Pozsonyban két SK/HU étterem működött, én mindig csak az egyik lakótelep közepén található egységbe jutottam el, mivel az bezárt most végre eljutottam oda ahol az egyik régi jó ismerősöm a séf. Természetesen nem egyedül mentem, ahogy az már megszokott, hanem egy kisebb társasággal. Mivel a mikrobusz amivel utazni szoktunk lerobbant, két kocsival indultunk útnak, heten, mint a gonoszok.




Felvidéken mindig sztrapacskát eszek, nem történt ez másként most sem. Amíg elkészült ittam egy kávét és kértem egy sört, hogy legyen mivel leöblíteni. A sör csapolt Lobkowicz volt, amit nagyon kedvelek, így nem vártam meg vele az étkezést.


Akkora adag ételt kaptam, hogy alig bírtam legyűrni, miután megettem pihennem kellett, hogy a sört is meg tudjam inni.
A többiek mindannyian mást kértek, ketten juhtúrós levest ettek amit stílszerűen zománcos lábosban tálaltak fedővel.



A képek nem adják vissza, de nagyon jól nézett ki, ha nem lett volna tele pirított szalonnával én is kértem volna.
A húsos tálak közül a legkülönlegesebb a lazacos volt amit a helyiek rózsaszín pontynak hívnak.


A tálalás autentikus volt, ahogy maga a hely is, kívülről kék mintákkal díszített parasztház, belül magyar és szlovák mintákkal, népviseletekkel dekorált étkezők és bár található.



Az ételekkel mindenki elégedett volt, volt aki meg sem tudott enni mindent amit kihoztak neki. Én nem tartoztam közéjük, ahogy már említettem.


Étkezés után ejtőztünk kicsit és végre a szakács is ki tudott jönni egy kis időre beszélgetni. Láttuk milyen nagy forgalom volt az étteremben, így a munka helyett a családra, barátokra és a régi emlékekre terelődött a szó. A beszélgetés végén megemlítette, hogy a közelben lesz egy kis zenés buli, ha nem rohanunk haza ugorjunk be.
Úgy döntöttünk nem rohanunk.
A teremben már gyűlt a tömeg, a színpadon egy régi észt brigád húzta a talp alá valót, néhányan pogóztak elöl, de a többség csak hallgatta őket. A srácok már játszottak nálunk is cirka 15 éve, akkor nem tudtam megnézni őket, de 10 éve már láttam őket Szlovéniában. A korai anyagaikat kedvelem. A színpadi hangzásuk valahogy nem jön át. Volt egy másik észt brigád is, őket most láttam első alkalommal, tetszett amit láttam, hallottam. 
Volt egy német RAC brigád is, nagyon jól játszottak, néhány szám stílusa, ének stílusa a korai Böhse Onkelzre emlékeztetett. Talán beszerzek tőlük majd pár CD-t. Volt egy régi olasz zenekar is, már rég szerettem volna őket látni, sajnos a hangzásuk nem volt tökéletes, de így is élmény volt. A végén egy cseh banda lépett fel, mikor hallottam, hogy ott lesznek nem hozott lázba a dolog, az első lemezüket meghallgattam, nekem nem jött át. A színpadon viszont eszméletlen volt amit produkáltak, rögtön pár ütős, pörgősebb számmal indítottak, ez megalapozta a hangulatot, így a többi szám is egész élvezhető volt.
Az este gyorsan elröppent. Megbeszéltük, hogy máskor is meglátogatjuk az éttermet, még, ha egy hétig is kell diétázni utána.