Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hűség interjú

2018.06.07. 19:14


dsc_5996-crop.JPG

HŰSÉG INTERJÚ

A 2000-es évek elején, közepén szinte nem volt koncertplakát, amin ne szerepelt volna a nevetek. Aztán következett pár év szünet, a közelmúltban pedig ismét feltűnt a Hűség itt-ott rendezvényeken. Mivel a 2018-as Hungaryan Summerfestre is elfogadtátok a meghívást, így veletek is készítünk a rendezvény előtt egy rövid kis interjút, ahogy azt elkezdtük nemrég az Archívummal. Nem is szaporítom a szót, íme a Zalánnal(Hűség-ének,gitár)készült kis beszélgetés:

- Örömmel látjuk, hogy ha nem is olyan intenzitással, mint 10-15 éve, de újra koptatjátok a hazai színpadokat! Hogyha valaki mondjuk még nem látott titeket a „visszatérés” óta, annak a régi Hűséghez képest akár a felállást nézve, vagy a zenei produkció tekintetében mire kell számítania?
- Először is köszi a kérdéseket! Nagyon örülünk ennek a meghívásnak, hisz olyan zenekarokkal is játszhatunk, akikkel ezidáig nem sikerült egy színpadon szerepelni. A műsorunk nem változott stílusát tekintve, mondhatni ugyanazt kapjátok, mint 10-15 éve. A felállást illetően annyit mondanék, hogy rengeteg tagcsere volt, jelenleg a Fehér Törvény egyik gitárosa kezeli a basszusgitárt, a bőröket pedig a Nation Brothers dobosa csépeli. Az alap, hogy én(Zalán) gitározok+énekelek, az természetesen nem változott, soha nem is fog! Jó lenne, ha ez a kis csapat megmaradna, és nem egyedül kéne feljátszanom majd az új dalokat. (haha)

dsc_5939a-crop.JPG

- Na és fordítva mi a helyzet? Ti hogyan látjátok a tíz évvel ezelőtti mozgalmi koncertek pezsgő hangulatához képest most milyen az élet a színtéren? Sokminden változott, vannak arcok, akik ugyanúgy ott vannak az első sorokban?
- Sajnos az a meglátásom ezzel kapcsolatban, hogy a koncertek régi hangulata elveszett, sok az ellenségeskedés, nem járnak az emberek koncertekre. Aki pedig aktív ilyen téren, az a kis bulikat mellőzi. Nyilván sok dolog változott, az idősebbeknél már család, a fiatalokat meg sok más téma jobban érdekli. Szóval teljesen más a légkör, mint mikor aktívan toltuk a bulikat. Ennek ellenére imádok zenélni, és örülök, hogy ezt csinálhatom!

34503461_10204873818403405_4698344912133816320_n.jpg

- Napjainkban sok új ötletetek, dalotok van a tarsolyban? Várható tőletek új hanghordozó megjelenése?
- Iszonyat mennyiségű ötletem, rengeteg zenei alap várja már, hogy az új Hűség lemezre kerüljön. Hogyha minden a tervek szerint megy, akkor ezekkel a srácokkal végre összehozzuk az új Hűség albumot. Én Szeretném! (haha)

- A 2018-as évet megelőzően ott voltatok már valamelyik Hungaryan Summerfesten? Hogyha igen, milyen emlékeitek vannak ezekről?
- Igen, más zenekarral már léptem fel Hungaryan Summerfesten. Nagyon tetszett, hogy számos remek banda játszott különböző országokból, és persze a közönségük is követte őket, így a Fehér Európa sok nemzete képviseltette már itt magát, s úgy látom ez idén sem lesz máshogy. Remélem az idelátogatók előtt a hazai bandák is jók lesznek, mi erre gyúrunk!

dsc_6040a-crop.JPG

- Milyen műsorral készültök június 16-ára? Csak a tuti slágereket nyomjátok, vagy esetleg hallhatunk majd tőletek valami egészen friss csemegét is? Mit üzensz a fesztiválra készülőknek?
- Ezen a fesztiválon a régi számokat toljuk el, na meg egy-két feldolgozást is, így összességében több mint egy tucat dallal készülünk. Akik a fesztiválra készülnek, vagy még csak gondolkodnak rajta, azoknak üzenem jöjjenek bátran, csalódás kizárva!

34340323_10204873205468082_2570333619356696576_n.jpg
Forrás: Maci

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr3814031046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása