Alkay Zsoltot nem kell bemutatni senkinek, van aki még a '90-es évekből ismeri van aki az utóbbi időkben találkozott vele a Kitörés túrákon, emléktábla avatásokon, hadisír gondozás közben vagy megemlékezéseken. Az elmúlt években a Kitörés volt a fő érdeklődési területe, tehát nem okoz meglepetést, hogy ebben a témában végzett kutatásait, most könyv formájában is megosztja velünk.

 A télen kaptam pár lemezt amit még csak a közelmúltban volt időm meghallgatni, ez az 1995-ben kiadott német válogatás album is ezek közé tartozik.
 A lemezen 7 zenekartól összesen 12 szám hallható, az előadók a maguk idejében ismert német Oi! / RAC zenekarok voltak, a korszakot egyetlen előadó élte túl, a már akkor is vitatott beállítottságú Oi Dramz, a nevük ezen az albumon is csak rövidítve van kiírva és a diszkográfiájukban sem dicsekszenek azzal, hogy szerepelnek ezen az albumon. A külső borítón nem szereplő Blutweihe valószínűleg a Sturmflagge projektje, sajnos erről biztosat nem tudok. 
 A zene és a lemez hangzása a '90-es éveket idézi, semmi hc, semmi metál, inkább lassú és középtempós dalok jellemzik, talán csak a Blutweihe száma emlékeztet a Stahlgewitter zenéjére, de ez sem lóg ki a lemez hangzásából.
Nekem összességében tetszik amit hallok, de ma már alaposan újra kellene keverni a hanganyagot, hogy eladható legyen.
 A borító a '90-es éveket idézi, 4 oldalas előlap néhány fényképpel az előadókról, a hátlap és a korong egyszerű minimál grafika. A dalszövegek mellett a szerzők is fel vannak tüntetve, ami manapság már ritka. Ma már egy ilyen borító nem kelti fel a figyelmet, egy CD standon az ember simán továbbpörget, ha meglátja, pedig a maga idejében valószínűleg egy népszerű korong lehetett.

Amíg itthon a tömegrendezvények egyenlőre be vannak tiltva és később is csak oltási igazolvánnyal látogathatóak, addig nyugaton jövő szeptemberig már szinte minden hétvégére jut 2-3 koncert. Egy kis ízelítő:









A britek annyira ki voltak éhezve egy jó bulira, hogy az alábbi koncertre kevesebb, mint 48 óra alatt elfogyott az összes jegy.

A tavaly elmaradt cseh bulit idén ismét megszervezik, reméljük most sikerül végre megtartani:

A London Branch 1980-ban alakult. Összesen egy demót vettek fel valamint egy kislemezt szerettek volna kiadni a Bulldog Breed című számukkal, de ez végül nem jelent meg. Zenéjük a korszaknak megfelelő klasszikus Oi! zene.
Liam Walsh:vocals,
Tel Mchard: guitar,
Tel Quinn: bass,
Del Carthy: drums
A 4Skins-szel és a Skrewdriverrel is felléptek többször, végül 1983-ban feloszlottak.
A demójuk 1999-ben került fel egy lemezre.

Szári barátaink egy hétvégi találkozót szerveztek Vértesbe, melyre a hódmezővásárhelyi Blue Front tagjai mellett minket is meghívtak. 



A vásárhelyi barátainkkal az inárcsi pihenőnél találkoztunk, innen együtt mentünk velük, a gyönyörű környezetben található úti célunkhoz, ahol a megérkezésünkkor már rotyogott a bográcsban a vacsora, melyet egyik barátunk édesapja készített.

Az eredeti programban két kirándulás is szerepelt, de a bizonytalan, esős időjárás miatt ezek sajnos elmaradtak. az egyik program a bánhidai Kő-hegyen található Turul emlékmű megtekintése lett volna, a másik a gesztesi vár felkeresése. Személy szerint én már jártam mindkét helyen, de jó lett volna újra látni őket.. 
Mivel a szakács még nem főzött a vendégeknek így gyakran körbejárt, hogy kóstolják meg jó lesz-e.




Amíg a többiek a vacsorához készülődtek, mi a barátnőmmel kihasználva, hogy elállt egy kicsit az eső sétáltunk egyet a környéken. Megnéztük az útközben a kocsiablakból látott romot.


 Csákányosegyháza kápolnája a Xlll. században épült és a török korban pusztult el. 



Mire visszaértünk, már ismét esett az eső. A többiek lassan túl voltak a vacsorán. A továbbiakban kellemes zene mellett kötetlenül beszélgettünk, ismerkedtünk azokkal akiket addig még nem láttunk.





Reggel szokás szerint elsőként ébredtem. Miután a barátnőm is felkelt még sétáltunk egyet a környéken indulás előtt.





Mire visszaértünk már szinte mindenki ébren volt, a lányok már takarítottak, kávét főztek. Nekünk sajnos indulnunk kellett, mert a sofőrünknek még az nap le kellett vezetni pár száz kilométert, így gyorsan elbúcsúztunk és indultunk haza azzal a tudattal, hogy ebben az évben még kétszer legalább találkozunk a srácokkal.