Hundriver - Elhangzott Szavak
2021.03.12. 09:15
Több, mint egy év késés után megjelent végre a magyar zenekar bemutatkozó albuma.
A lemez digipack megjelenést kapott, csodálatos grafikával ami Keni keze munkáját dicséri, nem hiányzik a kép a zenekarról, köszönő lista, pár szó a dalokról és egy kivehető teljes szövegkönyv sem, melyen sötét háttéren fehér betűkkel jól olvashatóak a szövegek, a kiadó hozta a már megszokott minőséget.
Az első szám angol nyelvű, Budapest hős védőiről és a Kitörésről szól.
A második szám a cseh Argus skinst élteti és szintén angol nyelvű.
A harmadik egy nagyon jól összeválogatott dalcsokor, melyből, mint a népdalokból általában, megtudhatjuk, hogy a szex és az alkohol igencsak fontos volt eleink életében is. Dallamilag és szövegileg teljesen jól összeválogatott, a koncertek egyik sikerszáma is lehet a népdalos barátnőm szerint.
A negyedik dalban az énekes a szülőföldjéről, Erdélyről énekel.
Az ötödik szám már az online koncertjükön megtetszett, azon a videón ez volt a kedvencem, Kitartás Bajtársak!
Ezután egy horvát nyelvű szám jön, mivel a szláv nyelvek nem az erősségeim és még lusta voltam lefordítani, így nem tudom miről szól, de talán egy hamarosan elkészülő interjúból ezt is meg tudjuk.
A Trianonról írt szám klipje már tavaly nyáron felkerült a világhálóra, így ezt nem kell bemutatnom.
Egy plovdivi éjszaka emlékét őrzi a következő szám, a rakia mély nyomot hagyhatott az énekesben.
A Let's kick out the reds címe mindent elmond a számról, remélem egyszer magyar szöveget is írnak hozzá a srácok.
A Szilva blues klipje nem lett túl sikeres, talán unalmas lehet, hogy több, manapság divatos zenekar is feldolgozta a közel s távol múltban, pedig nem lett rossz és illeszkedik a lemez hangzásvilágához, írom ezt úgy, hogy a klip engem sem győzött meg annak idején.
Jutott egy dal a focihuligánoknak is, sör, kocsma, harc és A.C.A.B.....
A következő számban az énekes ismét visszatér a szülőföldjére, Székelyföldre, gyökereit egyébként egy szép grafika is őrzi a belső borítón.
A 13. szám nem az SXE életmód híveinek szól, egy nagyszerű, vidám dal a magyar sörről, némileg megtévesztő címmel.
Egy angol nyelvű szám zárja az albumot a skinhead életútról (nos angolból sem vagyok túl jó) ha jól értettem a szöveget.
Összességében egy jól sikerült album, főként a dallamos Oi!/RAC/Patriotic rock kedvelőinek, nálam biztosan pörögni fog még sokszor a lejátszóban a korong és remélem hamarosan élőben is láthatjuk a bandát.
A Resistance című számhoz készült egy póló is amely hamarosan kapható lesz a kiadónál. A póló egy oldalon nyomott, ezért valószínűleg rendkívül kedvező áron lesz kapható.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek