Nem olyan nagy titok, a színtéren szinte mindenki hallgat politika mentes zenéket, ebből általában csak itthon csinálnak problémát, külföldön ez teljesen természetes. Az ismeretségi körömben szerencsére ez nem jelent problémát, olyannyira, hogy a szomszéd településről hívott pár hónapja egy srác, hogy menjünk el Haymaker koncertre. Akkor még csak ketten vállalkoztunk az útra, de lassan kibővült a létszám és végül heten vágtunk neki az útnak. 
 A szervező akit már ismerek egy ideje, a koncert előtt küldött privátban egy Hafenhauer interjút, amivel csak csigázta az érdeklődésem. A Skankant ismertük a '90-es évek első feléből, havernak egy műsoros kazettája volt tőlük én egy válogatásról, a Sperrfoiert is ismertem, bár csak futólag, a többi fellépőre a világhálón kerestem rá.
Ha már ilyen messzire utaztunk kihasználtuk a lehetőséget és első este Prágában szálltunk meg, a főtéren valami propaganda műsor volt, a színek alapján valami szoci párt választási programja lehetett. Az esti városnézést sörözéssel és evéssel színesítettük, szinte mindenhol beszéltek valamilyen szinten magyarul, a szállodánk recepciósától a pincérekig. Másnap a svédasztalos reggeli után a Károly-hidat néztük meg, majd Nachod felé vettük az irányt. 
 A szállás elfoglalása után indulnunk kellett a koncert helyszínére, mert a tervezett programhoz képest már alapos késében voltunk. A szálló tulajdonosa hívott taxit nekünk, mikor kiszálltunk google fordító segítségével a koncert tervezett végére visszahívtuk a klubhoz.
A belépő kifizetése után a pultot vettük célba, az egyik cseh srác mellettünk fitogtatta magyar tudását ami összesen két szóból állt: Kettő zsőr. 

 Időközben az Arogants lekerült a műsorlistáról, így ,,csak" a Flat Caps műsoráról maradtunk le, a Skankan pakolta fel a cuccait a színpadra amikor érkeztünk. A galérián találtunk szabad helyet ahol le is tudtunk ülni és a korláttól a színpadot is jól láttuk, csak egy lengyel házaspár volt ott rajtunk kívül, akikkel később össze is barátkoztunk. Amíg a zenekar hangolt szétnéztem miket árulnak. A Hafenhauer standján a már bemutatott lemezüket és egy pólót árultak valamint a Sperrfoier pólóit. A másik sarokban a Skankan termékei voltak, pólók és CD-k. Én csak a német banda lemezét vettem meg, pólókkal most elég jól állok.
 A Skankan fergeteges koncertet adott, Madness, Bad Manners stílusú ska zenét játszanak, amelyeket fiatal korunkban nagyon szerettünk. Csak páran táncoltak rá a színpad előtt és néhányan hátrébb, hiába a lengyel határ közelsége a valódi rajongóik otthon maradtak. Mi úgy éreztük már ezért megérte eljönni. 
 A fiatal német banda következett, eszméletlen jó zene, lendületes előadásmód én pillanatok alatt szerelmes lettem az énekesnőbe (a barátjának ne mondjátok meg, egy fejjel magasabb nálam és elég sportos ráadásul legalább 20 évvel fiatalabb). 

 Egyszerű szövegek amiknek a refrénjét hamar megjegyezhettük és énekelhettük velük, a zene dallamos mégis ütős, kiváló kórusokkal, nem tudtunk betelni a zenéjükkel, az előadásmódjukkal, számomra ők voltak a fő banda.
Ezt az érzést csak fokozta az utolsó szám ami a Böhse Onkelztől a Stolz volt, az egész terem együtt üvöltött a zenészekkel: ,, Du bist skinhead, du bist stolz" ehhez a számhoz a Sperrfoier énekesét is felhívták a színpadra.


 A következő banda a Proti Smeru volt, átlagos punk rock, némi oi! zenei hatással, egyetlen említésre méltó számuk volt a Boot boys. A zenekar imidzsét a Foreign Legion, Major Accident, Adicts féle Clockwork Orange külsőségek határozták meg, talán zeneileg is ez a három banda volt rájuk nagyobb hatással. Jól csinálták amit csináltak, de én még az előző banda hatása alatt voltam, így különösebben nem nyűgöztek le, ahogy figyeltem másokat sem, talán a Toten Hosen  féle Alex feldolgozás váltott ki komolyabb érdeklődést a közönségből.
Amíg a színpadon voltak kihasználtuk a lehetőséget és csináltunk pár közös képet a zenészekkel, énekesekkel én pedig dedikáltattam a CD-met. 
 Egy cseh srác próbált ismerkedni velünk, korombeli volt, angolul próbálkozott, de nem erősségem, így csak odáig jutottunk, hogy megtudta honnan érkeztünk. A közönségben volt pár punk, de sem bekarikázott A betű, sem komcsi jelképek nem voltak rajtuk, a többség skinhead volt, főként az idősebb korosztályból, külsőleg "old school", de gyanítom a többség jobbos volt kicsit szolidabban öltözve, volt pár rocker nsbm pólókban, egy cseh kopasz volt Vlajka pólóban, többször megpróbált lengetni, de a rendező mindig helyretette. 

 A Haymaker következett, Tim Condemned 84 pólóban lépett színpadra ami pár szám után lekerült róla a lányok legnagyobb örömére. A  slágereiket játszották amiket mindenki ismert és velük énekelt. Azt hittem a fellépésük alatt tele lesz a terem, de elég hézagosan álltak a színpad előtt. Az egyik szám alatt egy cseh lány táncolt a színpadon Svastone - White Girl pólóban, de ez senkit sem zavart. Nagyon jó volt a műsoruk, élveztük nagyon, tetszett a show, a Toy Dollstól ellopott elemektől a könnyen énekelhető refrénekig minden.
A koncert következő meglepetése a búcsúdaluk volt, ők is a Stolzot játszották a végén, ismét zengett a terem.
 A két banda közt beszélgettem a szervezővel, csak pár szót váltottunk a koncertről, 5-6 sör után már jobban ment az angol.
 A Sperrfoier következett, ismét egy ütős, erőteljes zenét játszó német skinhead banda, német és angol oi zenei elemeket ötvöző skinhead rockot játszanak rekedtes énekkel. Napok óta hallgatom a lemezüket, de ez meg sem közelíti azt amit a színpadon produkáltak, valahogy sokkal lendületesebb, tisztább, ütősebb volt élőben és az énekes beélte a színpadot, úgy mozgott, hogy egy éles képet nem tudtam csinálni róla. Skinhead és focihuligán szövegek váltották egymást, azt hiszem a kisebbik fiam is nagyon élvezte volna. Nagyszerű banda, remélem látom még őket is élőben.

A koncert késve kezdődött, a zenekarok is kihasználták a fellépési időt, így a Sperrfoier hajnali egykor jött le a színpadról, ekkorra rendeltük a taxit, ami ott is várt minket időben, így indulnunk kellett haza.
Tim akusztikus fellépéséről lemaradtunk, bár a képeket elnézve az már csak a söntésben volt 15-20 ember előtt.

Összességében nagyon jó buli volt, a club kimondottan ekkorra létszámú rendezvényekre van tervezve, pontos adatot nem tudok, de nagyjából 150 ember lehetett a bulin, ha mindenki egyszerre lett volna bent akkor lett volna zsúfolt a küzdőtér. Van előtér a beléptetéshez, söntés bárszékekkel, állóhelyekkel és két asztal padokkal, nagyjából 12 embernek. Dohányzóhely, a wc előtt előtér, a férfi wc-ben ritkán kellett várni, a tisztaság a buli vége felé hagyott némi kívánnivalót maga után, de a kéztörlő végig fel volt töltve. A küzdőtér nem túl nagy, de körben dobogón székek, padok, asztalok vannak és van bent egy bár is. A színpad nem túl nagy, de 4-5 fős bandáknak elég, az akusztika átlagos, a zenekarok végig jól szóltak, a hangtechnikusok nem kezdők a fény technika olyan-amilyen. Az áraik átlagosak.

A szervező célzást tett rá, hogy jövőre is lesz Haymaker, ha lesz Hafenhauer is akkor talán ismét útra kelünk...

A fiatal német zenekarra a Chelsea fest szervezője hívta fel a figyelmem, egy interjút is átküldött ami a közelmúltban készült a fiatal zenekarral, ebből kiderül, hogy németeknél a covid alatt az egyetlen pozitív esemény a zenekar megalakulása volt.
A lemezt tavaly adták ki önerőből, eredetileg 100 példányban készült, bár a népszerűségük alapján úgy gondolom azóta még gyártottak belőle.
Klasszikus német Oi! zene női énekessel, röviden így lehetne összefoglalni a hét számos bemutatkozó anyagukat, de ennél sokkal több. Az egész fiatalos, lendületes, benne van minden ami mára lassan eltűnni látszik a gyerekkori kedvenceinkből. Tipikus angol oi! bandáknál megszokott basszus témák amik annak idején megszeretették velünk a stílust, politika mentes szövegek skinheadekről, skinhead életérzésről, fociról (amint a képen is látszik Hansa szurkolók).  Néhány számcím: 1000 jahre skinhead, Ich bereue nichts, Zurück Zu Den Straßen, Falsche Freunde akár egy Bomber Army album számai is  lehetnének.

A lemez hagyományos CD tokban jelent meg, egy lapos borítóval, a lemez alatti részben egy matricával. A korong klasszikus bakelit lemezre hasonlít melyre mintha kézzel írták volna fel a zenekar nevét.
A fent említett rendezvényen volt alkalmam élőben látni őket, engem teljesen magával ragadott a műsoruk és a koncert hossza bizakodásra ad okot, hogy végre egy teljes hosszúságú lemezt is kiadnak, ha így lesz én mindenképp szerzek belőle, nálam most ők a best of  zenekar.

Muke megállíthatatlan szerencsére, az előző két nagyszerű szólóalbum nagy sikere után már biztosra vehettük, hogy lesz folytatás és végre meg is érkezett. 
A korábbi hazafias népdalok, versek után most komolyabb vizekre evezett, háborús témákat dolgozott fel, főként az oroszokkal (Szovjetunióval) szembeni ellenállásukról énekel.
A zene nem változott, az ének stílus néhol alkalmazkodik a komorabb témákhoz és természetesen továbbra is finnül énekel.
Akik szeretik a Mistreatet, vagy megvették már az előző két Muke solo albumot most sem fognak csalódni.
A korongon 12 dal hallható, a játékidő 40 perc.
Kétféle formátumban jelent meg normál CD és sorszámozott digipack, nekem az utóbbi van (473). 
A PC records is hozta a szokott minőséget, jó minőségű képek, olvasható szövegek, 16 oldalas szövegkönyv a dalszövegekhez kapcsolódó fényképekkel a megszokott monokróm-kékes árnyalatban.
A lemezért szerencsére nem kell nyugatra utaznod egyelőre, a digipack itthon is kapható:
https://nsbp.shop/termek/mistreat-muke-solo-patriotic-tunes-volume-three/