A rossz idő közbeszólt és meggátolta a pilisi túránkat, a saras emelkedőn képtelenség lett volna felmenni a Prédikálószékre, így alternatív tervvel kellett előrukkolnunk. Bár az én fejemben is megfordult végül a fiam hozta fel az ötletet, hogy menjünk Visegrádra.
Mára mindkét fiam önállóan tervez utakat, kirándulásokat ami büszkeséggel tölt el, meg persze egy csomó terhet levesz a vállamról, nem nekem kell útleírásokat böngészni és menetrendekben keresgélni.
Most is így történt, az egyszerűbb vonat+komp változat helyett a gyorsabb buszra esett a fiam választása.
Mindketten úgy emlékeztünk, hogy van egy sár mentes út is a fellegvárhoz a Salamon toronytól, de tévedtünk. Várkerttől sétáltunk fel a Salamon toronyig, ott nézelődtünk egy kicsit, majd lementünk a palotához ahol ittunk egy kávét.
A palotaudvaron derült ki, hogy már a büfébe sem mehettünk volna be, mert csak fizetővendégek látogathatják a helyet. Így tovább mentünk a város felé ahol a Viktorin sétány elindultunk a várhoz. Út közben még a Viktorin sétány előtt megfordult a fejünkben, hogy Visegrádról átsétálunk a Spartacus ösvényre, de ezt elvetettük. Az sétány elején kőlépcsők vannak, majd jön a terep, szerencsére a talaj köves és lejtős így csak néhol volt saras, ott is csak vékonyan. Az ösvényre kiírt idők amik a fellegvár elérésig hátravannak elég megtévesztőek.
Annak ellenére, hogy az ösvény bércen halad folyamatosan emelkedik és kilátópontot nem igazán találtunk.
A várba 2000 Ft a belépő, ami alapból nem sok, de ha azt nézzük mit kapunk érte, hát... Van egy fegyver kiállítás után gyártott gagyi fegyverekből, egy vadász kiállítás elhanyagolt, poros kitömött állatokkal és egy viasz bábú kiállítás két kisebb teremben. Persze a látvány ami elénk tárul kárpótol mindenért.
Elég sokat nézelődtünk a várban, végig néztük a termeket, hallgattuk egy darabig a Cseh Tamás dalokat előadó művészt, ebédeltünk a magunkkal vitt ételekből, megkerestük azokat a helyeket amelyeket már bejártunk a környéken (Prédikálószék, Remetebarlangok stb.)
Kifelé menet lőttünk párat íjjal, az öreg fickó meglehetősen türelmetlen volt, szinte már idegbeteg, szóval egy igazi bunkó, volt még nála pár lehetőség, de elvette a kedvünk attól, hogy kipróbáljuk pl. a tőr dobálást.
A parkoló mellett megnéztük a szuvenír kínálatot és a büfét, a ajándékboltban aranyárban mértek mindent, a büfé zsúfolva volt főként gyerekekkel, így sehol nem vettünk semmit, lementünk a városba az ösvényen amin felmentünk.
A városban megnéztünk pár szebb utcát, régi hidat, régi épületeket, majd a buszhoz mentünk. Felmerült bennünk, hogy hajóval megyünk vissza Pestre, de a busz hamarabb indult.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek