Adjon Isten!
4 évvel az emlékezetes Toggenburgi (Svájc) Stahlgewitter koncert után melyről annak idején beszámoltunk (https://odin.blog.hu/2016/10/17/stahlgewitter_koncert_svajcban) úgy döntött a svájci parlament, hogy St. Gallen kantonban betiltja a neonáci koncerteket. A törvény életbeléptetésével már többször próbálkoztak, de eddig elbuktak mindig. Most végre sikerült úgy megfogalmazniuk, hogy az ne ütközzön más törvénybe, jogszabályba:
" Ezt a szűk megfogalmazást úgy választották meg, hogy a bekezdés ne sértse a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és a művészet szabadságát."
A törvény egyébként még mindig hagy kiskapukat, ugyanis az ilyen rendezvényeket csak közterületen tilthatják, magán területen a rendőrség joga eldönteni, hogy engedélyezi-e.
Forrás: Gyalogos és https://www.blick.ch/news/politik/als-erster-kanton-st-gallen-verbietet-neonazi-veranstaltungen-id15754636.html
A cikk kommentelői elsősorban az antifák elleni intézkedéseket sürgetik, hisz az erőszakos cselekmények 80%-áért ők tehetők felelőssé.
Míg a legtöbb régi angol Oi! banda azzal van elfoglalva, hogy mossa tisztára magát a múltjában felbukkanó fekete foltok miatt addig az Indecent Exposure még mindig töretlenül játsza a Rocking the Reds című himnuszukat, nem magyarázkodnak és nem kérnek bocsánatot.
A rajongóiknak most külön örömhír, hogy a közelben is fellépnek, mégpedig a német "Skinheads Back To The Roots 2." fesztiválon a nagy német legendával az Endstufe-val. Idén két alkalommal mozdulnak ki a szigetről, a franciaországi koncertről már hírt adtam korábban, ez pedig a másik alkalom, aki ezen két hely egyikén sem látja a bandát az már csak Angliában csípheti el őket élőben.
A koncertre érdemes előre megvenni a jegyet, az IndEx 12 éve járt utoljára a németeknél, szóval biztos, hogy az ottani kopaszok is ki vannak éhezve a muzsikájukra.
Mivel nem éreztem magam elég felkészültnek egy 50-60 Km-es éjszakai túrához gondoltam összehozok azért valamit ami talán emlékeztet egy kicsit a Kitörésben elesettekre.
Az eredeti terv az volt, hogy végig járok olyan helyeket amelyek a környékemen valamilyen jelentőséggel bírtak 1944-'45-ben. A kiinduló pont a református temetőben található emlékmű lett volna, innen tovább az egykori konzervgyár melletti vasútiátjáróhoz ahol a népemlékezet szerint beástak egy golyószóros egységet akik több napig fedezték innen a visszavonulást, a hihetetlennek tűnő történet hátteréhez tudni kell, hogy a városunk hadiszempontból jelentéktelen mezőváros volt annak idején, ezért a "felszabadítók" Szolnok, Cegléd után a Kecskeméti reptér elfoglalását tűzték ki célul és csak ezután rohanták le a városunk.
Annak idején Nagykőröstől a fővárosig többé-kevésbé összefüggő erdő volt, hatalmas mocsarakkal tarkítva ami nehezítette a visszavonulást, a közelben több tankot is ástak már ki a homokból, amelyek egykor a mocsarakban süllyedtek el.
A vasúti átjárótól néhány kilóméterre a Nagyerdőben egy kis tisztás van, ahol valamikor sírok domborultak. Az oroszok megtiltották, hogy keresztekkel vagy kövekkel megjelöljék az elesett katonák sírjait ezért a környéken élők liliomokat (Yucca filamentosa) ültettek a sírokra amelyek azóta is jelzik hol voltak egykor a sírok. Innen Hantházára, majd onnan Felsőlajos közelébe, Mizse pusztára mentem volna az eredeti terv szerint. Mindkét hely közelében ástak ki az elmúlt 15 évben német tank roncsot.
A terv megvalósulását lassította, hogy felhalmozódott néhány halaszthatatlan teendőm, így már csak ebéd után tudtam indulni. Bár napfényes idő volt a kerékpározáshoz meglehetősen hideg volt, ezért az erdő helyett végig aszfalton tekertem. Az első megálló egy emlékkereszt, a csemői elágazás közelében. A kettőskereszt magánterületen van, de még sosem tették szóvá, ha valaki megállt fényképezni. A közelmúltban idetemették azt a kommunista erdészt aki annak idején kivágatta a regékből ismert Basafát.
Innen Hantháza felé mentem, az elágazásnál Lajosmizsefelé fordultam, majd a felüljáró előtt Mizsepuszta felé vettem az irányt. Itt szintén magánterületen még egy kettőskereszt található egy kis márványtáblával.
Mizsepusztán a romtemplomnál megálltam fényképezni, pihentem pár percet majd fordultam vissza. A romtól pár száz méterre található még egy kettőskereszt, most nem mentem arra, sokszor jártam már ott és most sötétedés előtt haza szerettem volna érni.
Hazafelé a pusztai kettőskeresztnél még megálltam, hogy készítsek a keresztről egy képet a naplementében, de sokkal jobb képet készíthettem volna, ha viszek magammal teleobjektívet. A mező tele volt rőtvaddal, nagyjából 30-40 egyedet számláló csorda vonult arra.
A túra végére meglett a 60 Km és még sötétedés előtt hazaértem. Akit a kiásott tankok helye érdekel az írjon a http://www.roncskutatok.hu oldalon a megfelelő fórumba, biztosan szívesen segítenek neki. Ha valaki szeretné végigjárni akár a túra akár a tervezett túra útvonalát szívesen segítek neki. A táv 60 Km, végig sík vidéken, az erdei szakasz évszaktól függően többnyire könnyen járható, nyáron meglehetősen puha homokos az út, az aszfalton közepes forgalom van, az aszfalt egy rövid szakasztól eltekintve meglehetősen elhanyagolt. Aki szeretne hosszabb időt tölteni a környéken az több romtemplomot és kunhalmot talál amiket érdemes felkeresni.
Mivel nem fiatalodok valószínűleg jövőre is valami hasonló túrával fogok megemlékezni a Kitörésről.
A közvélemény formáló rendszerek mindig mindenkit elemeztek, punkokat, csöveseket, bűnözőket stb.., hogy miért lettek olyanok amilyenek, miért váltak azzá amivé. Természetesen sosem a rendszer volt a hibás, mindig a szülők, a baráti környezet vagy valami más, de a felmentést mindig megkapták...
Minket skinheadeket ilyen szempontból sosem elemeztek, mi mindig eleve rosszak voltunk, született gyilkosok az öröktő fogva létezű bűn megtestesítői.
Sosem kérdezték milyen terrort kellett elviselnünk, mennyi pofont, rúgást, verést kaptunk, míg először vissza mertünk ütni. Hányszor vetténk el a reggelink, uzsonnánk, írószereink, karóránk az iskolában míg ki mertünk állni magunkért, szót mertünk emelni a rendszer ellen.
Beszámoló a szombati megemlékezésünkről
Az Örökzöld Október Egyesület 2020. február 8-ra hirdette meg történelmi, kegyeleti és kulturális városi túráját Budapest Védőinek és a Kitörés Hőseinek tiszteletére. A szervezésbe bekapcsolódott a Blood & Honour Hungária és a Lelkiismeret ’88 Csoport is.
A BHH és az Örökzöldek kis felderítő csapata a déli órákban bejárta a Vár területét, felmérve a jelenlevő rendőri erőket és az esetleges lezárásokat. Megállapították, hogy ahhoz képest, hogy nem volt gyűlés meghirdetve a Kapisztrán térre, komoly erőket vonultattak fel a rendszer őrei a környéken. A kis csapat a friss információk birtokában ment le a Clark Ádám térre, ahol 14 órától gyülekeztek a résztvevők.
Rövid vezetőségi megbeszélést követően 15 órakor indult a túra. Az első megálló az Alagút teteje volt, ahol a szervezők ismertették a szabályokat, majd az Örökzöldek elnöke, Papp Tibor Károly (Süni) pár mondatban elmondta, hogy az Alagút épületében, illetve az abból nyíló óvóhelyen működött az ostrom idején a Karl Pfeffer-Wildenbruch SS Obergruppenführer által vezetett német, és a Hindy Iván honvéd vezérezredes által irányított magyar parancsnokság. Ezután az Örökzöld Október Egyesület alelnöke Fodor Ágota olvasta fel Nyikos Tibor hungarista költő „Emlékezz a katonára!” című versét:
Emlékezz a katonára!
(A hősökért!)
Emlékezz Test- Vér a Magyar katonára,
aki ott fekszik most némán a fáknak aljában!
A fák aljában és az árkok szélében,
golyó verte sebbel a megfagyott testében!
És emlékezz Test- Vér minden jó Magyarra,
aki egyetlen fiát a Hazáért adta!
Akik sohasem térhettek vissza e földre,
és most idegen rög alatt nyugszanak örökre!
Emlékezz Test- Vér a vörös hordára,
aki a szeretett hazánkat a porig alázta!
Majd megölte apádat, anyádat,
akik egyenes gerinccel Hazát szolgáltak!
Emlékezz Test- Vér és gyújts ma egy gyertyát,
majd a megtört lelkekért mondj egy szép imát!
Majd vess egy keresztet a sírjaik felett,
és sorold fel magadban a Hősi neveket!
„Dicsőség a Hősöknek!”
Áldás!
Ezután felmentünk a Szent György térre, majd a Sándor-palota („köztársasági elnöki hivatal”) és a Klastrom („miniszterelnöki hivatal”) előtt átsétáltunk a Dísz térre, a Honvéd Főparancsnokság egykori épülete elé. Itt Süni rövid ismertető után felolvasta Nyikos Tibor versét:
Nyikos Tibor: A parancs
(kitörés:1945-február.11.)
Megjött a parancs; kitörünk bajtárs!
Utcáról-utcára, hol vár ránk a kaszás,
Csak előre bajtárs, vált a vállhoz,
Mi nem hátrálunk meg soha;
Jöhet ránk halál és zúdulhat golyózápor!
Csak előre bajtárs és vidd a zászlót!
Lépteinknek nyomán, itt mindenki a vérben gázol,
Itt nem ejt foglyot a megszálló muszka,
Itt nincs kegyelem, sem németnek sem magyarnak;
Itt ma testünk felett a varjak dalolnak!
Csak előre bajtárs a végső harcra,
Majd az utódok virágot hoznak a sírra,
Csak előre bajtárs, vállt a vállhoz.
Ma vérvörös ködbe burkoljuk az egész világot!
Csak előre bajtárs az utolsó harcra,
"Mert mi nem veszthetünk;
Mert vélünk a hit, és miénk a haza."
Ezután az emlékezés koszorúit magunkhoz véve sétáltunk tovább a Szentháromság térre, ahol a Lelkiismeret ’88 Csoport elnöke, Tölgyesiné Taraba Magdolna felolvasta Orbán Éva írását:
„Főhajtás Budapest bátor, hős védői előtt
Ami a tankönyvekből kimaradt, és amit ma is elhallgatnak
A Budapest körüli szovjet gyűrű 1944. Karácsonyán bezárult.1945. január közepén a magyar és német alakulatok, feladták Pestet, majd fokozatosan a Budai várba szorultak vissza. A Hitler által ígért légi utánpótlás akadozott, majd a szükség repülőtérként használt Vérmező eleste után leállt. Hindy Iván vezérezredes és Karl Pfeffer-Wildenbruch tábornok összességében közel 44 ezer katona – nagyjából fele-fele arányban magyar és német katonák – felett rendelkeztek. Minden korábbi kitörési engedély-kérelemre elutasító választ kaptak. Budapest 103 napig tartó védelme után lőszer és élelem fogytával elhatározták a kitörést. Berlint 17.50-kor rádióüzenetben értesítették a kitörésről, majd összetörték a rádiót, hogy ne juthasson el hozzájuk a tiltó parancs.
Pfeffer-Wildenbruch tábornok utolsó távirata a következő létszámadatokat rögzíti:
„Erők: németek 23 900, ebből 9600 sebesült; magyarok 20 000, ebből 2000 sebesült; civilek 80-100 000." (1945. február 11.17.50)
Az 1945. február 11-én este 8 óra tájt a Bécsi kapun keresztül a Várfok és az Ostrom utcán kijövő a tüzérségi támogatással és nehézfegyverekkel nem rendelkező magyar és német csapatokat, és az önkéntes egységeket a kitörést „váró” szovjetek már a Bécsi kapu téren, majd a Széna és Széll Kálmán tereken félelmetes golyózáporral fogadták. Egyértelmű, hogy árulás útján értesültek a kitörés időpontjáról.
Az egyenlőtlen küzdelem hamar eldőlt: a fáradt, kiéhezett, lőszerrel alig rendelkező, becslések szerint közel 42.900 kitörő magyar és német katonából másnapra hozzávetőleg 700 katona érte el a magyar-német vonalakat, és átmenetileg megmenekült. Alig egyetlen nap leforgása alatt 43 ezer katona halt meg. Akik közt, ha az arányok helyesek 21-22 ezer volt magyar.
Az igazságért szót kell emelni. Nem a győztesek rájuk égetett jelzőit kellene ismételgetni. 75 év történelmi távlatából nem lehet két tényt elhallgatni, tagadni. Ezek a katonák a XX. században több, mint 120 millió áldozatot követelő bolsevizmus ellen harcoltak, és Budapestet védték a szovjet megszállók ellen életük feláldozása árán is.
Illene fejet hajtani a katonai esküjükhöz halálukig ragaszkodó, a hazájuk fővárosát az ellenségtől 103 napig védő magyar katonák és önkéntesek végső erőfeszítése előtt. Becsület és bátorság az, hogy nem adták meg magukat, inkább a végső küzdelmet és a halált választották.
Eléggé köztudott, hogy mit műveltek Magyarországon a szovjet katonák. Hírek voltak arról, hogy mi történik a fogságba esett honvédekkel, az elfoglalt területen, a meggyalázott lányokkal és asszonyokkal, hogy mi történik a szabadrablások idején. Tabu téma – csak a neten olvashatunk róla –, hogy a Várhegy pincéiben berendezett hadikórházak sebesültjeinek szenvedését a szovjetek, lángszóróval rövidítették le, vagy kihurcolták a sebesülteket, és lánctalpakkal mentek rajtuk keresztül. A kórházat pedig felgyújtották.
A mohácsi csatánál több emberveszteség az, ami itt volt. Miért nem érdemelnek meg, több mint 75 év után sem rehabilitációt, a hivatalos Magyarországtól? Legalább egy tisztességes központi állami megemlékezést egy kisvárosnyi hazáját védő magyar honvéd, köztük a fiatalokból álló két Egyetemi Rohamzászlóalj és Vannay fiatal rohamosztagos önkéntesei?
Kevesen tudják, hogy Vannay László 1938-ban részt vett Felvidéken a Rongyos gárda létrehozásában, majd Kárpátalján harcolt a magyar területekért. Önkéntes zászlóaljába sok 15-18 éves fiatal harcolt. Vannay maga is meghalt a kitörés során. De itt vesztette életét a 70 éves Prónay Pál is, az egykori Rongyos gárda másik legendás vezetője, Lajtabánság egyik kikiáltója, akinek Sopront köszönhetjük.
2015-ben Lipusz Zsolt megdöbbentő jog- és kegyeletsértésről tudósított. Emberi csontok kerültek elő Budapesten, a Szilágyi Erzsébet fasorban a Széll Kálmán tér felújítása közben 2015. február 6-án, amiről a Honvédelmi Minisztérium az MTI-t tájékoztatta. Szinte teljes bizonyossággal állítja, hogy a kitörés során elesett mártír katonák földi maradványaira bukkantak rá az építkezés során a munkások. Azonban a rekonstrukciós munkálatokat végző BKK a jogszabályoknak megfelelően nem állította le a munkálatokat, és nem értesítette a hatóságokat, illetve a hadisírgondozókat. Inkább visszatemették, bedózerolták vagy a sittbe dobták a csontokat. Ami kegyeletsértés és halottgyalázás, bárkiről legyen is szó.
Nagyon ideje lenne már nem csak a civileknek itt-ott emlékezni, de végre rehabilitálni elesett honvédeinket a megbélyegző jelzők súlya alól. Ez a feladat, még várat magára.
Budapest 1944-45-ös ostromával kapcsolatban ma is megoszlanak a vélemények. Van, aki a megszállást felszabadulásnak tartja, és az ostromgyűrűbe szorult 44.000 magyar és német katonát „fasiszta” gyilkosoknak. (megj. Németországban nácizmus és nem fasizmus volt). A szocializmus alatt is ezt tanították. Felhívnám a figyelmet a megszálló vörös hadsereg, egyik tisztjének a véleményére.
Vitalij Axejenkó, a vörös hadsereg főhadnagya így látta Budapest védőit, mikor közvetlenül az ostrom után 75 évvel ezelőtt felment a Citadellára.
„Amikor én odaértem, már csak a halottak voltak ott. (...) Én is körülnéztem, és amit láttam, az megdöbbentett. A tisztek, az altisztek, de még a katonák legnagyobb része is valósággal ki volt öltözve: láthatóan mind a legjobb holmiját vette fel. (...) Ott dolgozott egy régi ismerősöm, Dubov alhadnagy a temetőosztagtól. Az mesélte nekem, hogy csaknem minden halott tisztet hanyatt fekve találtak meg, ami azt jelenti, hogy állva haltak meg.
Dubov gyűlöli a németeket – a családja még 1941-ben eltűnt –, és semmiképp nem hazudna, vagy akár csak lódítana az érdekükben. Ha ő azt mondja, akkor elhiszem. De a dolog roppant elgondolkodtató: ezeknek a németeknek a fele SS volt, tehát igazán öntudatos náci. De a többi is, a Wehrmacht tisztjei és még a magyarok is, akárhonnan nézzük is, igen szépen haltak meg.
Aki ilyen szépen tud meghalni, az nem lehet valami szemét ember.” (Gasparovich László: A rettegés ötven napja)
Ez egy megszálló, szovjet tiszt véleménye!
A történelmi tényekkel kapcsolatban a fejekben, a köztudatban végre rendet kéne tenni!”
Ezt követően az Úri utcán végighaladva elsétáltunk a rendőrökkel teli járművek mellett és megérkeztünk a Kapisztrán térre, a volt Helyőrségi templom romterületére. Itt Ágota elszavalta Alföldi Géza, a legendás hungarista költő-óriás alkalomhoz illő versét:
Alföldi Géza: Pesti gyerekek
Mondjátok rám, hogy bolond vagyok,
átkozzatok ki, vagy nevessetek,
kimondom én, ha száz halál jár érte,
töviskorona hull az igazság fejére:
hősök vagytok pesti magyar gyerekek!
Magyarok, ti, akik az ifjúság hitében
ott álltatok ezer halállal szemben
Pest utcáin, Buda romjai között,
míg bomba bömbölt a romváros fölött:
a haza hitében rendíthetetlen.
Tizenhat évesek, fiúk és lányok,
katonák, asszonyok, németek, magyarok,
hogy megállítsátok a szennyes hordát,
megfordítsátok Európa sorsát,
mely halált ordítva ma rátok acsarog!
Szentek vagyok pesti barikádok,
kiégett házak, romba dőlt falak,
mert itt torpant meg kelet szennyes árja,
tüzes esőt, száz halált okádva,
mint annyiszor már Buda fala alatt!
Áldottak vagytok sötét, dohos pincék,
oltárrá szentelt védőitek vére.
Tömegsírok, hol üveges szemekkel,
fegyver agyára ráfagyott kezekkel
hullottak ezrek az anyaföld ölére.
Áldottak vagytok budapesti kövek,
ti védtétek a harc marok kis népét,
s ti köztetek lángolt fel hősen,
halált megvetve, büszkén, eszelősen
az ezeréves magyar dicsőség!
Hitetlen világ, hajolj meg előttük,
csoda történt itt, Isten tett csodát,
hogy megállítsa a Sátán gőgösségét,
a szép, a jó, az igaz örök végét,
s Isten nevében a magyar katonák.
Felöltöm lelkem ünneplő ruháját,
s bár mondjon mást még egy bomlott tömeg,
szentségtek hírét az égre kiáltom,
sírotokra szórom minden szál virágom,
Pest védői s ti meggyalázott kövek!
S álljon ma felette dicsőítő szobra
a szennynek, az ördög sötét hatalmának,
lent a mélyben új erők gyürkőznek,
új ereje támad a halott erőnek,
s Isten nevében új hajnalfény támad!
Felvirrad még a reggel romra, sírra,
egy világ hull térdre előttetek,
budapesti kiégett házsorok,
s kiket ma sírva hősnek álmodok,
Pest védői, ti magyar gyerekek!
Nézd, a zászló újra leng az ormon!
Halott százezrek arca felragyog!
Megzendül az Isten orgonája,
hogy világgá szórja örök, szent csodára:
ti voltatok a leghűbb magyarok!
A lelket megrázó szavalat után Süni rövid emlékező beszéde következett:
„A magyar hadtörténet nem csak az 1945. február 11-i kitörést jegyezte fel, hanem az 1543-as fejérvári kitörést, amelyet Varkocs György kapitány vezetett az ostromló törökök ellen, s amelyben mindnyájan életüket vesztették; valamint Zrínyi Miklós 1566-os híres szigetvári kirohanását, amikor is a legszebb ruháikba felöltözött védők a halál biztos tudatában törtek ki szintén az ostromló törökökre, s szintén az utolsó emberig életüket vesztették. S most, itt vagyunk a harmadik nagy kitörés évfordulóján, mikor a Budapestet védő 44 ezres magyar-német sereg tört rá a többszörös szovjet túlerőre, s mindössze csak körülbelül 700-an érték el a magyar-német vonalakat. Emlékezzünk hát egy perces néma csenddel a Hősökre!”
E rövid történelmi ismertetőt követően felcsendült az „Ich hatt' einen Kameraden” dallama, mely alatt a jelenlevő szervezetek – Blood & Honour Bulgaria, Blood & Honour Hungária, Lelkiismeret ’88 Csoport, Örökzöld Október Egyesület – képviselői elhelyezték a kegyelet és az emlékezés koszorúit a Magdolna-torony falán lévő emléktábla elé. Történelmi, kegyeleti és kulturális városi túránk a Német és a Magyar Himnusszal ért véget.
„CSÓKOLOM! HÁT EZ MEG MI VOLT?!”
Természetesen a jelenlevő rendőri szervek nem hagyták szó nélkül a városi túránk utolsó állomásán tartott kis műsorunkat. Becsületükre legyen mondva, hogy nem zavarták meg a műsor folyamatát, és voltak, akik a Himnuszok alatt „Vigyázz”-ba vágták magukat. Ezután viszont csoportosan tódultak oda hozzánk. Egy egyenruhás rendőrtiszt Sünit vette faggatóra, míg egy civil ruhás helyszínbiztosító Ágotát kérdezte fel: „Csókolom! Hát ez meg mi volt?!”
Pár perces egyeztetés következett, előkerült a bejegyzési határozat, amelyben szerepel az Örökzöldek kulturális tevékenysége és a városi túrák szervezése is. Süni közölte, hogy ez a rendezvény nem azonos a rendőrség által betiltottal, hanem egy több helyszínt érintő kulturális városi túra utolsó állomása volt. Közben Ágota is hozzászólt – nem kis derültséget kiváltva –, hogy „az Orbán palotájánál” is hasonló megemlékezést tartottunk a rendőrök orra előtt.
Hab a tortán, hogy a rendőrség képviselőivel történő egyeztetés közben megjelent Czene Gábor is a „Népszava” című baloldali laptól, aki ugyan ezeket a kérdéseket tette fel Süninek. Természetesen ugyan ezeket a válaszokat kapta. Kíváncsian várjuk a villáminterjú korrekt, szöveghű megjelenését!
A rendőrök közölték Sünivel, hogy megvizsgálják a körülményeket, és majd eldöntik, hogy indítanak-e szabálysértési eljárást a gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
GYŐZTÜNK!
Pár perc múlva visszatért az egyenruhás rendőrtiszt és közölte, hogy az illetékes rendőri vezetővel történt telefonos egyeztetésen megállapításra került, hogy nem történt semmilyen törvénysértés. Tehát minden további nélkül meg lehet emlékezni Várban Budapest Védőiről és a Kitörés Hőseiről!
Mint a beszámoló szövegéből is kivehető, a városi túra alatt semmiféle atrocitás, szóváltás nem történt. A túra hangulata végig a Hősök emlékéhez méltó, kulturált és kegyelet teljes volt.
Köszönjük a szervezők áldozatos munkáját, és minden résztvevőnek, hogy jelenlétükkel és kitartásukkal emelték a rendezvény színvonalát.
Márciusban találkozunk!
A beszámolót köszönjük Süninek.
Erdélyből indult kezdeményezés a székely kisebbség autonómia törekvésére. Egymillió aláírást kell összegyűjteniük, eddig még 70.000 sem jött össze. Az aláírók között alig 14.000 erdélyi magyar van (közel 800.000-ből). Persze ezen nem lehet csodálkozni, a szervezők szinte mindenhol kampányoltak ahol magyarok vagy kisebbségi népcsoportok élnek, Magyarországon, Baszkföldön, Írországban, Katalóniában, csak épp Erdélyben nem. Nem mentek az erdélyi templomokba, iskolákba, kocsmákba, gyárakba megszólítani azokat akik érdekében kell összegyűjteni az aláírást. Rosszindulatúan odamondogathatnánk, hogy na kik a táposok?
A dolog mögött talán más lehet, ha márciusig nem jön össze a kellő aláírás akkor valószínűleg hosszabb ideig nem lehet újra aláírást gyűjteni ebben a témában, a Székely Nemzeti Tanácsban nagy számban vannak RMDSZ tagok, nos róluk legalább tudjuk, hogy a székelyek legnagyobb ellenségei, az elmúlt 30 évben semmi hasznosat nem tettek a kinti magyarokért, a legutóbbi választásokon már inkább román képviselőkre szavaztak, mint rájuk, mert nem bízott már bennük szinte egyetlen magyar ajkú sem.
1990 augusztus 30.-án tüntettünk először a román nagykövetség előtt Erdély autonómiájáért, most egész Székelyföld sorsa függ az aláírásoktól én reménykedek, hogy végül azért csak összejön.
Itt lehet aláírni: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative
A Légió Hungária barátságot kötött az ukrán Kárpátszkij Szics nevű szervezettel, de ott nem ez a legerősebb szélsőjobbos csoport, hanem a főként katonákból, fegyveresekből álló Misanthropic Division. A M.D.-t egykori C18 tagok alapították, akik túl gyengének, erőtlennek találták korábbi szervezetüket és új, ütősebb terror csoportot hoztak létre. Ukrajnában a különálló csoportok a főként önkéntesekből álló AZOV Battalionban verődtek össze. Az AZOV és a M.D. magyarellenes kilengéseiről csak pletykákat hallani, főleg orosz forrásból ami valljuk be kétes, de egyszer vége lesz a harcoknak és akkor új ellenséget kell majd keresniük.
A kárpátaljai magyarság helyzete siralmas és ezen állami szinten sem tudnak javítani, bármennyire igyekszenek politikusaink, az ukrán kormány hajthatatlan és ilyen helyzetekben a jobboldali, nacionalista erők a kormányukat támogatják, ami időnként erőszakos cselekedetekbe csap át. 2 éve már tapasztalhattunk ilyet Ungváron ahol gyújtogatás és robbantás is történt amiben két lengyel is részt vett (lengyel - magyar két jó barát).
Bár a lemezvásárlási kedv világszerte csökken a zenekarok ennek ellenére nem adják fel és sorra jelennek meg az újabb albumok. A nemrég hazánkban járt Kategorie C március végén jelenteti meg várhatóan új albumát. Velük nem lehet mellélőni, biztosan hozzák a megszokott minőséget.
Egyik nagy kedvencem Benny és csapata is hamarosan új albummal jelentkeznek, ők még időpontot nem közöltek, de a borítót már közkincsé tették. Nekem biztosan a polcomra kerül amint elérhető lesz.
Az új angol előadó Artisian ontja a lemezeket, most egy 14 darabra limitált akusztikus koncert EP-vel jelentkezett, de nem kizárt, hogy zenekarban is hallhatjuk őt, hisz egy január végi londoni koncerten a Warlordban játszott.
Az Opos records 153. kiadványa egy split album lett, három skinhead zenekarral: MPU - Eskalation - Konfrontation.
A HC és keményebb RAC kiadványairól ismert kiadó egyre több klasszikus skinhead albumot dob piacra, míg nálunk talán 2-3 zenekar sorolható az old school kategóriába addig a németeknél egyre erősebb a "Vissza a gyökerekhez" hullám, én remélem begyűrűzik hozzánk is.
Amerikából sajnos csak újrakiadásokról érkezett hozzám hír, többek közt a BED lemezeit adták ki újragondolva, illetve a pólók terén van némi újdonság, ezért már az is nagyszerű hír, hogy a Bound For Glory egy 2000 darabra limitált övcsattal rukkolt elő, remélem hamarosan új lemezzel is jelentkeznek.
Az Undergruond revolution blogon nemrég megjelent Muckrakers interjú bár rendkívűl érdekes volt, különösen az a rész amikor említették, hogy próbákon RAC zenéket is játszanak, azért nem hozott annyira lázba, hogy megvegyem a lemezüket. Úgy tűnik mások másként állnak hozzá, mert a lemez több nyugati kiadónál is kapható, sőt még a Loyalty Recordsnál is van belőle, szóval valószínűleg nagyon jól sikerült.
A pletykák szerint a Sons Of Odin lemez után a hazai NSBP kiadó egy válogatáslemezzel valamint a Hundrivers lemezével jelentkezik, már csak a mobil barát webshopjuk beindulására várnak ami sajnos rajtuk kívül álló ok miatt csúszik. Griffin rajongóknak örömhír lehet, hogy a SOO zenekarnak is lesz pólója a kiadó saját márkás termékeként.
A 40 éves Brutal Attack Európa több pontján is fellép idén, Csehország mellett többek közt Németországban egy nyári fesztiválon más jelentős zenekarokkal.
Angliában két nagy kedvencem is színpadra áll, sajnos én nem lehetek ott, de aki a közelben jár mindenképp menjen el.
Aki eddig nem vett jegyet a The Pride bulijára már nem is fog, minden jegy elkelt, én szóltam időben.
Az évvége egyik legjobb német bulijának nem készült plakátja, egy videóval hívogatnak.
The Pride koncert lesz a Brugge-i Barock Pubban, aki szeretne ott lenni az még idejében rendeljen jegyet, mert a kocsma 140 férőhelyes.
Még egy koncert amire érdemes elővételben beszerezni a jegyeket. A Skinhead back To The Roots 2. fesztiválra már január közepétől kaphatóak jegyek a fő zenekar már 41 éve zenél töretlenül és mindig teltházas koncerteket ad, tehát a helyszínen már nem biztos, hogy lesz jegy.
Két angol Oi! legenda is fellép Franciaországban áprilisban, aki a közelben jár mindenképp menjen el, hisz arrafelé ma már elég ritkák az Oi! bulik. A Close Shave egy hazai (Humberside megyei) koncertet mondott le a gall buli kedvéért.
Utolsó kommentek