Reggel pihenten keltünk, a szokásos svédasztalos reggeli Lidl-ben vásárolt ételekből, a desszertnek szánt gyümölcskoktél tegnapi lehetett, már erjedni kezdett, ahogy elnéztem senki sem ette meg.
Végre a hegyekbe mentünk, első úticélunk a Jungfrau csúcsa, gondoltuk... Persze nem mentünk fel.
Indulás után két helyen is megálltunk fotózni, ezért mindannyian hálásak voltunk, gyönyörű volt a kilátás mind a két helyen.



Az első megállónál a Jungfrau csúcsát néztük meg messziről, a második pihenőnél egy tóra volt gyönyörű kilátás.

A vasútállomásra időben odaértünk, majdnem egy órát kellett várnunk. Ez idő alatt beszélgettem pár útitárssal a fotózásról és csináltam pár képet a környék csúcsairól, ódon házakról és az előzőnap vásárolt sajthoz vettünk pár zsömlyét, darabját 500Ft-ért, az egyikhez egy kis svájci zászlót is kaptunk.
A vonat félútig vitt, a csoportnak külön szakasz volt lefoglalva. Félúton egy étteremben vártuk a következő vonatot, amíg vártunk ittunk egy helyi sört és gyönyörködtünk a hegyekben. A bejáratnál ki volt téve egy kis szakajtónyi gyufa a hegy fotójával, 10 perc alatt elfogyott az összes, olyanok akik nem dohányoznak és olyanok akik akár az éttermet is megvehetnék vitték a legtöbbet. 
Mi útközben tudtuk meg, hogy nem megyünk fel a csúcsra, állítólag nagyon sokba került volna, gyanítom ez nem igaz, valószínűleg a sűrű programok miatt nem jutott rá idő. A hegycsúcs alatti megállónál szálltunk le a vonatról, a táj, a hegyek gyönyörűek. Szétnéztünk a szuvenírboltokban, semmi újdonságot nem láttunk. Mivel megéheztünk, a sajt meg a buszban maradt benéztünk egy étterembe. Ettünk egy-egy röstlit alpesi sajttal én egy kávét ittam, a fiam egy üdítőt ivott, ez így potom 20.000 Ft volt. Én németül rendeltem a fiam angolul, amikor fizettünk a pincér csaj megkérdezte honnan jöttünk:
- Where are you from? -kérdezte
- From Hungary. Válaszolt a fiam.
- Az jó mert én is onnan. Jött a válasz a pincérlánytól.
Ezen jót nevettünk. Bár elég elszomorító a helyzet, hogy nyugatra kell menni azért, hogy megéljen valaki.
A visszaúton is a tájban gyönyörködtünk, odafelé mindenki a vonatablakban állt és fotózott, visszafelé már csökkent a fotózási kedv, inkább csak gyönyörködött mindenki.
A következő úticél a Trümmelbach gleccser vízesés. Tolkien 1911-ben utazott erre, annyira lenyűgözte a táj, hogy erről mintázta Völgyzugolyt (Rivendellt), nem csak a leírás hasonlít, de még saját kezűleg készített illusztrációja is.

A vízesés hatodik szintjéhez lifttel mentunk, innen felgyalogoltunk a 10.-re majd le az aljához. Én mindenhol megálltam fotózni, az órát nem néztem ezért kicsit gyorsabban szedtem a lábam, ezt kicsit sérelmezte a fiam, de nem lett belőle örök harag, mondjuk túl sok jó kép sem.

Ez a helyszín is tele volt túristákkal, rengeteg ázsiai is volt, de itt többnyire inkább arabok voltak. Volt egy agyhalott német túrista is aki a botjait heggyel fölfelé tűzte a hátizsákjába, a lépcsőn lefelé, ha megcsúszok simán felnyársal vele. Nem akartam balhét ezért a lehető leggyorsabban megelőztem.


Az egyik útitársunk egy Nikon D3000-es szériájú fényképezőgépet vett elő amikor látta, hogy én is fotózom a vízpermetben. Elkezdtem mutogatni neki, hogy az enyém vízálló, az övé nem. Hiába kiabálok, a dübörgéstől nem hallotta volna, ezért odamentem és szóltam neki, hogy törölje meg és vegye ki az aksit amíg megszárad a gép. Szerencsére nem lett baja.
 A szállásra viszonylag korán értünk oda, az előre megrendelt vacsorát nem tudták korábban felszolgálni ezért elmentem fotózni, végig sétáltam a falun, se bolt, se kocsma sehol, a strand dugig volt fürdőzőkkel, mindenkinél hűtőtáska.

Míg nálunk minden templom közelében van kocsma addig ez Svájra nem igaz.
 Vacsoránál megkérdezték, hogy milyen pizzát kérek. Mondom zöldségeset. Ja nem margaritát vagy halasat, csak ezek vannak. A halas mióta húsmentes? Legközelebb nyulat vagy vidrát szolgálnak fel, mert az agyhalott katolikusok böjtkor azt is szoktak enni?

 Macron utasítására felszámolják a Sang et Honneur Hexagone-t. A szervezet ma már nem túl aktív, évente 1-2 koncertet szerveznek és főleg Kelet-Franciaországban aktívabbak. 
Stéphane François, a radikális jogok szakértője szerint ez a franciaországi mozgalom "soha nem volt jelentős", ennek ellenére a négerimádó, homoszexuális Macron nem kegyelmez.
A L'express forrása szerint 4 másik jobboldali szervezet felszámolását is tervezik a Bastion Socialhoz hasonlóan, melyet áprilisban oszlattak fel, többek közt  a C18-at is felszámolják. 


Az elmúlt években többször próbálták felszámolni a B&H Hexagonet, többek közt illegális sport versenyek szervezése miatt és legutóbb pár éve fegyverkezéssel vádolták őket, akkor több személyt le is tartóztattak, valószínűleg a radikális C18-cal keverték össze őket.

 Reggel korán keltem és sétáltam a tó mellett, pár képet készítettem a napkeltéről és a sirályokról. A strandnál egy francia fickóval találkoztam, hajnalban a tóban fürdött. A két hegycsúcs közt felkelő nap Sauron szemére emlékeztetett, ezt már később a szálló teraszáról néztük. 
 Az napi első úticélunk Luzern volt, szintén egy tó partján fekszik és egy folyó vágja ketté, leghíresebb építménye egy fahíd. Azon már meg sem lepődtünk, hogy a híd közepén szuvenír bolt éktelenkedik. A hídig együtt mentünk a többiekkel, innen ők a templomok felé fordultak, mi a városban gyönyörködtünk. Az idegenvezető által "wolkitolki"-nak elkeresztelt fülest ekkor már a buszon hagytuk, amíg hazafelé össze nem szedték nem is nyúltunk hozzá.
 

 Itt is ittunk egy helyi sört, a sörgyárat már útközben kiszúrtuk, egy mókus a címere a sörnek. Az egyik szuvenírboltban megajándékoztam a fiam egy Viktorinox bicskával, a nevét ingyen gravírozták a nyelébe. A város tipikus európai nagyváros képét mutatta, néhány díszesen festett épülettel, melyek a folyótól távolabb álltak. Itt már több óraüzlet is volt, az 1-2 milliós órák nem voltak ritkák, addig csak olcsóbb pár százezres túristáknak szánt órákat láttunk.  A legdrágább óra egy kézzel gyártott Omega volt, 174.000 CHF kb. 52.000.000 FT


 Svájcban mindenhol látni az ország zászlaját, úton-útfélen ki van téve, sok helyen még a hegyoldalakra is ki van festve. Legtöbb helyen 3 zászló van kitéve, az állam, a kanton és a város zászlaja.
Svájc független állam, de a történelem folyamán rengeteg győztes háborút vívott, méltán büszkék lehetnek a svájci gárdára és a legmodernebb felszereléssel elátott hadseregükre. Ennek ellenére sehol egy emlékmű vagy emléktábla amely a győzelmekre vagy a hősökre emlékezne. Svájcban is gondot jelent a hadsereg utánpótlása a fiatalok zöme alkalmatlan a katonai szolgálatra, túlsúly vagy betegség miatt.

Luzernben vettünk piszkét 10 dekát 1800 Ft-ért, a városban annyira elnézelődtünk, hogy a buszhoz már kapkodni kellett a lábunk, szerencsére időben odaértünk. Volt egy idősebb anya-lánya páros akik rendszeresen elkéstek, szinte minden megállónál várni kellett rájuk.
A busz utasai többnyire egyébként szülő-gyermek párosok voltak, csak néhány idősebb házaspár volt, egy nagymama-unoka páros és egy fiatalabb pár.


Következő úticélunk Bern volt, a város címere egy medve, a városkapunál egy egész állatkertet építettek nekik.
A város szűk főutcája tele van butikkal ahol épp most mindenki szerencséréjére 50-70%-os leértékelés volt. Amíg a többiek templomot néztek, mi a várost jártuk. Élelmiszer bolt közel-távolban sehol, egy újságos standon vettünk üdítőt, teljesen olcsón 1200Ft-ért. A városban érezhető az olaszos hatás, bár inkább csak a szobrokon, szökőkutakon és a városházán. Végül a szomjúság rávett arra, hogy Európa második legdrágább városában beüljünk a főutcától távolabb egy csendes italmérőbe és potom 2500Ft-ért igyak egy sört, a fiam almabort ivott, kraft, vegán, gmo és minden mentes változatban, hasonlóan olcsón. Itt már erősen merült a fényképezőgépem aksija és a másnapi kiránduláson szerettem volna vele többet fényképezni, ezért itt csak pár képet csináltam.


Este fáradtan értünk a szállásra, aznap több, mint 10 Km-t gyalogoltunk, bár a busz viszonylag kényelmes volt a hosszú utazás is fárasztott mindenkit. Amikor már majdnem mindenki bóbiskolt a buszon, az idegesvezető hölgy bejelentette, hogy jobban tudjunk pihenni egy meditatív nyugtató zenét fognak betenni, így aztán a '80-as évek slágereire morgolódott mindenki alvás helyett.
Vacsoránál megkérdezték, hogy még mindig vegetáriánus vagyok-e....

A szálláson a szobákban nem volt wifi, csak a recepciónál, az étkezőben és a teraszon. Minden készülékhez külön kódot adtak. Nem rossz üzleti fogás, persze azért nem mindig fogyasztottunk, ha igénybe vettük a wifit.

Reggel korán keltem, a szálláson még a recepciós is aludt, így ittam egy konzerv kávét és elindultam napkeltét fotózni. A táj lenyűgöző volt, kisétáltam a faluból a főút mellett kelet felé, miközben fotóztam az út felét lezárták, mivel úgy gondoltam nyugatra megyünk így nem foglalkoztam vele és később a sofőröknek sem szóltam. A kellemes reggeli séta után visszamentem a szállásra, ahol nem sokkal később szervírozták a svédasztalos reggelit. A csoportunk volt előre véve, hogy korán tudjunk indulni. Amikor nyitották az étkezőt egy ferdeszemű pár elénk pofátlankodott, a férfi elkezdte összefogdosni a késeket, amelyek egyébként teljesen egyformák voltak, az egyik sofőrünk szólt rá elég eréjesen. Valószínűleg egy szót sem értett belőle, de a hangsúlytól megrettent és odébbállt. A reggeli a szokásos Lidlben vásárolt ételekből állt, kiegészítve egy nagyon híg kávénak nevezett löttyel, már gyerekkoromban jártam az NDK-ban, tudom milyen a német kávé, napközben szeretem is, de ez sokkal hígabb volt és vizezett tejet adtak hozzá. Szerencsétlenségemre az ázsiai nővel szemben ültem le, aki a villával úgy evett, mintha pálcika lenne és közben potyogott az étel a szájából a tányérjára, meg néha az asztalra.
 Természetesen kelet mentünk, beleszaladtunk az útlezárásba, de nem tartott fel minket sokáig Útban Svájc felé megtudtuk, hogy az utazási iroda állandó szállását felvásárolták a kínaiak valamint azt is megtudtuk, hogy a Rosenberger étterem láncot is szintén kínaiak vásárolták fel, az előbbiben a színvonal alaposan visszaesett és kínai ételeket főznek kizárólag. A Rosenbergernél az árak emelkedtek és a korábban ingyenes wc használat fizetős lett, ezért a másik nagy lánc éttermeinél fogunk megállni.
 Első úticélunk St. Gallen volt. Itt a híres kolostori könyvtárat és egy templomot néztünk meg.
A kolostarban tilos volt fényképezni, a könyvtár nem volt túl nagy, a polcokon lévő könyveket hálóval védték, néhány kódexet mutattak be asztali tárolókban ezen kívűl egy főpap múmiáját mutatták be és a családja szarkofágjait, valamint egy hatalmas földgömböt amelyet hadizsákmányként szereztek.
 A templom rendkívűl díszes volt, ide azért mentünk be, mert a fiam még mutatott némi érdeklődést iránta.


A belvárosban olaszos erkélyek színesítették a házakat, néhol színes ablakkeretekkel és spalettákkal. Ezek nélkül elég unalmas képet nyújtana.

 Második úticélunk Schaffhausen az óragyártás központja, de ebből nem láttunk semmit a Rajna a vízesést néztük meg ami igen lenyűgöző. Itt a sofőrunk a folyó rossz oldalára állt, idő nem volt másik helyet keresni ezért választanunk kellett, vagy gyalog nézzük meg vagy hajóval bemegyünk elázni a vízesés alá. Mi a sétát választottuk, már csak a fotósfelszerelésre való tekintettel is. Első programunk a helyi sör megkóstolása volt, itt szembesültünk először a svájci árakkal, egy átlag sör 2000-2500Ft volt az egész országban. Mivel a csoport az első hajóra nem kapott jegyet volt időnk bőven kényelmesen végig sétálni a vízesés mellett.


A butikokban mindenhol Victorinox bicskákat, svájci csokit és kolompokat árultak. Itt kaptam egy kiváló svájci katonai bökőt a fiamtól. Ezeket a késeket egyébként ugyanannyiért árullják az egész országban.
 A vízeséstől Zürichbe utaztunk.


Zürich hangulatos város, rengeteg ódon épülettel, folyóval, tóval, villamossal (a helyiek nemet mondtak a metróra), és rengeteg drágábbnál, drágább üzlettel. Itt már svájci németet beszélnek, ha valaki nem ezen a nyelven szólal meg akkor olaszul és franciául is próbálkoznak, de többnyire angolul is beszélnek, ez egyébként jellemző az egész országra. Mi külön mentünk a csoporttól, templomból már láttunk eleget és az idegenvezető hölgy folyamatös makogása sem vonzott.. Séta közben rábukkantunk a Ströh és Lindt márkaboltjára, elképesztő árakon árulják a termékeiket. Persze azért vásároltunk a családnak édességet.
Indulás előtt tájékozódtam a söreikről, világhírű kézműves söreik vannak, de ilyen árak mellett kizárt volt, hogy megkóstoljuk, egyébként nem is igazán láttunk sehol. Amíg a többiekre vártunk ittunk egyet a solymos sörükből. Egyébként az összes kommersz sörük német láger típusú sör. Nem rosszak, de semmi extra nincs bennük.


 Zürichben Vespás találkozó volt, a város tele volt robogókkal, persze ez nem egy olyan buli, mint az angoloknál, ahol módok és skinheadek buliznak, itt tök egyszerű átlagemberek gyülekeztek, 5-10 fős csoportokban a város különböző pontjain.
 Innen már a szállásunkra mentünk Bouchsba. A szállás indiai kézben volt, a recepciós jól beszélt magyarul, valószínűleg határon túli magyar volt. A szálló egy tó partján volt, hegyekkel körülvéve, gyönyörű helyen.
 Vacsora három fogásból állt minden nap. Az utazási irodánk elfelejtette továbbítani, hogy húsmentes menüt kérek, szerencsére nem akadtak fenn a dolgon, Az egyik útitársunk szerint ez csak divat. Már több, mint 20 éve divatolok, az indiai pincér csaj felmenői pedig már legalább 4000 éve, tartós divat. Választhattam pizza, vagy az esti főétel hús nélkül (rizs párolt zöldséggel), az utóbbit választottam, gondoltam tesznek rá egy kicsit több zöldséget, tévedtem. 
 A pincért felhívta a figyelmünket, hogy lehet sört és üdítőt kapni, a helyi árakhoz képest olcsón 1700Ft-ért. Kérdeztük a vízet, a pincér azt mondta az jár a vacsorához, az ideges vezetőnk azt fordította nagy makogva és őőőőőzve, hogy az annyiba kerül, mint a sör, ezért ne igyon senki vízet. Eddig sem sokat törödtünk a hölggyel, de innentől levegőnek néztük.
A szobánk szokás szerint a bejárattól legmesszebb volt, fogmosó és vízes pohár is volt, a kézmosó itt is fel volt vízezve, a szappant naponta cserélték.
Vacsora után sétáltam egyet, gyönyörködtem a naplementében.

