Thule Graphics interjú
2020.05.10. 06:54
01., Tanultál-e rajzolni, kézzel vagy pc-n rajzolsz?
Gyerekkoromtól fogva szenvedélyem a képzőművészet, ezen belül is elsősorban a szabadkézi rajz. Nagyon sok időt töltöttem mindig is rajzolással; aki ismer, tudja, hogy "grafomán" vagyok: ha papír-ceruza kerül a kezembe, akkor néha szinte "magától" is elkezd tevékenykedni a kezem. Az ismereteim zömét autodidakta úton sajátítottam el, de útban van a "hivatalos" grafikusi képesítés (szakma) megszerzése is, tehát tanultam is rajzolni, igen, bár jóval később, mint akartam. Érettségi után voltak olyan elképzeléseim, hogy jelentkezem az akkor még Képzőművészeti Főiskola néven futó képzési helyre, de oda nagyon kevés volt az akkori tudásom, így messze túl a harmincon vágtam bele újra, hogy "igazi" grafikussá képezzem magamat, bár ezúttal csak középfokon. Mint a fentiekből is kiderülhetett, elsősorban a szabadkézi rajzot preferálom, de az arculattervezői tevékenységem miatt rákényszerültem a számítógépes grafikai alkalmazások megismerésére. Manapság elsősorban Photoshopot használok, a vektorgrafikus alkalmazásokkal (mint pl. az Adobe Illustrator) még csak ismerkedem, de szándékomban áll azon a fronton is felfejlődni, mert egy komoly grafikusnak ezeket is illik ismerni és használni.
02., A mozgalom számára mi volt az első munkád?
Konkrétan a BHS Service kiadó logojának a megtervezése, ez emlékeim szerint 2002-ben történt, a 100% Magyar című válogatás első részéhez. A borító többi részét nem én csináltam. Előtte is voltak szárnypróbálgatások (matricákhoz, fanzine-ekhez, stb), de igazi nyomtatásban ez jelent meg legelőször.
03., Az első külföldi munkád? Megkerestek vagy Te küldtél anyagot?
A legelső külföldi munkám a Kiborg-Pushing Onwards split lemezhez készült, a német 2yt4u Records számára. Eredetileg a kiadó a zenekarom miatt állt szóba velem, de amikor eljutottunk a kiadásig, kiderült, hogy szoktam borítókat készíteni és kifejezetten agitáltam is a lehetőség mellett, hogy én csinálhassam a kiadvány grafikai tervezését. A kiadó egyébként is küszködött a grafikushiány miatt és örült neki, hogy én nem kérek pénzt a munkámért, ezért örömmel odaadta a megbízást. Igyekeztem akkor nagyon odatenni magamat és ezzel a borítóval gyakorlatilag megváltottam a külföldi "belépőmet" is, onnantól fogva nem volt gond az ajánlatokkal.
04., Honnan jött a Thule Graphics név?
Nagyon nagy kedvencem a Legion 88 nevű francia RAC zenekar, akiknek talán az egyik legjobb száma a Thule volt, ezért valahogy megmaradt a fejemben a szó. Amikor kitaláltam pár éve, hogy csinálok egy Facebook oldalt, ahova felpakolom a műveimet, kellett valami név is, így amikor a tudatalattimból kipattant a kifejezés, nem is keresgéltem tovább. Ha megnézitek a magamnak összerakott címerszerűséget, a stilizált földgolyón egy középkori térképábrázolást láthattok Thule szigetéről, köré pedig a Legion 88 szám szövegének az elejét írtam körbe ("Un continent perdu/Berceau de notre civilisation" , azaz "Egy elveszett kontinens/Kultúránk bölcsője"). Ugyan nem egy fantáziadús elnevezés, de most már nem fogok újat kitalálni csak azért, hogy menőzzek, annak idején is csak azért kellett egy név, mert nem akartam odaírni a keresztnevem után, hogy AkármiGraphics.
05., Kedvenc grafikai témád, stílusod?
Aktívan figyelem a kortárs grafikusok munkáit, nem csak mozgalmi szinten, hanem a nagyvilágban is, próbálok fejlődni és haladni is, amennyire csak lehet, ennek ellenére a kedvenc festőim mind a közép- és újkorban éltek;legjobban talán a németalföldi festészet olyan mestereit kedvelem, mint Bosch és Brueghel, de nagyon kedvelem Vermeert, Jan van Eycket és még sorolhatnám. Grafikusok közül nagyon kedvelem Dürert. Kortárs grafikusok közül megemlíteném a magyar Boros-Szikszai párost, a 10 éve elhunyt Zsilvölgyi "Max" Csabát és az angol Russ Nicholsont. Ezen utóbbi grafikusművészek fantasy és sci-fi illusztrációkat csináltak főleg, a '90-es évek meghatározó alkotói voltak. Ezek a nevek azok, akik talán a legnagyobb hatást gyakorolták rám, de még rengeteg kitűnő művészt fel lehetne sorolni, akiket kedvelek. A fentiekből is talán észrevehető, hogy a stílust tekintve a rajzosabb dolgok tetszenek, emellett kifejezetten kedvelem a fekete-fehér képgrafikai alkotásokat, ahol a fény és az árnyék viszonya adja meg az alaphangulatot.
06., Van pédaképed?
Nem, nincs, sosem szerettem volna olyan lenni, mint valaki más. Ha tehetem, próbálok különbözni a többi alkotótól, mert szeretném elkerülni azt a vádat, hogy másolok valakit. Legnagyobb sajnálatomra ez nem mindig sikerül, mert a "megrendelők" igényei néha eléggé beszorítják a lehetőségeimet, de ez van. A fenti kérdésben kiemelt alkotók munkássága nagy hatást gyakorolt rám, de nem nevezném őket példaképeknek, inkább inspirációnak.
07., Honnan merítesz ihletet egy pólóhoz, borítóhoz vagy plakáthoz?
Az ihlet rengeteg forrásból érkezhet; volt már, hogy a lemez neve után egyből bevillant az ötlet; volt olyan, hogy a feladatot adó mondott valami olyat, ami beindította a fogaskerekeket, de volt már olyan is, hogy csak simán sétáltam az utcán, megláttam valamit és bevillant egy ötlet. Szoktam persze nézegetni a mozgalmon kívüli pólókat-borítókat, hogy valami új megközelítésből is ihletet merítsek, tényleg nagyon változó. A munkamódszerem egyébként az, hogy amikor megkapok egy munkát, előveszek egy papírlapot és ceruzával elkezdek skiccelgetni, azokból szoktak jönni a -szerintem- legjobb ötletek.
08., Mely eddigi munkáid állnak hozzád legközelebb?
Ez egy nehéz kérdés. Talán, azok, amivel a legtöbbet vacakoltam, mint mondjuk a 100% Magyar 2. részének a borítója, vagy a Voice of Justice borító, esetleg a Révület zenekar lemeze. Vagy amik utána "népszerűek" lettek. Annak idején például, amikor megrajzoltam a Fehér Törvénynek az angyalt, nem gondoltam volna, hogy viszont fogom látni valakire rátetoválva a figurát, de ugyanígy nem gondoltam volna, hogy a Tar Hadnak rajzolt skinhead lány is valakire felkerül; ezek a dolgok nagyon boldoggá tesznek, így az ilyen munkáim mindig közel állnak hozzám. Persze büszke vagyok arra is, hogy olyan kultikus alakulatoknak is dolgozhattam, mint az Archívum, Valhalla vagy az Őrjárat. Rajtuk nőttem fel.
09., Munka, család mellett mennyi időd van ezzel foglalkozni? Szeretnéd-e főállásban csinálni?
Sajnos a szabadidő a legkevésbé rendelkezésemre álló forrás manapság, nem nagyon jut idő a grafikai dolgokra, ezért is építettem le évekkel ezelőtt pl. a külföldi kiadók megbízásait, egyszerűen nem bírtam szusszal. Főállásban semmiképpen nem szeretném csinálni. Nemrégiben jó viszonyba kerültem egy nálam 10 évvel idősebb céges senior grafikussal és amikor rákérdeztem a pénzre, megdöbbenéssel hallottam, hogy kevesebb fizetést visz haza, mint én a jelenlegi munkahelyemen. Emellett a kreatív munkában nagyon gyorsan ki lehet égni és nem szeretném arra vesztegetni a tudásomat, hogy valami tetű multicégnek fogkrémreklámot gyártsak határidőre aprópénzért; akkor inkább megmaradok amatőrnek és próbálok kis számú, de legjobb tudásom szerinti dolgokat csinálni a mozgalomnak ingyen.
10., A közeljövőben milyen munkát láthatunk tőled vagy vehetünk kézbe?
Maci úgy döntött, hogy lenyúzza a századik bőrt is a Fehér Törvény demokazettáról és újra kiadja, ezúttal színes(ebb) borítóval és megint kazettán, az van éppen tervezés alatt. Pár éve már volt egy újrakiadás, akkor írható CD-n, az mind elfogyott és állítólag újra igény mutatkozott erre a remekműre, így -mivel a kazi is elfogyott már mind- újra életet lehelünk a BHS Service magnókazetta kiadói ambíciójába.
11., Egy személyes kérdés, a fotózásban a végtelenségig sulykolják az emberbe az aranymetszést, a grafikában mekkora hangsúlyt fektetnek erre?
Az aranymetszés, mint a kompozíció egyik legáltalánosabb alapelve, természetesen igen fontos a grafikában is, de nincs kőbe vésve, érvényesülhetnek másféle rendezési elvek is, ha az ember meg akar komponálni egy képet.
12. Mit üzensz azoknak, akik most kezdenek a mozgalom számára hasonló tevékenységet végezni?
Azt, hogy gyakoroljanak. Sokat. Nézzenek körbe a nagyvilágban, járjanak kiállításokra, ismerkedjenek meg más alkotókkal, képezzék magukat. Ugyan nagyon fontos a grafikai szoftverek ismerete manapság, de egyet ne felejtsenek el: mindez csak segédeszköz ahhoz, hogy ne kézzel kelljen megrajzolni a dolgokat. Egy igazi grafikus legfőbb munkaeszközei a keze, a papírlapja és a ceruzája, azzal meg kell tudnia csinálni mindent, így ezen képességek megalapozása, fejlesztése és csiszolása a legfontosabb. Törekedjenek az egyediségre, a kiemelkedőre; lássa meg bennünk a külvilág az árja ember teremtő géniuszát!
A képek egy részét megtekintheted nagyobb méretben, ha rákattintasz.
Magyarországon, ahogy a világ bármely pontján a művészi alkotásokat törvény védi, ezért, ha bármit szeretnél felhasználni előbb kérj engedélyt az alkotótól.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek