Reggel korán keltem, kimentem a szálló elé fotózni, ekkor még jól láthatóak voltak a hegyek. Nem én voltam az első fotós, egy féltucat ázsiai nyomkodta a tabletjét és a telefonját.
 A reggeli a szokásos Lidl-ben vásárolt termékekből állt, kerestem volna indiai kenyeret, vagy ghít, de össz-vissz egy masala tea nevű, tejeskávé állagú italt találtam ami indiára utalt. Nem voltam túl éhes, de sejtettem, hogy soká fogunk ebédelni ezért a zsemle, sajt kombó mellé egy kis müzlit is lenyomtam joghurttal és megkostóltam a teát, ami ízre is tejeskávé jellegű volt, rosszabbra, fűszeresebbre számítottam. Egyébként ételből az utazás alatt itt volt a legnagyobb választék és az egyetlen hely volt ahol nem leste senki, hogy ki mennyit eszik.


Reggeli után lementünk a fiammal és vele is lőttünk pár képet, ezeken már látszott, hogy a völgyből jön fel a pára.

Mire összepakoltunk és lecuccoltunk a buszhoz, már fent volt a köd. Kerestük az esti lila "tehenet", de már nem találkoztunk vele. Pedig egész közel jöttek, sőt, volt amelyik a parkolóban csámborgott.


 Indultunk Berchtesgaden felé. Sajnos nem a Sasfészek volt a cél, pedig a sóbányát szívesen felcseréltem volna a hegyi kilátással. Persze utólag jobb volt a bánya, biztosan bosszankodtam volna, hogy a ködtől nem látni semmit odafent. Talán egyszer a közeljövőben oda is eljutok.
 Jó tíz éve jártam a Hallstatti sóbányában, ezért nem számítottam semmi újdonságra. 


Beöltöztünk fekete melós cuccba és mentünk a kisvonathoz. Innentől tilos volt fotózni. Nekünk tilos, a dolgozóknak kötelező, az első kép a kisvonaton készül, amit 6 oiróért árultak a végén. 
A leszállás után rövid séta, egy kis interaktív vetítés, majd jött a csúszda ahol hármasával, négyesével csúsztunk le. Itt készült a következő kép, szintén 6 oiró a célban. Néhány interaktív vetítés útközben, néhol magyar kísérő szöveggel, majd egy rövid hajókázás, interaktív vetítéssel, ismét csúszda, ismét fénykép 6 oiróért, a végén lifttel fel, majd kisvonattal vissza a kiinduló pontra. Itt a shop ahol a képeket át lehetett venni és vásárolni arany áron a helyi sóból. Szuvenírként azért vettünk fél-fél kilót és kaptam a fiamtól az ásványgyűjteményembe egy félkilós kősót. A képeket nem kértük. Az alábbi kép még Halstattban készült.


Hazafelé visszakaptuk a visszajáró pénzt a buszon (van egy marék aprópénzem svájcból). Majd megálltunk ebédelni a sokat szidott Rosenberger éttermek egyikénél. Valóban elég silány a többi étteremhez képest. Egy-egy pizzát ettünk a fiammal, én vegát amit nem értek miért nevez az egész világ vegának, mert gomba van rajta és a gomba nem növény, a fiam Diavolót, ami nyomokban sem emlékeztetett arra amit egykor a kiskőrúton árultak a főleg egyetemesták által látogatott népszerű pizzériában (na ki tudja melyikre gondolok?).
Hazafelé pihennenni próbáltunk amit hol valami softrock zenei dvd-vel, hol pedig osztrák sramlival "támogattak" a sofőrök. Fáradtan, de élményekkel tele értünk haza, viszonylag korán, hogy a helyiek még tömegközlekedve is haza tudjanak menni.