Süni levele:
A Szent Koronát én magam is nemzeti jelképnek tartom, ami egyértelműen keresztény kegytárgy is, méghozzá olyan szakrális kegytárgy, amivel sakkban lehet tartani a bigott pápista egyházakat.
Nem tudom, hogy hallott-e róla, hogy a Szent Korona eredetének vannak a hivatalostól eltérő változatai is. Ezek főleg Csomor Lajos ötvös-aranyműves szakmai észrevételein alapulnak.
Én magam a krónikákra, a régi évkönyvekre, oklevelekre, stb. hagyatkozom. Én úgy gondolom, hogy a Szent Koronának semmi köze sincs Istvánhoz. A forrásokból egyértelműen kitűnik, hogy II. Szilveszter pápa készíttetett egy koronát, amit Vitéz Boleszló lengyel fejedelemnek szánt, ám mégis István kapta meg.Ezzel a koronával koronázták meg Istvánt. 1045-ben Orseolo Péter az uralkodói lándzsát és a koronát, mint hűbéri ajándékot III. Henrik német-római császárnak adta, aki ezeket vissza vitte Rómába. Tehát István koronája nem azonos a Szent Koronával.
A korona datálását sok körülmény nehezíti, ezek között a legfontosabb, hogy a datálást megalapozó tények mindegyike kétségbevonható. Sokuk láthatóan utólagosan került a koronára, ugyanakkor utólagosnak gondolt elemek is lehetnek eredetiek. A történettudomány ma már multidiszciplináris módszerekkel dolgozik, ezért egy tárgyról alkotott elméleteknek összhangban kell lenni a tárgy keletkezésének lehetséges módjaival, a korabeli technológiával. A korona készítésére vonatkozóan több ötvös-aranyműves szakvélemény keletkezett. A magyarországi rendszerváltás után Korona Bizottság néven testület alakult a Szent Korona vizsgálatára. A bizottság tagjai voltak: dr. Lovag Zsuzsa, Kovács Éva, valamint Péri József és Papp László ötvösművészek. Többek között az ő eredményeikre alapul az úgynevezett "akadémikus álláspont", amely az 1790-es megállapítások óta gyakorlatilag változatlan, a kutatások arra irányultak, hogy a kettősséget bizonyítsák. A másik vizsgálatot Csomor Lajos végezte. Szerinte a készítés technológiája és menete szerint nem egyeztethető össze az elfogadott elmélettel, miszerint a koronát két független részből rakták volna össze, ami önmagában megdönti a 18. századi datálási feltevést.
A koronáról első ízben Decsy Sámuel 1792-ben készített leírást. Ő betűzte ki először a koronán lévő feliratokat, és ezek alapján egy a maga számára logikus elméletet állított fel. Ez az elmélet lényegében ma is él, holott a történettudomány már jóval többet tud a korról, mint akkor tudhatott Decsy. A görög és latin ábécés feliratok alapján következtetett a korona két részből összeállítására, amelynek korát a görög feliratú uralkodóképek alapján állapította meg. Ma már tudjuk, hogy a nagy egyházszakadás előtt gyakran előfordultak kétnyelvű feliratok, az uralkodóképek pedig később kerültek a koronára, ezért az egész koncepció alapja ingott meg. Emellett Decsy a következtetéseiben is tévedett.
Három görög ábécével írt uralkodóképmás található a koronán. Ezek:
1. ikh mienkhó pisztosz baszileusz romaiono, duk
2. kon baszileusz romaion ot porphürogennétosz
3. geobicász pisztosz kralész turkiasz
Ezekből Decsy az alábbi következtetéseket vonta le:
1. ha a duk a Dukász név rövidítése, akkor mienkho csak VII. Mihály lehet, aki a rómaiak baszileiosza.
2. ha a kon a Konsztantinosz név rövidítése, akkor VII. Mihály bíborbanszületett fiáról lehet szó.
3. ha a fenti kettő kortársait nézzük, akkor a geobicász csak Géza lehet, aki Turkia királya.
Három feltételes mód, és egyik sem támadhatatlan, sőt valójában minden alapot nélkülöznek. A Mihály név görögül Mikhaelosz, a duk nem feltétlenül a Dukász rövidítése, hanem akár a dux alakja is lehet. A kon lehet akár a közeli értelmű melléknév rövidítése is. A geobicász szó a leghalványabb nyelvi kapcsolatban sincs a Géza névvel. De ezek mellett más problémák is vannak az értelmezéssel. A pisztosz szó jelentése: "hívő", vagy "hű(séges)". Ha hívőről lenne szó, érthető, hogy Mihály és Géza az, de Konsztantinosz miért nem? Ha viszont hűségesről, akkor vajon Mihály kihez hűséges, ha Bizánc egyeduralkodója volt? A kralész királyként értelmezése is hagy maga után kívánni valókat: a korabeli balkáni és kelet-európai szláv szóhasználatban határterületeket jelent (pl. Ukrajna, Krajina és egyéb hasonló földrajzi-politikai nevek). További ellentmondás, hogy bár elterjedt tévhit szerint Bizáncban türköknek gondolták a magyarságot, valójában egyetlen történetíró, Geórgiosz Kedrénosz használta Magyarországra a Turkia nevet, de ő már az előszavában leszögezi, hogy szándékosan archaizál, vagyis Kedrénosz szerint a Turkia országnév Magyarországra alkalmazva a 11. század közepén már archaikus volt. Egyetlen Gézával egykorú forrás említi Magyarországot, amelyben Szünadénéről van szó, de ott Gézát nem nevesítik és Magyarország Ungria néven szerepel, ezért teljesen valószínűtlen, hogy egy Magyarországra küldött koronán a Turkia országnevet használták volna. Emellett valószínűtlen, hogy a történetíró Szünadénéről megemlékezik, miközben a koronát elfelejti említeni, ami egy sokkal fontosabb államjogi cselekmény. Ha a három képnek egyáltalán van köze egymáshoz, akkor a második kép az, ami egy néven nem nevezett szuverén bizánci uralkodót ábrázol, akinek egy dux rangú főembere és egy határterület kormányzója a társasága.
A két részből összeállított korona elméletét erősítő tényezők és azok cáfolata
A Pantokrátor-lemezt utólag átfúrták, ezért a zománc kipattogott a lezáratlan rekeszekből. Egy ilyen művelet a rekeszzománcban valóban nyomot hagyna, kipattogna a foglalatokból, és a lyuk peremén lezáratlan rekeszeknek kéne lenni.
A keresztet azonban a vizsgálat alkalmával nem szerelték le, a kipattogott zománc a pánt torzulása idején sérült. A kereszt leszerelése elárulta, hogy a keresztnek szánt lyuk szélén minden rekesz zárt, a lyuk peremezett, a zománc hiánytalan, ezért a lyuk és a kereszt a kép készítésével egy időben készült. Ludvig Rezső rendelkezik egy olyan könyvvel a koronáról, amelyben a kereszt le volt véve és a peremezett lyukról készített fénykép is szerepelt benne. A könyv második kiadásából ez a kép már hiányzott.
A keresztpántok nem lehettek sík felszínű tárgy alkatrészei, ezért a felső rész egy koponya-ereklyetartó volt.
Ez a feltevés csak egy teória, semmi sem bizonyítja, hogy valóban az lett volna. Ugyanakkor nincs nyoma annak, hogy a pántok más tárgyra lettek volna valaha szerelve, mivel csak azok a szegecslyukak találhatók rajta, amelyekkel az abroncshoz szegecselték azt. A végekből le nem vághattak, mert a lemezvégek épek, az alsó képek alatt befejeződik a díszítés is.
A kereszt nem lehetett a mai, mert a jelenlegi kereszt készítési módja a többi résztől teljesen idegen, és ötvösszakmailag a 16. századra datálható.
Ezzel szemben a kereszt talpa pontosan illeszkedik az alatta lévő zománcozatlan gyűrűbe és az anyaga is pontosan olyan ötvözet, mint az abroncsé. A poncolt félgömbökből és hengerekből forrasztott technológia pedig nem idegen a középkortól sem. A nagyszentmiklósi kincs 22-es és 23-as edényein hasonló technológiát alkalmaztak.
Sajátossága, miszerint az alsó abroncs képei eltakarják a felső pánt alsó részén lévő képeket, arra engedett következtetni bizonyos kutatókat, hogy a korona ebből a két részből lett összeillesztve, hiszen nem lehet, hogy egy ilyen fontos tárgy tervezésénél ilyen súlyos "hibát" ejtsenek.
Ez az érvelés első hallásra logikus, amíg végig nem gondolja az ember, hogy ha ilyen fontos tárgynál nem követhettek el ekkora tervezési hibát, akkor ekkora összeillesztési hibát hogyan követhettek el. Tehát mindegy, hogy a korona készítői mindent maguk csináltak, vagy kész darabokból dolgoztak, a végeredmény ugyanaz lett, és ha a végeredmény "hibásnak" mondható, akkor mindkét esetben hibáztak a készítők. Ezek a magyarázatok tehát nem válaszolják meg azt a valóban felmerülő kérdést, hogy miért takarják el az alsó képek a fölsőket. A kitakarás legvalószínűbb magyarázata az, hogy nem a képek látványa volt fontos, hanem jelenlétük a koronán.
Felső része latin betűs, míg az alsó görög. Ebben a tényben az "összeillesztett" korona hívei nézetük megerősítését látták, és megszülettek az elméletek a latin korona római, és a görög korona bizánci származásáról, mint legkézenfekvőbb származási helyekről.
Ennek ellentmond az a tény, hogy a katolikus egyházon belüli kétnyelvűség a mai napig megőrződött. A fontos eseményeknél, például templom-, vagy papszentelésnél görög és latin nyelven egyaránt el kell mondani minden fontosabb szöveget, különösen így lehetett az egyházszakadás (szkizma), vagyis 1054 előtt. A görög a keleti kereszténység nyelve, a latin a nyugatié, a kettő együttes használata az egység jele. Ilyen szimbolikus jelentéssel különülhet el az alsón és a felső részen használt nyelv is.
Sokan megkérdőjelezik a korona datálását (például Dümmerth Dezső, Bartha Lajos, és természetesen maga Csomor Lajos) VII. (Dukász) Mihály bizánci császár képe alapján, mert a képről e szerint az elmélet szerint kiderült, hogy utólag lett felerősítve, egy eltávolított kép helyére. A csere időpontjára vonatkozóan a vélemények eltérőek. Egy változat szerint valamikor 1784 és 1790 között, II. József Habsburg király idejében kerülhetett sor, mert ekkor a Szent Korona nem tartózkodott Magyarországon, hanem Ausztriában, Bécsben. Elképzelhető, hogy ebben az időben cserélték le Dukász Mihály képére, de a csere időpontja bármelyik javítás vagy karbantartás alkalmával megtörténhetett a képen ábrázolt személy életétől egészen a 18. századig. A bizánci eredetű "Dukász-kép" nagyobb, mint az eredeti kép, ezért nem fér bele a foglalatába, alul a gyöngysor is megszakad emiatt. A képen jól látható a két szegecs is amivel ráerősítették a mögötte lévő zománcképre, továbbá úgynevezett lágyforrasztás nyomai is láthatók rajta. Egyes vélemények szerint az eltávolított kép Szűz Mária ábrázolása lehetett, hiszen ő Magyarország védőszentje, akinek István felajánlotta az országot.
Ezt erősíti az is, hogy Révay Péter koronaőr 1613-ban még Szűz Máriát nevezte meg Dukász Mihály helyén. A hazahozatal után először Decsy Sámuel munkájában láthatjuk a kicserélt részt. Figyelemre méltó, hogy ugyan munkájában leírja a mai állapotokat, a mai alakokkal, ám mikor a drágaköveket sorolja, és a hátsó kőhöz ér, azt mondja: "Az, amely Szűz Mária képe alatt van". Tehát még ő is tudta, hogy milyen kép volt ott, ugyanakkor leírja az aktuális helyzetet is, mivel akkor épp közszemlére volt téve a korona.
Révay munkájának fordítása körül is viták vannak, ugyanis az eredeti szöveg "Imago Divae Matris Virginis" jelentése a Szent Szűzanya amely ősibb kifejezés mint a Szűz Mária. Az apróságnak tűnő eltérésből többen jelentősen eltérő kulturális levezetéseket fogalmaznak meg a jelképrendszer eredetét és a korona korát illetően.
Más lehetőség is adódik, miszerint a Istvánnal eltemetett koronát a Szent László idejében történt exhumálás alkalmával vették ki a sírból, és a hátsó front sírban keletkezett sérülései miatt Kálmán alatt javították azt ki egy máshonnan származó képpel.
Az Egyesült Államokból 1978. január 6-án történt hazahozatala után egy négytagú mérnökcsoport és később két aranyműves, Ludwig Rezső és Csomor Lajos is vizsgálhatta. Az ő megállapításaik szerint a Szent Korona egységesen kivitelezett ötvösmű. Kialakításának ötvösszakmai sajátosságai alapján nem készülhetett sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban. Az ékszerek kimunkálása alapján kaukázusi ötvösműhely remeke lehet, ahol a belső-ázsiai, iráni és mezopotámiai stílusok ötvöződtek. Megjegyzendő, hogy véleményük továbbra sem számít meghatározónak a történészek között.
Az ily módon valószínűsíthetően egységesen készült korona pontos keletkezési helye és ideje azonban még mindig vitatott. Egyes kutatók a keletkezést a 4-10. század közé teszik, szerintük első viselője Attila király is lehetett, míg készítési helyül párthus, hun, grúz ötvösműhelyek kerülnek szóba.
A Szent Korona Magyarországra érkezéséről is rengeteg, kalandosabbnál kalandosabb elképzelés született. A legismertebb, népszerű elmélet szerint II. Szilveszter pápa küldte István 1001-es koronázására. Más vélemények szerint István Grúziából rendelte magának, míg a legkevésbé ismert elmélet szerint egy kaukázusi műhelyben készítették, és az avaroké volt. Mértékadó lehet az ötvösmesterség történetét is figyelembe vevő Csomor Lajos, aki a korban használatos ötvösmódszerek és díszítmények alapján kárpát-medencei, 7-8. századi avar ötvösműhelyt valószínűsít. Az avar Tudun 796-os aacheni látogatása alkalmával vitte ajándékba Nagy Károlynak, akit 800-ban III. Leó pápa ezzel koronázott meg. 1000 húsvétján III. Ottó császár megtalálta Nagy Károly sírját és benne a koronát, amelyet elvitt II. Szilveszter pápának, aki ezt küldte Istvánnak. Ennek egyszerűbb és hihetőbb verziója szerint az avar Tudun koronáját a kincstárban őrizték egészen addig, míg maga Ottó el nem küldte azt Istvánnak, amely gesztussal megerősítette, hogy elfogadja az avarok örökösének.
Székely jelek a magyar királyi koronán
Varga Géza székely írásjeleket vél felfedezni a koronán és ezeket összefüggésbe hozza a kereszténység előtti ősvallással. A magyarság jelképei c. kötetében veti fel azt az általánosan megfogalmazott tételt, miszerint a magyarság legfontosabb jelképei megfelelnek egy (vagy több) székely rovásjelnek. A magyar uralmi jelvényeken (a Szent Koronán, a jogaron, a koronázási paláston, az országalmán és a címerben) összesen 17 székely rovásjel párhuzamát vélte felfedezni.
A Szent Korona mervi születésének elmélete
Thúry József 1893-ban publikált, Török történetírók című munkájában közölt megállapítása szerint Ibrahim Pecsevi török történetíró "azt állítja, hogy ő hallotta a magyaroktól ezt a nyilatkozatot: a korona 3000 esztendős; Iszkendertől (Nagy Sándor) örökölte Nusirván (Kürosz) s ettől szállott mi reánk. Továbbá Mohammed Emin nagyvezír 1768-ban azt írta Kaunitz herczegnek, hogy az osztrák császár mint a Nusirván idejéből maradt korona örököse egyedül érdemli meg az imperator czímet."
Ezen a forrásadaton alapul Varga Géza elmélete, amely szerint a Szent Korona a mervi oázisban készülhetett 531 táján a szabírhunok számára.
A Nemzeti Táboron belül az alábbi elmélet terjedt el a legjobban:
A Szent Korona Atilla király, majd az avar kagánok koronája volt. Amikor a frankok kirabolták az avar gyűrűk kincstárait, a korona Nagy Károly birtokába jutott, akit ezzel a koronával koronáztak császárrá, majd ebben is temették el. Nagy Károly sírjának felnyitásakor III. Ottó német-római császár a pápának ajándékozta, aki végül vissza adta Istvánnak.
Utolsó kommentek