Egy szolnoki túravezető szervezésében induló kisbusszal mentünk Mohácsra, némi késéssel, mert az ígérgező rossz idő miatt többen is visszamondták az utat.
 Mire leértünk már sütött a nap és egész estig maradt a jó idő. A városban hatalmas tömeg volt, a rendezvény lassan túl nő a városon ezt többen is megállapítottuk.
 A dunai átkelést néztük meg elsőként, amíg kezdődött sokác és horvát népzenét hallgattunk a helyi csoportoktól és a nemzetközi dudás találkozóra érkező egyik horvát zenekartól.
 Mohács mindig skinhead város volt, talán annak köszönhető a töretlen fejlődés, hogy nem volt soha országosan ismertté vált balhé a városban. Az átkelés előtt volt időm nézelődni, több ismerős arc is felbukkant a tömegben és elég sok bombert meg harringtont láttam. Később a városban is gyakran botlottam kopaszokba 18 - 50 éves korig vegyesen. Mivel ezüst színű bomberben voltam és zöld gyakorlóban nem vett észre senki, úgy tűnik ma már csak a fekete ruha az igazi skinhead viselet vidéken.



 Az átkelést ágyúlövés indította, majd a végén egy hatalmas tűzet gyújtottak. Gyerekkoromban még azt a legendát tanultuk a mohácsi busójárásról, hogy a török hódoltság idején a törököket űzték el a maszkokkal a mohácsi szigeten táborozó busók, mióta a megszálló török basa szobrát sem tudták elűzni azóta ez a legenda feledésbe merült és már csak télűzés, téltemetés a sokác népszokás lényege, meg egyébként sem túl polkorrekt a törököket elűzni.
 A tűzgyújtás után bementünk a városba, megnéztük az árúsokat és ittunk egy sört, a sörívás kalandosra sikeredett, a kocsma dugig volt, italt csak az kaphatott aki leült, hely nem volt bent, volt kerthelyiség, ott volt hely, de ott nem volt csapolt sör, mert az a rész egy másik kasszához tartozott, végül távozni készültünk amikor felálltak az egyik asztaltól, oda gyorsan leültünk, mentem a pulthoz rendelni, ott nem lehetett csak az asztalnál, rendeltünk az asztalnál, megkaptuk, majd fizetni szerettünk volna, de azt nem lehetett csak a pultnál lévő kasszánál. Amíg sorba álltam fizetni előttem legalább öten rendeltek és fizettek egyszerre a pultnál lévő kasszánál.


 Miután megittuk a csapolt Paulaner Hefeweiß söreinket folytattuk a busólesést, szerencsénkre pont akkor kezdődött a felvonulás amikor kiléptünk a kocsmából, viszonylag közel tudtunk férkőzni a menethez, ami nem volt egyszerű a tömegben, egy darabig nem igazán tudtam fotózni az előttem ugráló pártól, de szerencsére egy idő után megunták a látványt így előre tudtam állni. A busók és a sokác lyányok időnként extra szórakozást kínáltak a tömegnek némi korom, liszt, hamu, toll segítségével, illetve a srácok időnként termékenységi rítust imitáltak a nézelődő lányok, asszonyok bevonásával.


 A felvonulás után végignéztük az árusokat, vettünk pár apróságot az otthonmaradottaknak, ettünk egy tócsnit és egy adag forró-fahéjas mandulát. Meg kellett állapítanunk, hogy étel-ital árúsból rendkívűl kevés volt, minden ital és kaja sátornál tömegek álltak sorba. Reménykedtem, hogy Nagy Attila is kint lesz valahol a kerámiáival, de nem láttam sehol, pedig régóta szerettem volna megnézni a munkáit közelebbről. A főtéren a Nemzeti Front másik tagjával találkoztunk, 30 év ismeretség ellenére épp csak köszöntünk egymásnak.
 A főtéren a tűzgyújtáshoz készülődtek, itt legalább tízszer akkora máglya volt, mint a Dunaparton. Amíg gyülekeztek a busók a szokásos népzenei, néptáncos műsor ment, időnként bele-bele néztünk és közben ittunk egy-egy pohár forraltbort. Sötétedni kezdett mikor meggyújtották a máglyát és a szalmabábút.

A tűzgyújtás után indultunk haza, fáradtan, álmosan a korán keléstől.
A rendezvényről készült képek itt láthatóak: http://indafoto.hu/odin/mohacs_busojaras_2019/page/1

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.