Kitörés megemlékezés a Budai várban
2016.02.09. 17:46
A BHH hétvégi rendezvénysorozatának 3. állomása a Budai várban volt.
A rendezvény kezdete előtt félórával értünk a várhoz ahol a rendőrök félre állították a buszunkat, nem engedve fel a rendezvény helyszínéhez Miután mindenki leszállt a buszról elköszöntünk a sofőröktől és felgyalogoltunk a Kapisztrán térre. Útközben megtapasztaltuk, hogy legalább annyi rendőr van a várban, amennyi megemlékezőt vártunk. A rendőrök lezárták a teret hermetikusan a BHH tagjaival és csak azokat engedték be a térre akik a megemlékezésre érkeztek.
A megemlékezés kezdetéig korabeli katonadalok szóltak. Az érdeklődők, megemlékezők lassan szállingóztak, azon a napon temették Kecskeméten Hetényi Dávidot, így néhányan oda mentek azok közül akiket vártunk.
A megemlékezés a szózattal kezdődött majd a megszokott beszédekkel, visszaemlékezésekkel folytatódott, a végén egy holland bajtársunk tartott egy rövid beszédet. Szokás szerint angolul is elhangzottak a beszédek fordításai, illetve a holland szónok angol nyelvű beszéde magyarul is.
Sajnos a cseh bajtársak a bicskei megemlékezés után dugóba kerültek és nem értek fel a várba a megemlékezés végéig.
A koszorúk elhelyezése után felcsendültek a megszokott himnuszok és ezzel véget ért a megemlékezés.
A rendőri jelenlét nem zavarta meg a megemlékezést, a rendőrök illő távolságból figyelték az eseményeket, illetve kellő erővel őrizték a teret egy estleges baloldali provokáció ellen.A megemlékezések szövege és egy rövid videó összeállítás hamarosan megtekinthető lesz a BHH blogján illetve a megszokott csatornákon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek