Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Performansz

2008.10.03. 16:41

Az első performance előadó akit láttam a közönség kritikájának az áldozata lett.

'87-ben a punkok megengedték, hogy a klubjukban (Fater klub volt ha jól emlékszem a neve, a Blaha mellett egy kisutcában) fellépjen néhány kopasz zenekar, már csak azért is, hát ha így megússzák verés nélkül, ami egyébként rendszeres volt abban az időben. A koncert jó volt, kb. 150 kopasz jött össze a bulira, ami abban az időben elég sok volt. Fellépett az Oi-kor, Z.E.F., E.F., Gusztus, sajnos a bulit korán abba kellett hagyni, hogy a punkok is tudják élvezni a klubjukat, ezt zokon vette néhány lelkes zenerajongó. Az első fellépő egy nagytarajú úriember lett volna aki magnóra felvett zörejeket játszott le és erre a ricsajra különböző állathangokat produkált (önmegvalósította sajátmagát). Az előadása a korábban említett rajongók nem tetszését váltotta ki és egy perc után véres orral távozott a "művész úr".

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr55694492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oikor83 2013.01.25. 19:14:20

A koncert után óriás verekedés volt a Blaha metró megállójában a négerekkel....Nehéz volt meglépni a rendőrök elöl.....
süti beállítások módosítása