A facebookon több százan megosztották a plakátot, de sejtettem, hogy az ország közepére nem jönnek túl sokan, a helyszínre érve a tér szélén áldogáló betyárok és vármegyések nem is nyújtották tömeg látszatát. Rendőrök sem figyeltek fel a rendezvényre, egy fiatal járőr pár sietett el pár perccel kezdés előtt a téren. A kezdésre a zászló köré gyűltünk ekkor már látszott, hogy kb. 100 fő van jelen, zömében vármegyések és betyárok, néhányan a Mi Hazánk mozgalomtól és pár fiatal skinhead forma srác. A himnusz eléneklése után Lantos János beszélt először, némi párt propagandát vártam, de ez elmaradt, a gárdáról emlékezett meg. Nem lenne rossz szónok, de a kezével nem tud mit kezdeni beszéd közben, ennél a kéztartásnál még az is jobb volt amikor a Führert utánozta.


 A következő szónok a vármegyéseket képviselte, szintén a gárdáról beszélt, de már több párhuzamot vont a jelenkorral.

 

Ezután Lendvai István A Gárda című versét hallhattuk, mely természetesen a Rongyos gárdáról szól.

 Ismét a vármegyések egyik szónoka következett, pár mondatot szólt a gárdáról és szintén a jelenkor hibáit ecsetelte, hiányolva a keresztény erkölcsöket.

A végén Tyirityán Zsolt a betyárok képviseletében mondott beszédet, bemutatva a 20. századi történelem nagyjait a gárda alapítójától és vezéralakjaitól a jelenkor nagyjaiig.
Kiváló, jól felkészült szónokokat hallhattunk, érdekes lényegretörő, tartalmas beszédeket.
A megemlékezés közben a helyi kisebbség jeles képviselői többször megálltak autóikkal a közelben, de incidens nem történt. Hazafelé kétszer is belebotlottam a készenléti rendőrség tagjaiba, szóval mégis készültek, de nem csináltak nagy felhajtást.
A rendezvényen készített képeim itt megtalálhatóak:
http://indafoto.hu/odin/rongyos_garda_megemlekezes

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr8214778626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása