Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Real Gamers X

2018.10.01. 11:11

 Nem vagyok egy vérprofi játékos, de azért szeretek játszani, nagyjából 35 éve játszok különböző játékokon. Kezdetben játéktermekben a különböző űrhajós játékok voltak a kedvenceim, majd a számítógépes szakkörön ahol a programozást elsajátítottam már több féle játék bejött. Azóta az online stratégiáktól az MMORPG-ken át a városépítős, kirakós, szókereső játékokig mindent kipróbáltam, szóval amikor hallottam a rendezvényről úgy gondoltam ott a helyem. 
 Végül haverral és a fiával mentünk a rendezvényre, rögtön láttuk, hogy hatalmas sorok vannak, rögtön be is álltunk a "rossz" sorba az elővételes jegyeket váltók közé, akinek figyelmeztetnie kellett volna az a telefonját nyomkodta, mintegy 10 perc után azért csak szólt, hogy ki hova álljon. A sorok viszonylag gyorsan apadtak, a jegyszedők nem lustálkodtak, így nem volt nagyobb morgás senki részéről.

dsc_9741ablog.JPG

 A bejáratnál kaptunk egy listát a teljesíthető feladatokról, mivel délután szülinpra voltunk hivatalosak, így meg sem próbáltuk végig csinálni. Amikor szétnéztünk láttuk, hogy a rendezvény gyerekeknek készült elsősorban, korunk beliek legfeljebb kísérőként vannak jelen. A terem tömve volt játékkal és játékosokkal, mindenhol hosszú sorok, az előadás kezdetéig szinte semmit nem tudtunk kipróbálni, csak nézelődtünk. Az is feltünt, hogy cosplay jelmezesek sehol, csak a pár meghívott vendég, de ők sem mutatkoztak. Az előadás kezdetére felmentem a színházterembe, a "show" gyerekeknek készült velük is volt tele a terem. A showman nyakpassokat osztogatott kizárólag az első két sorban űlőknek, egy igazi tahó volt. A vendégek akik a gyerekek miatt produkálták magukat trágárabbul beszéltek, mint a cigányok a posta előtt segélyosztáskor. Gondoltam csinálok pár képet a haver fiának, amikor elkezdtem fényképezni az összes hivatalos rendezvény fotós, videós beállt elém, mintha csak ők fotózhatnának, pedig előtte a közelben sem volt egy sem, no ekkor lett elegem a műsorból, lementem játszani, mivel a műsor miatt lent rövidebbek lettek a sorok. 

dsc_9767ablog.JPG

Az első a retro játékok asztala volt, régi basic nyelven íródott tenisztől az atari, amigás játékokig, autóversenyig amit az első kínai konzolokról ismerhettünk, szupermárió típusú játékokig megtalálható volt minden ismertebb klasszikus. A tenisszel játszottam, a pacmannél időztem egy kicsit, majd más játékok után néztem. A ps standnál találtam egy flippert, álmaim játéka, többszáz asztal közül lehetett választani, egy egyszerűbb Star Wars pályát választottam, fantasztikus volt, nagyon élveztem, sajnos mire végeztem jöttek mások is, így több pályát nem tudtam kipróbálni. A HeartStone kártyajátékával próbálkoztam, a lapok ismerete nélkül nem sokra mentem vele, de a próba arra ösztönzött, hogy később beleássam magam kicsit. (Azóta letöltöttem)

dsc_9750-cropblog.JPG


 Az Univer - Erős Pista standjánál elég szelektíven osztogatták az ajándékot, volt aki 3x is kapott én egyszer sem, haver fia szerencsére kapott egy SW ceruzatartót és kostolót a legerősebb Pistából, gondolom ez a gyerekeknek biztosan jót tesz. A piroska szörp standjánál azok forgathattak szerencsekereket akik a táncoltak a játékkal, szólt a csaj, hogy áljak be a sorba, ha forgatni szeretnék. Először azt hittem viccel, 50 évesen 100 kilósan áljak be táncolni a 12 éves 20 kilós lányok közé, de nem viccelt, így tovább álltam, pláne, hogy az egyébként ingyenes kóstólóval sem kínált. Haver fia megunta a fenti előadást, így még játszottunk pár retro játékkal indulás előtt.
 Voltak árusok is, többnyire aranyárban mértek mindent, Hermione varázspálcája műanyagból aminek az előállítási költsége nagyjából 100Ft alatt van, 12.000Ft volt. Voltak pc-s gamer cuccok, nem igazán kötöttek le, utoljára a World of Warcrafthoz vásároltam egeret és billentyűt, azóta nem költök erre a hobbira jelentősebb összeget.
 A Konzol Királynál egy regisztrációs lap kitöltéséért egy klassz bögrét adtak, ebből begyűjtöttünk egyet-egyet. Volt egy nem igazán ide illő árús, medálokat, öngyűjtókat, késeket árult és dögcédulákat amiket gravírozott is, jó fej volt az öreg, fillérekért adott mindent és még ezen felül is adott kedvezményt vagy ajándékot, persze nem csak ezért volt jó fej, az a tipikus vidám, mosolygós árus volt akire, ha ránéz az ember már jókedve kerekedik, begyűjtöttem nála pár medált és egy bicskát. A rendezvényen valódi újdonságot, érdekességet nem láttunk, a legtöbb játékkal, hardware-rel már minimum 2-3 éve járják a kiállítók a hasonló rendezvényeket. Igazából azt sem tudom kinek ajánlhatnám a rendezvényt, talán, ha nem hallom az előadók trágárságait akkor a 10-14 éves korosztálynak, de hallottam...

süti beállítások módosítása