A draugr az egyik legismertebb élőhalott volt a skandináv folklórban, és számos skandináv sagában megjelenik nyughatatlan visszatérőként. A kifejezést azokra a lényekre használták, akik a halál után nem jutottak el a túlvilágra, hanem az élők világában maradtak. Ezek gyakran olyan emberek voltak, akik életükben kegyetlenek, kapzsik vagy sötét vágyak emésztették őket. Más mesékben a draugr olyan áldozatokból született, akiket maguk is megöltek egy ilyen élőhalott lények, és továbbvitték az átkát.

A draugrokat nemcsak egyedként tartották rettegve. Egyes történetekben egész élőhalott csoportokat gyűjtöttek maguk köré, és falvakat és tanyákat változtattak a terror helyeivé. Megjelenésüket a szerencsétlenség, a betegség és a romlás jelének tekintették.

A draugr megjelenése a legendákban változatos volt. Néhányat szinte élethű lényként írtak le – csak sápadt, jegeskék bőrük árulta el valódi természetüket. Mások bomló, felfúvódott és halál által megjelölt holttestekként jelentek meg. Romló testük ellenére hatalmas erővel rendelkeztek. Azt mondták, hogy puszta kézzel képesek voltak ajtókat betörni, falakat lerombolni, sőt egész épületeket is lerombolni.

Fizikai erejük mellett a draugrokat természetfeletti képességekkel is ruházták fel. Azt mondták, hogy képesek belépni az élők álmaiba, félelmet kelteni, és lassan őrületbe vagy kétségbeesésbe kergetni az embereket. Jelenlétüket gyakran sötétséggel, rémálmokkal és nyomasztó hideggel hozták összefüggésbe.

Ahhoz, hogy egy draugr végleg megállítsa, meg kellett akadályozni, hogy a halott személy újra feltámadjon. A kereszténység előtti időkben ez gyakran a holttest elpusztítását vagy valamilyen különleges módon történő rögzítését jelentette. A kereszténység terjedésével azonban konfliktus merült fel, mivel a testet meg kellett őrizni az ítélet napján való feltámadásra.

Ezért új módszereket fejlesztettek ki a visszatérők semlegesítésére. A feltételezett halottakat a településektől távol temették el, gyakran magas kőfalak mögé vagy távoli helyekre. A testeket nehéz kövekkel leterítették, néha lefejezték, vagy más módon rögzítették, hogy ne tudják elhagyni sírjukat.

Ha ezek az intézkedések mind kudarcot vallottak, csak egy utolsó megoldás maradt: a test teljes hamvasztása. A tűzet tartották a legbiztosabb módnak arra, hogy a draugrt végleg száműzze az élők világából.