Kalóz 1991 augusztusában vonult be, hogy sorkatonai kötelezettségének eleget téve fegyverrel szolgálja a hazát. Azon kevesek egyike volt, aki várta a bevonulást, külön ejtőernyős tanfolyamot végzett, és így teljesen biztos volt benne, hogy a deszantosoknál fogja eltölteni a kötelező időt.

Ez az álom hamar elborult, októberben megismerkedett a Györkös családdal, januárban a Györkös család férfi tagjait államellenes szervezkedés miatt letartóztatták, és mivel titkosszolgálati eszközökkel figyelték őket, Kalóz, házukban tett látogatása sem volt titok. Az események arra ösztökélték a parancsnokait, hogy azonnal laktanyafogságra ítéljék és felmentsék  a fegyveres szolgálat alól. Persze azok a levelek is közre játszhattak, amiket a Kalóz pl. nekem küldött a seregből, folyton szervezkedett, ajánlotta az általa olvasott könyveket, kérdezgetett kivel mi van. Magyarán vadul mozgalmárkodott a távolból.  Hamarosan rájöttek a parancsnokai, hogy nem magától ment Győrbe, hanem behívót kapott, így az összeesküvésben való részvétele állami segítséggel történt. Újra kaphatott fegyvert, de úgymond, a hangulat már nem volt az igazi.

 Végre eljött a nap, 1992. augusztus 10.-e körül civilként lépett ki a laktanya kapuján, végleg búcsút intett az Arrabona felderítő zászlóaljnak. Elég szép csapat gyűlt össze fogadására, Felvidékről – Debrecenből –Mosonmagyaróvárról – Püskiből -Budapestről és természetesen Győrből is érkeztek bajtársak. Először egy vendéglátóipari egységben kezdtük meg az ünneplést, szokásos nagy mértékkel ment a fogyasztás, az ünnepelt kivételével, aki már bevonulás előtt rájött arra, hogy ő és az alkohol nincs jó barátságban. Már nem emlékszem ki vetette fel, hogy menjünk át a város, egyik sokak által látogatott pihenőhelyére, a szigetre.  Megindult a csapat, a belvároson keresztül bandukoltunk, amikor az akkori csajom és a húga kitalálta, hogy jégkását szeretnének vételezni. Elég hosszú sor volt, Szuszival hátramaradtunk a lányokkal, kivártuk, míg megveszik a hűsítőt. Talán hallottunk valami kiabálás félét, de lehet, hogy csak az eltelt idő miatt emlékszem így. Leballagtunk a Duna partra és a felültünk a betonpárkányra, amíg a lányok elszürcsölik a jégkását. Egyszer csak a semmiből előttünk termett két C típusú lény, az egyik szamurájkarddal volt felfegyverezve. Igen zaklatottak voltak, és azt állították, hogy összeverték őket a skinderek. Őszinte ártatlansággal néztünk rájuk, bár a lelkünk mélyén sejtettük kik lehettek. Mondtuk, hogy nem tudjuk, miről beszélnek. Látszott rajtuk, hogy meglepődtek a válaszon, vagy azon, ahogy ártatlan pofával ücsörögtünk a betonon. Szinte hallani lehetett, ahogy csattognak a fogaskerekek a fejükben. Talán ez a pillanatnyi hatásszünet mentette meg az életemet, mert fegyveres rövid gondolkodás után felemelte a kardot és felénk lépett. Ekkor már látszott, hogy nem ücsöröghetünk tovább, lehuppantunk a betonról a lányok elé. Szuszi annyira nem hitte el, hogy komoly a szándék, hogy mutatta a nyakát, hogy ide lehet sújtani.  Én voltam közelebb, felém érkezett az áldás, nem éreztem semmit, de a fehér pólóm egy pillanat alatt vörös lett. Ekkor jelent meg a csapat, iszonyat ordítással dübörögtek vissza a többiek a hídon, a két támadó menekülőre fogta, de nem volt szerencséjük, elkapták őket, és álltalános vélemény volt az eset után, hogy elég hosszú lábadozás vehette kezdetét a verés után.  Ezt én nem láttam, éppen a nyakammal voltam elfoglalva, amiből dőlt a vér. A többiek elmondása szerint, a pajkos tömeg egymást akadályozta, így sikerült bemenekülniük egy kapualjba ahol be tudták zárni a kaput, és a les nyíláson keresztül magyaráztak, amíg egy doboz gázspray csendre nem intette őket. Később kiderült, hogy a vonuló társaság dinnyeárusokkal keveredett konfliktusba, de arra már pontosan nem emlékezett senki, hogy ki kit akart meglékelni először. Eközben a sebre a teljesen véres pólómat szorítottam, a Kalóz meg megpróbált egy kocsit megállítani, mondván, hogy ha ütőér, nincs idő mentőre. Meg is állított egy osztrák rendszámos autót, aztán rárivalt a sofőrre, hogy takarodjon. Az anyós ülésen egy néger nő volt, Kalóz határozottan emlékszik rá, hogy a véres pólóval összekent arcomat látva becsúszott az ülés és a műszerfal közé. Természetesen a többiek számonkérték, hogy miért nem rekvirálta a járművet, de így utólag, a rendőrség hozzáállását ismerve Kalóznak volt igaza. A következő autót egy igen rémült házaspár vezette, persze ki nem tojt volna be, ha egy vérző bőrfejüt betuszkolnak a hátsó ülésre, és kiadják a parancsot, irány az ügyeletes kórház. Mivel talpig véres voltam, egyből bekerültem a vizsgálóba ahol a doki megállapította, hogy a Jó Isten vigyázott rám, így némi foltozással megúszom. Egy kb 8 cm es seb emlékeztet erre a napra.  Olyan gyorsan történt minden, hogy a kórházból kivágódva, röpke igazoltatás után, még elértük a hazafelé induló vonatot. Az esettel kapcsolatban egyszer hívtak be a Gyorskocsiba kihallgatni, már a liftben felhívta a nyomozó a figyelmem: "Ha eltérő kultúrából származóknak baja lesz, nem járok jól". Otthon azt mondtam, próbán felborult a cin állvány és a cin vágta meg a nyakam, de amikor jött a rendőrségi határozat, hogy ismeretlen tettesek ellen megszüntetik a nyomozást, akkor volt egy kis kiabálás. „Ismeretlen tettessek”, ez az eset is belesimult a rendőrség részéről a kettős mérce gyakorlásába.

Köszönöm a segítséget az emlékek pontosításában Kalóznak és Szuszinak!

Miki



Az újságcikk a Kisalföld című lapban jelent meg az eset után. A cikk Kalóz megjegyzésével a Power of Oi! 16. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.