Reggel pihenten keltünk, a szokásos svédasztalos reggeli Lidl-ben vásárolt ételekből, a desszertnek szánt gyümölcskoktél tegnapi lehetett, már erjedni kezdett, ahogy elnéztem senki sem ette meg.
Végre a hegyekbe mentünk, első úticélunk a Jungfrau csúcsa, gondoltuk... Persze nem mentünk fel.
Indulás után két helyen is megálltunk fotózni, ezért mindannyian hálásak voltunk, gyönyörű volt a kilátás mind a két helyen.



Az első megállónál a Jungfrau csúcsát néztük meg messziről, a második pihenőnél egy tóra volt gyönyörű kilátás.

A vasútállomásra időben odaértünk, majdnem egy órát kellett várnunk. Ez idő alatt beszélgettem pár útitárssal a fotózásról és csináltam pár képet a környék csúcsairól, ódon házakról és az előzőnap vásárolt sajthoz vettünk pár zsömlyét, darabját 500Ft-ért, az egyikhez egy kis svájci zászlót is kaptunk.
A vonat félútig vitt, a csoportnak külön szakasz volt lefoglalva. Félúton egy étteremben vártuk a következő vonatot, amíg vártunk ittunk egy helyi sört és gyönyörködtünk a hegyekben. A bejáratnál ki volt téve egy kis szakajtónyi gyufa a hegy fotójával, 10 perc alatt elfogyott az összes, olyanok akik nem dohányoznak és olyanok akik akár az éttermet is megvehetnék vitték a legtöbbet. 
Mi útközben tudtuk meg, hogy nem megyünk fel a csúcsra, állítólag nagyon sokba került volna, gyanítom ez nem igaz, valószínűleg a sűrű programok miatt nem jutott rá idő. A hegycsúcs alatti megállónál szálltunk le a vonatról, a táj, a hegyek gyönyörűek. Szétnéztünk a szuvenírboltokban, semmi újdonságot nem láttunk. Mivel megéheztünk, a sajt meg a buszban maradt benéztünk egy étterembe. Ettünk egy-egy röstlit alpesi sajttal én egy kávét ittam, a fiam egy üdítőt ivott, ez így potom 20.000 Ft volt. Én németül rendeltem a fiam angolul, amikor fizettünk a pincér csaj megkérdezte honnan jöttünk:
- Where are you from? -kérdezte
- From Hungary. Válaszolt a fiam.
- Az jó mert én is onnan. Jött a válasz a pincérlánytól.
Ezen jót nevettünk. Bár elég elszomorító a helyzet, hogy nyugatra kell menni azért, hogy megéljen valaki.
A visszaúton is a tájban gyönyörködtünk, odafelé mindenki a vonatablakban állt és fotózott, visszafelé már csökkent a fotózási kedv, inkább csak gyönyörködött mindenki.
A következő úticél a Trümmelbach gleccser vízesés. Tolkien 1911-ben utazott erre, annyira lenyűgözte a táj, hogy erről mintázta Völgyzugolyt (Rivendellt), nem csak a leírás hasonlít, de még saját kezűleg készített illusztrációja is.

A vízesés hatodik szintjéhez lifttel mentunk, innen felgyalogoltunk a 10.-re majd le az aljához. Én mindenhol megálltam fotózni, az órát nem néztem ezért kicsit gyorsabban szedtem a lábam, ezt kicsit sérelmezte a fiam, de nem lett belőle örök harag, mondjuk túl sok jó kép sem.

Ez a helyszín is tele volt túristákkal, rengeteg ázsiai is volt, de itt többnyire inkább arabok voltak. Volt egy agyhalott német túrista is aki a botjait heggyel fölfelé tűzte a hátizsákjába, a lépcsőn lefelé, ha megcsúszok simán felnyársal vele. Nem akartam balhét ezért a lehető leggyorsabban megelőztem.


Az egyik útitársunk egy Nikon D3000-es szériájú fényképezőgépet vett elő amikor látta, hogy én is fotózom a vízpermetben. Elkezdtem mutogatni neki, hogy az enyém vízálló, az övé nem. Hiába kiabálok, a dübörgéstől nem hallotta volna, ezért odamentem és szóltam neki, hogy törölje meg és vegye ki az aksit amíg megszárad a gép. Szerencsére nem lett baja.
 A szállásra viszonylag korán értünk oda, az előre megrendelt vacsorát nem tudták korábban felszolgálni ezért elmentem fotózni, végig sétáltam a falun, se bolt, se kocsma sehol, a strand dugig volt fürdőzőkkel, mindenkinél hűtőtáska.

Míg nálunk minden templom közelében van kocsma addig ez Svájra nem igaz.
 Vacsoránál megkérdezték, hogy milyen pizzát kérek. Mondom zöldségeset. Ja nem margaritát vagy halasat, csak ezek vannak. A halas mióta húsmentes? Legközelebb nyulat vagy vidrát szolgálnak fel, mert az agyhalott katolikusok böjtkor azt is szoktak enni?