A BHH által összegyűjtött több, mint 300Kg ruhával és mintegy 30Kg bébiétellel indultunk útnak Vác kárpátaljai testvérvárosa felé, Técsőre. A bérelt autó papírjai rendben, ciril betűs meghívó kéznél, útlevelek, minimális költőpénz zsebben, tehát reményeink szerint minden készenállt arra, hogy még szombat délben átadjuk Técső polgármesterének az adományokat.

Az út jó hangulatban telt, beszélgettünk, nosztalgiáztunk, gyönyörködtünk a napkeltében.

Nagyjából 3 és fél óra alatt értük el a határt, a magyar ellenőrzésen pár perc alatt túljutottunk, amint átgurultunk a senki földjére láttuk, hogy a másik ellenőrzés sokkal tovább fog tartani. Amíg várakoztunk akadt egy "mindentudó" társaságunk aki ellátott mindenféle jótanáccsal és rémtörténettel, ami az első mesélésnél még aznap hajnalban történt, a következőnél már előző nap a harmadiknál már két hónapos volt a sztori. Annyi azonban kiderült a sok lódítás közben, hogy a határátkelőt jól ismeri és tisztában van az ukrán viszonyokkal.
Több, mint két óra várakozás után közelebb kerültünk az ukrán vámvizsgálathoz, ahova nagyjából tízesével engedték az autókat. Ott kiszálltunk és mentünk útlevél ellenőrzésre. A pecséteket megkaptuk, a sofőrünk előrébb állt a kocsival a vámosokhoz és visszament a határőrizethez pecsételtetni.
Innentől jöttek a gondok csőstől. A kocsiban fejenként 50Kg csomag lehet ebből legfeljebb 2Kg lehet élelmiszer, kétszer 1Kg-os csomagban. Nálunk szemmel láthatóan több volt. Átadtuk a cirilbetűs levelet melyet Técsőről kaptunk, erről kiderült, hogy az adományról szó sincs benne, csak egy megbeszélésre invitáltak minket. A magyarul jól beszélő egyébként magyar, de ukrán állampolgár vámosnő közölte, hogy visszafordít minket, így nem engedhet át minket, az adomány átviteléhez szükséges mindkét fél részéről adomány levél. 
Amíg várakoztunk jött a második csapás, a határőrizetnél mi ketten utasok a gyalogos oldalon pecsételtettünk, ezért fejenként 30.000Ft-ra büntetnek, míg a sofőrünket 20.000Ft-ra amiért nem figyelmeztetett minket. A harmadik csapás az volt, hogy hétvégén nincs ügyintézés, ezért a pénzt nem tudjuk befizetni, csak hétfőn, addig a vendégszeretetüket élvezzük a helyi zárkában.
Egyébként a jelzések ki voltak téve, hogy melyik pecsételő helynél kinek hova kell menni, de csak az ukrán oldal felöl. Ott láttuk csak, hogy a kocsival is rossz sávban jöttünk át.
 Szerencsénkre a vámos nő tekintélye erősebb volt, és ő egyből (több, mint egy óra várakozás után), visszafordított minket a magyar határ felé. Az ukrán oldalon ezután már nem volt gond, kiállítottak egy jegyzőkönyvet arról, hogy a megengedettnél több árúval akartunk bemenni Ukrajnába ezért visszafelé már gond nélkül eljutottunk a magyar határig. 
A magyar határnál egy szép arcú rendőrlány ellenőrizte az íratainkat (természetesen itt is rossz sávba álltunk, de itt nem problémáztak rajta), majd tovább engedett a vámhoz.
Amíg a vám ellenőrzésre vártunk a vámosok egy karcsú kreol lányt tartóztattak fel aki nem akarta magát a ruházat átvizsgálásnak alávatni. Végül győzött a vámosaink tekintélye és a ruhái alol előkerült 81 doboz cigaretta. Ebből a jegyzőkönyv felvétele után kettőt visszaadtak neki, amit törvényesen áthozhatott.
A vámos átvizsgálta a kocsinkat, megérdeklődte honnan van vodkánk, ha nem is jártunk odaát.
Elmondtuk, hogy a "Tax free shop"-ban vásároltuk, jóval a megengedett mennyiség alatt. Ezután jó utat kívánt és mi indultunk búskomor arccal hazafelé.

A határtól nem messze Vásárosnaményben megálltunk telefonálni, hogy hogyan tovább. Felvetődött a fóti gyermekváros, de a ruhák nagy része felnőtt méretű, a Katolikus karitasznak nem kellett, ők egy Vásárosnaményi címet adtak ahol azokat a segélyszállítmányokat, adományokat gyűjtik amelyeket nem engedtek át a határon (úgy tűnik ilyen gyakran előfordul). 
Végül úgy döntöttünk, hogy visszavisszük amíg eldől mi lesz vele, mi szívünk szerint Erdélybe vinnénk valamikor tavasszal, de majd később eldől, mi lesz vele, hiszen sok helyen szükség lehet rá.
Hazafelé megálltunk Nyíregyházán vacsorázni egy "gyorsétkezdében". Amikor bementünk nem volt túl szimpatikus a hely, de éhesek voltunk és nem is nagyon láttunk mást útközben.
Megrendeltük a vacsoránkat, csendben, lehangoltan eszegettünk, amikor egy fiatalokból álló társaság jött be, hangosan köszöntek és jó étvágyat kívántak, majd leültek és ők is ettek, ittak valamit. Ez számunkra annyira szokatlan volt, hogy egy kicsit feldobta az amúgy pocsék hangulatunkat. Egyébként a később érkezők is ugyanígy jöttek be, köszöntek és jó étvágyat kívántak.
Hazafelé az út eseménytelenül telt, fáradtak voltunk, azért még a naplementében gyönyörködtünk egy kicsit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.