Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mire jó a borító

2009.12.15. 09:52

A korosztályomban sokakat felháborít, hogy a mai napig összekeverik a Mos-oi-t a CPg-vel. Ez a keverés nem egyedi eset, ami egy kazetta borítóval elkerülhető lett volna annak idején. Egy francia válogatás kazettán, még 1990-ben egy 88-as csoport számot Oi-kor névvel tettek közkincsé, itt meg egyszerűen felcserélte a srác a kazetta A és B oldalát amit küldtem neki. Nagyon sokan feldolgozták a Paranoid című számot, köztük magyar zenekarok is, a fiatalabbak közül mindenki a Skrewdrivernek tulajdonítja az eredetit, pedig ezt a Black Sabbath adta elő korábban, a borítón egy apró zárójellel a szám után ezt is el lehetett volna kerülni. Szerencsére ma már divatba jött a több oldalas CD borító, ahol a dalszövegek közkincsé lehet tenni, elkerülve ezzel az ebből adódó félreértéseket (1988-ban ebből is volt gond, de erről majd máskor), de arra már senki sem gondol, hogy itt több információt is meg lehet osztani, hiszen rengeteg olyan szám van amely csak a megjelenésekor aktuális, 10 évvel később már kevesen tudják miről vagy kiről szólt a dal eredetileg. A Vendetta Internet náci című száma óta, sokan szinte gondolkodás nélkül betámadnak mindenkit aki skinhead témában publikál a világhálón, engem legutóbb egy zenei fórumban ért ilyen támadás ahol tilos politizálni, a Blood and Honour nevét még koncertszervezőként sem szabad megemlíteni, ráadásul a fórumban ismert a nevem és címem is. Bár a számból egyértelmű, hogy kikről szól, egy rövid megjegyzéssel a borítón az ilyen félreértések is elkerülhetők.

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr431599214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.