Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 Jó esély van rá, hogy júniustól beinduljon itthon is az élet. Németországban a 80m²-nél kisebb alapterületű szórakozóhelyek már kinyithattak. Ha nagy koncertre nem is, de egy-egy ballada est megtartására már alkalmasak ezek a helyek. Itthon valószínűleg ismét létszámfüggő lesz a rendezvények megtartása, tehát itthon is elsősorban balladaestekre vagy alacsony közönségszámú koncertekre kell készülnünk. Az elvonási tüneteken nem sokat segítettek az online koncertek, tehát számítani lehet arra, hogy a kevésbé ismert vagy kevésbé népszerű fellépők rendezvényeit is tömegek fogják ostromolni, ezért célszerű meghívóval közönséget toborozni vagy előregisztrációhoz kötni a belépést.

 A lemezkiadókat is megviselte a jelenlegi helyzet, a népszerű előadók lemezeit máskor 3 napon belül elkapkodják, most a közelmúltban megjelent Whitelaw album pl. tucatszám porosodik a kiadók, shopok polcain. Az NSBP shop két akciót is nyújt a vásárlóinak, az egyik, hogy az első 88 rendelés mellé adnak egy hűtőmágnest vagy kulcstartót, a másik akció jelenleg csak Telegram felhasználóknak van, ez pedig egy jelentős árkedvezmény, pontosan 14,88%, az akció május harmadikáig érvényes.

nsbpk.jpg
 A németországi színtéren a mai napig napig kíváló Oi! bandák ontják a színvonalas lemezeiket, ezért is meglepő, hogy egy skinhead blog felmérése szerint az 5 legkedveltebb album a mai napig a '80-as és '90-es évek skinhead zenekarainak korai anyagai: Endstufe - Der Clou, Böhse Onkelz - Der Nette Man, a listán szerepel még a Condemned 84 és a Skrewdriver is egy-egy albummal. 

 A '80-as évektől járnak hozzánk német skinheadek, de bevallom már nem emlékszem milyen lábbeliben jöttek, egy felmérés szerint, ami azt kutatta kinek-milyen bakancs volt az első a Dr. Martens nagyjából 30%-ot ért el. Ez nálunk úgy nézne ki, hogy 90% lenne a magyar surranó, a 30%-ot talán a '90-es évek közepe - vége felé érte el a Doc.

 A német fórumok, fanzinek, blogok, kiadók, zenekarok, pártok határozottan elutasították a vírussal kapcsolatos összeesküvés elméleteket, ennek ellenére egy  népszerű német fórumban indított felmérés szerint az olvasók több, mint 90%-a gondolja úgy, hogy valami van az események hátterében, jelentős részük gondolja úgy, hogy ez az egész a gazdaság tönkretételére irányul és a vírus elterjedése csak egy gyenge indok volt, az itthon népszerű "ki csinálta, hol csinálta stb." elméletekkel általában nem foglalkoznak.

 A Fehér Törvény születésnapi online koncertje nem pont úgy sikerült ahogy a szervezők szerették volna. A youtube bejelentkezés nem jött össze, az új helyszínt pedig nem igazán reklámozták, még a saját facebook oldalukon sem osztották meg (a felvételt azóta sem). A minőség elég gyenge lett, valószínűleg egy telefonnal közvetítettek, ellenben Maci hozta a formáját, körbe mozogta az egész próbatermet, mintha egy igazi színpadon lett volna.

Valószínűleg elég sokan tudják, hogy a Jogos Önvédelem szövegírójának egyik "múzsája" a Hihetetlen magazin, amit ma már akár Hiteltelen magazinnak is nevezhetnénk. A műsor készítői megszegnek szinte minden szabályt, a bejátszások forrássának rendszeresen a youtube-ot jelölik meg a filmek valódi készítői, kiadó, terjesztői helyett ezért rendszeresen törlik a videóikat, ami szerintük azért van, mert ők kimondják az igazat és ezért a háttérhatalom üldözi őket. Korábban érdekes videóik mára már csak ismétlések és a lerágott csontok új köntösben tálalása.

 A színtérről ez volt az első hazai élő online koncert, ezért talán elnézhetjük a srácoknak, hogy ejtettek pár apró bakit. 
  Az első hiba a hanggal volt, ezt egy próba bejelentkezéssel ki lehetett volna küszöbölni. A másik a stúdió adottságai miatt adódott, sajnos a stúdió elég kicsi és ezért két kamera állással próbálták élvezhetőbbé tenni a koncertet, szemből egy plexi fal mögül vették, ezen egy csomó folt volt ami nem használt a képminőségnek, a másik kamera oldalról vette a műsort, amikor az operatör megpróbált zoomolni a kép időnként lefagyott és nem vagy csak lassan követte a mozgást ezért a kép időnként homályos volt.
 Retek úgy kezdte, hogy nem fog sokat beszélni, talán azt a hibát akarta elkerülni amit Stigger és a Sokyra Peruna is ejtett, hogy a műsör nagy része összekötő szövegekből állt amit a széles nemzetközi réteg nem értett, így nem is igazán élvezett, no meg nem is ezért kattintott oda. Ennek ellenére végül mégis elég sokat beszélt és elég sokat angolul, amit a főként magyarokból álló közönség nem nagyon díjazott, persze az üzenő falon láttuk, hogy sok külföldi bejelentkezett, de ennek ellenére azért többségében magyarok nézték a koncertet.
 A várakozásnak megfelelően többségében Skrewdriver feldolgozásokat hallhattunk, szerencsére a hamarosan megjenő új albumukról is eljátszottak pár számot, ezek közül, hozzám zeneileg a Kitartás című szám áll legközelebb.
Játszottak egy számot a bolgár bajtársaknak a rakijáról, ami az üzenőfal tanúsága szerint nagy sikert aratott szláv körökben. 
Az egyik számot a közelmúltban elhunyt skót bajtársnőnknek Carolinnak ajánlották.

93881707_167103977858102_1635733437073588224_n.jpg
Összeségében a koncert jól sikerült, a végén az első két számot is eljátszották amit a hangtechnika miatt nem lehetett élvezni. Felmerült a lehetősége annak is, hogy, ha elhúzódnak a korlátozások akkor lesz még egy koncert.
A szervezők és a zenekar koncerttel kapcsolatban felmerült költségeit az alábbi linken lehet enyhíteni :  Küldj egy sört a zenekarnak!

A
ki lemaradt a koncertről az bepótolhatja:

 

A hazai zenekarok közül legközelebb a Fehér Törvény ad online koncertet:
ft.jpg

A külföldiek közül Artisian ad teljes zenakaros online koncertet 25.-én, ez leginkább a black metál rajongóknak szól most.

Sons of Odin póló

2020.04.16. 08:14

 Némi protekciónak köszönhetően már megjelenés előtt csengetett a postás a Sons of Odin pólókkal, így talán elsőként számolhatok be a tapasztalataimról. 
A Nordic Sun első saját ruházati terméke a fent említett ruhadarab, rendkívül ígényes kivitelben, amely már a csomagoláson is látszik.

dsc_8471aablog.JPG
A kiadó logója a celofán csomagoláson is megjelenik, valamint a cimke helyén és a póló ujján is.

dsc_8475-cropablog.JPG
dsc_8423a-crop.JPG

Már több pólóval is jártam úgy, hogy néhány mosás után a póló nyakánál lévő címke varrása kiszakította az anyagot, ennél a terméknél ez garantáltan nem fordul elő, az ujján lévő címke is "lazán" van felvarra, nem nyómódik az anyagba a cérna.
A póló egyébként prémium minőségű, könnyű (185 g/m2) 100% pamut. Első mosás után a pólón sem megnyúlás, sem a minta kopása nem tapasztalható. 
A kor elvárásainak megfelelően férfi és női kivitelben is készült, kellemes tavaszi, nyári viselet.

dsc_8259-cropblog.JPG


dsc_8293-cropblog.JPG

dsc_8265-cropblog.JPG

dsc_8244ablog.JPG
Akinek megtetszett az nsbp.shop-ban megvásárolhatja.

Hundriver online koncert

2020.04.13. 19:15

A koncertmentes időszakot online koncertekkel segítenek átvészelni a zenészek, zenekarok. Artisian, Stigger, Barny, Sokyra Peruna után végre egy hazai zenekart is láthatunk "élőben". Részletek az nsbp.shop hírei közt.

hundr.jpg
A koncert az NSBP youtube csatornáján lesz elérhető.

Válaszok

2020.04.10. 18:23

Többen kérdezték mikor kerülnek fel a törölt videók újra.
Ahogy az időm engedi folyamatosan töltöm fel, tegnap a két rádió interjú került fel újra:
https://odin.blog.hu/2019/01/25/radio_interjuk_1988

Kérdezték páran mitől szupergroup a Tank Turret.
psw.jpg
A gitáros Paul Swain (ex - Skrewdriver és ex - 4Skins), az énekes, basszer pedig Frenchie (ex - Skrewdriver)

Többen értetlenkedve fogadták a márciusi koncertbeszámolóban említett "Mekka" hasonlatot.

Ime a német cikk ahonnan a hasonlat származik: https://www.bnr.de/artikel/aktuelle-meldungen/ungarn-mekka-f-r-rechtsrock-fans?fbclid=IwAR3Af7T6O7wr51LcDHHb8pUYKBUoLLy7YL6sdZR8_KrqeFGHrAJyciZ4kSE

Zenei csemegék

2020.04.09. 18:32

wlnew.jpg
Egy hónap késés után megjelent a Whitelaw  7. stúdió lemeze, rögtön egy pólóval és egy DVD tokos kiadással, mely a lemez dalain kívűl egy interjút és 4 eddig kiadatlan számot tartalmaz. Reméljük mind 3 kiadvány kapható lesz hamarosan itthon is. (A gyűjtőknek megsúgom, hogy az NSPB shopban a speciális kiadás lesz)

tt.jpg
Megjelent a Tank Turret bemutatkozó anyaga is mely hat számot tartalmaz, 3 sajátot és 3 Skrewdriver feldolgozást, kíváló ütős anyag egy igazi supergrouptól:
1. Tank Turret
2. Can’t Stop This Hate
3. Blood
4. Street Fight
5. I Don’t Like You
6. What I Want



stigger.png
Stigger holnap egy élő akusztikus koncertet ad a Defend Europe 2020 facebook oldalán, ha minden igaz facebook regisztráció nélkül is látható lesz.

Rengeteg zenekar készül online koncertekkel, többek közt a a Hundriver is, a srácok egy 60 perces élő showval készülnek

A legtöbb zenekar a telegramon szervezi az online élő koncerteket ezért érdemes letölteni és regisztrálni rá.
Már az Archívum együttesnek és a Loyalty recordsnak is van telegram csatornája, így akik nem rendelkeznek facebook profillal azok is hozzájuthatnak friss információkhoz a zenekarról és a kiadótól.

91358937_814031279102580_374596606491623424_n.jpg

 Egy francia fellépés alatt, már kora délután a helyszínre vittek minket. A hegyekben volt a nagy semmi közepén. Egy kis falu volt csak a közelben kb 5 házzal, akkor láttuk mikor még a hegyre felfele mentünk a minibuszunkkal. Elég hamar eluntuk magunkat a helyen és a sör is szar volt, szóval Steve-vel kitaláltuk, hogy lesétálunk ebbe a faluba hátha tudunk valahol egy kávét inni. Láttunk egy farmernek tűnő embert, akit megkérdeztünk, hogy tudunk-e ott kaját és kávét venni. Ő csak mosolyogva rámutatott egy ajtóra és valamit franciául motyogott. Tehát bementünk és leültünk a kis szobában egy asztalnál, ahol csak egy idősebb hölgy tartózkodott, az egész hely amúgy is olyan volt, mint valakinek a nappalija. Steve a legjobb tört angol-franciájával kért nekünk 2 kávét. A hölgy elég furcsán nézett ránk, de mi csak ott ültünk borotvált fejjel, bakancsban, bomberben és beszélgettünk, nevetgéltünk. A hölgy kiment a konyhába és hozott 2 kávét és pár db sütit, mi megköszöntük és folytattuk a beszélgetést. Aztán bejött a farmer valamit franciául hadorászva cigivel a szájában. Nem igazán értettük meg egymást. Megkérdeztük a hölgyet mennyi lesz a kávé, de ő azt mondta nem kell fizetnünk. Ekkor esett le, hogy nem egy kávéházba jöttünk be. Hatalmasat nevettünk, végül otthagytunk némi pénzt az asztalon. Mikor kijöttünk láttuk Baz Paul-t és Kev barátunkat felénk sétálni. Azt kérdezték, hogy ez egy kávéház-e, mi pedig amennyire lehetett próbáltuk komolyan elmondani, hogy az. Ahogy beléptek mi Steve-vel elindultunk vissza és szarrá nevettük magunkat.

92219002_2316062298697094_4954470072740478976_n.jpg

Ez a térkép mutatja hol volt a fellépés 2002 júniusában. Az egész hely le volt zárva egész nap és teljesen körül volt véve német rendőrökkel. Volt kb. 200 ember. aki korán érkezett és ottragadt úgy hogy azt se tudták mi történik odakint. Mindössze annyit tudtak, hogy a rendőrség késznek látszott erőszakot alkalmazni és szétverni mindent és mindenkit. Minden banda aki fellépett volna vagy visszamondta a fellépést vagy a rendőrség állította meg őket. Tehát mikor mi ezt meghallottuk, hogy ne is menjünk, azt mondtuk, basszátok meg, azért is megyünk, mivel a bajtársaink és barátaink ott voltak és nem akartuk cserben hagyni őket. Találtunk is egy utat erdőn-mezőn keresztül a nyomunkban 50-60 fiatal skinheaddel.

92433621_2686672318288081_6602911102567186432_n.jpg


 A rendőrségnek hamar feltűnt, hogy a mezőkön keresztül próbálunk átjutni, így egy helikoptert vetettek be megfélemlítésként ellenünk. Végül majdnem tényleg leszálltak az utunkba, szóval elkezdtünk feléjük rohanni és amikor látták, hogy nem fordulunk vissza a helikopter rotorlapátjaival próbáltak visszatartani, de mi csak rohantunk tovább feléjük, végül hirtelen visszakoztak. Ez egy csodálatos győzelem volt számunkra és mi plusz 3 német barát továbbjutottunk a farmra az 50 főből. Hatalmas volt, szétnevettük magunkat mintha olyan hatalmas győzelmet arattunk volna a hatóságok felett. Amit végül is meg is tettünk. Ahogy sétáltunk a farmra ágakat tettünk a fejünkre mint a "Dads Army" végén a jelenetben. Ez volt a valaha történt legviccesebb dolog. Elkezdtük énekelni a Dads Army zenéjét megváltoztatva a szavakat (Who do you think you are kidding Mr Cooper, if you think that Whitelaw's done)  Igen boldogak voltak a körbevett farmon lévő emberek, hogy minket láthattak. Hallottuk őket kiabálni és sikoltozni ahogy közelítettünk. "Itt a Whitelaw! Éljen a Whitelaw!" Hatalmas volt. Azt mondták lenyűgöző, lélekemelő volt amikor láttak minket úgyhogy egyből a színpadra ugrottunk!


wlh.jpgh1.jpg

Pár kép a koncertről:

h2.jpg

h3.jpg

h4.jpg

h5.jpg

Whitelaw Párizsban

2020.04.02. 12:36

dsc_9711-cropblog.JPG


Mialatt egy kiránduláson voltunk Párizson keresztül két kisbusszal az eszmét legjobban gyakorló skinheadek egy csoportjával Angliából és Walesből, úton voltunk egy koncertre valahova Párizs külvárosába. Én a kisbuszok előtt egy autóban voltam egy barátommal aki Franciaországban él, ő vezette a konvojt a koncertre. A Whitelaw játszott, a Brutal Attack és a Celtic Warrior mind ugyanazon a koncerten ugyhogy együtt mentünk mind a kisbuszokkal. Az autó vezetője amelyikben ültem mondta hogy az a környék amelyen keresztül kell mennünk egy nagyon rossz rész a feketék miatt amikor is hirtelen meg kellett állnunk a jelzőlámpák miatt. A kisbuszok is megálltak mögöttünk de ott volt a járdán feketéknek egy nagyobb csoportja pont mellettünk. A sofőröm meglátta őket és azt mondta " oh basszus, ez nagyon nem jó". Kinéztem a hátsó ablakon és megláttam hogy a kisbusz elkezdett egyik oldalrol a másikra ringani majd hirtelen az oldalsó ajtók kinyíltak, kiabálások hallatszottak ki mint "ti kibaszott fekete seggfejek". A négerek megdöbbenésükben nagyon gyorsan meghátráltak amint realizálták hogy 2 kisbusznyi skinheaddel van dolguk akik mind az ő vérükre és megtorlásra szomjasak. A sofőröm odafordult hozzám miközben szétröhögte a fejét és hisztérikus hangon közölte hogy "Csak banánokat dobtak a niggereknek". A lámpa átváltott és haladtunk tovább.

Forrás: Telegram/ Whitlaw
Fordítás: Kitty
a kép csak illusztráció 2017-ben készült Budapesten.

Karantén idején

2020.04.01. 18:14

 A megszaporodott szabadidőmnek köszönhetően sokkal több zenét hallgatok, többet olvasok és próbálok tájékozódni arról kinek mi a véleménye a fennáló helyzetről.
 Mindig érdekelt ki mit hallgat otthon, rendszeresen, mert ugye ma már nem nagyon járunk át egymáshoz,a közösségi oldalakon meg nem mindig az aktuális kedvencükkel rukkolnak elő az emberek, hisz azok többnyire youtube-on és a közösségi oldalakon is le vannak tiltva.

k_jlar.jpg

Nálam a CD lejátszó közelében mindig ott van a Kitörés lemeze, nagy kedvencem, hetente többször is meghallgatom, kíváncsian várom mi lesz az eltervezett Digipack kiadással, hisz már az eredeti megjelenése körül is voltak bonyodalmak. 
A lejátszó körül mindig van egy-két Skrewdriver CD, jelenleg a Hail the New Dawn és a Blood & Honour a két régi kedvenc van kéznél, 1987-ben ezt a két albumot szereztem meg tőlük elsőként.
Régi nagy kedvenc a Whitelaw, már nagyon várom tőlük az új albumot, de addig 4 korábbi lemezüket hallgatom a heti kedvencem a Kick the reds in és arról is a címadó dal.
Német Oi! bandák közül a Faustrecht az egyik nagy kedvencem, az utolsó lemezüket rongyosra hallgattam, sajnálom, hogy feloszlottak, a jelenlegi kedvenc a Blue Max mellett a Pride 'n' Pain, az utóbbi hangzásra nagyon hasonlít a Faustrechtre, így ők többször szólnak a hangszórókból.
Nem rég mutattam be a Sons of Odin CD-t, ők is gyakran bekerülnek a lejátszóba.
Angol RAC bandák közül mindig van a lejátszó közelében még néhány, Celtic Warrior, Section 88, Public Enemy, Warlord stb.
Túl későn kezdtem angol Oi! bandák lemezeit vásárolni így ezek közül jelenleg csak a No Quarter pörög csak a lejátszóban, azért nem vagyok teljesen Oi! mentes CD ügyileg a The Pride 3 Digipackje és egy Thumbscrew lemez hever a polcomon, meg pár ezer éves Oi! válogatás.

nq.jpg

Ha keményebb hangzásra vágyom akkor a Jogos Önvédelem lemezei is mindig kéznél vannak, bár ma már ritkábban hallgatok ilyeneket.
A könyedebb hazai Oi! bandák közül a Frommer Baby és a Bois kerül gyakran a lejátszóba, mind két bandát szerettem élőben is, sajnálom, hogy feloszlottak.
Sajnos rengeteg zenei anyag nem érhető el CD-n így ezek többségét számítógépen hallgatom, ilyen az Oi-kor 1987-es demója mely sajnos nincs meg egyben, három részletben, három különböző minőségben tudtam összeszedni. Ha valaki rendelkezik vele ne tartsa magában.
Nagy bánatom volt, hogy a Loyalty recordsnál nem igazán lehetett hozzájutni régebbi anyagokhoz, most az NSBP kiadónál van rengeteg régi lemez, csak épp ilyen helyzetben nem ad ki az ember havi 10.000-20.000Ft-ot lemezre, így nálam csak lassan szaporodnak az ilyen kiadványok, ezért ezeket többnyire online hallgatom. 
Az angol bandák közül az English Rose és a March or Die azok amiktől még nem tudtam lemezt beszerezni, őket telefonon és PC-n is gyakran hallgatom. 
Az angliai Ian Stuart emlékkoncerten lett volna lehetőségem 4Skins és Business lemezeket vásárolni, sajnos anyagilag nem engedhettem meg akkor ilyen kiadást, így a régi nagy kedvenceim is csak a youtuberól szólnak egyenlőre.

Nagyjából az Onugor blog "megszűnése" (remélem csak szünetel) után jelent meg a világhálón  Bőrfejűek. Kiváló olvasni való minden bőrfejűnek. Koncertinfók, lemezbemutatók, történelem, szóval minden ami skinhead.

Az Undergroun Revolution blog nem kimondottan nekem szól, de gyakran készül interjú skinhead gyökerekkel rendelkező zenekarokkal, ilyenkor mindig jó nosztalgiázni ezen zenekarok múltjáról feltett kérdések valaszait olvasgatva.

A Karanténzóna egy punk blog és youtube csatorna, ezeket azért érdemes nézni mert időről időre kerülnek fel skinhead zenék vagy skinheadekhez kapcsolódó zenekarok felvételei, mostanában egyre több, 88-as csoport, Független Adó, Romantic front, Dekadens, IQ80, Dr. Skinhead, Romlás Virágai, Anti Talentum, Gusztus stb...


A Telegram az egyik legfontosabb hírforrás lett napjainkra, kiadók és zenekarok osztanak meg minden friss információt magukról, kiadványaikról. Talán ez a platform az amely tudja helyettesíteni a népszerű közösségi oldalt. Míg a blog.hu-n alig 40 követője van a blognak, a telegramon már közel 100 ember követi: t.me/odenb
Korábban több formában is megpróbáltam már fotóoldalt indítani, most a telegramon teszek egy próbát: t.me/skinpictures. Egyenlőre saját képeket osztok meg, illetve a gyűjteményemben található képek közül szkennelek be néhányat.

Az általam leginkább olvasott oldal a Whitelaw oldala, Benny rendszeresen oszt meg friss infókat koncertekről, kiadványokról és újabban egy csomó régi sztorit, komolyakat és vicceseket egyaránt. A két számomra legviccesebb sztori amikor Franciaországban úton egy koncertre egy bevándorlók lakta negyedben megálltak egy lámpánál a fekák kiszúrták, hogy kik ülnek a kocsiban, rögtön betámadták őket, arra nem számítottak, hogy két kocsival mentek és a hátsó még a támadás elején beérte a másikat. A túlerő meglepte őket.
A másik Németországban esett meg, a koncert egy farmon volt, a rendőrség körbevette a területet, Bennyék egy erdős területen próbáltak áttörni, ezt kiszúrta egy helikopter és a rotorokkal megpróbálta visszatartani őket sikertelenül, a farmra érve mindenki megéljenezte a produkciójukat.

wlh.jpg
A telegramon elérhető zenekarok: a Blutzeugen, SOO, Hundriver, Romer, Whitelaw, Kategorie C, Revalers, Marder, Artisian, Pagan Skull
Ruházat: Black Legion Wear, European Brotherhood, Our Fight Clothing, Pride France
Kiadók: Rebel records, NSBP, OPOS records, PC records, Tinnitus Records, Midgard records, Hermannsland Versand
Grafikusok: Vlanze graphics, Balaclava graphics
Fotósok: H.-Photography, MoncsiPics
Hírcsatornák: Rock Hate, Front music
Szervezetek: British Movement, Nordic Resistance, BHH, 
Csevegőszobák közül a Rock hate fórum a legpörgősebb, de ezenkívűl még 4-5 aktív fórum van, magyar sajnos még nincs.

süti beállítások módosítása