Skinhead fotók 2.
2017.05.20. 18:57
A következő képek 1987 augusztusában készültek a Szegedi Ifjúsági Napokon, ahol a 88-as csoport és az Oi-kor lépett volna fel. A koncertet betiltották. Telefon és internet hiányában többen is leutaztunk, a pestieket tudták értesíteni, így onnan nem jött senki, de a környékből jöttek többen is, például Hódmezővásárhelyről a Hyde Park tagjai, Dorozsmáról néhányan és kicsit messzebbről, Tatáról a Fehér Virágok tagjai akik szintén szerettek volna fellépni.
Abban az időben nem volt ritka egy-egy koncert betiltása, főleg olyankor nem, ha kicsit nagyobb közönség jött volna össze, mint egy klub koncerten. Erre a koncertre mintegy 60-70 fővárosi skinhead ment volna ami a helyi és a környékbeli skinheadekkel kiegészülve akár 120-150 főt is elérte volna. Ez nem olyan rossz létszám egy olyan korban amikor még csak mintegy 400 skinhead volt az országban.
A betiltás ellenére is mintegy 30-40 fő jött össze akiket a helyi fiatalok a városban sétálva tereltek a Múzeum kertbe a hídhoz.
A fényképek érdekessége, hogy 1988-ban a házkutatás közben lefoglalták az eredeti képeket, de a negatívokat nem, így 1989-ban újra ki tudtam nagyíttatni őket.
Pár technikai adat a képekről: egy Zenit-E Moszkva típusú fényképezőgéppel készültek Forte Super color 100-as negatívra, mind a 36 kockát ellőttem két nap alatt, mostanra csak pár kép maradt a sorozatból.
Ha jól emlékszem a Fehér Virágoknak ez lett volna a második koncertje ezen a néven, ők korábban Dühös Elvtársak néven játszottak, de ez akkoriban nem tetszett a rendszernek, így kénytelenek voltak nevet változtatni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek