálta, hogy énekeljük el kánonban a Last resort - We are Skinhead in Sta-press című számát út közben, hát én sem vagyok ének-zenei tehetség, de a többség még hírből sem értette mi akar lenni az a kánon, így maradtunk a jól bevált 100 bakancsban 50 skinhead van kezdetű nótánál.
 A fellépők a vége felé megfogyatkoztak, a Sik-oi! csak a legelső bulin lépett fel legnagyobb bánatomra, nekem bejött a zenéjük. Volt még egy ismeretlen banda, ők is egyszer jöttek összesen, egy lassú, andalító számmal kezdtek amire senki nem mozdult meg, utána hiába folytatták a 4 skins - Chaos című számával a közönség még az első szám hatása alatt volt, így lejöttek a színpadról sértődötten és soha többet nem láttuk őket. Lassan a Dr. Skinhead is elmaradt és a Roial sem játszott minden bulin. A 88-as csoport akkoriban már Bőr nélkül játszott és a punk felé kacsingatott, így ők ott már nem léptek fel, a Gusztus egy korábbi nem túl nagy sikerű buli miatt nem járt fel Pestre, a ZEF nem sokkal előtte oszlott fel, más ismert zenekar nem igazán volt akkoriban. Ennek ellenére kialakult egy stabil 50-60 fős törzsközönség akik minden bulin ott voltak és mindig jött pár új srác is a bulikra.
 Itt a klubban érett lassan mozgalommá az addig inkább csak szubkultúraként létező skinhead. Innen indultunk 60-80 fős csoportokban punk bulikra, vagy a belvárosba arabot verni. Volt, hogy a Boráros téren a HÉV-ről leszállva akadtunk össze nagyobb csöves társasággal akik egy rock vagy metál buliról jöttek, mi 30-40-en lehettünk ők közel százan, simán lehengereltük őket, az eset után egy órával a Nyugatiban összetalálkoztam egy kisebb részükkel, én egyedül voltam ők hatan-heten mégis ők mentek el mellettem lesunyt fejjel.
 Márciusban tartották a punkok a Demonstration 88 rendezvényüket magyar és külföldi fellépőkkel, aznap volt klubunk nekünk is így egyértelmű volt, koncert után tiszteletünket tesszük náluk. Így is lett volna, mintegy 80-an indultunk kifordított bomberben, de a Ganz melletti utcában csőtörés volt, így a tűzoltók mellett egy csomó rendőr is volt a környéken. Mikor a rendőrök megláttak egy okostojás a dzsekinkre célozva megjegyezte, hogy itt jönnek a kukások. A rendőrök miatt úgy döntöttünk nem megyünk be, felszálltunk egy villamosra ami tele volt punkkal. Az egyik kukorinak felgyulladt a taraja meg némi pofozkodás is kialakult, a soför megállította a villamost a punkok leszálltak és körbevették a villamost követő rendőrautót amiből a kékek nem tudtak kiszállni, így mi simán elszeleltünk.
 Ha akkor be tudunk menni hosszú időre megakasztjuk a hazai punk szubkultúrát, a rendszeres terrortól tartva nem lett volna olyan banda aki fel mer lépni.


 A koncertek egyik fénypontja Ramon volt, minden egyes bulin elénekelte a Skinhead indulót legnagyobb örömünkre. Egy idő után a fellépők minden számát kívűlről ismertük, a Pannon Skinstől a Pannon Skins indulót, a Fejbőrtől a Turul madarat és a Fehér Virágoktól az Erdélyt kedveltük legjobban, de itt nem volt olyan, hogy rossz nóta, minden számot az énekesekkel üvöltöttünk.
 A mozgalommá válás nem csak a szervezett balhékban nyílvánult meg, itt hírdette meg Dudi a közös március 15.-ei megemlékezést, ahol a megjelent kopaszokat végig gépfegyveres rendőrök kísérték, aznap tartotta az akkori ellenzék az addigi legnagyobb demonstrációját.
Én aznap dolgoztam, a munkahelyemen levetették a kokárdát, a Deák téri találkozóra ki tudtam menni és vittem ki az akkor frissen megjelent Power of oi! első számából pár darabot. Dudinak tetszett, azt javasolta a megjelent újságcikkekhez fűzzek megjegyzéseket. Mai szemmel nézve már elég jelentéktelen kiadvány volt, de akkor ilyesmi még nem volt itthon, csak pár külföldi kiadványt tudtam a szűkös lehetőségekhez képest utánozni.
Később a klubban lett meghírdetve a közös szurkolás az áprilisi Magyarország - Anglia mérkőzésen. A meccs előtti estén az angolok balhéztak egy budai szórakozóhelyen, azt szerettük volna megtorolni, de akkor ehhez még szervezetlenek voltunk és az angolok közelébe sem fértünk, így megint csak pár csöves kapott néhány pofont a meccs után.
 A Pannon Skins mintájára megalakult a Zugló skins. Sokkal szervezettebbek lettünk, átjártunk egymáshoz más kerületekbe, más terekre, korábban 4-5 fős csoportokban mászkáltunk, más kerületek kopaszaival kiegészülve sokkal ütőképesebbek lettünk, a rendszeres koncertek összehozták az embereket.
Ahogy jobb idő lett a művelődési ház mögötti parkban is szerveztek bulikat, az egyik alkalommal négyen felszálltunk egy buszra ami zsúfolásig tömve volt csövesekkel, a buszon egy srác haját levágtuk egy kis összecsukható ollóval, senki nem mert kiállni a srác mellett, a srác is szótlanul tűrte. A balhék hatására nőtt a hírnevünk, egyre több fiatal lett kopasz.

Befejező rész következik hamarosan...

 Az első koncert a Vasmunkás téri klubban 1988 február 14.-én volt majdnem napra pontosan 5 évvel a Mos-oi első fellépése után. A koncertre 120 fizető vendég érkezett így a teljes létszám a zenészekkel nagyjából 150 fő volt, ami nagy szó volt abban az időben, hisz az egész országban mintegy 400 skinhead lehetett.



 Az Egészséges Fejbőr akkoriban már ismert zenekar volt, a könnyen megjegyezhető szövegeiket mindenki énekelte, itt a klubban adták elő először a Turul Madár című számot, akkor még zongora kisérettel. Az Oi-kor Zala katonai szolgálata miatt szünetelt ennek pótlására alakult a Pannon Skins, ők 2 számot játszottak összesen egy foci nótát és a Pannon Skins indulót. A tatai Fehér Virágok sem volt új zenekar, ők korábban Dühös Elvtársak néven játszottak, amit a rendszer nem díjazott ezért nevet változtattak, hamar népszerűek lettek a fővárosban is. A Roial nagyjából egy évvel az első fellépés előtt kezdett alakulni, Mobil szervezésében aki basszusozott, náluk az énekessel volt mindig gond, Mobil olyat keresett aki nagy darab, így a korábbi énekesek (Egon, Kish) nem sokáig erősítették a csapatot, végül Mobil barátjára, Totyára esett a választás aki még a 4.-5. fellépésen is papírból énekelt holott összesen talán öt számot játszottak. A Dr. Skinhead sem volt kezdő csapat, a zenekar tagjai már játszottak korábban más zenekarokban, Laczik Fecó például a Brave Skins és az SKH (Semmi Közöd Hozzá) nevű formációkban.
 Ezen a koncerten játszott még egy zenekar amelyik nem szerepelt a plakáton, ők a Sik-oi! voltak, a 3 azonos nevű banda közűl ők a Kőbányaiak voltak, a zenekarból Nyúl és egy vörös hajú srác volt ismertebb a mozgalomban, a nevére már nem emlékszem, de a srác szerepelt a Szerelem első vérig című film elején egy koncert jelenetben is.

 A klub létrejöttében egy punk lány is segédkezett aki megunta, hogy az ő klubjukba járunk többnyire balhézni, verekedni, de ha épp nem rosszalkodtunk a puszta jelenlétünk is feszélyezte punk közönséget akik soha a legcsekélyebb lépést sem tették a terror ellen. Mi hálából rögtön az első koncert után mintegy nyolcvanan átmentünk kifordított bomber dzsekikben a klubjukba és a magunk módján megköszöntük a kedvességet.
Erről az alkalomról írta Pozsonyi Ádám az egyik könyvében, hogy Sotár visítva menekült egy hátsó irodába a puszta hírre, hogy a klub felé tartunk, ami egyébként valószínűleg enyhe túlzás volt.

Folytatás következik hamarosan....

2018 a visszaemlékezések éve lesz a blogon. 35 éves a magyar skinhead mozgalom, 35 éve adta első koncertjét a Mos-oi!, 35 éves az Oi-kor, 30 éve indult rövid életű útjára a híres-hírhedt Vasmunkás téri skinhead klub.
A fentiek apropóján hamarosan történeteket olvashattok a mozgalom elmúlt 35 évéről.

 Főnök: Mérd le mennyi ideig tart egy sort kirakni. 50-kor kezdtem.
Nézem az órát, még csak 48 van rajta a sor meg már majdnem félig van.
 Főnök: Ja, ne azt nézd, ott van az oszlop mögött a másik. - Ami természetesen nem látszik a munkaterületről.
Egyébként meg ő a gépkezelő, csak ki kellett volna számolnia mennyi idő alatt van kész 4810 termék.

Állt a gépünk gondoltam "faszagyerek" leszek és leváltom a mellettem lévő gépen a srácot.
A srác visszajött elmentem kávézni, amikor jöttem vissza a szomszéd gép cigány kezelője megállít.
- Komám, nem vagy Te egy kicsit rasszista?
- Palikám, lassan 20 éve ismerjük egymást, remélem nem csak most jöttél rá? Egyébként miért kérdezed?
- Hát az emböröm leváltottad éngöm mög nem.

Látogatók a gyárban a testvér cégtől, föltűrt újjú pólóban pakolászok, mint a gép. Látom az egyik szöszi folyton lesi a kezem, majd mondja többieknek, hogy nézzétek horogkereszt van a kezén (egyébként nincs) és mutogat rám.
Ekkor jön az egyik gépkezelő és karlendítéssel köszön, majd pár lépéssel mögötte egy másik gépkezelő szintén tetoválva hasonló stílúsban. Ekkor kicsit arcára fagyott a szöszinek a mosoi, pedig még nem látta a targoncást nyilaskereszttel és a pántolót fél tucat birodalmi tetkóval és ez csak az egyik műszak a gyár egyik részén. :)

Elfogyott a radikális nemzeti tábor. A politikusok elliberalizálódtak a jobbikkal együtt. A MIÉP hangocskája igen gyenge, pedig ők megmondták. Az egykor radikális ultrák és huligánok most liberális állatvédők lettek és az etnikummal karöltve tüntetnek magyarok ellen az állatok jogaiért.

Így fordulhatott elő, hogy a nevéhez felnövő és a nemzeti médiákból a kék hírekbe átköltöző sereg vezetője aki azt nyilatkozta, hogy a skinheaden túl kell lépni, a skinhead megtette a dolgát, de már anakronisztikussá vált, tovább kell lépni most a skinheadektől elhatárolódó egykori Paxosokkal karöltve ismét a skinheadekhez fordulnak. Sőt mi több ismét őket agitálják, ismét közülük toboroznak. 

Már odáig süllyedtek, hogy a közösségi oldalakon ismerősnek jelölnek. Még az a Lantos testvér is aki az utcán a fejét elfordította, ha meglátott. 
Miután a legismertebb közösségi oldalról letiltották őket, visszatértek az ősi eszközökhöz és e-mailben is agitálnak.

Úgy látszik felültették őket és bedöltek a hízelgőknek akik azzal áltatták őket, hogy esélyük lehet egy választáson, most meg már nincs visszaút meg kell próbálniuk, ez pedig a skinheadek nélkül lehetetlen, már megint csak ők maradtak az utolsó mentsvár. Azok a skinheadek akikből mindig kivágtak, lemorzsoltak egy kicsit a pártok, a sereg, a gárda a média és még sorolhatnám. Azok a skinheadek akiktől mindig mindinkenki elhatárolódott most úgy tűnik még egyszer utoljára ismét jók lesznek valamire.

A No one likes us koncert sorozat megszünt, ebben az évben már nem kerül megrendezésre. 
A rendezvénysorozat célja többek közt az volt, hogy új és kevésbé ismert zenekaroknak nyújtson fellépési lehetőséget valamint egy este 5-6-7 zenekar lépjen fel, hogy a közönség viszonylag olcsó belépőjegyért (1000-1500Ft) egész éjszakás programot kapjon.
A korábbi koncerteken olyan zenekarok kaptak fellépési lehetőséget, mint a Harcos, Megtorlás, ST28, Hundriver, Töretlen Hittel vagy az azóta már ismerté és népszerűvé vált Fehér Vihar vagy az azóta megszünt Boxers.

Mintegy félszáz résztvevő emlékezett a Nemzetvezető 121. születésnapjára.