Újdonságok
2021.02.09. 16:01
Az Askania kiadásában megjelent a Thumbscrew új lemeze Pride of Pain címmel. Végre egy teljes önálló anyagot adtak ki a srácok a maxi és split CD után. Remélem hamarosan kapható lesz itthon is.
Boots Brothers - Lügen - Die zum himmel stinken CD-je újra kiadásra került és a gyűjtők örömére bakeliten is kapható.
Több, mint 2 év várakozás után úgy tűnik révbe ér az a split CD amit a BHS készül kiadni és a Töretlen Hittel is szerepel rajta 6 számmal, két másik zenekar mellett.
Stúdióba vonult a német Combat BC nevű zenekar is, reméljük hamarosan kézbe vehetjük az új CD-jüket.
Gondolatok
2021.02.08. 16:23
Fiatal korunkban a korosztályomból szinte mindannyian hallgattunk punk zenét, így CPg-t is. Azóta eltelt közel 40 év és a CPg alaposan megváltozott, a punk balratolódásával mentek ők is balra, az első újjáalakulásuk után már tagadták azt is, hogy antikommunisták lettek volna, ők pusztán rendszer ellenesek voltak. A koncerteken gyakran hangzott el antináci szlogen. Szóval nem igazán értem mire fel ez a nagy felbuzdulás, hogy karoljuk fel a Haska Bélát.
Az életkorunkból adódóan egyre több barátot, ismerőst veszítünk el. A gyászjelentéseket olvasva, vagy keresve, de nem találva egyre többször gondolkodom el rajta mi alapján ítélik meg egy-egy ember életét, gyakran látom méltatlanul felmagasztalva egyiket, míg másikról szó sem esik.
Idén 20 éve hunyt el Kecskés Gábor bajtársunk. Vajon szervez-e valaki emléktúrát ezen az évfordulón, érintve az egykori kedvenc várát, ahol az emléktáblája látható?
,,Alkoss, teremts, tisztítsd a Világot
örökítsd tovább az Ősi Szent Lángot!
Ha ellened szólnak ne szólj gyűlölettel,
a gonosz nem bír a testvéri szeretettel."
/Kecskés Gábor 1974-2001/
Utolsó kommentek