Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

20476533_315197355573214_1524988099955568190_n.jpg

 Az első koncert a Vasmunkás téri klubban 1988 február 14.-én volt majdnem napra pontosan 5 évvel a Mos-oi első fellépése után. A koncertre 120 fizető vendég érkezett így a teljes létszám a zenészekkel nagyjából 150 fő volt, ami nagy szó volt abban az időben, hisz az egész országban mintegy 400 skinhead lehetett.

vmt88.jpg

 Az Egészséges Fejbőr akkoriban már ismert zenekar volt, a könnyen megjegyezhető szövegeiket mindenki énekelte, itt a klubban adták elő először a Turul Madár című számot, akkor még zongora kisérettel. Az Oi-kor Zala katonai szolgálata miatt szünetelt ennek pótlására alakult a Pannon Skins, ők 2 számot játszottak összesen egy foci nótát és a Pannon Skins indulót. A tatai Fehér Virágok sem volt új zenekar, ők korábban Dühös Elvtársak néven játszottak, amit a rendszer nem díjazott ezért nevet változtattak, hamar népszerűek lettek a fővárosban is. A Roial nagyjából egy évvel az első fellépés előtt kezdett alakulni, Mobil szervezésében aki basszusozott, náluk az énekessel volt mindig gond, Mobil olyat keresett aki nagy darab, így a korábbi énekesek (Egon, Kish) nem sokáig erősítették a csapatot, végül Mobil barátjára, Totyára esett a választás aki még a 4.-5. fellépésen is papírból énekelt holott összesen talán öt számot játszottak. A Dr. Skinhead sem volt kezdő csapat, a zenekar tagjai már játszottak korábban más zenekarokban, Laczik Fecó például a Brave Skins és az SKH (Semmi Közöd Hozzá) nevű formációkban.
 Ezen a koncerten játszott még egy zenekar amelyik nem szerepelt a plakáton, ők a Sik-oi! voltak, a 3 azonos nevű banda közűl ők a Kőbányaiak voltak, a zenekarból Nyúl és egy vörös hajú srác volt ismertebb a mozgalomban, a nevére már nem emlékszem, de a srác szerepelt a Szerelem első vérig című film elején egy koncert jelenetben is.

20479792_316795445413405_7274464230392661156_n.jpg

 A klub létrejöttében egy punk lány is segédkezett aki megunta, hogy az ő klubjukba járunk többnyire balhézni, verekedni, de ha épp nem rosszalkodtunk a puszta jelenlétünk is feszélyezte punk közönséget akik soha a legcsekélyebb lépést sem tették a terror ellen. Mi hálából rögtön az első koncert után mintegy nyolcvanan átmentünk kifordított bomber dzsekikben a klubjukba és a magunk módján megköszöntük a kedvességet.
Erről az alkalomról írta Pozsonyi Ádám az egyik könyvében, hogy Sotár visítva menekült egy hátsó irodába a puszta hírre, hogy a klub felé tartunk, ami egyébként valószínűleg enyhe túlzás volt.

Folytatás következik hamarosan....

2018 a nosztalgia éve

2018.01.30. 15:29

19961340_1902377040025335_6986004363573594615_n.jpg

 

2018 a visszaemlékezések éve lesz a blogon. 35 éves a magyar skinhead mozgalom, 35 éve adta első koncertjét a Mos-oi!, 35 éves az Oi-kor, 30 éve indult rövid életű útjára a híres-hírhedt Vasmunkás téri skinhead klub.
A fentiek apropóján hamarosan történeteket olvashattok a mozgalom elmúlt 35 évéről.

Munkahelyen történt

2018.01.29. 21:09

 Főnök: Mérd le mennyi ideig tart egy sort kirakni. 50-kor kezdtem.
Nézem az órát, még csak 48 van rajta a sor meg már majdnem félig van.
 Főnök: Ja, ne azt nézd, ott van az oszlop mögött a másik. - Ami természetesen nem látszik a munkaterületről.
Egyébként meg ő a gépkezelő, csak ki kellett volna számolnia mennyi idő alatt van kész 4810 termék.

Állt a gépünk gondoltam "faszagyerek" leszek és leváltom a mellettem lévő gépen a srácot.
A srác visszajött elmentem kávézni, amikor jöttem vissza a szomszéd gép cigány kezelője megállít.
- Komám, nem vagy Te egy kicsit rasszista?
- Palikám, lassan 20 éve ismerjük egymást, remélem nem csak most jöttél rá? Egyébként miért kérdezed?
- Hát az emböröm leváltottad éngöm mög nem.

Látogatók a gyárban a testvér cégtől, föltűrt újjú pólóban pakolászok, mint a gép. Látom az egyik szöszi folyton lesi a kezem, majd mondja többieknek, hogy nézzétek horogkereszt van a kezén (egyébként nincs) és mutogat rám.
Ekkor jön az egyik gépkezelő és karlendítéssel köszön, majd pár lépéssel mögötte egy másik gépkezelő szintén tetoválva hasonló stílúsban. Ekkor kicsit arcára fagyott a szöszinek a mosoi, pedig még nem látta a targoncást nyilaskereszttel és a pántolót fél tucat birodalmi tetkóval és ez csak az egyik műszak a gyár egyik részén. :)

Barát vagy ellenség

2018.01.29. 18:37

Elfogyott a radikális nemzeti tábor. A politikusok elliberalizálódtak a jobbikkal együtt. A MIÉP hangocskája igen gyenge, pedig ők megmondták. Az egykor radikális ultrák és huligánok most liberális állatvédők lettek és az etnikummal karöltve tüntetnek magyarok ellen az állatok jogaiért.

Így fordulhatott elő, hogy a nevéhez felnövő és a nemzeti médiákból a kék hírekbe átköltöző sereg vezetője aki azt nyilatkozta, hogy a skinheaden túl kell lépni, a skinhead megtette a dolgát, de már anakronisztikussá vált, tovább kell lépni most a skinheadektől elhatárolódó egykori Paxosokkal karöltve ismét a skinheadekhez fordulnak. Sőt mi több ismét őket agitálják, ismét közülük toboroznak. 

Már odáig süllyedtek, hogy a közösségi oldalakon ismerősnek jelölnek. Még az a Lantos testvér is aki az utcán a fejét elfordította, ha meglátott. 
Miután a legismertebb közösségi oldalról letiltották őket, visszatértek az ősi eszközökhöz és e-mailben is agitálnak.

Úgy látszik felültették őket és bedöltek a hízelgőknek akik azzal áltatták őket, hogy esélyük lehet egy választáson, most meg már nincs visszaút meg kell próbálniuk, ez pedig a skinheadek nélkül lehetetlen, már megint csak ők maradtak az utolsó mentsvár. Azok a skinheadek akikből mindig kivágtak, lemorzsoltak egy kicsit a pártok, a sereg, a gárda a média és még sorolhatnám. Azok a skinheadek akiktől mindig mindinkenki elhatárolódott most úgy tűnik még egyszer utoljára ismét jók lesznek valamire.

No one likes us....

2018.01.29. 15:36

1a.jpg

 

A No one likes us koncert sorozat megszünt, ebben az évben már nem kerül megrendezésre. 
A rendezvénysorozat célja többek közt az volt, hogy új és kevésbé ismert zenekaroknak nyújtson fellépési lehetőséget valamint egy este 5-6-7 zenekar lépjen fel, hogy a közönség viszonylag olcsó belépőjegyért (1000-1500Ft) egész éjszakás programot kapjon.
A korábbi koncerteken olyan zenekarok kaptak fellépési lehetőséget, mint a Harcos, Megtorlás, ST28, Hundriver, Töretlen Hittel vagy az azóta már ismerté és népszerűvé vált Fehér Vihar vagy az azóta megszünt Boxers.

Hősök napja 2018

2018.01.23. 10:24

hn.jpg

121 éve született

2018.01.08. 10:11

Mintegy félszáz résztvevő emlékezett a Nemzetvezető 121. születésnapjára.
dsc_2679a.JPG

dsc_2688ablog.JPG

 

dsc_2689blog.JPG

 

dsc_2695ablog.JPG

 

dsc_2718a.JPG

 

dsc_2704ablog_1.JPG

 

dsc_2757ablog.JPG

 

dsc_2730ablog.JPG

 

dsc_2759ablog.JPG

 

dsc_2767a.JPG

Kitörés emlékkoncert 2018

2018.01.04. 18:23

27294840_286806505177307_1343485894_n.jpg

 

 

26637963_323954994765570_1714717657_n.jpg

 

süti beállítások módosítása