BHS Service interjú
2019.06.27. 08:32
- Kérlek mutasd be a kiadót.
Maci: Üdv Neked, és a kedves Olvasóknak! Először is köszönjük szépen a megkeresést! A BHS Service első kiadványa 20 évvel ezelőtt jelent meg, tehát idén jubilálunk kicsiny, de lelkes csapatunkkal. 1999-ben egy a BHS Crew által rendezett koncert hanganyagából készült kazetta formátumú kiadvány volt az első a sorban. Ezt követően jelent meg számos ingyenes BHS Service hírlevél, CD-k, zine, valamint egy kétnapos szabadtéri fesztivált is tető alá hoztunk egy évtizeddel ezelőtt, ami a kiadónk 10. születésnapját volt hivatott ünnepelni. A ’90-es években még nem volt hazai kiadó, amelyik egyértelműen az NS/RAC bandákat segítette volna, mi ezt az űrt akartuk betölteni, s az elmúlt 20 esztendőben is ezt a munkát folytattuk.
O.: Üdvözlet és köszönet az érdeklődésért! Annyit tennék hozzá, hogy ketten alkotjuk jelenleg a kiadó gerincét, én főleg a kiadványok külső megjelenéséért vagyok felelős és próbálok kreatív ötletekkel hozzájárulni a működéshez, de a múltban számtalan barátunk és bajtársunk segítette pénzzel, ötlettel és kapcsolatokkal a munkánkat, amit soha nem fogunk tudni nekik igazán megköszönni.
- Melyik volt az eddigi legsikeresebb kiadványotok?
Maci: Nem tudom pontosan mi a siker fokmérője, de ami most elsőként eszembe jut, az a Dutch-Hungarian Brotherhood CD, ami egy split lemez a holland Brigade M, valamint a hazai Fehér Törvény zenekarok közös műve. Talán ez volt a legkeresettebb, és úgy tudom évek óta hiánycikk a legtöbb kiadónál, viszonteladónál is, nem csak a BHS Service-nél.
O.: Uhh, eddig én azt hittem, hogy a 100% Magyar válogatás első része volt az. Legalábbis szerintem azt sok száz darabban cseréltük el annak idején külföldi kiadókkal, ezzel alapoztuk meg a későbbi nagy külföldi lemezkínálatunkat is. Persze anyagilag lehet, hogy nem ez volt a legsikeresebb.
- Örök téma, a letöltések még mindig nagyban visszavetik a vásárlói kedvet, vagy van már némi javulás?
Maci: Javulást nem vettem észre, de azt gondolom, ezt nagyban befolyásolják a gazdasági mutatók is. A külföldön dolgozó hazafiak lemezvásárlói kedve az, ami ebben megerősít.
O.: Mivel az értékesítésben nem veszek részt semmilyen formában, csak külsősként tudok hozzászólni a kérdéshez. Nekem úgy tűnik, hogy a vásárlók számának visszaesése visszafogta a kiadók tevékenységét is, ezért talán egy kicsit megnőtt az érdeklődés az újdonságok iránt, de továbbra sem virágzik az „üzletág”.
- Milyen hatással vannak a kiadásra a kalóz lemezek, gondolok itt az amcsi, dán, német C18 által kiadott igénytelen, egy lapos borítóval ellátott lemezekre?
Maci: Kevés olyan ismerősöm van, akit ez elriasztott volna. Utólag persze panaszkodtak, hogy azért lehetett volna normális borító, de mivel radikális, sokaknak így tetsző címlappal jelentkeztek ezek a kiadványok, így első ránézésre szimpátiát keltettek, tehát sokan egyből bevállalták.
O.: Szerintem nem olyan nagy a hatása a kalózkodásnak, mert ez egy viszonylag szűk piac és nem éri meg annyira hamisítani a lemezeket, hiszen egy hamis lemezt legyártatni is tetemes összegbe kerül, ami miatt nem nagyon éri meg belevágni az ilyesmibe. Amennyire én tudom, főleg a „nagy” külföldi csapatokat sújtotta a hamisítási hullám egy időben, de szerintem ez itthon nem volt annyira jellemző.
- A sorszámozott lemezeknél mekkora harc folyik egy-egy sorszámért?
Maci: Vannak, akik rutinosan egyből lecsapnak kedvelt számaikra, de persze sokan csak utólag kapnak észbe, amikor már csak sopánkodhatnak, hogy miért nem nekik jutott a már elkapkodott népszerű sorszámú példány. Külföldön ezekre már komoly licitálások mennek, hazai vizekre ez a tendencia még nem gyűrűzött be…
O.: Hát, tuti van olyan, aki rágerjed az ilyesmire, de szerintem itthon ez sem olyan jellemző, maximum az olyan sorszámokért áll a sor, mint a 88, 14, stb.
- Öt év után újraindult a blogotok az Emelt fővel egy koncert beszámolóval, lesz folytatás, van igény a blogra?
Maci: Régebben ezt a blogot többen is kezelték, hogy igazán érdekes, naprakész legyen. Most pontosan nem tudom mi a helyzet, én a kézzelfogható újságunk megjelenésén dolgozok.
O.: Sajnos nincs rá kapacitásunk, hogy komolyan csináljuk, mindketten elfoglaltak vagyunk más, hasonló jellegű dolgokkal, így én nem mondanám, hogy a blog újra aktív. Néha teszünk ki rá híreket, de sajnos nem olyan intenzitással, hogy azt komoly aktivitásnak nevezzük.
- Ti adjátok ki az egyetlen hazai papír alapú kiadványt a Nacionalista Hullámot, egy-egy szám hány példányban jelenik meg, itthon vagy külföldön fogy jobban?
Maci: Az újrainduláskor 100 példányt nyomtunk ki, ez akkor nagyon gyorsan elfogyott, így még egyszer ugyanennyit készítettünk. Ezt a 200-as darabszámot lőttük be, és ez azóta is optimálisnak tűnik. Mivel magyar nyelvű, így természetesen itthon fogy el a nagy része, de egyébként bármennyire is meglepő lehet, a nyelvi nehézségek ellenére van azért külföldi fogyásunk is!
O.: Szerintem a nyelvi nehézségek miatt csak itthon fogy igazán, kint csak a gyűjtők veszik, de gondolom nem sokra mennek vele. Nekem is van otthon görög BH újságom, de a képeken kívül semmit nem értek belőle, egyszerűen a gyűjtőszenvedély miatt vettem meg.
- A koncerteken kapható, pólók, kitűzők, felvarrók nem a service kiadványai, de az ezekből befolyó bevétel is a lemezkiadások támogatására megy, ennyire gyengén fogynak a lemezek vagy a kiadás költségei ilyen magasak?
Maci: Az általad említett mindkét probléma erősen nehezíti munkánkat! Csapatunk azon agyalt mi az, amivel a lemezkiadások által keletkezett anyagi problémákat orvosolni tudnánk, amire ezidáig a pólók, kitűzők, felvarrók, stb. mind jól működő megoldásként szolgáltak. Ezek nélkül már rég leáldozott volna a kiadós tevékenységünknek.
O.: Nagyon közhelyes, de sajnos igen, kénytelenek vagyunk ilyen mutyizással kiegészíteni bevételeket. Mondok egy egyszerű példát. A 100% Magyar második részének a legyártása, a zenekarok kifizetése, a nyomda, stb. több mint 500000 forintba került kilenc éve a megjelenésekor. Ha 2000 forintért adjuk a lemezt (azt hiszem annyi volt), akkor 250 darabot kéne eladnunk, hogy nullára kijöjjünk. A lemez megjelenésének másnapján már le lehetett tölteni a CD-t a netről, szerintem készpénzt kb.100 darabért kaptunk a megjelenés évében. Utána még elcsordogált a lemez, de nagyon csodálkoznék, ha 9 év alatt nullára kijött volna a belerakott pénz. Mivel a gyártásra és stúdióra ott helyben kell felköhögni a kápét, ezért kénytelenek vagyunk egyéb források után nézni, hogyha ki akarunk adni új dolgokat, nem tudunk minden megjelenés előtt 9 évet várni, hátha megjön a vásárlói kedv. Sajnos ez van, muszáj ilyen módszerekkel pénzhez jutni, ha tovább akarunk működni.
- A tavalyra tervezett BHS Crew vol.2. CD késik, mi a késés oka, van már időpont a megjelenésre?
Maci: Jó munkához idő kell. Ez egy régi mondás reméljük, hogy nem lövünk mellé ezúttal sem! A sors akarta így talán, a 10 éves jubileumra készült BHS Crew egy évet késett, a 20 évesre készülő úgy tűnik két évet fog csúszni. Ezekből okulva, ha megéljük, akkor a 30 éves kompilációnál 3 évvel a tervezett megjelenés előtt komolyan bele kell vágnunk a munkálatokba (haha).
O.: Ez részben az én hibám is, kicsit elhúztam a The Undying Sun felvételt a lemezhez (bár a többi zenekar között is akad olyan, amelyik még nincs készen a stúdiózással), valamint nem fejeztem be még a borítót sem, csak a címlap van meg eddig. Kicsit ég a pofám, hogy ennyire húzódik a dolog, de sajnos így alakult, nem készültünk el vele időre, viszont motiváltak vagyunk, hogy mindenképpen megjelenjen a második rész.
- A kiadványaitok csak koncerteken kaphatók vagy elérhetők online is?
Maci: Nincs direkt online értékesítési felületünk, barátainkhoz, bajtársainkhoz viszont természetesen eljuttatjuk a kívánt anyagokat.
O.: Direkt értékesítési felületünk valóban nincs, de a Loyalty Records mindig besegít nekünk az online terjesztésben, szerintem ott szinte minden megvehető a BHS Service-től, ami még nem fogyott el teljesen. (Ezúton is köszi + üdv a Loyalty-nak!)
- Miben látod az NSHC színtér megfogyatkozásának az okát, jöhet-e pozitív változás?
Maci: Talán kiment a divatból ez az irányzat. Engem viszont ez nem tántorít el, én továbbra is azt csinálom, amihez kedvem van, amit leginkább szeretek. Az, hogy ez nem passzol a közízléshez, az már más kérdés. Egyébként most is látok reményt keltő fényeket pislákolni, s hogy nevesítsem is ezeket: Nation Brothers, Válasz Vonal, Worst Nightmare, Igazságtétel, Hate Crew. Tehát kérdésedre válaszolva: igen, jöhet pozitív változás, egyértelműen van okunk reménykedni!
O.: Hát, pont most alakult pár új hc banda, így igazából egy örvendetes új kor előtt is állhatunk éppen… Sajnos a színtér inaktivitása nem csak a hc csapatokat érintette, hanem a többi jobbos banda zöme is eltűnt a színtérről és sajnos alig akadnak új zenekarok itthon mostanában. Szerintem ez annak köszönhető, hogy a 2006. utáni jobboldali divathullám elapadt, a mozgalom képtelen volt megtartani a fiatalokat és emellett nyilván az se használt sokat a dolgoknak, hogy amikor alakult sok új banda, mindenki csak fikázta a jelenséget ahelyett, hogy felkarolta volna a kezdő alakulatokat. Ezek miatt elhalt szinte minden.
- Milyen kiadványokat terveztek megjelentetni a közeljövőben?
Maci: Folynak a munkálatai a Nacionalista Hullám 11. számának. A tervezett CD-k: BHS Crew vol.2., az Egységben az erő vol.3., Kitörés: Jogos lehet a remény újrakiadás. A demókra szakosodott siteprojektünk CD-R kiadványa a Hate Crew demója lesz előreláthatólag. Van egy bakelit kislemez kiadása is tervben, amin négy NS SXE banda szerepel majd.
O.: Tervünk nagyon sok van a fentiek mellett is, de realitás most a Maci által is említett pár lemez. Én nagyon szeretnék tető alá hozni egy olyasmi válogatást, ami a hazai erőszakosabb zenét játszó csapatokat gyűjtené össze egy korongra; valami olyat képzelek el, mint annak idején a Rockworld által kiadott „Our Voice- The Revolution” volt, de ehhez kevés most az aktív zenekar.
- Végszó/üzenet az olvasóknak
Maci: Vegyetek részt tevékenyen mozgalmunk munkájában! Feszegessétek a határaitokat, támogassátok azokat, akik szintén megpróbálnak tevékenykedni! Ne elégedjetek meg egy felszínes zenei színtérrel, építsétek a mozgalmat, NS aktivizmust!
O.: Jó lenne, ha megváltozna sorainkban az a mentalitás, hogy jobban utáljuk egymást, mint a valódi ellenséget, mert amíg egymás ellen áskálódunk, addig szépen kihal a fehér színű ember.
Városi túra és Magyarelvű piknik szombaton
2019.06.24. 15:31
Június 29.-én szombaton 14.00 órától Városi túra és Magyarelvű piknik.
Túra: A Szent Antaltól a Regnumig. Az indulási és érkezési pontok elnevezése ellenére a túra nem vallási témájú!
Táv: 2,1 km. (Kb. 26 perc)
A túra fáradalmait egy kötetlen beszélgetős piknikkel pihenjük ki.
További részletek később.
Utolsó kommentek