A megemlékezésről a BH Hungary 
http://bhhdivision.blogspot.hu/2016/02/szalasi-ferenc-megemlekezes-20160312.html
és a Hunhír is részletes beszámolót közölt
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=92133
ezért én már csak a beszédet és néhány képet teszek közzé.

Papp Tibor (Süni) bajtársunk beszéde:

Tisztelt Megemlékezők, Kedves Bajtársak, Testvérek!

70 éve gyilkolták meg Nemzetvezetőnket, Szálasi Ferencet. Azonban a mai napon nem csak Rá emlékezünk, hanem az antibolsevizmus minden mártírjára és az emberiség történelme leggyilkosabb eszmerendszerének áldozataira is. Ugyanis 1944. október 15-én Szálasi Ferenc, és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom állt az antibolsevista szabadságharcunk élére. Igaz ugyan, hogy a Mozgalom nem csak a bolsevizmus, hanem minden nemzetmételyező erő ellen harcolt, azonban ha megnézzük ezen erőket, láthatjuk, hogy némelyikük mögött ugyanazon bűnös nép fiai állnak, mint a bolsevizmus mögött. Tehát, mivel szent harcunk Vezetőjét március 12-én gyilkolták meg, egyértelmű, hogy ezen a napon emlékezünk a többi Mártírra és az Áldozatra is.
Mártírok és Áldozatok. Mártírok, Vértanúk, akik tudatosan vállalták a halált az Eszméért, amit vallottak, és Áldozatok, akik akaratukon kívül lettek áldozatai a bolsevizmus gyilkos őrjöngésének. És szót ejtek a Hősökről is, akik fegyverrel a kézben áldozták az életüket.
Az 1919-es vörös rémuralom – Váry Albert dokumentálása szerint – 590 magyar életét vette el. Volt közöttük hős, aki fegyverrel a kézben harcolt, mártír, akit antibolsevista nézetei miatt öltek meg, és áldozatok, akiknek életét a zsidó Szamuely és a cigány Cserni által vezetett veszett terroristák ragadták el, nem ritkán bestiális módszerekkel.
Világszabadságharcunk antibolsevista harcaiban körülbelül 360 ezer magyar harcos halt hősi halált. A polgári áldozatok száma elérte a félmillió főt. 650 ezer katona és civil esett szovjet fogságba, 350 ezren soha nem térhettek vissza szeretteikhez. A megszálló bolsevista horda több százezer nőt erőszakolt meg, volt olyan is, akit csoportosan, és olyan is, akit többször. A Szálasi-kormány közel egy millió embert telepített ki Nyugatra a bolsevista veszedelem elől, 500 ezren tértek haza. 500 ezer magyar viszont külföldön maradt, és szétszóródott a nagyvilágban.
Világszabadságharcunk bukásával a bolsevista terror nem szűnt meg. Ennek következménye volt az 1956-os Népfelkelés, amelynek során 2000 szabadságharcos halt hősi halált, 40 ezren megsebesültek, 350 főt kivégeztek, 22 ezer főt bebörtönöztek, 13 ezer főt internáltak, és közel 200 ezren Nyugatra menekültek.
A bolsevisták tervszerűen irtották a tudatos hazafiakat. Erre a célra hozták létre az úgynevezett Népbíróságok Országos Tanácsának intézményét és az Államvédelmi Hatóságot, ismertebb nevén az ÁVH-t, majd 1956-ban a pufajkásokból álló úgynevezett Forradalmi Karhatalmi Ezredeket. A Népbíróságok összesen 95 ezer elmarasztaló ítéletet hoztak, ebből 844 halálos ítélet volt, amiből 530-at végre is hajtottak. De a legnagyobb kárt nem kivégzések, gyilkosságok, bebörtönzések okozták, hanem elsősorban az erkölcsi hanyatlás, a politikából való teljes kiábrándulás és a mindenkire kötelező törvények iránti bizalom megszűnése. Az erkölcsi romlást legtisztábban az abortuszok száma jelzi, amely a mai napig megközelíti a 7 milliót.
Antibolsevista mártírjainkat felsorolni szinte képtelenség lenne. De úgy érzem, néhányukról muszáj megemlékeznem.

Még Budát védték a magyar és német erők, amikor a bosszú népe az Oktogonon már nyilvánosan akasztott. 1945. február 4-én Rotyis Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szívós Sándor tartalékos szakaszvezető vált vértanúvá.

1946. január 10. Bárdossy László volt miniszterelnök, a Teleki-kormány külügyminisztere, diplomata. A sortűz elcsattanása előtt fél pillanattal magasba emelte mindkét karját, és úgy kiáltotta, hogy a zárt udvarban visszhangzott: „Uram, szabadítsd meg az országot ezektől a banditáktól!”

1946. február 28. Imrédy Béla, volt miniszterelnök, a Magyar nemzeti Bank igazgató-helyettese, majd igazgatója, végül elnöke volt. A Gömbös-kormány pénzügyminisztere, majd a Darányi-kormány tárcanélküli gazdasági csúcsminisztere. A korabeli Magyarország legjobb gazdasági szakembere. Nagy szerepet játszott a Győri-programként ismert gazdasági és haderőfejlesztési program megtervezésében és kivitelezésében. A magyar Forint valódi atyja. Tárgyalása folyamán felkereste őt az ügyvédje, és közölte vele, hogy a nemzet érdekében szükség volna új pénz bevezetésére, amely pótolná a mesterségesen tönkre tett és elértéktelenedett Pengőt. Az ügyvéd nem nevezte meg megbízóit, de a börtönparancsnok engedélyével papírt és tollat adott Imrédynek. Imrédy a tőle megszokott alapossággal és lelkiismeretességgel fogott hozzá a munkához. Közben folyt a per, és halálra ítélték. A halálos ítélet után ismét megjelent az ügyvéd, és kérte, hogy mihamarabb fejezze be a munkát, mert ezen múlik az élete. Imrédy tovább dolgozott, s hogy koncentrálni tudja gondolatait, arra kérte zárkatársait, hogy amíg elaborátumát elvégzi, lehetőleg ne beszélgessenek. Két hét alatt majdnem 100 oldalon oldotta meg a rábízott feladatot. Február 26-án készült el, és üzent az ügyvédjének, aki megjelent, és átvette tőle a munkát. Búcsúzóul még közölte, hogy munkája majd döntő szerepet játszik a kegyelmezési aktusnál. Másnap délután 4-kor kinyílt a zárka ajtaja, és a küszöbön ott állt a bolsevista őrmester, aki mindössze ennyit mondott: „Na jöjjön Imrédy”. Imrédy eltávozott, de negyed óra múlva visszatért. Az ügyészségen kihirdették előtte, hogy Tildy Zoltán elnök, a palástos hóhér elutasította kegyelmi kérvényét. A legnagyobb lelki nyugalommal összecsomagolta kevés holmiját, elbúcsúzott két zárkatársától, Fiala Ferenctől és Hellebronth Vilmostól, és bocsánatot kért tőlük, hogy néha idegesen viselkedett. Másnap, február 28-án a tömeg mocskolódása közepette agyonlőtték. Pár évvel később a börtönbe került kisgazda politikusok elmondták Fiala Ferencnek, hogy Imrédy Béla a börtönben is zseniálisan oldotta meg a rábízott feladatot. Pénzügyi tervét Rákosi Mátyás, Vas Zoltán és Gordon Ferenc pénzügyminiszter alaposan áttanulmányozta, majd végrehajtás céljából kiadta a pénzügyi szakértőknek, és 1946. augusztus 1-én megjelent az új magyar Forint – mint Rákosi Mátyás alkotása.

1946. március 12. Rajniss Ferenc, újságíró, politikus, az Új Magyarság és a Magyar Futár című hetilap főszerkesztője, a Szálasi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere. Rajniss Ferencet nem ölte meg a sortűz, mert a pribékek kezében remegett a fegyver. A megvadult tömeg közvetlen közelről szemlélte a haláltusáját, és nem engedte meg, hogy Cipszer őrmester megadja neki a kegyelemlövést. Végül a fogházőrök nagy nehezen visszaszorították a tömeget, és akkor Cipszer hátulról tarkón lőtte Rajniss Ferencet…

Beregfy Károly vezérezredes, a Szálasi-kormány honvédelmi minisztere, a vezérkar főnöke, a honvédség parancsnoka. Mikor ott állt a bitófa alatt, tisztán látszott, hogy az utolsó Miatyánkat mormolta az ajka.

Vajna Gábor, a Szálasi-kormány belügyminisztere. Olyan tetteket is magára vállalt, amelyekért nem ő volt a felelős, csak hogy a Nemzetvezető felelősségét csökkentse. Az utolsó szó jogán arra hivatkozott, hogy a magyar nép forradalmi kovásza Dózsa György óta a székelység volt, és ő azért jött a magyarság közé, hogy Dózsa művét folytassa. Éppen ezért a székely és magyar népért boldogan vállalja a halált. Nyugodtan, szemrebbenés nélkül lépett a bitófa alá és vált mártírrá.

1946. március 28. Endre László, politikus, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja. Alispánként egyik legfontosabb céljának tartotta, hogy a megyéhez tartozó Zsidó község nevének megváltoztatását elérje. 1943-ban a belügyminiszter a község nevét végül Vácegresre változtatta. A Sztójay-kormányban belügyi államtitkár, majd a Szálasi-kormányban a hadműveleti területek polgári közigazgatásának kormánybiztosa lett. A szovjet csapatok előrenyomulását követően az ország kiürítésének egyik irányítója volt.

1946. április 11. Jaross Andor, felvidéki magyar politikus, a Darányi-, majd az Imrédy-kormányban a felvidéki ügyek tárcanélküli minisztere, később a Sztójay-kormány belügyminisztere. A Ferencvárosi Torna Club elnöke volt pár hónapig, ezalatt olvadt be a Fradi profi labdarúgó-szakosztálya az egyesületbe. 1944. decemberétől 1945 márciusáig a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének soproni elnöke volt. Halálos ítélete után ahányszor kinyílt a cella ajtaja, mindig mosolygott és kérdezte: „Reám került a sor?” Végül a célozni sem tudó, vagy nem akaró pribékek úgy lőtték le, hogy még hosszú ideig fetrengett a földön, és vizet kért…

1946. április 26. Basch Ferenc Antal, a Magyarországi Németek Népi Szövetségének, ismertebb nevén a Volksbundnak a vezetője. A kivégzése előtti napon kijelentette, hogy Délkelet-Európa németjeinek vértanújaként szívesen hal meg.

1946. május 2. Kovarcz Emil, a Nyilaskeresztes Párt pártigazgatója és az országos szervezés vezetője, a hatalomátvétel megszervezője, majd a Szálasi-kormányban a nemzet totális mozgósításával és harcba állításával megbízott tárcanélküli miniszter. Szálasi Ferenc kivégzésének hírére március 16-án önként hazatért, és jelentkezett a bolsevista hatóságoknál. A kihallgatást végző rendőrök azt hitték, hogy valaki rossz tréfát űz velük. Utolsó kívánsága az volt, hogy cigarettázva mehessen a bitófa alá. Még egy utolsót szippantott a cigarettából, majd a földre dobta a csikket és gondosan eltaposta. Ezután teljesítette be mártíromságát…

1946. június 26. Hubay Kálmán, újságíró, politikus, a Szálasi-kormányban a kultuszminisztérium működését ellenőrző kormánytisztviselő. Halála előtt régi szokásának megfelelően a Bibliát tanulmányozta és Eszter könyvét akarta aktuálisan feldolgozni. Kálvinista predesztinációs hitével, nyugodtan ment az akasztófa alá, hogy Eszter könyvének passzív szerepét eljátssza…

1946. augusztus 22. Sztójay Döme altábornagy, diplomata, volt miniszterelnök és külügyminiszter. „Katonának legszebb halál a golyó! Most megkapom!!” – mondta a kivégzésre induláskor. „Éljen a Haza!” felkiáltással esett össze holtan.

1946. október 30. Kassai Ferenc, a Hungarista Mozgalom propagandafőnöke, a Szálasi-kormány tárca nélküli nemzetvédelmi és propaganda minisztere. Kezdetben bolsevista volt, majd fokozatosan a nemzetiszocializmus felé fordult. Végül a Hungarizmusban találta meg eszmei elgondolásainak kiteljesedését. Ékes példája annak, hogy a tévelygő ember a legsötétebb szellemi posványból is képes az Igazság útjára lépni.

1946. december 6. Kolosváry-Borcsa Mihály újságíró, politikus, a Debreceni Újság - Hajdúföld és a Függetlenség főszerkesztője, az Országos Magyar Sajtókamara elnöke, a Sztójay-, majd a Szálasi-kormány államtitkár-kormánybiztosa.

1947. november 26. Jány Gusztáv tábornok, a Don-kanyarban elvérzett 2. magyar hadsereg parancsnoka. A felesége halála után önként hazatért, és feladta magát a bolsevista hatóságoknak. „Engem úgyis kivégeznek. Életemmel akarom megváltani a hadtest-, hadosztály-, dandár- és ezredparancsnokaimat. Hiszem, hogyha mindenért vállalom a felelősséget, akkor alparancsnokaimat mentesítem a további igazságtalan bűnvádi üldözéstől és kivégzésektől.” Európa egyik hadvezér-vértanújaként nyugodtan, méltóságteljesen halt meg. Azonban tévedett. Alparancsnokait nem sikerült mentesíteni, őket is sorjában kivégezték.

1956. november 19. Mesz János, közismert nevén Falábú Jancsi, a Corvin köz közelében zajlott harcok legendás tüzérparancsnoka, egyben ágyúkezelője. 1942 és 44 között a Hungarista Mozgalomban folytatott tevékenysége miatt, még kisgyerekként a Horthy-rendszer internálta. Lábát egy balesetben vesztette el: a szentendrei HÉV egyik szerelvénye vágta le. Pontosan nem ismert, hogy történt a dolog, de az eseményért őt tették felelőssé és rendbontásért nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték. A kezdetektől a Corvin közben harcolt. A „Pesti Srácok” talán legjellegzetesebb alakja, rámenős és kemény lázadó, akire társai úgy emlékeznek: „embernek nem túl bizalomgerjesztő, de kiváló és rettenthetetlen katona volt”. A Falábú ágyújával több tankot is kilőtt. Nem a kezével, hanem a falábával rántotta meg a madzagot, ami működésbe hozta a löveget. Nagy pusztítást végzett. Gyakran dolgozott együtt a Beszkártos becenevű sráccal. A Falábú testi fogyatékossága ellenére egy-egy lövés után 7-10 másodperc alatt újratöltötték az ágyút. November 4-e után sem tette le a fegyvert. Súlyosan megsebesült és hamarosan meghalt.

1957. január 19. Szabó János, gépkocsivezető, az 1956-os Népfelkelés idején a Széna téri ellenálló csoport legendás parancsnoka, akit mindenki Szabó bácsi néven ismert. November 4-én nem fogadta el a fegyverletételt, a végsőkig tartó harc mellett foglalt állást, majd elénekeltette felkelőivel a Himnuszt. Katonai tanácsadói igyekeztek meggyőzni őt az ellenállás hiábavalóságáról, de hiába. A Széna térnél próbálta feltartóztatni a szovjeteket, majd csoportjának maradványával kivonult a városból. Solymárnál a szovjetek gyűrűbe fogták a Széna térieket, és csak jelentős veszteség árán tudtak megmenekülni. Ezután Szabó János feloszlatta a csoportot. 1956. november 19-én letartóztatták. Az Szovjet Kommunista Párt Elnökségének küldöttsége Dudás József mellett őt jelölte ki az azonnal hadbíróság elé állítandók közé. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével 1957. január 14-én halálra ítélte. A négy nap múlva összeülő kegyelmi tanács tagjai közül sem emelt szót senki mellette. Mivel fellebbezésre nem volt lehetőség, másnap, január 19-én végrehajtották az ítéletet.

Dudás József szerelő lakatos, műszaki tanácsadó, később az 1956-os szabadságharc egyik parancsnoka. 1956. október 30-án fegyveres csoportjával elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. Függetlenség c. napilapjában huszonöt pontos kiáltványt tett közzé „Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt” címmel. November 2-án egy fegyveres csoporttal megszállta a Külügyminisztérium épületét. Ezt Nagy Imre hadserege visszafoglalta. Dudás Józsefet letartóztatták, november 3-án szabadon engedték. November 4-e után Újpesten szervezte az ellenállást. 1957. januárban tartóztatták le. Gyorsított büntetőeljárás után halálraítélték és Szabó Jánossal együtt kivégezték.

1957. június 26. Tóth Ilona, medika. 1956. október 25-én jelentkezett ápolónőnek a Szövetség utcai kórházba, ahol azonban nem tudtak munkát adni neki. Átküldték a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol az Önkéntes Mentőszolgálat tagja lett. November 1-jétől a kórház kisegítő részlegének vezetője lett. November 11-e után bekapcsolódott az illegális ellenálló mozgalmakba, röpcédulákat készített és részt vett az Élünk című folyóirat szerkesztésében. November 20-án társaival együtt letartóztatták, majd szervezkedésben való részvétel és gyilkosság vádjával kötél általi halálra ítélték.

1957. augusztus 13. Francia Kiss Mihály, a Rongyos Gárda szervező parancsnoka és a magyar gerilla-hadviselés specialistája. A Világszabadságharcot követően 1948-ban, távollétében halálra ítélték. Hosszú bujdosása után, 1957 márciusában fogták el.

1959. március 21. Mansfeld Péter, vasesztergályos szakmunkástanuló. A „Pesti Srácok” egyike, a Népfelkelés legfiatalabb vértanúja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a Népfelkelést köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Legfőbb bűne az volt a hatalom szemében, hogy egy pillanatra sem tört meg, lázadó magatartásával a végletekig maga ellen fordította a hatalom bolsevista képviselőit. 1958. november 21-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szervezkedésben való részvétel és egyéb bűncselekmények vádjával. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1959. március 19-én halálbüntetésre súlyosbította. Két nap múlva kivégezték – tizenegy nappal tizennyolcadik születésnapja után.

1946. március 12. Szálasi Ferenc, a Hungarista Mozgalom alapítója, Magyarország Nemzetvezetője, az antibolsevista szabadságharcunk vezére.
Érdemes megnézni, mit ír a Nemzetvezető kivégzéséről Fernand Gigon Budapestre küldött svájci újságíró, akit még véletlenül sem lehet elfogultsággal vádolni, lévén az illető szélsőbaloldali beállítottságú volt:
„...végre itt van Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztesek vezére. Az üvöltő tömeg halált követel a bűnösre, s a bűnök súlya jobban nehezedik vállaimra, mint maga az ég. Egész testemben reszketek, de Szálasi még csak nem is remeg. Alig két méterről nézem lezárt vonású arcát. Semmi reszketés. Semmi izomrándulás. Semmi sápadtság. (...) Szeretném tudni, hogy mik az utolsó gondolatai ennek az embernek néhány másodperccel a halála előtt. Egy röpke pillanatra találkozom szempillantásával – utolsó szempillantásával. Úgy érzem, hogy semmire sem gondol, és semmit sem érez. Gránit. Maga az emberré lett gránit. Gránit marad akkor is, amikor elhalad három kivégzett minisztere holtteste előtt. Egyenletes, biztos léptekkel megy a halál felé. Azután csak egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat: odahajol a feszülethez, amit a fiatal pap nyújt fel ajkaihoz, hogy megcsókolja. És meghal anélkül, hogy egyetlen izma is megrezzenne vagy a szemében ott ülne a félelem vagy hogy nyelvével megérintené ajkait. A hóhér feltépi mellén a zöld inget és egy érem reszket a mellén néhány pillanatig. Tizenöt óra harminc perc...”

15 óra 32 perckor – percre pontosan 70 évvel a Nemzetvezető halála után – ifjú Bajtársunk megkongatta a 298-as parcella harangját.

Köszönöm a figyelmet. Dicsőség a Mártíroknak és a Hősöknek, Kegyelem az Áldozatoknak!

Ezután a megemlékezők közösen elénekelték az Ébredj Magyart, majd elhelyezték a koszorút és a mécseseket a Nemzetvezető feltételezett nyughelyénél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.