Nordic Power Rock And Roll CD
2020.11.16. 20:12
Ma csengetett a postás (csak egyszer) és a kezembe nyomott egy csomagot. Különösebb meglepetés nem ért, mert már nagyon vártam a CD-t, kicsomagolás után már tettem is a lejátszóba.
Amíg az első szám szólt (Hundriver - Voice of Budapest) megnéztem a csomagolást: A tok három részes digipack, a jobb oldali részben egy 20 oldalas szövegkönyv található, igényes kemény nyomású kivitel, olvasható szövegekkel, a háttérben a zenekarok logói vagy monokróm képek a zenészekről. Általában hiányolom az igényes fotókat a CD mellékletekről, de most túl sok lett volna, ezt nekem is be kell látnom.
Az első számot nem kell bemutatnom, a Családi nap után már megosztottam és a kiadót is kérdeztem róla a vele készült interjúban. Jó végre lemezen hallgatni, tisztán (majdnem) teljes hangerővel.
A Nemini Parcot sem kell bemutatni, a madridi srácok játszottak már a fővárosban, a lemezre erőteljes, mégis dallamos számot küldtek. Ha alkalmam lesz a zenekarral interjút készíteni mindenképp kivesézzük a dalszöveget és a '90-es éveket, biztosan jó dolgok történtek akkor Madridban.
A Sons of Odin első lemezéről már írtam az év elején. Így a harmadik számot sem kell bemutatnom, szerepelt a tavaly megjelent lemezen, a lemez címadó dala. Én rendszeresen hallgatom még mindig a lemezt, ha egy listát írnék az elmúlt egy év legjobb lemezeiről az az album biztosan a Top 3-ban lenne.
A Töretlen Hittel lassan két éve vár már rá, hogy megjelenjen a lemezük, annak idején volt alkalmam belehallgatni az anyagukba és írtam is róla. Erre a lemezre is nagyon jó nótát küldtek. Mostanában rengeteg zenét hallgatok így néha kavarognak fejemben a dallamok, ezért konkrétan nem tudnám melyik számra emlékeztet, mindenesetre a '90-es évek RAC zenéi ugranak be róla, pörgős nóta egy antiszociális alakról.
Az ötödik dal számomra nem ismeretlen, még a barátnőm mutatta a nyáron, hirtelen felindulásból aznap már csak LTW hallgattunk. A zenekarban közreműködő másik két bandának csak a neve ismerős, még nem hallgattam őket. Ez a dal egy mulatós kalóz nóta, számomra Sex Pistols Friggin’ in the Riggin’ dalát juttatja eszembe, modernebb, ütősebb kiadásban.
Az Igazságtétel száma az én fülemben az Archívum "borcis" korszakának végét idézi, amikor a számok jelentős részét a korai Vendetta inspirálta, amiben Borci is játszott egy ideig.
A Brigade Totenkopfot nem ismertem korábban, az énekes rekedt hangja és a dallamos zene párosa fülbemászó muzsikává áll össze. Engem magával ragadott, keresni fogom a zenekar kiadványait, a borító alapján hamarosan új lemezzel jelentkeznek.
A Hunnia szám címe ismerős volt, de a szöveg nem Sajó Sándor verse, valószínűleg csak egy deja vu érzés kapott el a szám közben.
Az orosz srácok az Omega - Fehér Galamb című számát dolgozták fel és írtak egy dalt a fővárosi élményeikről. Ez a szám jobb lett, mint az eredeti, remélem a pandémia pánic után hallhatjuk élőben a fővárosban.
A Kitörés által feldolgozott Absurd nótáról már írtam, jó végre a lejátszóban hallgatni.
Az 1A Vangardia sem ismeretlen itthon az énekes szerepel a Romantikus Erőszak - Europe belongs to me című számában. A lemezen hallható számban Odin harcosairól énekel.
Balázs Szép ünnep című száma bizonyára sokaknak ismerős, így karácsony közeledtével biztosan több családnál felcsendül, most végre egy hanghordozón is megjelent.
A Europe Belongs to me a 2017-es Ian Stuart Donaldson emlékkoncerten hangzott el az anyag DVD-n már megjelent, másfél éve megvettem, akkor írtam is róla a blogon. Már akkor is írtam, hogy hanghordozón lenne a helye a felvételeknek.
A No Surrender egy lassabb, de erőteljesebb dallal szerepel a korongon, ők szintén lemezmegjelenés előtt állnak és ez már ízelítő az új kiadványukról.
A Nem szól a kürt az év slágere címre pályázik, nem rég az Éjisereg dolgozta fel az új albumukon. Ez valamivel gyorsabb változat, a kiadó nevével fémjelzett szám minden bizonnyal azt jelzi, hogy a whisky ízű hang a records tulajdonosáé. (Ui: tagadja)
A Pitbullfarm egy régi kedvenc, a Peter & the Test Tube babys nóta átdolgozásával jelentkezett, a szemfülesebbek az énekes facebook oldalán már láthattak egy szöveghű klippet a fenti dallal.
A Hundriver egy erotikus népdal csokorral rukkolt elő, aki ott volt a családi napon már hallhatta ezt a remekművet.
A Carlsband egy másik feldolgozást is hozott az albumra még pedig a legendás Korrozia Metalla Russian Vodka című számát, egy igazi metálos mulatós orosz módra.
A lemezt a Sons of Odin száma a Whisky and Beer zárja.
A lemez megvásárolható: NSBP.Shop
Utolsó kommentek