Whitelaw Párizsban

2020.04.02. 12:36

dsc_9711-cropblog.JPG


Mialatt egy kiránduláson voltunk Párizson keresztül két kisbusszal az eszmét legjobban gyakorló skinheadek egy csoportjával Angliából és Walesből, úton voltunk egy koncertre valahova Párizs külvárosába. Én a kisbuszok előtt egy autóban voltam egy barátommal aki Franciaországban él, ő vezette a konvojt a koncertre. A Whitelaw játszott, a Brutal Attack és a Celtic Warrior mind ugyanazon a koncerten ugyhogy együtt mentünk mind a kisbuszokkal. Az autó vezetője amelyikben ültem mondta hogy az a környék amelyen keresztül kell mennünk egy nagyon rossz rész a feketék miatt amikor is hirtelen meg kellett állnunk a jelzőlámpák miatt. A kisbuszok is megálltak mögöttünk de ott volt a járdán feketéknek egy nagyobb csoportja pont mellettünk. A sofőröm meglátta őket és azt mondta " oh basszus, ez nagyon nem jó". Kinéztem a hátsó ablakon és megláttam hogy a kisbusz elkezdett egyik oldalrol a másikra ringani majd hirtelen az oldalsó ajtók kinyíltak, kiabálások hallatszottak ki mint "ti kibaszott fekete seggfejek". A négerek megdöbbenésükben nagyon gyorsan meghátráltak amint realizálták hogy 2 kisbusznyi skinheaddel van dolguk akik mind az ő vérükre és megtorlásra szomjasak. A sofőröm odafordult hozzám miközben szétröhögte a fejét és hisztérikus hangon közölte hogy "Csak banánokat dobtak a niggereknek". A lámpa átváltott és haladtunk tovább.

Forrás: Telegram/ Whitlaw
Fordítás: Kitty
a kép csak illusztráció 2017-ben készült Budapesten.

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr8615583378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása