Tegnap egy hangulatos Oi! bulival ünnepeltük Ramon és Dudi születésnapját.
Szavak, vagy inkább betűk helyett, jöjjön pár kép a buliról.

Ma reggel állok a kecskeméti buszmegálló melletti fornettinél. 5 óra 4 perckor olvasom a táblán, hogy nyitás 5 órakor. Bent az egyik hölgy kesztyű nélkül pakolja a pultba a péksüteményeket, miután végzett elővett egy csomag kesztyűt, egyet felhúzott, kinyitotta az ajtót 5 óra 7 perckor a kesztyűben és ugyanazzal a kesztyűvel kitette a reklám táblát, majd kiszolgálta benne az első vevőt.

Félegyházi pékség Nagykőrösön a buszpályaudvar mellett, 4.35-kor pult tele pékárúval, polc kenyerekkel, ajtó tárva-nyitva két hölgy a pult mögött trécsel. Megyek be, az egyik félvállról: 
- Ötkor nyitunk, addig nincs kiszolgálás.

A fenti kőrösi pékáruda pár héttel később úgy 7 óra magasságában, kérek egy kenyeret, nyújtok egy ötezrest, mire a hölgy felháborodottan:
- Menjek máshol váltassam fel a pénzem, mert ő nem tud visszaadni.

Ismét félegyházi pékáruda, ismét Nagykőrös, de most pár száz méterrel arrébb és délután 5 óra körül.
Kezemben egy húszezressel ballagok be, kérek egy kenyeret, felszeletelik, nyújtom a pénzt, mire a hölgy felháborodottan közli, hogy nem tudja, felváltani, próbálkozzak máshol.

Ezt a kenyeret pedig a fentebb említett Félegyházi cég boltjában vettem:

Ballagok hazafelé. 44 éve lakunk itt. Jön szembe egy szomszéd, ők valamivel később költöztek ide, de már annak is van közel 40 éve. A fiával 30-35 évvel ezelőtt gyakran játszottam az utcán.
 No, szóval jön szembe a szomszéd, látszik nagy kínban van, előbb bólint, majd valamit motyog az orra alatt.
Megállok...
 - 40 éve vagyunk szomszédok, ha eddig nem szokott rá a köszönésre, most már ne erőltesse. 
..és tovább ballagok.