 6 napos nyugat-európai buszos körutazáson vettem részt, az itt megtapasztalt élményeket, benyomásokat írom le, napokra lebontva. 
 Egy korábban számunkra ismeretlen utazási iroda útjára fizettünk be a nagyobbik fiammal a helyi utazási irodán keresztül. A TDM travel az utastársaink szerint egy megbízható utazásszervező cég, ezt többé-kevésbé meg is tapasztaltuk. Az idegenvezető egy idősebb hölgy aki rendszeresen fogalmazásgátlót szed, hat nap alatt egyetlen egy olyan mondatot hallottunk tőle amelyben nem hangzott el az "öööööö", kis híján meg is tapsoltuk. 
 A viszonylag olcsónak tűnő ár elég rohamosan gyarapodott: félpanzió, biztosítás, lemondási biztosítás, belépők stb.
Aztán amikor azt hittünk ennyivel megúsztuk az indulás előtt megkaptuk a nyomtatványt amelyen további belépők és költségek szerepeltek, például a Rajnai vízeséshez 5CHF ami a weboldal szerint csak 2CHF vagy 2€. Az utóbbi belépők a TDM katalógusában szerepeltek, a mi utazási irodánkéban nem.
A fenti összegeket nem sokkal indulás után begyűjtötte az idegenvezető, aki elsőre szimpatikusnak tűnt, bár zömében a kormánypárt propaganda szövegét szajkózta, alátámasztva a nyugati útjain tapasztaltakkal.
 Első napi úticélunk Innsbruck volt. A szlovákiáhozhoz hasonlóan itt is helyi idegenvezetőt kell fogadni, itt egy idősebb hölgy kalauzolt minket, bár a saját idegenvezetőnk eléggé elnyomta, inkább csak a látszat kedvéért volt ott.
 Innsbruck egy csendes egyetemi város képét mutatta, az egyetem parkjában azért láttunk migránsokat és a túristák zöme is olasz vagy ázsiai volt, zömében indiaiak.

Az idegenvezető hölgy "beszéde" annyira idegesítő volt, hogy az "audió guide" készüléket csak addig használtuk amíg megtudtuk az indulás időpontját s a találkozó helyét. A hölgy egyébként templom mániás, minden településen, városban a templom vagy templomok és vallási helyek voltak az elsők amelyeket megmutatott. Mi a szabad városnézést választottuk mindenhol. Részben azért, hogy ne halljuk az idegesítő hölgy makogását, részben azért mert nem voltunk kíváncsiak 35 templomra. 

A főutcán mindenféle ingyenélő produkálta magát, pantomimesek, tehetségtelen festők, grafikusok, zenészek. Az erkélyes középkori épületek olasz hatásról tanúskodtak, de ez csak a főutcára volt jellemző.


Mi a helyi ételek, italok felé fordultunk, a fiam egy sonka üzletet talált, amit nagyon sajnált, hogy nem hazafelé útban bukkantunk rá, így csak egy kis kóstolót vásárolt. A hosszú buszozás közben meg is szomjaztunk, a főutcától távolabb bukkantunk egy hangulatos becsületrontóra. A fiatal csaposnak nem voltunk szimpatikusak, ha nem lettünk volna szomjasak tovább is állunk.
 A szállásunk Obsteigban volt, csendes osztrák falu amely a vendéglátásból él főként. A szállsunk tele volt ázsiaiakkal, egy szintet a sárgák foglaltak el, másfelet az indiaiak. A személyzet főként szlávokból állt, talán tótok lehettek. Svédasztalos vacsorát kaptunk és asztalonként egy-egy üveg savanyú spanyol bort, Mindent a Lidlben vásároltak, sajtot, müzlit, bort stb. Ez egyébként jellemző volt a másik osztrák szállásunkra és a svájcira is.
Vacsora előtt és után szét néztem a faluban, előtte a hegyeket, utána a falut néztem meg. 


Este még szerettem volna inni egy sört, mivel a szálláson nem találtam bárt, söntést vagy hasonlót a recepciósnál érdeklődtem, aki a konyhába küldött. A konyhában egy idősebb szláv hölgyet találtam aki a bárhoz küldött, kifelé velem tartott, beszélgetni próbált, de fáradt voltam nem volt hangulatom hozzá, ő azt hitte nem beszélek németül, ezért angolul próbálkozott, végül annyit kiböktem, hogy magyar vagyok. A bár egy üres polc volt előtte félkör alakú asztallal ami szintén üres volt, a csapolt Hirter sört valahonnan hátulról hozta. A szobánk tiszta volt, a kézmosó alaposan fel volt vizezve, törölköző és kéztörlő volt, de pohár nem. A szobánk erkélyre nyílt, aznap volt a holdfogyatkozás, de pont a másik oldalon, így lemaradtunk róla.

Ui: A buszsöfőrök kávét, üditőt és sört árultak a buszon, viszonylag elfogadható áron, ennek majd inkább svájcban lesz jelentősége. Utolsó este azt is megtudtam, hogy pálinkát is árultak.