A Le Camp des Saints cselekménye röviden így foglalható össze: nyomorultak tömegei indulnak meg a harmadik világ kikötőiből a földi paradicsom, Európa felé. A politikusok, a sajtó és az értelmiségek részint gyávaságból, részben öngyűlöletből, részint utópizmusból meghirdetik a Wilkommenskulturt. Franciaország a befogadás lázában ég. Párizsban művészek részvételével hatalmas karnevált szerveznek a jövevények tiszteletére, a rádió és a televízió különkiadásokban ismerteti meg a közönséget leendő honfitársai kultúrájával. Önkéntes mérvadók osztják az észt a tolerancia és a szolidaritás fontosságáról. Azon keveseket, akik eltérni merészelnek a hivatalos álláspont tomboló humanizmusától, kirekesztőnek és gyűlöletkeltőnek bélyegezve félresöprik. A latin-amerikai, aszketikus, egyháza pompázatos külsőségeitől megszabaduló pápa nyitottságra szólít fel, és kijelenti, hogy minden katolikusnak kötelessége szélesre tárni a kapuit. A #refugeeswelcome hihetetlenül sikkes lesz: püspökök és arisztokraták, rocksztárok és színészek állnak sorba, hogy helikoptereken élelmiszer-adományokat szállítsanak a roskatag hajókon összezsúfolódott szerencsétleneknek. (Igen, nem tévedés: mindezt Raspail a hetvenes évek elején vetette papírra.) Aztán a hajókaraván áthalad a Gibraltári-szoroson, és az emberek hirtelen felocsúdnak az emberszeretet mámorából. A gyárakban szervezkedni kezdenek a vendégmunkások. Pánik tör ki a lakosság széles rétegeiben, a befogadásról hozsannázó újságírók csöndben meglépnek az országból. Az államapparátus összeroskadni készül, a tétovázó elnök utasítást ad a hadseregnek, hogy megcselekedje a megcselekedhetetlent, és erőszakkal állja útját a nyomorultak áradatának, ám a csapatok csakhamar szétszélednek. Nyilvánvalóvá válik, hogy Európa csupán az idegenek lemészárlása - nők, gyerekek, öregek - lemészárlása árán menthető meg, és érthető módon senki sem kívánja vállalni a feladat ódiumát. Csupán egy ezredes és maroknyi katonája érkezik meg a Riviérára, melyet időközben elleptek az idegenek üdvözlésére odasereglett hippik. A húsvétvasárnap hajnalán partraszálló emberözönnel szemben azonban kénytelenek beismerni tehetetlenségüket. Miután bizonyossá válik, hogy minden odaveszett, a műveletek irányításával megbízott államtitkárral és még néhány ellenállóval együtt egy magányos irodalomprofesszor villájába szorulnak vissza, ahol mosolyogva, a vereség biztos tudatában azt játsszák, mintha mi sem történt volna. Az államtitkár kormányt alakít, tisztségeket osztogat. Az ezredes fatalista humorának teljes odaadásával kommendírozza alig tucatnyi beosztottját. A megmaradt lőszert arra áldozzák, hogy a villa környékén feltünedező idegeneket agyonlőjék. Így telik el néhány hét, majd...

A regény megjelenésekor igencsak hűvös fogadtatásra talált, értetlenkedést és elutasítást váltott ki irodalmi körökben, az újságok jelentős része hallgatott róla, az eladások száma is meglehetősen alacsony volt. Az amerikai kiadás után aztán egyre nagyobb érdeklődés kezdett mutatkozni iránta, az értelmiségiek borzongva ecsetelték, hogy az idegengyűlölő nézőpont, amit Raspail vérszomjas és embertelen opusában megjelenít, teljességgel elfogadhatatlan a humanista jóérzék számára, miközben egyre többen - és nem csupán a jobboldalról! - felismerték Raspail művének prófétai erejét. Jean Cau eképpen méltatta az írót: "Meglehet, Jean Raspail nem próféta vagy látomásos regényíró, hanem jövőnk kérlelhetetlen történésze." Azóta az új kiadások úgy tíz-húsz évenként botrányt robbantanak ki: a regény töretlen népszerűségét látva a sajtó azon sopánkodik, hogy a szélsőjobboldali, rasszista eszmék szép lassan polgárjogot nyernek, satöbbi, satöbbi, mindenki ismeri az ilyenkor kötelezően bemutatandó kűröket. Raspail szerint ma - a véleményszabadság aranykorában, a különféle gyűlöletbeszéd-törvények idején - nem is jelenhetne meg a könyve, a regény legutolsó kiadásához nem kis iróniával mellékelt is egy listát, melyben az új jogi szabályozás szerint kriminális szöveghelyeket gyűjtötte össze. Van belőlük vagy hetven.

forrás:http://batiszkaf.blog.hu/2015/11/21/egy_szenvedely_margojara_601

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.