Koncert
2008.04.27. 12:51
Egy vidéki nagyvárosba szerveztünk koncertet, mikor beugrott, hogy van ott egy régi jobboldali gondolkodású ex-punk ismerősöm, akit egyből meg is hívtam a férjével együtt a koncertre. Amikor bejöttek a buliba néhány fiatal csendesen odaköszönt a hölgy ismerősömnek, mások egy kicsit csodálkozva és félve pislogtak rá. Ekkor nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, később amikor beszélgettünk derült ki, hogy a helyi fiatalok zöme a tanítványa.
Rövidebb út
2008.04.22. 20:16
Pár éve a gyerekeimmel töltöttem egy hétvégét Tatabányán az egyik barátomnál. Vasárnap túrát szerveztünk a Turulmadárhoz. A legegyszerűbb útnak a lépcső igérkezett, de a haver tudott egy rövidebb utat. Addig mászkáltunk a hegy lábánál, míg találtunk egy felfelé vezető ösvényt amin elindultunk a madárhoz. A 10 perces lépcsőzésből így lett 2 órás a rövidebb út árkon-bokron keresztül.
Petrás János
2008.04.22. 20:10
Nemrég olvastam, hogy a Kárpátia énekese eddig csak nemzeti beállítottságú zenekarban zenélt. Hát én a Coolhead Clan politikai beállítottságával nem foglalkozom, de az igen érdekes, hogy a János tiltott önkényuralmi jelképeket felvonultató polóban zenélt az említett zenekarban. Itt most senki ne gondolj a dicső védőosztag jelképeire, vagy a szvasztikára, netalán Szent László király harci jelvényére a Nyilaskeresztre, nem Petrás úr vöröscsillagos-sarlókalapácsos polóban feszített. Azt hiszem ezt nem kell kommentálnom. A másik kordukementum pedig az Egészséges Fejbőr DVD ahol említi, hogy punk zenész volt.
A CHC videó:
Utolsó kommentek