Idei első túránk a nagyobbik fiammal a Nyakas-kőtől indult Biatorbágyra.
A szezont általában a HHH-n kezdjük, de a bizonytalan időjárás miatt egy olyan túrát kerestünk ahol több a napfény.
Kelenföldtől busszal mentünk Alsómajor megállóig onnan száz méter után már terepen sétáltunk fel Nyakas-kőhöz. 
A sziklaformáció lenyűgözte a nagyobbik fiam is, bár ő a csúcsra nem jött fel, így legalább volt aki lefényképezzen "lentről".
A kőtől átsétáltunk a Madár-szirthez. A lefelé vezető út csúszós volt, de azért járható, felfelé már simábban mentünk a sziklás, köves terepen.
Útközben új jelzéseket találtunk, kis plasztik kártyák formájában, a Groove Trails tette ki, itt vezet a Nyakas kör nevű túrájuk 13 és 26 Km-es távja.
A szirten végig sétáltunk és gyönyörködtünk a kilátásban, több helyen meg is álltunk fényképezni.
Induláskor a szikla aljában az ösvény elején nagyon sok túrázóval és bringással találkoztunk, de út közben már alig néhánnyal, inkább pár terepfutóval.
Nagyon jó időnk volt, a buszról leszállva már nem vettük fel a dzsekijeinket, így nem izzadtunk le, de nem is fáztunk. Néhol kicsit szelesebb volt az idő, de a szél sem volt hideg, de elég erős volt ahhoz, hogy ne szirt legszélén menjünk.
A szirt végén bementünk a piros jelzésre mely egy darabig a zárt kertek közt kanyarog, az út elején néhány egykori borospince látványa tarkítja az egyébként unalmas szakaszt.
A biatorbágyi borászat valószínűleg nem volt olyan ismert, mint felénk a homoki borászat, mely szintén majdnem teljesen megszűnt, de azért sajnálom, hogy már nem készítenek bort errefelé, túrázás közben jól esne egy pohár hideg fröccsre megállni.
Az egyik zártkertnél egy helyi kézműves csemegéket készítő árudára bukkantunk, lekvárok, szörpök, birsalma sajtok voltak a kínálatban és becsületkasszás volt, aki akart még számlát is írhatott magának. Én egy csomag birsalma sajtot vettem dióval, kókuszdió reszelékkel, ízlésesen csomagolva, szépen feliratozva.
Tavaly a kisebbik fiammal végig zárt kertek közt mentünk fel a kőhöz, most a piros jelzés amit követtünk bevitt minket az erdőbe, amit csöppet sem bántunk, bár a saras lejtő azért nem a legkellemesebb, de azért megbirkóztunk vele. Az ösvény szélén már végig nyíltak a tavaszi virágok, a leglátványosabb és számomra legkedvesebb ezek közül a hunyor volt.
Az ösvény mellett találtunk egy jelzést ami a Szily kápolnához vitt. Nos a turista jelzés elég csalóka, mert felfelé egyenesen 50 méterre van a kápolna, de jelzés elvisz egy kacskaringós, soha véget nem érő útra, mi a jelzésre hagyatkoztunk, de végül feladtuk a kanyargó ösvényt és nyílegyenesen felmásztunk a "hegyoldalban" kápolnához.
Az ilyen keresztény kegyhelyekért egyikünk sincs különösebben oda, ide is inkább csak a kalandvágy vitt fel, aztán fent eszembe jutott, hogy megnézzem van-e geoláda a környéken, persze volt és természetesen további mászást igényelt, a láda jól látható helyre volt rejtve, így nem igazán kellett keresni.
A domb aljától a viaduktig már ismét zártkertek, hétvégi házak közt vezetett az út és több helyen feltűntek lakóházak is, ezek többsége neomodern kocka volt, ezek a lapos tetős fehér kockák már egyszer divatban voltak a '70-es - '80-as években, városban talán jól néznek ki, de itt elég idegenül hatottak.
A viaduktnál megálltunk kicsit nézelődni, fényképezni, majd kisétáltunk a vasútállomásra. Mivel a vonat sűrűbben jár és gyorsabb, mint a busz, így vonattal mentünk Kelenföldre, amely természetesen közel negyedórát késett.
A túra távja közel 10 Km volt, néhol saras volt az út, de ettől eltekintve jól járható.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek