Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Támadás

2017.05.06. 04:36

A Fehér Vihar gitárosát tàmadàs èrte a nyilt utcàn.
Zuzodàsokat szerzett ès könyök törest szenvedett.
Ellàtàsa jelenleg is tart!
Jobbulást kívánunk neki és mielőbbi felépülést!
Várjuk vissza a színpadra.
00a.jpg

Combat 18

2017.04.26. 19:11

A C18 alapítója MI5 ügynök volt akinek a feladata a vezető nélkül maradt britt Blood and Honour szétverése volt, amit agresszíven végre is hajtottak, aki nem állt át hozzájuk azt megvertek, megfenyegették, illetve Chris Castle-t  a Skrewdriver korábbi gitárosát meg is ölték, a háza ajtajában szúrták le egy 22 cm pengehosszúságú késsel.
A C18 a múltja ellenére világméretű szervezetté vált, de a kitűzött feladat nem változott.
Münchenben a vasútállomáson bombát robbantottak, melynek következtében a német Blood and Honourt tiltották be.
2009-ben Oroszországban szintén bombát robbantottak egy express vonaton, melyen fehér utasok utaztak és sérültek meg, a terrorcselekmény következtében az összes szélsőjobboldali csoportra lesujtott az orosz vezetés, az aktivistákat mai napig megfigyelés alatt tartják.
A C18 a mai napig használja a Blood and Honour nevet és a szervezet jelképeit megtévesztésül.

Csókakői vár

2017.04.17. 12:10

Nagyobbik fiam bakancslistáján régóta szerepelt a Csókakői vár, most eljött az idő a megtekintésére. 
Tavaly egy részét felújították és átadták, így már nem csak az a pár romos falrészlet vár ránk ami pár éve.
A vár megközelítése tömegközlekedéssel a fővárosból több, mint két órát vesz igénybe, ha szerencsénk van találunk olyan buszt Székesfehérvárról amelyik bemegy a településre és akkor nem kell a főútról begyalogolni.
dsc_3711blog.JPG
 A településen végig sétálva több hagyományos tájjelegű épülettel találkozhatunk, tornácos, oszlopos házak melyek többsége felújítva már modern jegyeket is magán visel.
A településen több hagyományos vendéglátó egység is van, Nádtetős kocsmától a kemencés pékségig. 
A település magán viseli a Vértelsalja gyermekei kézjegyét is, kettős keresztek, turulmadarak, emlékművek tömkelege. Horthy mellszobor jól megfér a Vértesalja gyermekeinek nyilaskeresztre hajazó emblémájával és a horogkeresztes sormintával. A vár alatt meglepően kevés árús kínálta a "hagyományőrző" portékáit, csak erdélyi kürtőskalács volt meglepően olcsón és egy kerámia árús kínálta termékeit. 
 A Nagy-Magyarország tértől a merdekebb túraösvényen közelítettük meg a várat egy jól kiépített fa lépcsősoron.
dsc_3726blog.JPGMár messziről látszott, hogy a vár helyreállításánál az állagmegőrzés és a korhű forma előnyt élvezett a természetes anyagokkal szemben ami elsőre furcsa volt a szemnek. 
 A bejáratnál egy biztonságiőr felhívta a figyelmünk arra, hogy a vár látogatása ingyenes, de adományokat elfogadnak. Egy ezressel támogattam a további felújítást gondoltam, de pár méterrel arrébb észrevettem, hogy ki van helyezve egy adománygyűjtő doboz, szóval a derék őr húsvét vasárnapi pótlékát toldottam meg a fenti összeggel. A várból gönyörű kilátás nyílik a településre és a környező tájra, ebben szinte tovább gyönyörködtünk, mint magában a vár építményben.
dsc_3754blog.JPGTúl sok nézni való nincs a várban, a kápolnába nem lehet bemenni, így nagyjából egy órányi nézelődés, pihenés után az aszfalt úton visszamentünk a faluba, ahol kiderült, hogy 10 perccel korábban ment el a busz a következő 4 óra múlva jön, így ki kellett gyalogolnunk a főútra, ahol viszonylag sűrűn járnak buszok Székesfehérvár felé.
Az út árnyat adó fák közt visz, így ez a kellemes séta nem volt teher.
dsc_3767blog.JPG

No one like us 2.

2017.04.11. 19:30

 Nehéz feladat elé állítottak minket a BHH tagjai, olyan időpontban kellett koncertet szerveznünk amikor koncert dömping van, fizetés előtti hétvégére, a DAC-Slován meccs napjára, egy héttel az óbudai Oi-kor koncert után, akkor amikor az Oi-kor a Romantikus Erőszakkal játszott Kondoroson és a vidéki koncertlátogatók többsége oda ment, egy nappal Zorán 50. születés napja után és ráadásul aznap még a Fejbőr is fellépett vidéken.
 Mindössze két hónapunk volt, hogy fellépőket keressünk, Óbuda élcsapa az Oi-kor kiesett, a Boxers emberhiánnyal küzd, pedig ezen az estén ők lettek volna a főműsorszám, szerencsére a Fehér Viharra mindig számíthatunk, a BHH új zenekara a Töretlen Hittel is igent mondott, Retekre és Zalánra is bármikor számíthatunk, így a Hundrivers is egyből plakátra került, az ST28 mostanában nem nagyon próbált, de végül ők is igent mondtak és a Kitörés is. A helyszín adott volt a klub vezetőire mindig számíthatunk, már csak a részletek kidolgozása és a feladatok kiosztása volt hátra.
 Amikor mindennnel kész voltunk ért az örömhír minket, hogy az egyetlen koncert erejéig összeállt Ős-Archívum tiszteletét teszi a koncertünkön és el is játszanak pár számot, ha igény lesz (naná, hogy volt).
17820685_1911875699060873_1498621523_o.jpg A rendezvényünk még egy eseménnyel gazdagodott, Kalóz megsegítésére ezen az estén nyílt lehetőség személyesen, tisztán adomány vagy segély matrica vásárlásával melynek teljes bevételét Kalóz kapta.
 A segély matrica akcióba a Fehér Vihar is beszállt a saját készítésű matricáikkal.
dsc_3438blog.JPG Számunkra a rendezvény kora délután kezdődött, paprikáskrumplival vártunk mindenkit aki ellátogatott a rendezvényre, ezt mi magunk készítettük el.
 Közben a hangtechnikát is összeállítottuk és felkészültünk a zenekarok és a vendégek fogadására.
A jegyvásárlásnál külföldi welkámdrink helyett hazai pálinkával vártunk mindenkit aki eljött. 
dsc_3453blog.JPGA műsort az ST 28 kezdte, sajnos több helyre elég későn tudtuk kiírni, kiíratni a korai kezdést, ezért őket még csak a korán érkezők láthatták. Az utolsó számnál tudtuk meg, hogy ez volt az utolsó fellépésük. A bejelentést hitetlenkedő, csodálkozó és csalódott hangok fogadták, ez elmúlt 2-3 évben hatalmasakat buliztunk a zenéjükre.
Rövid szünet után a Kitörés folytatta a műsort, ők azért kérték, hogy korábban kezdhessenek, mert a basszerosuk ment éjszakára dolgozni.
dsc_3462blog.JPGMivel a műsor a tervezettnél rövidebbre sikerül a a Töretlen Hittel basszerosa megszervezte, hogy pár zenész összeáll a fellépők után és még játszik pár számot a koncert végén, hogy ne érje csalódás a közönséget.
A Fehér Vihar rövid beállása után egy kis "kajaszünet" következett, hogy a később érkezők is tudjanak enni.
Ezután teljes lendülettel csaptak a húrokba és egyik legkedveltebb számukkal a Magyarország Királyával kezdtek. Ezen az estén mutatkozott be az új basszgitárosuk akit egyből megkedvelt a közönség, valamint a bőröket a korábbi dobosuk verte, az új dobos egyéb elfoglaltsága miatt.. A srácokat elkísérte 15-20 vidéki rajongójuk akik az első számtól megadták a koncert hangulatát és mintájukra a közönség többi része is megmozdult Fergeteges bulit adtak a srácok.
dsc_3481blog.JPGA Töretlen Hittel sem bízta a véletlenre a dolgot, egy Skrewdriver feldolgozással kezdtek amire egy emberként mozdult a tömeg és együtt énekelte mindenki a Vendetta által írt szöveget. Innentől ővék volt a közönség, reméljük hamarosan bővűl a repertoárjuk és egy egész estés koncerten is láthatjuk a srácokat.
dsc_3495blog.JPGEzután az Ős-Archívum tagjai vették birtokba a színpadot és megtudhattuk mikor és hol láthatjuk a zenekart egy egész estés produkcióval a színpadon.Ezek után ők is a húrok közé csaptak és visszahozták a '90-es évek eleji hangulatot a terembe ahol mindenki együtt énekelte a közel 25 éves számokat.
dsc_3515blog.JPGA pocakos fiúk után a Hundrivers következett, a Skrewdriver szerzeményekkel nem hagyták lankadni a közönséget akik fáradhatatlanul énekeltek táncoltak az örök slágerekre.
dsc_3566blog.JPG A Hundrivers még le sem jött a színpadról jóformán amikor pár zenész felment és folytatták a közönség szórakoztatását, hallhattuk tőlük az elmúlt közel 35 év legnagyobb slágereit, a Mos-oi-tól az Archívumig. 
A végén a klub tulajdonosa jelezte finoman, hogy már lassan két órával túlléptük a megbeszélt műsoridőt, így a srácok még 2-3 ráadás szám után lejöttek a közönség legnagyobb bánatára.
Szerencsére a ház urai türelmesek voltak és adtak még mindenkinek 1-2-3 utolsó italt is így sokan nem az utolsó éjszakai, hanem az első hajnali busszal indultak haza.

AFA támadás

2017.04.09. 19:59

Tegnap az USÁ-ban egy UK Subs koncert után 8 álarcos antifa megtámadta Cliff Warby-t (Condemned 84 egykori dobosa) és lányát, a lányát eszméletlenre verték.
Azóta a lányát kiengengedték a kórházból. 

Kalóz levele

2017.04.03. 16:50

Kedves Barátom!

Tegnap értesültem, hogy gyűjtést szerveztek megsegítésemre.
Kimondhatatlanul jó érzés, hogy ennyien mellettem álltok, s megerősíti hitem.
Többen jelezték, hogy adjam meg a bank számlaszámom, hogy tudjanak utalni. Mivel a HS pénztárosa vagyok már 23 éve, ezért megadom ezt a jól bevált számlaszámot:

OTP Bank 11773140 - 00178754 Alkay Zsolt

Röviden:

E 3 cikk miatt kértem sajtó helyreigazítást:
http://www.origo.hu/…/20170106-a-jobbik-a-magyar-nemzeti-ar…
http://hvg.hu/…/20170106_jozsefvaros_jobbik_nemzeti_arcvonal
https://www.lokal.hu/2017-01-nem-zavarja-a-jobbikot-a-kalo…/

A tárgyalást első fokon elvesztettem az Origo és a HVG ellen, ezért a perköltségeket nekem kell megfizetnem.

Számok:

Ügyvédnő eddig: 90.000 ft

Kiszabott perköltség: 110.000 ft

A Lokál ellen folytatódik a per, mert még fellebbezhetnek az ítélet ellen. Ha ezzel élnek, az újabb anyagi kiadásokkal jár.

FONTOS!

A beérkezett adományokból, kizárólag a per során felmerülő anyagi kiadásokat fedezem, hogy szerető feleségem és három fiam emiatt ne nélkülözzön. Az adomány többi részét "Budapest ostroma és a kitörés" könyv kiadásához és leendő film bemutatójára fordítanám.

Sárkányok a középkorban

2017.04.03. 16:29

 

35258_sarkany1.jpg

A sárkányok megdézsmálták a termést. - Amiből kilencedet és tizedet kellett fizetni.
Elrabolták a szűzlányokat. - Akiknek az "első éjszakát" a földesúrral kellett tölteni.


Bajtársi segítség

2017.04.01. 22:05

0b1.jpg

Gy. Szabó Ferenc (RIP) írt egyszer egy levelet ami így kezdődött:

Bajtárs=Bajban társ

Kalóz bajtársunk bajba került!
3 gyerek büszke édesapja.
A Becsület Napja megalkotója a Kitörés túrák atyja.
Az Ős Archívum segítő énekese.
A Hungária Skins alapítója.
Az ellene indított rágalomhadjáratra jogi úton kívánt válaszolni.
Az ítélet mint már megszokhattuk, a liberális sajtót támogatta a hazafival szemben.
A perrel kapcsolatos költségek a család erején felüliek.

Gyűjtést szervezünk 04.08.- án és 06.03.- án valamint ahttp://www.28hungary.hu/ webshop-on keresztül. Itt 04.08. után lesz lehetőséged.

Bajtárs matricát tudsz vásárolni, a felajánlható összeg minimum 300 Ft ezzel vagy azzal az összeggel amit megengedhetsz magadnak, hogy ilyen célra fordítsd, támogasd bajtársunkat!

Bile szavai:

Kalóz több mint bajtárs.

Nekem és korosztályomnak ( a 30-és 40 közöttieknek ) a mozgalom arca.

Rosszakarók, csábítók, elhajlók soha nem tudták kikezdeni.
A bajtársak tisztelik mert szerénysége, élete és munkássága példa...és követhetetlen.
A női bajtársaink csodálják tisztaságát és példálóznak Vele.

Józansága, szerénysége és csendes habitusa épp azokból hiányzik, kik állandóan üres fazekunk körül sikerre éhesen tolakodnak...Kalóz soha nem tolakszik.

Hitt benne, hogy az igazságtalanságnak buknia kell egyszer...pedig az igaztalanok szellemiségét Ő ismeri közülünk tán a legjobban.

Kalóz sok mindent megélt eddig, sokszor csalódott is, mindig ugyanazon a hajón szolgálva.

Ez egyszer ne hagyjuk, hogy bennünk csalódnia kelljen!

Oly sokat adott nekünk eddig, most az egyszer mi adjunk Neki!

Ezen az estén koncertet ad a
- Töretlen hittel
- Hundriver
- Fehér Vihar
- Kitörés
- ST28

néhány számmal jelen lesz az Ős Archívum is.

Aki csak adományozni jönne és távozna , jelezze privátban.
Természetesen van rá lehetőség.

Aki viszont szeretne részt venni a teljes hangversenyen, az készüljön, 1488 Ft a támogatás, a Kalóznak szánt felajánláson felül.

Remete szurdok

2017.03.18. 12:44

dsc_2681ablog.JPG

Remete-szurdokra Gábor barátom egyik facebook megosztása hívta fel a figyelmem aki épp ma látogatja meg a helyet.
 Mi március 15.-én keltünk útra. A fővárosban meglepetten tapasztaltuk, hogy az emberek 99%-a hord kokárdát, ez az arány vidéken 10% alatt van.

dsc_2693aablog.JPG
 A Szurdokot a Máriaremetei kegytemplom felöl közelítettük meg a kék túristajelzésen haladva. A szurdok a rengeteg hóvirágtól és keltikétől eltekinteve még a téli arcát mutatta az idő is borongós volt, nyáron valószínűleg sokkal szebb a táj, de nekünk így is tetszett különösen az Alcsútot idéző hóvirágmezők.
 Végig olvastuk a tanösvény tábláit, melyekről megismerhettük  a hely élővilágát, sajnos az onnan megismert élőlények közül eggyel sem találkoztunk.
dsc_2704ablog.JPGdsc_2700ablog.JPG

 A Remete barlang után nem követtük a leírást, hanem meredeken felkaptattunk a Remete-hegyre, majd a kék jelzést követve a Zsíros-hegyre és onnan a jelzést elhagyva lementünk Nagykovácsiba.
Az út teljes hossza 8Km volt, a szintemelkedés 272m. Az út első szakasza babakocsival is könnyen járható, kiváló lehetőség kiszakadni a város zajából és egy csendesebb helyet választani, mint a Sváb-hegy vagy a Városliget. A teljes túra pedig kezdő vagy ellustult túrázóknak remek lehetőség, hogy kicsit átmozgassák elpuhult izmaikat.

dsc_2712ablog.JPG
Májusban valószínűleg visszatérünk egy kissebb csapattal és végig járjuk az eredeti leírást.

Régen vagy most

2017.03.14. 18:25

Gyakori téma még mindig, hogy régen volt jobb nekünk vagy most jobb a fiataloknak? 
Régen nem voltak térfigyelő kamerák és egy verekedést pár pofonnal meg lehett úszni, de vidéken ha elkaptak és elvertek nem volt betyársereg, nem voltak csoportok mögötted, magadnak kellett bosszút álnod magadért.
 Nem volt internet, a kazettákat, lemezeket drága pénzért hozathattuk azokkal akiket kiengedtek és akiknek volt pénzük kimenni, de jobb esetben drága pénzért másoltathattuk egy-egy erre a célra szakosodott butikban.
Kevés zenekar volt, egy-egy koncertért néha több száz kilómétert kellett utazni és nem is volt minden hétvégén buli. Régen nem a ruha márkájától voltál skinhead, de messziről látszott rajtad hova tartozol. Nekünk magunknak kellett kitaposnunk az utat, mert előttünk nem volt senki aki példát mutathatott volna és még sorolhatnám a különbségeket. Neked mi a véleményed, akkor volt jobb, vagy most?

A kommunizmus áldozataira emlékeztek bajtársaink 2017.03.11.-én a Köztemetőben.

0001_1.jpg
Süni beszéde:

Tisztelt Megemlékezők, Kedves Bajtársak, Testvérek!

 

71 éve gyilkolták meg Nemzetvezetőnket, Szálasi Ferencet. Azonban a mai napon nem csak Rá emlékezünk, hanem az antibolsevizmus minden vértanújára és történelem leggyilkosabb eszmerendszerének áldozataira is.

1944. október 15-én Szálasi Ferenc, és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom állt honvédő harcunk élére. Igaz ugyan, hogy a Mozgalom nem csak a bolsevizmus, hanem minden nemzetmételyező erő ellen harcolt, azonban ha megnézzük ezen erőket, láthatjuk, hogy a bűnös nép fiai állnak mindegyik mögött. Tehát, mivel szent harcunk Vezetőjét március 12-én gyilkolták meg, egyértelmű, hogy ezen a napon emlékezünk a többi Vértanúra és az Áldozatra is.

Vértanúk és Áldozatok. Vértanúk, akik tudatosan vállalták a halált az Eszméért, amit vallottak, és Áldozatok, akik akaratukon kívül lettek áldozatai a bolsevikok gyilkos őrjöngésének.

Az 1919-es vörös rémuralom – Váry Albert dokumentálása szerint – 590 magyar életét vette el. Volt közöttükvértanú, akit antibolsevista nézetei miatt öltek meg, és áldozat, akinek életét zsidó Szamuely és a cigány Cserni által vezetett veszett terroristák ragadták el, nem ritkán bestiális módszerekkel.

Világszabadságharcunk antibolsevista harcaiban körülbelül 360 ezer magyar harcos halt hősi halált. A polgári áldozatok száma elérte a félmilliót. 650 ezer katona és civil esett szovjet fogságba, 350 ezren soha nem térhettek vissza szeretteikhez. A megszálló vörös horda több százezer nőt erőszakolt meg, volt olyanakit csoportosan, és olyan is, akit többször. A Szálasi-kormány közel egymillió embert telepített ki Nyugatra aveszedelem elől. 500 ezren tértek haza,500 ezer magyar viszont külföldön maradt, és szétszóródott a nagyvilágban.

Világszabadságharcunk bukásával a kommunista terror nem szűnt meg. Ennek következménye volt az 1956-os Népfelkelés, amelynek során 2000 szabadságharcos halt hősi halált, 40 ezren megsebesültek, 350 hazafitkivégeztek, 22 ezer embertbebörtönöztek, 13 ezret internáltak, és közel 200 ezren Nyugatra menekültek.

A bolsevisták tervszerűen irtották a tudatos hazafiakat. Erre a célra hozták létre az úgynevezett Népbíróságok Országos Tanácsának intézményét és az Államvédelmi Hatóságot, ismertebb nevén az ÁVH-t, majd 1956-ban a pufajkásokból álló úgynevezett Forradalmi Karhatalmi Ezredeket. A Népbíróságok összesen 95 ezer elmarasztaló ítéletet hoztak, ebből 844 halálos ítélet volt, amiből 530-at végre is hajtottak. De a legnagyobb kárt nem kivégzések, gyilkosságok, bebörtönzések okozták, hanem elsősorban az erkölcsi hanyatlás, a politikából való teljes kiábrándulás és a mindenkire kötelező törvények iránti bizalom megszűnéseAz erkölcsi romlást legtisztábban az abortuszok száma jelzi, amely a mai napig megközelíti a 7 milliót.

Ez az adat a legtragikusabb! Arra világít rá, hogy a magyarság lelkileg meghasonlott. Sajnos ez igaz a nemzeti táborra is.

Nemzetünk megmentését saját magunkkal kell kezdenünk. Meg kell erősíteni hitünket, mert ezen nyugszik az erkölcsünk. És itt most nem a vallásról beszélek, hanem magyar lelkületről és a lelkiismeretről, melyek vallástól, vagy ateizmustól függetlenek.

Hitünkből fakad a becsületünk, becsületünkből pedig a hűségünk. Ezen hármasság nélkül nincs erkölcsünk, erkölcs nélkül, pedig nincs jövőnk. Hisz erkölcsi alapok nélkül csupán nemzeti külsőbe bújtatott, önpusztító liberális csürhe vagyunk, amely pusztulásra ítéltetett, hisz saját magát pusztítja el.

Hinnünk kell! Elsősorban saját magunkban, tehetségünkben, akaratunkban, nemzetünk életerejében, de mindenekfelett hinnünk kell a győzelemben!

Ha van hitünk, akkor győzünk! Úgy legyen! Kitartás!

Köszönöm a figyelmet

 0001v.jpg

Süllös lenke verse, elszavalta Kincső:

TIZENHARMADIKÁN...

Ma megint minden olyan szomorú,
Mint akkor volt, a szörnyű reggelen.
A vérző nap: tizenkettedike
Leáldozott, s halottként, hidegen
Kiteritve feküdt a szívemen.

Az első hajnal volt, melyre szemét
Valaki többé nem nyitotta fel.
Hiába keltegettem: „Én Vezérem,
Ébredj, hisz itt a Nap már, újra kel!
Ébredj, mert Néked élni, élni kell!”

Föléhajolt az árpádsávos zászló,
Zizegve mondta: „Nézz rám, itt vagyok!
Örök vagyok, mint minden, ami Téged
Emlékként őriz, lelkedből ragyog,
Kelj fel és nézz: mi selymes, szép vagyok!”

Föléhajolt a megtépett ruhájú
Könnyázott arcu árva Becsület:
„Te keltettél fel, most én keltegetlek;
Ha nem nyilik fel biztató szemed,
Mi lesz velem itt lenn Tenélküled?”

Föléhajolt zokogva az Igazság
És megcsókolta sápadt homlokát:
„Hű voltál hozzám, s nem voltam erős,
Nem védtelek meg Téged s a Hazát,
De várj: egyszer még szólok odaát!”

...Fénylő szellemhad szavára nem ébredt,
Csak ott feküdt, mint sápadt, holt szobor.
Jöttek sokan és újra keltegették;
Árnyak közt volt ez bús halotti tor,
S a serlegekben sós könny volt a bor...

De jaj, ki az, ki tépett gyászruhában
Jön csöndesen – ki az, nagy Istenem?
Arca fehér; ruhája diszmagyar,
A könnye hull, hull gyöngyként szüntelen,
Amint közelg a rémes reggelen...

A ravatalra jajdulva borul,
Ajka nem hallat szót, ébresztgetőt...
...S a többiek lehajtott fejjel állnak,
Meghódolván a legnagyobb előtt:
Hungáriának fájdalma előtt...

...Azóta az Igazság, Becsület,
S a sávos zászló Őnélküle jár,
Úgy leng a rudján az a lobogó,
Mint hona-vesztett bús vándormadár,
Ki vár, és nem jön Az, Kit egyre vár...

Azóta árva az a gyászruhás
Szabadság-álmú rab Hungária,
Azóta hull a könnye, egyre hull,
És néma már, hisz nincs mit szólnia,
Hisz nem ébred fel leghívebb Fia...

S azóta Testvér, így vagyunk mi is;
Hiába tudjuk, hogy a mennyeké lett,
S onnan vigyáz ránk Szálasi Ferenc,
Gyarlók vagyunk; bús rabláncunk az élet,
És fáj, hogy alszik Ő és fel nem ébred!

001ay.jpg

Terra Plaza

2017.03.10. 19:53

dsc_2328ablog.JPG

Már régóta készülök meglátogatni valamelyik TP-t, február végén összejött. Helyszín a Lurdy Ház emelete, belépő elsőre borsosnak tűnik, hiszen a kiállítóktól is szednek pénzt, nem is keveset, de összehasonlítva a Tropicariummal olcsóbb és nagyobb élményt nyújt az állatok közelsége kicsiknek és nagyoknak egyaránt.  Korábban a csigák vonzottak erre a rendezvényre, most inkább az ízeltlábúak miatt jöttem. Csigából nem is volt nagy választék, két helyen láttam, az elsőnél valami Achatina sp. horribilis, 7000Ft-os áron, gondolom otthon 700Ft-ért adhatja, itt hozzáírt egy nullát az összeghez. A másikat korábban nem ismertem, így nem is érdeklődtem iránta. 
 Elsőként a pókokat néztem végig, Zalántól kapott göndörszőrű madárpókomnak kerestem párt, de a gyűjtőknél 500Ft-ért kapható néhány vedléses példányok itt lényegesen többe kerültek, sőt itt még a lárvákat is 1200Ft-ért adták. A következő feladat a pókomnak kaját venni, csokicsótány volt több helyen is, a hazai árakhoz képest fillérekért, méretben megfelelő csak egy helyen, miután láttam, hogy van bőségesen a nézelődésé lett a főszerep, fölöslegesen nem akartam cipelni órákig. Az első ami megragadott a békák voltak, szép színesek, egy részük viszonylag könnyen tartható, ami kevésbé vonzott az az etetésük, nem hiszem, hogy hosszútávon lenne türelmem hozzá. Az eleségállatoknál láttam pár szép sáskát, abból szívesen hoztam volna házikedvencnek, de darabra nem lehetett, 50-200 darabbal meg én nem tudtam volna mit kezdeni. Sokáig gyönyörködtem a hűllőkben is, szépek, színesek, érdekesek, szemetgyönyörködtetőek, a tartásuk nem vonz, így az árakat nem is néztem, bár összehasonlítási alapom sem lett volna. Halakból is nagy választék volt, bár engem egy szép kék rák fogott meg legjobban az akváriumok környékén. 
 A facebook lakók kedvence az axolotl sem hiányzott, több helyen, több színben is árulták, 1500-7000Ft között, a barátnőm vett is az olcsóbbik helyen. 
 A bogarakat hiányoltam, csak szépen kikészített elhullott állatokat lehetett kapni. Ami meglepett azok a hangya gyűjtők, korábban nem igazán hallottam erről a hobbiról. Volt néhány száz vagy ezer lábú, ezek tartása nem vonz, úgy rémlik gyerekkoromban sem kedveltem őket különösebben. 

dsc_2319-cropblog.JPG
 Sáskákat több helyen is láttam, végül az egyik helyen volt szimpatikusabb az eladó és az árak is. Némi nézelődés, gyönyörködés után a phyllium giganteum mellett döntöttem, a szokásos "szerencsém" itt sem hagyott el, a "kiválasztott" dobozban az egyik sáska jobboldali első lába hiányzik és a háromból az egyik egyed másnapra elhullott. A barátnőm ugyanitt vörösszárnyú botsáskákat vett, az eladók szerint ez való kezdőknek, mint később kiderült ez nem teljesen van így. A következő projekt terrárium a levélsáskáknak, itt ezt meglepően olcsón sikerült venni, ha tudtam volna, hogy kapok a botsáskákból akkor rögtön kettőt vettem volna.
Nézelődés közben több ismerőssel is összefutottam, egy volt kolléganőmmel és családjával akiket 20 éve nem láttam és Borccal akivel rögtön kitárgyaltuk mely koncerteket látogatjuk meg idén. Zalánnal sajnos elkerültük egymást, pedig ő tudott volna segíteni vásárolni.

dsc_2290ablog.JPG
A gyerekeknek volt külön állatsímogató terem ahol madarakat, kutyákat, kecskéket és disznókat símogathattak, de a legtöbb kiállítónál a hűllőket és egyéb kis állatokat is kézbe vehették.
Tisztán látszott, hogy a gyerekek által megvetetett élőlények 50%-a egy év múlva már nem fog élni, részben a hozzá nem értés, részben az érdeklődés későbbi lanyhulása miatt, de közre játszik a kedvencek belterjes tenyésztése is, melynek hála már eleve "korcs" élőlényt visznek haza.
Azért ért kellemes meglepetés is amikor egy 10 év körüli kis srác a pókjait rendszertani neve alapján azonosította és így kérte a hiányzó egyedeket is, valamint ugyanez egy hasonló korú hűllő gyűjtő srácnál.
 Növényeket is több helyen árultak, sajnos fagytűrő kaktuszokat nem láttam sehol, így ezek sem érdekeltek.
A végén barátnőmnek vettünk még két bütykös csótányt, az eladó legnagyobb megdöbbenésére, aki százasával árulta őket.
dsc_2300ablog.JPG

Önkifejezés

2017.03.05. 18:22

 A napokban elméláztam a facebook előtt és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a skinhead ismerőseim több, mint 90%-a valamilyen önkifejező tevékenységet (művészetet) művel.
 A legtöbben persze zenélnek, énekelnek, de sokan írnak, írnak verset, novellát, beszédeket, politikai szónoklatokat, terjedelmes blog bejegyzéseket, dalszövegeket vagy újságcikkeket. Többen festenek, rajzolnak, tetoválnak. Van aki farag, díszes kovácsoltvas kerítéseket, kapukat készít, van üvegfúvó, fotós, számítógépes grafikus.
 Ezek az emberek nem értenek mindenben egyet, de valamennyien gondolkodnak, van véleményük mindenről, van elképzelésük a jövőjükről, vannak terveik és vannak céljaik.

Az áprilisi koncerten némi változás történt. A Boxers visszamondta a fellépést gitáros hiányra hivatkozva. A közelmúltban az egyik gitárosuk távozott a zenekarból, így a 3 főre apadt csapat nem tudta vállalni a fellépést. Ha élőben most nem is, de egy hanghordózón végre hallhatunk tőlük egy számot hamarosan.
Örömhír viszont, hogy a Boxers helyett két zenekart is láthatunk a színpadon, az egyik a Kitörés a másik a Stormtrooper 28.

 

00001a.jpg

Ős - Archívum interjú

2017.02.18. 14:10

arc.jpg
1. Honnan jött az ötlet, hogy összehozd újra a "Nagy Csapatot" az ős Archívumot?

 - Cseresznye Gyuri emlékkoncerten venndégzenészként énekeltünk többek között a Jabbával. Akkor beszélgettünk róla.
Ott olyan arcok jelentek meg akiket régés régen nem láttam, pl. Dezse Feri, talán ez indította el a folyamatot. Egy-két beszélgetés. Néhány kocka helyre tétele után indult a megvalósítás.

2. Mi a tervetek? Csak egy koncert vagy lesz folytatás is?
 - Egy koncertet, nem vállalunk többet, előtte megjelenünk, 1-2 nem saját szervezésü rendezvényen (04.08. Skinhead koncert 2.0 az már biztos), megmutatjuk, hogy tényleg létezünk, ha olyan a hangulat pár számot eltolunk, ezzel úgymond a június 3.-i rendezvényt előkészítjúk. Tudja a közönség mire számíthat.

3. Már próbáltok egy ideje, hogy haladtok?
 - 2016 szemptemberben kezdtük, dolgozzuk fel a számokat, áprilisra meg lesz mind a 17 - 18 műremek:) utánna gyakorlás.

4. Csak az első demóról hallhatunk majd számokat vagy lesz valami ritkaság, esetleg a későbbi korszakból valami?
 - Igyekszünk a 92-96 ig terjedő időszakot feldolgozni, lesznek olyan számok ami soha nem lett rögzítve stúdióban , Sör nóta - Skinom dánom - Ragyogás, igyekszünk majd "retro" hangulatot teremteni!

5. Akiket megkerestél egyből igent mondtak?
Borczy helyén ki fog pengetni?
 - Kerezdettől nagy hangsúlyt fektetünk a közös döntésekre, főleg a Jabbával eggyeztetünk sokat, Szuszit - már a lehetőségek felvázolásával zaklatjuk, de ő gyorsan szokott választani. Az ős tagokkal így simán ment az eggyeztetés, a basszusgitáros személyében olyan zenészt kerestünk aki "kortárs" , Nagy Attilával (Nemzeti Front) kezdtük a próbàkat, nagyon szívesen jött de neki az élete kicsit el kanyarodott Budapesttől , így sajnáltuk, de ismét keresni kellett. Csöpi személyében egy ős rajongó, egy remek ember és kitűnő zenész került a csapatba!

6. Mikor láthatunk titeket színpadon?
 - 04.08. Skinhead koncert 2.0 , de itt csak pár szám ha minden összejön.
2017.06.03. a nagy támadás Budapesten!
Hamarosan kint lesz a vendég zenekar neve is, nem tudom mi jelenik meg előbb, a riport vagy a vendég csapat beharangozása, a választás biztos tetszeni fog a közönségnek,

7. Mit üzensz az olvasóknak?
 - Már most csak köszönni tudjuk azt a rengeteg figyelmet amit kapunk, Facebook oldalunk szó szerint dübörög , annyi anyagot és olyan jó dolgokat küldtök amiről nem is álmodtunk!
Bízom benne, hogy sikerülni fog a régi idők hangulatát megidéznünk és bízom benne, hogy nagyon sok régi arc ezt velünk együtt fogja élvezni!
Addig is Kitartás, készülünk a nagy estére!

Töretlen Hittel - interjú

2017.02.17. 16:15

 15978495_137915093375390_920780512_n.jpgdsc_1785ablog.JPG
 1. Megvolt a bemutatkozó koncertetek, elég nagy sikeretek volt, számítottatok erre? Milyen volt ezt a színpadon megélni?
 - Üdvözlünk minden kedves olvasót. Igen megvolt az első fellépésünk amit ezúttal is szeretnénk megköszönni a BHH-nak hogy "kezdő" zenekarként a becsület napi koncerten mutatkozhattunk be. A zenekar tagjai is meglepődtek hogy mennyi pozitiv visszajelzést kaptunk a koncert után nagyon meglepett de jól is esett, mert most már tudjuk jó úton járunk. Mivel mindannyian álltunk már szinpadon lámpalázról nem tudok beszélni igaz bennem volt egy kis drukk de ez a második számnál már elmúlt.
dsc_1787ffblog.JPG

 2. A Koncert után nagyon sokan keresték a beígért CD-t, ez mikorra várható?
 -Igen beigértük a cd-t, mivel nem volt elég időnk rá és nem is akartuk összecsapni az egészet ez egy kicsit csúszni fog. A koncert után megkeresett minket Felhő a Kitörés zenekarból a közös cd-vel kapcsolatban és abban maradtunk márciusban studióba vonul a két zenekar és amint megvannak a számok jöhet is ki a split lemez.
dsc_1788ablog.JPG
 3. A koncert után több hazai és külföldi fellépésre is kaptatok felkérést, hol láthatunk titeket legközelebb?
 - Igen kaptunk több meghívást is ami a legjobban meglepett minket hogy a koncertünk befejezése után a Miki bemondta a mikrofonba hogy szivesen látnák a zenekart Moszkvában az Orosz NS tagjai. Amint felvették velünk a kapcsolatott és sikerül leszervezni mi boldogan megyünk ki Oroszországba zenélni ezzel is hirdetve a nemzetistocialista igét és hogy nem ellenségek hanem bajtársak vagyunk a közös ellenséggel szenben. A zenekar legközelebb március 11.-én fog koncertezni a Fehér törvény, a Kitörés és a Tar had társaságában az emlékezzünk a Nemzetvezetőre koncerten. Majd áprilisra is leszerveztünk már egy bulit ahova a BHH próbatagjai hívtak meg minket. Ez egy olyan buli amit teljes mértékben a próbatagok szerveznek le és valósítanak is meg. Ezen a koncerten jelen lesz a hazai NS zene egy meghatározó csapata is de nem akarom lelőni a meglepetést jöjjön el mindenki mert lesz nagy csodálkozás.
dsc_1786ffblog.JPG
 4. Mik a terveitek a közeljövőre?
 - A közeli tervek a fent említett split lemez és minnél több koncert. Nekem személy szerint a legnagyobb vágyam hogy a zenekar zenéljen egy S4S rendezvényen is. Mert végre elindult valami aminek nagyon sok kopasz örül hogy a három nagy szervezet újra együtt tud dolgozni és ez talán még több embert vonz majd a rendezvényekre akik idáig otthon ültek mert elegük volt az ellenségeskedésből. Köszönjük szépen az ismételt megkeresést reméljük márciusban és áprilisban találkozunk. A harc megy tovább 88.
    dsc_1791blog.JPG
    dsc_1799ablog.JPG

Senki nem szeret minket 2.

2017.02.16. 19:11

Ebben az évben is megrendezésre kerül a már hagyományos áprilisi B&HH koncert, melyet ebben az évben a tavalyihoz hasonlóan immár másodszor a próbatagok rendeznek. 
Az idei fellépők:
Fehér Vihar
Boxer's
Töretlen Hittel
Hun Drivers
és
Ezen az estén az Ős Archívum tiszteletét teszi a rendezvényen! Tájékoztatás a Június 3.-án tartandó koncertről. A zenekar meg szeretné lepni az érdeklődőket! Érdemes a fellépő remek hazai zenekarok mellett e miatt is ellátogatni!
További információk hamarosan.

0001.jpg

 

dsc_1778ablog.JPG

dsc_1777ffblog.JPG
dsc_1785ablog.JPG
dsc_1787ffblog.JPGdsc_1788ablog.JPGdsc_1786ffblog.JPGdsc_1863blog.JPGdsc_1868blog.JPGdsc_1876a.JPGdsc_1887a.JPG

Érkezz pontosan! - Arrive on time!

Találkozóhely/Meeting point:
1122, Budapest, Csaba utca 5., A Jézus szíve plébániatemplom mögötti téren. - At the square, behind the church.

Megközelítés gyalogosan/Arrival by walk:
Kb. 300 méter a Széll Kálmán térről, vagy egy megálló a 39-es busszal, a Maros utca megállóig.

- It's cca 300 meter walk from the Széll Kálmán square, or by the bus nr.39 till the first stop Maros utca.
16487486_215514948921816_3189253205895254318_o.jpg

Gyülekező / Gathering:

14:00 - 14:30-ig! Érkezz Pontosan!

- Ghatering from 14:00 to 14:30! Arrive on time!

Figyelem! - Attention!


A megemlékezés teljes ideje alatt sem a sajtó munkatársainak, sem a résztvevőknek nem lesz megengedett fotók és videók készítése. A rendezvény területén, illetve azzal összefüggésben a sajtónak nyilatkozni szigorúan tilos! -

Recording videos and taking photos are strictly prohibited during the commemoration!
Making statement and giving interview in connection of the commemoration are strictly prohibited!


Akik a fenti szervezői utasítást nem tartják be nem vehetnek részt a rendezvényen. A rendezők figyelmeztetés után kivezetik őket a helyszínről. -

Those who break these rules have to be physically removed from the event by the organisers.

A rendezők rögzítik a megemlékezést, később ezek a felvételek elérhetőek lesznek.

- Organisers record the commemoration so this will be available (on the internet).
01_3.jpg

(Becsület Napja Szervezők/ Day of Honour Organiser)

Csíki sör mizéria

2017.02.10. 07:54

Nézem ezt az őrületet az Igazi Csíki Sör körül, és próbálom értelmesen összerendezni az alábbiakat, de nekem minden kombinációban abszurdum jön ki.
1. Csíkszeredában 1974 óta gyártanak sört. Először Harghita volt a neve, majd 1993-tól Ciuc Premium. 2003-ban a holland Heineken cég megvette a sörgyárat ezzel a márkanévvel együtt.
2. Ezt a sört románul mindenki bere (de) Ciuc néven ismeri. Ha ezt magyarra fordítom, Csíki sör jön ki, ahogy a magyarok mindig is hívták, még ha nem volt is ráírva magyarul, sőt a csíkszeredai gyár kapujára is ez van kiírva: Fabrica de bere Ciuc – Csíki sörgyár (és nem Ciuc sörgyár).
3. 2013-ban a szintén Hollandiában bejegyzett Lixid Project Kft. és Lénárd András vállalkozó 50–50%-os tulajdonosként Csíkszentsimonban kézműves sörgyárat hoz létre, 2014-ben meg is kezdik a gyártást. Mivel azon a piacon, ahova a legkönnyebben el tudnak jutni, a fő konkurens a Heineken Ciuc Premium-a (azaz a magyarok körében a Csíki sör), a magukét Igazi Csíki Sör-nek nevezik el, így, magyarul, hogy a magyarok már csak ezért is inkább ezt vegyék, még ha drágább is egy kicsit. (Annyit viszont megér, hiszen ha ezt vesszük, nemcsak a sört fizetjük, hanem a „magyarságot” is. A piacnak ugyanis semmi sem szent, a magyarságot simán lehet marketingcélokra is használni, úgysem fog az senkinek leesni, hogy aki „magyarságot árul”, azt akár nemzetárulónak is nézhetné valaki.) De nemcsak ezért kell hogy magyarul legyen, hanem azért is, hogy hátha így a magyarul nem tudó románok nem veszik észre a stiklit, és ezzel a névvel el lehet szipkázni a vásárlókat a Heineken elől. És biztos, ami biztos, a Csíki Sör márkanevet 2013. szeptember 2-án, majd az Igazi Csíki Sör márkanevet 2014. április 15-én nem is Romániában, hanem Budapesten jegyeztetik be.
4. Csak hogy legyen világos: bármennyire tiltakoznának is ellene, a márkanévegyezéssel (legalábbis a vásárlók nyelvében) kezdettől fogva tisztában kellett legyenek, hiszen különben miről szólna az vajon, hogy Igazi (de csak apróbb betűkkel a CSÍKI SÖR fölé írva), ami mellesleg a cég nevében – Csíki Sör Manufaktúra – nem is szerepel? Mihez képest igazi ez? Ez így csakis arról szólhat, hogy: ne a Heineken Ciuc Premium-át/Csíki sör-ét vegyétek (mint eddig), mert az igazi a miénk! Ha nem éppen ez lett volna a céljuk, simán találhattak volna neki más szimbolikus nevet is (ha már mindenáron a magyar/székely nemzeti öntudatra akarták építeni a marketinget), amiből semmi baj nem lehetett volna, hiszen elég nagy a választék, pl.: Góbé Sör, Csaba Királyfi Sör, esetleg Autonóm Sör (hogy a jó ügyet is vigyük előrébb egyúttal).
5. A Heineken vak kellene legyen, hogy ne lássa rögtön, hogy ezt egyenesen az ő termékük ellen nevezték így el, hogy a névvel együtt vigyék el az addigi Csíki sör vásárlóit is, tehát 2014. december 3-án bepereli őket a Hargita megyei törvényszéken márkanévbitorlás, illetve tisztességtelen verseny címén, ami szerintem még érthető is. A bíróság a Heinekennek ad igazat.
6. Az Igazi Csíki Sör igaza mellett nem sok érv szólhatott, különösen a vásárlók nyelvhasználatát is figyelembe véve. Próbálkoztak ugyan mindenféle nyelvi csűrés-csavarással is (márkanevek esetében erre elég sok lehetőség is van), például azzal, hogy a Csíki Sör nem lehet a Bere Ciuc fordítása, hiszen ez románul Bere din Ciuc lenne. Azt persze nem mondták, hogy a Bere Ciuc viszont magyarul biztos nem lehetne Csík Sör, és azt sem, hogy a román nyelvű Facebook-oldaluk címe: Adevărata Bere Ciuc (és nem din Ciuc). A helyzet elég egyértelmű volt, de mihelyt beperelték őket, a magyarok körében ebből rögtön „magyar ügy” lett: na tessék, már ezt is támadják, mert magyar, tehát akkor védjük meg a mi „magyar sörünket”.
7. A cég fellebbezése után az ügy előbb a marosvásárhelyi, majd a suceavai bíróságra kerül át. 2015. március elején a Suceava Megyei Táblabíróság elutasította a Heineken keresetét, mert nem látta eléggé megalapozottnak. Úgy látszik, onnan nézve nem látszott olyan jól, miről is szól ez. A magyarok akkor a győzelmüket ünnepelték, és senki sem tiltakozott, pedig akár utcára is vonulhattak volna a döntés ellen, hiszen ha ezt valaki rosszhiszeműen precedensként akarná felhasználni annak alátámasztására (márpedig nálunk sok minden előfordulhat), hogy ha valami magyarul van, akkor nem jelentheti ugyanazt, mint ami románul van, akkor simán leszedethetné például a Madéfalva feliratot a helységnévtábláról, arra hivatkozva, hogy annak a településnek a neve hivatalosan Siculeni, a Madéfalva név pedig nem jelentheti ugyanazt a helységet, ha egyszer magyarul van, tehát nincs mit keressen ott (sőt törvényellenes).
8. 2017. január 27-én viszont a Maros Megyei Táblabíróság úgy döntött, hogy ez akkor is márkanévbitorlás, illetve tisztességtelen verseny, ha a márkanév magyarul van, és megtiltotta az Igazi Csíki Sör név további használatát.
9. Erre rögtön ez jelent meg a cég Facebook-oldalán, amitől elindult az őrület: „Betiltotta a román táblabíróság az Igazi Csíki Sör gyártását és újra a Heinekennek kedvezett! 30 napon belül meg kell semmisíteni minden tárgyat és eszközt. [...] Jelenleg 140 embert foglalkoztatunk Székelyföldön. Ez egy támadás egy székely vállalkozással szemben, amely felvállalta az identitását, a magyar nyelvet és szimbólumai használatát!” Vagyis: a cég minden tökéletlenségéért és stiklijéért nyilván a román táblabíróság a hibás, és mindez csak azért történt, ugye, mert a székely vállalkozás felvállalta... stb., tehát akkor most talpra, magyar! Csakhogy ez így most már nem is tisztességtelen verseny, hanem felháborítóan tisztességtelen tájékoztatás. Vagy rafináltan tudatos félretájékoztatás (mifelénk aljas hazugságnak mondják az ilyet). Hiszen: (1) Nem a gyártást tiltották be, hanem csak az Igazi Csíki Sör márkanév használatát. A sört gyárthatják tovább, csak adjanak neki más nevet, ami nem minősül márkanévbitorlásnak, illetve egy másik márka nevével való tisztességtelen visszaélésnek. Ezenkívül pedig megtiltották a www.csikisor.com és www.csikisor.ro doménnevek használatát, ezek már nem is működnek, de semmi baj, mert a www.csikisor.hu működik, pedig világos, hogy a bíróságnak nem a www-vel, nem is a .com-mal vagy a .ro-val volt baja. (2) 30 napon belül nem „minden tárgyat és eszközt” kell megsemmisíteni, hiszen nem a gyártást állították le, hanem minden olyan terméket, ami az Igazi Csíki Sör márkanevet viseli, vissza kell vonni a piacról és megsemmisíteni. (Esetleg átcímkézni.) Ilyen kimenetelű márkanévperekben ez általános gyakorlat, nincs benne semmi rendkívüli. (3) Hogy végül is hány embernek ad munkát ez a cég, azt nem lehet tudni. Amíg megvolt a www.csikisor.com, ott az volt, hogy 40 ember. Mire a Facebook-bejegyzés megszületett, már 140-en lettek, a magyarországi honlapjuk szerint viszont „megközelítőleg 100 székely ember”. Most akkor mennyi is lehet? Olyasmit pedig nem kellene sugallani, hogy akárhányan is lennének, ezek most munka nélkül maradnak, hiszen szó sincs arról, hogy a gyártást is betiltották volna.
10. A cég tehát valami magyarellenes dolognak állítja be ezt az egészet, és arra mozgósít minden magyart, hogy most álljunk ki mellette mindnyájan, és adjunk bele apait-anyait, hogy ő az üzleti érdekeit érvényesíthesse, vagyis arcátlanul visszaél azzal, hogy a magyarokat könnyen mozgósítani lehet, ha valami „magyar ügyről” van szó. Ez a marketingfogás pedig nagyon is sikeres lett. A „Csíki sör megmaradását támogatók” petícióját (aminek a szövege ugyanaz, mint a fent említett Facebook-bejegyzésé!) eddig 45.783-an írták alá. Beszállt a kampányba a média is, átvéve a cég valótlan híreszteléseit. Már diplomáciai botrány is lett belőle, hogy ebbe az őrületbe a magyar kormány is beszállt (mert ugye az erdélyi magyarok akkor szavaznak úgy, ahogy kell, ha látják, hogy ez a kormány a multikkal szemben is megvéd „bennünket”), a Fidesz és Jobbik politikusai közül pedig többen is a Heineken-termékek bojkottálására mozgósítják az embereket. És persze folyik a bojkott-kampány a Székelyföldön is, mert most mindennél fontosabb, hogy minden lehetséges eszközzel az Igazi Csíki Sört támogassuk, az pedig egy kicsit se számít, hogy ha ez a bojkott sikeres lesz, és a környéken már nem lesz elég vevő a termékére, akkor a Heineken esetleg összecsomagolja a gyárát, és elviszi mondjuk Teleorman megyébe, aminek következtében nem 40 vagy 140, hanem annál jóval több magyar ember marad munka nélkül Csíkszeredában.
11. A cég pedig saját rémhírterjesztésével ellentétben folytatja a gyártást, csak más néven fogja forgalmazni, úgy, ahogy az a bíróság döntéséből is következik. Már meg is van, hogy mi lesz az üvegen: „Mostantól átmenetileg az Igazi Csíki Sör neve Igazi Tiltott Sör lesz! Az üveg tartalma továbbra is változatlan marad.” Megnyugodhat mindenki, rajta lesz a székely szimbólum is, a csillag a félholddal. Az új név pedig hihetetlenül jó marketingfogás, hiszen a magyarokat semmi se mozgósíthatja jobban, mint az, ami tiltott. Az ellen lehet igazán felháborodva tiltakozni! Ami szabad, az nem nagyon érdekel senkit. Már megírtam másutt is, hogy a kolozsvári magyarok például Biborţeni ásványvizet vesznek az üzletben, sokuk nem is tudja magyarul, hogy azt honnan is hozhatták, mert még annyi sincs ráírva magyarul, hogy Bibarcfalvi ásványvíz. És mért nincs? Azért, mert ezt szabad lenne, nem tiltja semmilyen törvény. De ha szabad, akkor meg minek? Az nem érdekes, csak az, ami tiltott. És az nemcsak érdekes, hanem azt kell is csinálni, hogy aztán fel lehessünk háborodva, hogy minket mindig bántanak (ezek a románok). Aki nem hinné, hogy ez így van, nézze meg, mi van az Igazi Tiltott Sör felirat alatt rovásírással, ha el tudja olvasni: CSIKI SÖR. Rendes betűkkel nem írják rá, hiszen tudják, hogy azt a bírósági döntés megtiltotta, de a rovásírás jó lehet arra, hogy azt ki lehessen játszani, hiszen azt a románok úgyse tudják elolvasni. (A magyarok közül se nagyon sokan.) És akkor ezen jól lehet szórakozni, hogy milyen furfangosan kijátszottuk a törvényt! És az se baj, ha valaki esetleg észreveszi, akinek nem kellene, hiszen akkor megint fel lehet lármázni az egész Kárpát-medencét, hogy minket már megint bántanak a románok, és az nagyon hatásos reklám a sörnek, üzleti szempontból megéri.
12. A múlt héten egész Romániában 600.000 ember tüntetett a korrupció ellen és a törvényesség betartásáért. Bukarestben 300.000, Kolozsváron 50.000, de még Besztercén is több ezer ember. Csíkszeredában ezért naponta 100-an tüntettek, hiszen a törvényesség betartása nem „magyar ügy”, az csak országos ügy, amihez a magyaroknak semmi közük. Azzal foglalkozzanak csak a románok. 300-an csak hétfő este gyűltek össze, mert akkor az Igazi Csíki Sörért kellett tüntetni. Erre mondják a románok, hogy Ţara arde şi baba se piaptănă. (Aki nem értené: Ég az ország, s a vénasszony fésülködik – olyankor mondják, mikor nagy bajban valaki pitiáner dolgokkal foglalkozik.)

Szilágyi N. Sándor írása után még egy kis apróság a sörgyár tulajdonosáról:
http://itthon.transindex.ro/?cikk=20995

Kitörés Emléktúra

2017.02.05. 18:44

Polgi beszámolója
p1.jpg
 2017.02.04-én a most már hagyományosnak mondható Kitörés emléktúrát megszervezte a Hungária Skins és Huszár Péter barátunk és kedves felesége.
 Bár nem voltunk annyian, mint tavaly, de arányaiban sokkal kevesebben adták fel a megmérettetést. 235-en indultunk és 208-an értünk célba.

p3.jpg
 Több ismert arc is képviseltette magát a nemzeti radikális oldalról.
 Mivel emléktúra volt, ezért természetes, hogy a legtöbb katonai síremléket meglátogattuk, leróttuk kegyeletünket, beszédeket, történeteket mondtunk, emlékeztünk.
 A természet kegyes volt hozzánk, tökéletes kiránduló idő volt, új barátságok születtek, erősödött a kötelék a radikális oldalon.

p2.jpg
 Emelkedett érzés volt a hajdani hősök lábnyomát követni, emlékezni rájuk emelt fővel. A túra nem volt nehéz, akár gyerekek, akár aggastyánok is könnyen teljesíthették. Mindenkinek ajánlani tudom akár nyáron is.
 A rövid szakasz 12,5Km (14Km) volt, amit 7 óra alatt tettünk meg, a gyakorlottak a hosszú szakaszt is bevállalták, ami 50Km volt és 20 óra alatt tették meg.
p4.jpg
Kitartás!
Polgár Zsolt, Polgi

01_2.jpg

 

 

Ember arcú rendőrök

2017.02.04. 11:44

 Az első videók amerikában készültek, a mozifilmek ellenére ott sem rajonganak a rend éber őreiért. Előbb csak ételt vittek a csöveseknek, majd ruhát, meleg ételt, és olyan is volt aki új cipőt vett egy hajléktalannak.
Szerencsére mindig volt a közelben valaki egy videó felvétel készítésére alkalmas eszközzel, hogy ezt megörökítse, nem ritkán attól a pillanattól, hogy a sarkon befordult a rendőr autó.
 Nálunk sem őrvendenek túl nagy népszerűségnek a "kékruhások" ezért itt is egyre gyakrabban kerülnek fel a netre olyan videók amelyeken a mi rendőreink is jótékonyak. Pár nappal az amerikai cipővásárló rendőr videójának elterjedése után itthon is akadt egy jól fizetett rendőr aki egy pár vadonat új cipővel ajándékozott meg egy hajléktalant és természetesen itt is akadt aki ezt videóra rögzítette és világgá kürtölte.
 Nagykőrösön ennél nagyobb szerencse érte az egyik újságírót, épp ott volt amikor a tanyavilágban (ilyenkor még terepjáróval is alig megközelíthető helyen, amely azzal vívta ki a világhírt, hogy a XXl. század ellenére sincs áram) egy rászoruló férfin segítettek a rend őrei és épp volt nála fényképezőgép, hogy megörökítse az egyik csinos rendőrlányt a tanya előtt pózolva.

15936404_1087115564744055_4848434223905087487_o.jpg

 

 

Sokan kérdezik kik ezek a fellépők a Kitörés emlékkoncerten.

A Vérszerződést nem kell bemutatni, ők idén 25 évesek és bejárták már a fél világot.
A Töretlen hittel egy lassan egy éves formáció, hosszú gyakorlás után ez lesz a bemutatkozó fellépésük, de ők sem ma kezdték, tapasztalt zenészek valamennyien. Néhány bejegyzést visszalapozva olvashattok egy velük készült interjút.
A Hun Drivers szintén nem új csapat, az eddig két tagú formáció ezen a koncerten teljes zenekarrá bővül.
A White Demons a közelmúltban alakult görög RAC zenekar, a bemutatkozó anyaguk nem rég jelent meg, íme egy kis ízelítő:

A zenekar alapítótagját nem kell bemutatni, annak idején hosszabb ideig turnézott a Skrewdriverrel és ő is pengetett a Blood and Honour albumon.
Itt olvasható egy vele készült interjú: http://bhhdivision.blogspot.hu/2016/11/riport-gorog-white-demons-zenekarral.html
A Battleshout egy újjáélesztett projekt északról, a tagjai nem ismeretlenek, akik tudják kikről van szó azok már sejtik, hogy egy hatalmas vidám buli vár rájuk:

A meglepetés fellépő pedig legyen meglepetés!!



Megjelent!!!

2017.02.01. 17:26

2017_02_25.jpg

Örs skins

2017.01.19. 19:38

16144107_1618264831814311_1117169813_n.jpg


1.Az interjú megjelenésekor szinte kivétel nélkül mindenki örömmel fogadta a megalakulásotokat, kaptatok esetleg valami kézzel fogható támogatást, vagy csak a virtuális térben érződött az elismerés?
- Kaptunk támogatást virtuális téren is, valamint személyes elismerést és jelentkezések formájában. Más nacionalista szervezetek is elfogadtak aminek hangot is adtak személyes megbeszélés keretében. Több szervezet képviselőivel egyeztettünk, és jövőben számítanak a viszont támogatásunkra.
2. Tagságotok bővült az interjú óta?
- Igen bővült többen is jelentkeztek. Egyenlőre próbaidőn vannak. A kapcsolataink is bővültek.
3. Terveitek közül sikerült már megvalósítani valamit?
- A tagság tekintetében igen, valamint az első hivatalos mozgalmi eseményen való megjelenésünk a becsület napja lesz, ami már az előző cikkben is olvasható volt.
4. A VK-n kívűl már egy blogon is elérhetőek vagytok, milyen a blog nézettsége ( http://orsvezermovement.blogspot.hu )?
- Blogunkat készítése napján alig 100-an olvasták, későbbiekben volt olyan nap amin több mint 1000-en. Ilyen volt például a nemzetvezetőnkről való megemlékezés cikke.
5. A Becsület napi rendezvény sorozatot a legtöbb hazai szervezet támogatja, Ti is részt vesztek rajta? - Természetesen részt veszünk, már készülünk rá, igyekszünk a civil életben is minél több embert invitálni.
6. A közeljövőben terveztek valamit (koncert, demonstráció, megemlékezés stb.)?
- Igen a hősök napja alkalmából szándékozunk egy megemlékezést szervezni 14.kerületi Rákosfalva hősei szobor megkoszorúzása, és egy kissebb beszédet is tartunk. Erre az eseményre több szervezetet is szivesen várunk. Erről további információkat később ismertetünk a már említett blogunkon. Illetve egy jótékonysági foci tornát szeretnénk létrehozni aminek az adományát a Fehér keresztnek nyújtanánk be, ezzel is segítve a rászoruló testvéreinket. Ezeken kívül még tervezünk más eseményeket is a közeljövőben, valamint a nagyobb szervezetekkel együtt működve részt venni a külöbnöző rendezvényeken.
7. Mit üzentek az olvasóknak?
- Aki szeretne hozzánk csatlakozni az a Welcome party-n a ballada est és bajtársi találkozón megtalálnak minket, valamint jelentkezni is lehet hozzánk a orsskins.toborzoiroda@gmail.com-email címen. Ezen kívül ha bármi mással fordulnának hozzánk a felek azt is szivesen várjuk. Blogunkon nem csak rólunk kaphatnak információt, hanem más mozgalmak-szervezetek tevékenységeiről is. Külföldről és belföldről egyaránt. Szimpatizánsainknak azt üzenjük, hogy kövessék nyomon a tevékenységeinket a blogunkon, hogy részt tudjanak venni a saját, illetve más mozgalmak eseményein. Erő, Összetartás, Becsület!

Punks not red

2017.01.17. 19:43

Felhő egy kissebb klaviatúra háborút indított egy hozzászólásával a közelmúltben lezajlott Punks not red koncerttel kapcsolatban. Itt aztán mindenki mondta a magáét, de a másik véleményét meg el sem olvasta senki, csak ontotta a posztokat mindenki.
Abban a végén többé-kevésbé mindenki egyetértett, hogy nem szerencsés egy koncertet punknak kikiálltani amin 3 skinhead és egy punk zenekar van, még akkor sem, ha minden zenekarban van punk kötődésű zenész.
A végén kiderült, hogy majdnem mindenki hallgat punk zenét, bár mindenki egész mást a deszkás street punktól a hc-ig.
Kiderült az is, hogy az MP40 nem ns, "nem kannás boros punk", csak az nem derült ki, hogy akkor végül is miért nem punkoknak játszanak, ha ők punk zenét akarnak játszani.
Volt már itthon egy hasonló próbálkozás, a Backstab nevű formáció, ők is hasonló céllal alakultak, mint az MP40, mondjuk a Backstab legalább jó zenét játszott, bár tömegbázist ők sem tudhattak maguk mögött. 
Az MP40 egy nyilatkozatot adott ki melyben meglehetősen nagyképűen sztárolják magukat. No ehhez joguk van, de nem igazán értem miért beszélnek olyan punk színtérről amit nem ismernek, hiszen legalább féltucat olyan banda van a punkok közt mely gyakorlatilag nem politizál (a dalszövegekben) vagy nyíltan támadja a baloldalt. 
Szóval, ha egy punk úgy érzi elege van a PICSÁból akkor is talál magának rendszerellenes bandát, ha az MP40 pedig valóban úgy gondolná, hogy punkokat akar téríteni akkor találhatna olyan punk bandát akikkel felléphetne és nem kellene a skinhead tábort megosztaniuk.

2417797-20161214-wm8far.png
Szia Sanyi! Köszönjük az érdeklődést! Akkor nézzük.

1. Nem rég jelent meg az új lemezetek, hogyan fogadta a közönség?
- Igen eddig jók a visszajelzések. A közönség úgy néz ki egyből megszerette az új lemezt.

2. Szakítottatok a hagyománnyal és a megszokott Skrewdriver helyett egy Saga dalt dolgoztatok fel (Ode To A Dying People), jól sikerült nagyon de nekem hiányzik egy újabb Ian Stuart feldolgozás az albumról, csak én vagyok ezzel így vagy jelezte már más is?
- Még nem jelezte senki a Skrewdriver hiányt. Talán sajnos vagy nem sajnos, de egyre kevesebben vagyunk akik gyerek fejjel szerettük meg a zenekart és ezért szeretnénk visszahallani az EF repertoárjából. Ez egyébként nem tudatosan történt, majd legközelebb.


3. Valahol olvastam, hogy az albumra kerülő számokat a rajongók szavazatai alapján válogattátok ki, úgy tűnik hasonló az ízlésük, mint nekem, a koncerteken is kérik ezeket a régi számokat?
- Volt ilyen ötletünk is. De a koncerten kért számokból fel tudjuk mérni mik a kedvencek. Van hogy mi is meglepődünk, hogy van olyan szám ami a megosztókon jól szerepel, élőben még sem arat akkora sikert. Ez fordítva is előfordul. A pudingos közmondás itt főleg igaz.

4.Tavaly a 30 éves zenekarral bejártátok az országot és majdnem minden hétvégén felléptetek valahol, idén folytatjátok vagy lazítotok egy kicsit és kevesebb fellépést vállaltok?
- Tavaly a jubileumi év kapcsán ugyanúgy szerveztük le a koncerteket mint idén tettük, tesszük. Ahová hívnak szinte mindenhol rögtön igent mondunk. Tehát pont annyi koncertünk van amennyi felkérést kapunk. Még nem tartunk ott hogy besokalljunk!

5. Tudom, hogy még csak most jelent meg a jubileumi album, de érdekelne hogy álltok új számokkal, mikorra várható a következő album?
- Igen most fejeztük be, de így is több szám lemaradt amit szerettünk volna még megcsinálni. Idén Zorán 50 éves jubileumát ünnepeljük és ebből az apropóból az új anyag "az eddig kimaradt" alcímet viselve Zorán régóta kedves "szösszeneteit" fogja feldolgozni.

6. DVD készül az évvégi koncertből vagy a tavalyi fellépésekből?
- Sajnos olyan minőségű kép illetve hang nem készült a tavalyi évben amiből összefüggő dvd-t érdemes lenne kiadni. Viszont idén több klippel szeretnénk jelentkezni ahová fel fogjuk ezeket a felvételeket használni!

7. Mit üzentek az olvasóknak?
- Az olvasóknak és elsősorban KÖZÖNSÉGÜNKNEK szeretnénk kitartását, szeretetét, és hitét megköszönni, amit irányunkba mutatott ezzel nem kis erőt adva a további munkánkba! Remélem minél többször találkozunk a 2017-es esztendőben veletek!


15978495_137915093375390_920780512_n.jpg

1.Mikor és milyen céllal alakult a zenekar?
- A zenekar 2016-ban alakult. A tagok közül már régebben is játszottunk
egy zenekarban majd pár év kihagyás után úgy gondoltuk van még mondanivalónk.

2. Kérlek mutasd be a tagokat?

- A zenekar tagjai Csonti ex-Magna Hungária ex-Árpád vére András Fehér törvény ex Árpád vére Zoli és jómagam Norbi ex-Radical ex Árpád vére.

3. Hosszú előkészület után most lesz a bemutatkozó fellépésetek, mire számíthat a közönség, saját számok, feldolgozások?
- Rögtön magasra tettük a lécet mert a bemutatkozó koncertünk a 2017-es Becsület napi emlékkoncerten lesz. Nem akarjuk elkövetni azt a hibát amit sok kezdő zenekar csinál hogy telerakja a műsoridőt feldolgozásokkal. Mi 2 db feldolgozást játszunk csak az első és az utolsó számok lesznek ezek. 2 kultikus szám a 2 kedvenc zenekaromtól.

4. Készültök valami meglepetéssel a közönségnek?

- Ha minden jól megy és az időnk is engedi akkor a Becsület napi koncertre kiadunk egy demó lemezt 5-6 számmal bízunk a legjobbakban, hogy ez sikerülni fog.

5. Mik a terveitek a jövőre nézve?

- A jövőre nézve a céljaink közt szerepel az hogy minnél többet koncertezzünk hogy a közönség megismeje a számainkat. Természetesen szeretnénk egy nagylemezt is kiadni. Mivel személyesen nagyon sokan ismernek minket már kaptunk felkérést a 100% Magyar albumra is amit szeretnék itt is megköszönni a Macinak.

6. Mit üzentek az olvasóknak?

- Az olvasóknak azt üzennénk hogy soha ne adják fel a harcot soha ne döljenek be a pletykáknak mindig járjanak utána a dolgoknak. Sajnos olyan világot élünk hogy a magunkfajtát minden szinten megpróbálják ellehetetleníteni a hatalom emberei de egyszer eljön a mi időnk és miénk lesz a gyözelem. Éljen Magyarország éljen a fehér faj. 28/88

15936404_1087115564744055_4848434223905087487_o.jpg

Kitörés emlékkoncert

2017.01.12. 23:40

15936404_1087115564744055_4848434223905087487_o.jpg

15941154_443730279349797_3841285977374919944_n.jpg

süti beállítások módosítása