Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Terra Plaza

2017.03.10. 19:53

dsc_2328ablog.JPG

Már régóta készülök meglátogatni valamelyik TP-t, február végén összejött. Helyszín a Lurdy Ház emelete, belépő elsőre borsosnak tűnik, hiszen a kiállítóktól is szednek pénzt, nem is keveset, de összehasonlítva a Tropicariummal olcsóbb és nagyobb élményt nyújt az állatok közelsége kicsiknek és nagyoknak egyaránt.  Korábban a csigák vonzottak erre a rendezvényre, most inkább az ízeltlábúak miatt jöttem. Csigából nem is volt nagy választék, két helyen láttam, az elsőnél valami Achatina sp. horribilis, 7000Ft-os áron, gondolom otthon 700Ft-ért adhatja, itt hozzáírt egy nullát az összeghez. A másikat korábban nem ismertem, így nem is érdeklődtem iránta. 
 Elsőként a pókokat néztem végig, Zalántól kapott göndörszőrű madárpókomnak kerestem párt, de a gyűjtőknél 500Ft-ért kapható néhány vedléses példányok itt lényegesen többe kerültek, sőt itt még a lárvákat is 1200Ft-ért adták. A következő feladat a pókomnak kaját venni, csokicsótány volt több helyen is, a hazai árakhoz képest fillérekért, méretben megfelelő csak egy helyen, miután láttam, hogy van bőségesen a nézelődésé lett a főszerep, fölöslegesen nem akartam cipelni órákig. Az első ami megragadott a békák voltak, szép színesek, egy részük viszonylag könnyen tartható, ami kevésbé vonzott az az etetésük, nem hiszem, hogy hosszútávon lenne türelmem hozzá. Az eleségállatoknál láttam pár szép sáskát, abból szívesen hoztam volna házikedvencnek, de darabra nem lehetett, 50-200 darabbal meg én nem tudtam volna mit kezdeni. Sokáig gyönyörködtem a hűllőkben is, szépek, színesek, érdekesek, szemetgyönyörködtetőek, a tartásuk nem vonz, így az árakat nem is néztem, bár összehasonlítási alapom sem lett volna. Halakból is nagy választék volt, bár engem egy szép kék rák fogott meg legjobban az akváriumok környékén. 
 A facebook lakók kedvence az axolotl sem hiányzott, több helyen, több színben is árulták, 1500-7000Ft között, a barátnőm vett is az olcsóbbik helyen. 
 A bogarakat hiányoltam, csak szépen kikészített elhullott állatokat lehetett kapni. Ami meglepett azok a hangya gyűjtők, korábban nem igazán hallottam erről a hobbiról. Volt néhány száz vagy ezer lábú, ezek tartása nem vonz, úgy rémlik gyerekkoromban sem kedveltem őket különösebben. 

dsc_2319-cropblog.JPG
 Sáskákat több helyen is láttam, végül az egyik helyen volt szimpatikusabb az eladó és az árak is. Némi nézelődés, gyönyörködés után a phyllium giganteum mellett döntöttem, a szokásos "szerencsém" itt sem hagyott el, a "kiválasztott" dobozban az egyik sáska jobboldali első lába hiányzik és a háromból az egyik egyed másnapra elhullott. A barátnőm ugyanitt vörösszárnyú botsáskákat vett, az eladók szerint ez való kezdőknek, mint később kiderült ez nem teljesen van így. A következő projekt terrárium a levélsáskáknak, itt ezt meglepően olcsón sikerült venni, ha tudtam volna, hogy kapok a botsáskákból akkor rögtön kettőt vettem volna.
Nézelődés közben több ismerőssel is összefutottam, egy volt kolléganőmmel és családjával akiket 20 éve nem láttam és Borccal akivel rögtön kitárgyaltuk mely koncerteket látogatjuk meg idén. Zalánnal sajnos elkerültük egymást, pedig ő tudott volna segíteni vásárolni.

dsc_2290ablog.JPG
A gyerekeknek volt külön állatsímogató terem ahol madarakat, kutyákat, kecskéket és disznókat símogathattak, de a legtöbb kiállítónál a hűllőket és egyéb kis állatokat is kézbe vehették.
Tisztán látszott, hogy a gyerekek által megvetetett élőlények 50%-a egy év múlva már nem fog élni, részben a hozzá nem értés, részben az érdeklődés későbbi lanyhulása miatt, de közre játszik a kedvencek belterjes tenyésztése is, melynek hála már eleve "korcs" élőlényt visznek haza.
Azért ért kellemes meglepetés is amikor egy 10 év körüli kis srác a pókjait rendszertani neve alapján azonosította és így kérte a hiányzó egyedeket is, valamint ugyanez egy hasonló korú hűllő gyűjtő srácnál.
 Növényeket is több helyen árultak, sajnos fagytűrő kaktuszokat nem láttam sehol, így ezek sem érdekeltek.
A végén barátnőmnek vettünk még két bütykös csótányt, az eladó legnagyobb megdöbbenésére, aki százasával árulta őket.
dsc_2300ablog.JPG

süti beállítások módosítása