Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cseh hétvége

2022.12.20. 09:25

A cseh utunk hajnalban kezdődött, rögtön 40 perc késéssel, ez szinte már megszokott. Négyen indultunk útnak a fővárosból, az utunk viszonylag eseménytelen volt.
Znojmoban egy ismerősünk várt minket kocsival és vitt el a szállásunkra. A szállás egy magánlakásból kialakított apartman volt, két szoba, konyha, fürdőszoba és wc. Miután elfoglaltuk a szállásunk bevásároltunk a közeli multiban, hogy a következő két reggelünkön meleg ételt tudjunk enni. 
 Az árak átlagosan 10%-kal magasabbak, mint itthon, korlátozások nélkül kapható náluk minden és van is minden.
Vásárlás után elindultunk, hogy egy késői ebédet magunkévá tegyünk, az erre kiszemelt hely az Étterem az Aranykannához (U Zlaté Konve) volt, a menü ára igen kedvező volt, de mivel későn érkeztünk már csak a' la carte fogyaszthattunk.
photo_2022-12-09_15-28-31.jpg
Megkóstoltuk a helyi sört a Tesák-ot, egy átlagos cseh sör, semmi extra.
Vacsora után átmentünk a Csigába, itt megkóstoltunk 2-3 sört, de a hideg miatt nem maradtunk sokáig, pedig 12 féle sört csapoltak.photo_2022-12-09_17-06-19.jpg
A városnézést letudtuk aznapra a főtéri adventi vásár megtekintésével és a sportpálya melletti kisebb vásár és óriáskerék megcsodálásával. 

dsc_7679ablog.JPG
Az esti vacsora előtt még pihentünk egyet a szállásunkon, majd útnak eredtünk a belvárosba a Csirkébe (Slepičák - restaurace a vinný bar) ahol komáromi barátaink foglaltak asztalt a vacsorához. 

Itt egyik kedvenc sörömet csapolták a Bernardot, szűretlenül, pasztörizálatlanul. Vacsorára a többségünk kapros gomba levest kért, a második fogás pedig eltérő volt, én szilvás gombócot ettem.


317848163_10221204303329031_150171018846275966_n.jpg


Vacsora után sörből "vágottat" kértünk, ez barna és világos sör egy korsóba csapolva. Ez annyira ízlett mindenkinek, hogy ennél maradtunk.

318813318_533684248802328_7059495086186343839_n.jpg

Az étteremben zenés est volt, a mi mulatós, lakodalmas zenénkhez hasonló muzsikát produkáltak, a helyieknek bejött, nekünk nem annyira, így pár sör után nyugovóra tértünk.
 Másnap reggeli után városnézésre indultunk a kisfiammal, a főtéri adventi vásárban eredeti cseh ételeket kerestünk, nem is kellett sokáig keresgélnünk három helyen árultak ételt, volt lángos, kürtőskalács és fasírt. Végül egy kis mandulát vettünk rágcsálni. Elsőként kávét szerettem volna inni, az előző nap kinézett kávézó még nem volt nyitva, így a főtéri forgatagban kértem egy kis presszó kávét tejjel, ez ott 3dl volt és adtak hozzá egy kis doboz tejszínt. Majd az előzőnap kinézett Rumcájsból kértem a fiam pedig parohácot ivott, az előbbi forralt bor rummal, a második az agancsos pedig jägermeister forralt borral. 
Ezután városnézésre indultunk, egy sikátorban pár száz méter után kiértünk a városból, a másik irányban végül találtunk némi városfal maradványt és bástyákat.

dsc_7699ablog.JPG
Másfél - két óra városnézés és sikertelen hűtőmágnes keresés után visszamentünk a szállásra, hogy együtt tudjunk indulni helyi idegenvezetőnkkel és egy később csatlakozó helyi hölggyel városnézésre.

dsc_7718ablog.JPG
A régi várfalnál megnéztük Benes és Masarik emléktábláját, a régi városkaput, megnéztük a kilátást a régi várfalról, gyönyörködtünk a folyóban, a régi kolostorban, a természetvédelmi területben.
Továbbmentünk a sörgyár felé, eredeti tervben szerepelt a gyárlátogatás is, de időhiányában ez és a motor múzeum megtekintése kimaradt. 
A sörgyár udvarán keresztül eljutottunk a rotunda melletti teraszhoz, itt gyönyörködtünk a kilátásban, a duzzasztó gát és a motor múzeum látványa páratlan volt.

dsc_7745ablog.JPG
A rotunda, ami egyébként nem kör, hanem nyolcas alaprajzú szintén szép látvány volt, mellette tovább sétálva találkoztunk Citizen Kayne zenekar tagjaival és helyi kísérőikkel, a lehetőséget kihasználva gyorsan készítettünk is pár képet Paullal. Az egyik helyi srác meg is jegyezte, hogy a zenekar nem csak egy gitárosból áll.

dsc_7751ablog.JPG
A korombeliek biztosan emlékeznek rá, hiszen nagyon sokunk szobájában lógott a falon 4Skins poszter. Később játszott a Skrewdriver és az Indecent Exposure nevű bandákban is, a közelmúltban pedig megfordult a Tank Turret és a  Stronghold zenekarokban is, szóval számomra nagy élmény volt találkozni vele.
 A városnézést folytattuk tovább, megnéztünk még pár nevezetességet és több helyről is gyönyörködtünk a kilátásban. Megnéztük kívülről a város legöregebb házát, mely közel 800 éves, ezt nem jelzi semmi, ami számunkra furcsa volt. A délután jó hangulatban telt, sokat nevettünk.

dsc_7762ablog.JPG

 Ha már kihagytuk a sörgyár látogatást azért legalább a sörgyár helyi kocsmájában megkóstoltuk a termékeiket, legjobban a félbarna sörük ízlett mindenkinek. Börkéék is csatlakoztak hozzánk akik előtte a Csigában voltak, de csak egy sörig bírták a hideget.
Pár sör után innen mentünk a MaxWilliambe ahol vacsoraasztalt foglaltak komáromi barátaink.

318969892_5459838864143458_616103584455118950_n.jpg
 Amíg kihozták a vacsorát a kocsma saját söreit kóstoltuk, itt is szűretlen, pasztörizálatlan sört ittunk. 
A hely hangulatos, de csak vacsorázni érdemes bejönni, viszonylag kevés hely van. 
Vacsora után a helyi ismerősünk és 5+1 taxi segítségével jutottunk el a koncert helyszínére, a koncertről már írtam, itt azt nem is részletezném.
Koncert után a fiammal elmentünk a helyi ismerőshöz ahol még ittunk pár sört és megkóstoltuk a helyi pálinkát ami legalább 65%-os.
Másnap reggel taxival visszamentünk a szállásunkhoz, a taxi meglepően olcsó volt, 3-4 sör áráért vitt el 16 Km-re.
Mielőtt felmentünk volna a szállásra a helyi multiban vettünk ajándékokat a barátainknak, rokonainknak a fiammal, majd a szálláson megreggeliztünk. 
Reggeli után összepakoltunk és kisétáltunk a vonathoz. Břeclavban még az utolsó apróinkból ettünk egy süteményt és ittunk egy kávét a csatlakozásig. 
A vonaton bebizonyosodott, hogy jó ötlet volt helyjegyet venni, mert a vonat zsúfolt volt. A vonat természetesen késett, a szlovákoknál internet sem volt, így a csatlakozási lehetőségekről már csak a határ átlépése után tudtam tájékozódni. Szerencsére még volt csatlakozás.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani két helyi ismerősünknek az idegen vezetésért, a tolmácsolásért és a jó társaságért valamint Roynak a szervezésért.

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr7618006574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása