Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

  A hétvégére az eredeti terv az volt, hogy Frommer Baby és Dühös Elvtársak koncertre megyek este, délelőtt pedig kitekerek a S4S horgászversenyre. Öcsém eredetileg pihenőt tervezett estére. A terveinket Zala borította fel amikor kiírta, hogy van két hely a zenekari buszban Sopronba az Oi-kor - Vérszerződés koncertre. Kicsit megkésve jelentkezett öcsém ezért másnap kaptuk csak meg a választ, hogy utazhatunk velük.
 Elindultunk időben, hogy ne kelljen ránk várni így egy gyors és könnyű ebéd is belefért még Pesten, majd a találkahelyen segítettünk bepakolni a srácoknak.

 Az út jóhangulatban telt, én főleg Ducót faggatam a régi szép időkről, már régóta szeretnék egy interjút készíteni vele, régi, nagy időket megélt fazon, de még nem nagyon olvastam tőle nyilatkozatot, talán majd ez is összejön hamarosan. 
 Az utazás elég hosszúra nyúlt, így volt időnk a tájban és az elsuhanó településekben is gyönyörködni, nevetni egy-egy viccesebb településnéven.
Már kezdett sötétedni mire Sopronba értünk, Geri útmutatásának (és a GPS-nek) köszönhetően könnyen megtaláltuk a koncerthelyet (a bejáratot már kevésbé), gyors bepakolás után egy helyi srác útmutatását követve kerestünk egy táplálkozásra alkalmas helyet, ahol a pesti árakhoz képest szinte féláron ettünk öcsémmel és Bigivel.
 A vacsorával sietnünk kellett, mert Bigit várták a színpadon a beállításokhoz. 

 Miután az Oi-kor végzett, ismerkedtünk a helyiekkel és ismerősöket kerestunk. A terem szép lassan megtelt, csodálkozva tapasztaltuk, hogy az ország szinte minden pontjáról érkeztek rajongók, érdeklődők - Szeged, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Miskolc, Szombathely, Budapest és az összes Sopron környéki település színe-java képvisltette magát a rendezvényen. Kima Norbi is eljött aki a közelben lépett fel a Palmettával.
 Az Oi-kor volt az első fellépő, a megszokott Oi! című nótával kezdtek, a dél-alföldi huligánok egyből megmozdultak a zenére és a legtöbb számot együtt énekelték a zenekarral. A srácoknak nehéz dolguk volt, elsőként játszottak Sopronban, így nem ismerték a közönséget ezért vegyesen játszottak keményebb és oi!-osabb zenéket

Nagy sikere volt a Rózsa Sándornak, amit szinte az egész terem együtt énekelt és a közönség életkorából adódóan főleg a régebbi számok arattak nagy sikert. A fellépés végén még a Skinhead indulót eljátszották ráadásként amit szintén együtt énekelt mindenki a zenészekkel, sajnos a hosszú utazás kifárasztotta a zenészeket, így ezzel a dallal sajnos be is fejezték a műsorukat ami így is közel másfél órás volt.

 Rövid szünet után a Vérszerződés következett, nekik könnyű dolgok volt hiszen hazai pályán játszottak, végig a megszokott lendületes előadást kapta a közönség meg-meg szakítva egy-egy rövid beszéddel, megemlékezéssel Geritől.

A koncert alatt vegyesen hallhattunk számokat az új és a régebbi lemezekről amelyeket a rajongók végig énekeltek (üvöltöttek) a zenekarral. A közönség már az első számnál beindult és a műsor végéig ment a pogó.

Több, mint egy órát játszottak ők is, A közönség tőlük is szeretett volna még ráadást, de a buli végére elfáradtak ők is. A koncert után a szokásos fényképezkedés jött, majd bepakoltunk a buszba és indultunk vissza Budára. 
Köszönjük ezt a hatalmas élményt a zenekaroknak és főként Zalának aki nem csak meghívott minket, de a sofőrünk is volt.
 Végül egy kis ízelítő a hangulatból:




süti beállítások módosítása