Minden rendezvényen van egy vagy több sláger termék, nem volt ez másként a hétvégi koncerteken sem.
A Rebel Records kiadványa két formátumban jelent meg, hagyományos CD tokban és médiabook kivitelben, az utóbbi csak a koncerten volt kapható. 

Beszerezhető:
https://nsbp.shop/termek/symphonie-des-blutes-tag-der-ehre/

A második nap egy közös ebéddel kezdődött, magyaros ételekkel fogadták a meghívott vendégeiket a szervezők. 
 Ebéd után kötetlen beszélgetéssel töltöttük az időt, míg az est házigazdái átrendezték a helyszínt az esti programokhoz.
Rengeteg ismerős volt, így gyorsan telt az idő, egyszer csak azt vettem észre, hogy már hangol az első zenekar.

A Hundriver ezen az estén egy nemzetközi műsorral készült, az első szám a cseh barátaiknak szólt, akik a szám végére tudták a színpad elé küzdeni magukat, rögtön utána az olaszoknak szóló szerzemény következett az Avanti Ragazzi, melyet szinte az egész terem velük énekelt. Két magyar nyelvű dal következett, majd a két évvel ezelőtti nyári slágerük a White Boy Summer, A Magyarország után még egy szurkolóknak szóló dal és utána jöttek a Skrewdriver feldolgozások, melyeket az egész terem együtt énekelt, mint mindig ezen az estén is hatalmas hangulatot csináltak.

Mivel az aznapra meghirdetett német zenekar nem tudott eljönni, így volt némi változás a fellépők sorrendjében, így az Álarcband következett, ők több, mint egy órányi műsorral kedveskedtek a nagyérdeműnek, elsősorban a '90-es évek slágereivel szórakoztatva a jelenlévőket. Az első pár számot a színpad előtt ,,énekeltem" minden jelenlévővel együtt, de rá kellett jönnöm, hogy már eljártak felettem az évek és a pogó vagy a pogózók feltartóztatása nem az öreg testemnek való, így elmentem inkább inni egy sört, hogy hátulról élvezzem a műsort.
Legutóbb a pult elöl is nagyszerűen lehetett élvezni a zenét, most akkora tömeg volt, hogy az előtérben már összefolyt egy dühös hangzavarrá az egész. Sörrel a kezemben meg sem próbáltam előre küzdeni magam, inkább az udvarról élveztem a zenét a szemerkélő esőben.

A spanyolok fellépését már nagyon vártam, úgy döntöttem lesz ami lesz nem mozdulok a színpad elöl. A srácok az intróval együtt 12 dallal készültek és ráadásként egy két számból álló kombóval. Amíg hangoltak a közönség Bátááájóóó, Bátájó rigmussal biztatta őket. 
A srácok profi zenészek, nem csak a zenéjük, de a színpadi mozgásuk, koreográfiájuk is teljesen kidolgozott. Minden koncertjük egy élmény. Legutóbb egy spanyol cégnél dolgoztam, már ott agyaltam rajta, hogy a Primavera-t megtanulom, sajnos nem tettem, így most csak a refrén egy részét tudtam együtt énekelni velük:
Primavera lejos de mi patria
Primavera lejos de mi amor



Két szám közt megemlékeztek az esemény apropójáról és a gyalázatos kommunista vöröshadsereg terrorjáról.
Természetesen a legnagyobb "sláger" most is az Al Arma volt, az első pár akkord után zengett a terem: Al arma, al arma, al arma!!!
Óriási élmény volt a koncert és alig várom, hogy újra lássam őket valahol.
A dobfelszerelés nem volt hozzászokva a zenekar tempójához, így párszor leesett a mikrofon a pergőről és úgy alapból a szétesés határán állt a cucc, de végül csak kibírta. 
A dob cucc a következő banda hangolásakor is okozott némi problémát, de a srác rutinosan megoldotta és egyszerűen szétkapta, leszedte a felső tamot és még amire nem volt szüksége.


Geriék olyan klasszikusokkal indítottak, mint az "Ez vagyok" és az "Erősebb igaza" .  Az énekesnek jót tett az edzés, energikusan, lendületesen beélte a színpadot, egy pillanatra sem állt meg, azt hiszem lassan lekörözi Macit.
Az elmúlt 10-12 évben többször láttam a bandát élőben, de ezen a bulin jött át először a '90-es évek feelingje, talán a két nagy hazai legendának köszönhetően, hiszen régen álltak már egy színpadon. A két napos rendezvény kivette az energiát belőlem így a buli vége felé, ezért kimentem ismét egy sörrel és az udvarról élveztem a zenét. Skinhead, Helyes úton, Inkább halott a fiatal korom rengeteg emlékét idézte fel.
Hatalmas élmény volt ez a hétvége, nagyszerű szervezés, nagyszerű zenekarok, rengeteg barát, bajtárs, jó volt ismét érezni az összetartást, összetartozást.

 Ahogy minden évben, úgy idén is a Blood and Honour Hungária szervezte a Becsületnapi rendezvény sorozat zenei részét. A régi recept az volt, hogy első nap egy Welcome partyra került sor néhány akusztikus fellépővel. A fokozott érdeklődés miatt ez mára túl nőtte magát és két teljes értékű koncert megrendezésére került sor.
  A helyszín egy fővárosi étterem volt, nem a legalkalmasabb egy koncert megszervezésére, de a lehetőségek eléggé beszűkültek Budapesten ahogy erről a szervezők honlapján is olvashattok (28.hu). 
 A szervezés titkosságát annyira komolyan vették, hogy mi akik több évtizedes barátságban vagyunk a srácokkal, még mi sem tudtuk meg hamarabb, hogy hol lesz a rendezvény.
A helyszín egy családias hangulatú étterem volt, most némileg kicsit átalakítva, a nagy pult előtt az asztalok összetolva a baráti társaságoknak és az árusoknak, a kisteremben csak árusok voltak, a Loyalty Records és az NSBP shop mellett a szervezők standja kapott helyet, a rendezvény teremben a lakodalmas rockhoz kialakított színpadból próbálták a srácok a lehető legtöbbet kihozni.
 A rendezvény nem meglepő módon igazán családias volt és nem csak a sok régi ismerős miatt, hanem szó szerint is, nagyon sok vendég jött családostól, gyerekekkel itthonról és külföldről egyaránt.
 A koncert még el sem kezdődött az étterem alkalmazottai öt percenként cserélgették a hordókat mind a két pultban, egyébként dicséret illeti őket, egyszer sem kellett hosszabb ideig sorba állni, pedig nem csak italt, hanem ételt is felszolgáltak.
Az első fellépő a lengyel brigád volt, némileg más műsorral készültek, mint tavaly novemberben, akkor nagyobb számú lengyel rajongóval jöttek, így azon a bulin a dallamosabb, együtt éneklős dalaikat adták elő, most keményebb riffek is felcsendültek.

Azért nem jöttek egyedül, a rajongóik egyen pólóval készültek, elöl Ragnarok Odwet Team felirattal. Az első pár akkord után megtelt a tánctér a lelkes közönséggel. Annyira, hogy nem is igazán tudtam jobb képeket készíteni róluk. Azt hiszem Laci barátommal hamarosan fel kell vennem a kapcsolatot, hogy segítsen beszerezni a zenekar régebbi lemezeit, mert nekem csak a legutóbb megjelent split album van meg tőlük és be kell vallanom egyre jobban tetszik a zenéjük. Nem néztem az órát, de úgy gondolom több, mint egy órát játszottak. Mikor hallottam, hogy az októberi bulira jönnek lengyel bandák reménykedtem, hogy ők lesznek, de az Obled és a Konkwista tér vissza hazánkba. Azért remélem hamarosan láthatom őket még itthon.
A szünetben kimentem az udvarra levegőzni, ott egy hatalmas fedett tér van, a rendezvény alatt dohányzóhelyként üzemelt és a BH Crew standjának adott helyet, a csepergő eső miatt, de nyáron akár koncertet is lehetne ott tartani. 
 Odabent közben bekövetkezett az ami lassan már megszokottá válik a hasonló rendezvényeken, a rendezvénynek teret adó vendéglátó egység a figyelmeztetés ellenére sem hiszi el, hogy ott a skinheadek igen is fognak inni, így fél 10-kor elfogyott a csapolt sör és a dobozos/üveges készlet is alaposan megcsappant, szerencsére a tulaj a hibát gyorsan korrigálta és elment utánpótlásért, aztán nem sokkal később még egyszer.
Adrienék bár fiatal csapat, de mind tapasztalt zenészek így gyorsan hangoltak és már csaptak is a húrok közé. Nem bízták a véletlenre, csupa nagyszerű, ismert slágert adtak elő. 



Egy Landser dallal indítottak amire egyből összegyűlt a nagy számú német vendég sereg az összes idősebb zenerajongóval és együtt énekeltek az énekesnővel. Nagyon változatos műsorral készült a csapat, a megszokott Skrewdriver dalok mellett No Remorse, Nordic Thunder, Rahowa slágerek is felcsendültek, azt hiszem a műsoruknak simán adhatjuk a '90-es évek legnagyobb slágerei címet. 
Mivel a színpad egy szintben volt a tánctérrel szegény rendezőknek elég alaposan meg kellett küzdeniük a táncoló, pogozó tömeggel, nem irigyeltem a fiatal srácokat.
Elkövettem azt a hibát, hogy amikor a németek elkezdtek hangolni én elmentem egy korsó sörért. Ez óriási hiba volt, mire visszaértem már a csillárról is emberek lógtak és az ajtón nem hogy bemenni, de még csak belátni sem lehetett. A koncert előtt együtt ebédeltünk a srácokkal akkor kellett volna kihasználni a lehetőséget és készíteni pár képet róluk, mert itt esélytelen volt. Azóta is verem a fejem a falba.
Az új német RAC zenei színtér nem a szívem csücske, így csak félfüllel figyelek rájuk, bár ebbe a csapatba is beleszaladtam, de akkor nem hagyott túl mély nyomot bennem, úgy tűnik nagy hibát követtem el, hogy nem füleltem jobban, végre van egy olyan zenekar amelyik nem hörög, nem torzítja el az énekhangot, dallamos, mégis ütős zenét játszik érthető énekkel. A fellépésük után körbe szaladtam a kiadók standjainál, de senki nem hozott tőlük CD-t.
A nagyobb számú német rajongó táboruk néha hangosabban énekelt, mint az énekes, jó volt hallani, hogy mekkora hangulatot csináltak, sajnálom, hogy nem sikerült nagyobb koncerttermet szerezni az eseménynek.
Valószínűleg az összes számukat eljátszották és minden bizonnyal pár feldolgozást is, mert közel két órán keresztül tépték a húrokat és a tömeg még ekkor sem akarta engedni, hogy abbahagyják.
Ahogy az lenni szokott senki sem akart még hazamenni a koncert után, rengeteg ismerős jött egész Európából, ha a nyelvi nehézséget meg is gátolták a hosszabb beszélgetést, azért egy kézfogás, egy mosoly, pár kedves szó jutott mindenkinek.