A Kraken a norvég folklór egyik leghíresebb tengeri szörnye. Az ősi mesékben egy óriási polipként vagy kolosszális tintahalként írták le, amely Norvégia és Izland közötti sötét vizekben rejtőzött. A tengerészek számára az Északi-tenger borzalmainak megtestesítője volt – egy hatalmas méretű lény, amely egész hajókat tudott a mélybe rántani.

Sok kutató azt gyanítja, hogy a legendák az óriáskalmárokkal való tényleges találkozásokból erednek. Ezek a mélytengeri lények már akkoriban hatalmas méreteket érhettek el.

Tizenkét-tizenöt méteres magasságot is elérhetnek. A tengerészek meséiben az ilyen megfigyeléseket valószínűleg generációkon át szépítették, mígnem egy szinte elképzelhetetlen szörny képét alkották meg.

A Krakenre vonatkozó első írásos említések a 18. század elejére nyúlnak vissza. Részletesebb leírást azonban csak 1753-ban adott Erik Pontoppidan dán püspök. Ő a Krakent egy óriási polipként írta le, amelynek teste olyan hatalmas volt, hogy képes volt lenyelni a hajókat, vagy a felszín alá vonni azokat.

Lehetséges azonban, hogy a lény sokkal korábban jelenik meg az északi ábrázolásokon. Egy 1539-ből származó térképen, amelyet a svéd tudós, Olaus Magnus készített, egy gigantikus tengeri szörny képe található Norvégia és Izland között. Bár Magnus nem nevezi meg, sokan ezt a Kraken korai ábrázolásának tartják.

Érdekes módon ez a lény kevésbé hasonlít egy óriáshalra, mint egy modern tintahalra, és inkább egy óriási halra, amelynek csápszerű karjai nőnek ki a fejéből. Ez az ábrázolás jól mutatja, mennyire homályos és képlékeny maradt a Kraken fogalma az évszázadok során.

A skandináv legendákban a Kraken nemcsak a mélytenger veszélyét testesítette meg, hanem az ismeretlentől való félelmet is. A hideg Északi-tengert egy titokzatos, láthatatlan erőkkel teli helynek tartották, és a Kraken a hullámok alatt rejtőző ősi erők szimbólumává vált – hatalmasak, kifürkészhetetlenek és halálosak.