Skinhead - Elavult
2021.10.20. 16:59
Egyre többször hangzik el, hogy a skinhead már megtette a dolgát, mehet a süllyesztőbe, meg a mai korban már amúgy is anakronisztikus, amúgy is csak egy szubkultúra, nincs már rá szükség.
Míg hazánkban rohamosan fogy a skinheadek létszáma a fenti szövegek hangoztatói nem tudnak valódi alternatívát nyújtani azoknak a fiataloknak akik nem kívánnak drogos focihuligánok közé tartozni, nem gyúrják szét magukat, hogy a Betyársereg soraiba férjenek, vagy a valódi értékrendeket mellőző nemzeti rockerek táborába sem kívánnak tartozni.
A fenti károgók az egyetlen valódi alternatívát nyújtó mozgalomtól próbálják eltántorítani a fiatalokat, ahol kötöttségek nélkül megtapasztalhatják az összetartozás érzését, a közösség erejét, azonos ruházatok, zenék, zenekarok iránti rajongást.
Angliában a '60-as évek vége óta a skinheadek adják a Nemzeti Fronthoz és a British Movementhez hasonló szervezetek támogatóinak magját, mindezt úgy, hogy egyik szervezet sem kéri, hogy vegyék le a bakancsot, vagy növesszék meg a hajuk. Ott teljesen megszokott, hogy 50-60 éves emberek bakancsban, nadrágtartóval és kopaszon jelennek meg mindenhol.
Míg nálunk néha egy koncertre is alig jön össze 50-100 ember, addig Németországban egy jobboldali skinhead fanzine felhívására is közel 200 kopasz jött össze egy egyszerű délutáni sörözésre.
Azoknak akik úgy gondolják, hogy a skinhead betöltötte történelmi szerepét, talán szét kellene nézni. Nyugaton sok országban történelmi hagyománya van a jobboldali eszméknek, Olaszországban óvodákat, iskolákat tartanak fent jobboldali pártok, csoportok, Németországban a tiltások ellenére sem szakadt meg az NSDAP öröksége. Ezekben az országokban a skinhead nélkül is élni fog az eszmerendszerük. Itt és az egykori kommunista országokban, viszont csak a skinheadben reménykedhetünk. A skinheadek nélkül nem lesz utánpótlása a Seregnek és a többi jobboldali csoportnak sem. Az emberek az utcáról csak úgy nem fognak beesni, na én most már holnaptól életem végéig ide vagy oda akarok tartozni. A Kárpátia koncertre raszta hajjal beeső füvesek, lila hajú, anarchia pólós, drogos rajongóik sem fogják megmenteni a világot.
A Gárdákban több száz skinhead volt, a betiltásuk után egy sem tért vissza a kopaszok közé, ez a sors vár a Sereg és a Légió tagjaira is, ha betiltják őket a tagok nagy része szétszéled. Mi lesz az után, honnan fognak toborozni, ha nem lesznek skinheadek?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek