Gábor már sokszor hívott külföldi koncertekre ezek az utak a munkám vagy az anyagi helyzetem miatt mindig meghiúsultak. Most végre az utolsó pillanatban összejött és egy visszalépőnek köszönhetően állandó külföldi útitársamnak tekinthető Maci is csatlakozott hozzánk. Szlovákiában még nem jártam soha koncerten így nem igazán tudtam mire számítsak, milyen lesz a hangulat, a közönség, a rendőrök ezért nagy izgalommal vártam az indulást.
 A fővárosból indultunk személyautóval, a jó szervezésnek köszönhetően viszonylag pontosan indultunk, nem kellett várni senkire. Az utazás jó hangulatban telt, a kocsiban a legújabb zenéket hallgattuk és közben Macitól begyűjtöttem a legfrissebb zenei információkat.
 A koncert egy használaton kívüli TSZ épületben volt, a telep bejáratánál hatalmas rendőri erők várták az érkezőket. Egy szlovák rendőr állított meg minket, magyarul köszönt, de a nyelvünkből nem is tudott többet, az igazolványok ellenőrzése közben megnézte a csomagtartót, mely tele volt a népszerű helyi üdítővel, Kofolával. Az igazolványaink ellenőrzése után, mellyel gyorsabban végeztek, mint a helyi fiatalok papírjaival magyarul köszönt el tőlünk.
 A koncert egy valamikori szerelőcsarnokban volt, a bejáratnál egy karszalagot kaptunk, melyet szimpatikusabbnak találok, mint a hazai koncerteken elterjedt megbélyegzést. Belépve balról egy konyhapult, jobbról egy csapszék fogadott, majd az előtér többi része tömve árusokkal. A hely külsőre szokatlan volt, de hamar megbarátkoztam vele, rengeteg asztal és ülőhely volt az előtérben, melyekből jutott néhány a koncertterembe is, sőt ott még egy heverő is volt. A koncertteremben egy sörcsap volt és szemben vele egy italkimérő. Annak ellenére, hogy 3 helyen is lehetett italt kapni mindig sorba kellett állni, bár azért szünetektől eltekintve nem volt hosszú a sor és elég gyorsan dolgoztak a kiszolgálók. Az illemhely a koncert végéig viszonylag tiszta maradt és végig volt wc papír és kézmosó, ezt a szervező végig ellenőrizte.
 Mire odaértünk már a Kitörés szenvedett a színpadon, épp egy magyar nyelvű dalt játszottak, alig érthető szöveggel és gyakori mellényúlásokkal. Ez után német nyelvű dalokkal próbálkoztak, melyek közül egyet sikerült végig játszani, bár ez alatt az egyik gitár nem szólt.  A számok közt a beállításokkal, hangolással szenvedtek, szemmel láthatóan ittasak voltak. A közönségből többen kérték tőlük az Avanti ragazzi di Buda-t, melynek eléneklésével az egyik gitáros többször megpróbálkozott, de csak az első 3 sort ismerte, vagy ennyi jutott eszébe a nagy mennyiségben fogyasztott zenészeknek járó ingyen sörnek köszönhetően. Miután a hangszereiket többszöri próbálkozásra sem sikerült beállítani, összepakoltak és levonultak a színpadról. Mit mondjak ez után nem éreztük büszkének magunkat, hogy mi is magyarok vagyunk.
Mivel a fellépők pontos menetrend szerint követték egymást a Kitörés gyalázatos műsora után hosszabb szünet következett. Ez alatt volt időm felmérni, hogy rengeteg nő van a koncerten, majd azt is, hogy rengeteg skinhead lány is, 17-től az 50 évesig. Szerencsére itt még nem divat a rókabili külső, összesen egy ilyen lányt láttam. Miután szemrevételeztem a lányokat feltűnt az is, hogy skinheadből is sok van, bár itt is elterjedtek a sport és huligán márkák azért itt még a hazai átlaghoz képest sokan őrzik a hagyományos skinhead külsőséget. A másik ami feltűnt, hogy nincsenek skinhead csoportok (BH, Hammer stb,, de nincsenek helyi csoportok sem)
 A szünet után a Sacrifer következett, a zenéjüket nem igazán tudnám mihez hasonlítani, talán a korai lengyel RAC bandákhoz, középtempós, monoton, a szövegeiket nem ismerem, de valószínűleg egy darabig nem lesznek slágergyárosok.
 Nekem nem jött be a banda ezért az előtérben nézelődtem a következő bandáig, CD-ből nem igazán volt kedvemre való, pólókból viszont tudtam volna válogatni, sajnos nem hazai munkanélküli segélyhez igazították az áraikat.
 A következő banda az Old Firm volt, korábban nem ismertem őket sem és a világhálón sem találtam tőlük semmi olyat ami megdobogtatta volna szívem irántuk.  Az első két szám nem jött be, leginkább gyenge NSBM-hez hasonlított mind a kettő, hosszú vontatott lassú részekkel.  Ekkor úgy döntöttem iszok inkább egy sört. Később visszamentem, ekkor már sokkal pörgősebb nótákat nyomtak, egyből leesett, hogy a Batallón de Castigo-t koppintják, méghozzá nem is akárhogy, innentől a műsoruk magával ragadott, nem kizárt, hogy itthon is megnézem őket, mivel hamarosan nálunk is fellépnek.
 Utánuk a Conflict következett. Róluk sem tudtam semmit, de már útközben kiderült, hogy ők is régi banda, korábban Conflict 88 néven játszottak. Az ő fellépésük bizonytalan volt, a határon feltartották őket, de végül csak átengedték a bandát. Hatalmas bulit csináltak, a közönség minden számot velük énekelt, igazi fülbemászó zenét tolnak, hatalmas élmény volt, a helyiek jobban imádták őket, mint a főbandának hirdetett Mistreatet. Rám is nagy hatással voltak, mindig imádtam az ilyen skinhead rock and rollt, fergetegesek voltak.
 A Mistreat éjfél után állt színpadra, a közönség és a zenészek is fáradtak voltak, de ez azonnal elmúlt, ahogy felcsendült az első dal. Nagyon jó műsort csináltak a srácok, megmozgatták a közönséget és mindenki rekedtre énekelte magát. Sajnos csak angol nyelvű dalokat adtak elő és a közönség többszöri kérésére sem játszották el a legnagyobb slágerüket a finn és az orosz vodkáról. A három ráadás számmal együtt is elég rövid műsort láthattunk/hallhattunk. Persze így is nagy élmény volt és az utolsó dalnál a Skinhead girlnél a színpadon táncoló fiatal skinhead lányt sem felejtjük el :)
  Még pár szó a rendezvényről, aki ott volt mindennel elégedett lehetett, nem voltak balhék, annak ellenére sem hogy például a bicskákat nem vették el senkitől és ezt a többség ki is használta, a helyiek zsebéből nem hiányzott ez az eszköz, A rendezők figyeltek a pogózókra is, amikor egy nagydarab izom agyú gyerek azt hitte vicces az, hogy ő a kisebbeket lökdösi, akkor egy nagyobb rendező mögé állt és megmutatta neki milyen is az, megértette és abbahagyta. Nálunk a koncertszervezők elintézik annyival, hogy lányok ne pogózzatok, mert veszélyes, ott figyelt mindenki arra, hogy lányok is vannak és ők is azért fizetik ki a belépőt, hogy jól érezzék magukat.

 
Mivel az Öcsémmel mindketten az Oi-kor régebbi számait kedveljük és igazából még mindig Dudival a legjobb a zenekar,úgy gondoltuk, hogy Egerben mind a két feltétel teljesülni fog, na meg nem utolsó sorban én a Vérszerződést is kedvelem, így egyértelmű volt, hogy ott a helyünk.
 Útközben már azon tanakodtunk milyen lehet a hely és vajon mennyien lesznek, hiszen Eger valamikor Skinhead főváros volt és volt időszak amikor 400 kopasz is volt egy időben a városban. Úgy gondoltuk, hogy ez a két banda már régebb óta jár vissza Egerbe, ezért valószínűleg sokan lesznek,
 A helyszínre érve tapasztaltuk, hogy nem túl nagy kocsma, viszont tömve van. Ezután kiderült az is, hogy egri szinte alig van, jöttek Szolnokról, a fővárosból, Kazincbarcikáról, Miskolcról és a kisebb-nagyobb környékbeli településekről.

 Koncert előtt összefutottunk több olyan ismerőssel akivel már 15-20 éve nem találkoztunk és még egy olyannal is akivel csak telefonon beszéltem valamikor 15 éve. Jó volt látni a sok régi ismerőst.
 Jó volt látni néhány PHM aktivistát is, akik merevrészegen lengettek, elvégre ők utáják a németeket és elítélik az ilyen alpári szubkultúrális skinhead magatartást.
 A koncert előtti beszélgetésekből kiderült, hogy a Vérszerződés kezd, így a pécsi bulin ők lesznek az utolsó fellépők. Ducótól megtudtuk azt is, nem kell csalódnunk, sok régi szám lesz.
 A Vérszerződés hozta a megszokott lendületes formáját, az első perctől az utolsóig megmozgatták a közönséget. Vegyesen játszották a régi és új számaikat, a közönség felkészült volt, szinte mindent együtt énekeltek a bandával.

 Egy rövid szünet a két együttes fellépése közt lehetőséget adott új ismeretségekre és egy-egy pohár italra.
 Amikor felcsendült az Oi! szinte az összes idősebb kopasz előrelendült és éneklésbe/táncba kezdett.
Szomorúan tapasztaltuk, hogy Dudi nem énekel a zenekarral, de ez a kis csalódás csak átmeneti volt, Zala és Ducó hozta a megszokott formáját, sorra csendültek fel a régi skinhead himnuszok egy-egy újabb nótával és sok-sok humorral fűszerezve. 

A koncert vége felé Geri is felkeveredett a színpadra, először azt hittük a megszokott nótát énekli Zaláékkal, de előbb egy születésnapi köszöntés jött, majd 2 régebbi szám a közönség nagy örömére, melyek közül az egyiket bizony csak ritkán hallhatjuk. 

 Egy igazi baráti, bajtársi hangulatú koncertet láthattunk/halhattunk, ismét érdemes volt elutaznunk több, mint 200Km-re. Hazafelé szerencsénk is volt, mert a szolnoki bajtársaink majdnem hazáig szállítottak minket, amiért örök hálával tartozunk nekik.