Remete-szurdokra Gábor barátom egyik facebook megosztása hívta fel a figyelmem aki épp ma látogatja meg a helyet.
Mi március 15.-én keltünk útra. A fővárosban meglepetten tapasztaltuk, hogy az emberek 99%-a hord kokárdát, ez az arány vidéken 10% alatt van.
A Szurdokot a Máriaremetei kegytemplom felöl közelítettük meg a kék túristajelzésen haladva. A szurdok a rengeteg hóvirágtól és keltikétől eltekinteve még a téli arcát mutatta az idő is borongós volt, nyáron valószínűleg sokkal szebb a táj, de nekünk így is tetszett különösen az Alcsútot idéző hóvirágmezők.
Végig olvastuk a tanösvény tábláit, melyekről megismerhettük a hely élővilágát, sajnos az onnan megismert élőlények közül eggyel sem találkoztunk.
A Remete barlang után nem követtük a leírást, hanem meredeken felkaptattunk a Remete-hegyre, majd a kék jelzést követve a Zsíros-hegyre és onnan a jelzést elhagyva lementünk Nagykovácsiba.
Az út teljes hossza 8Km volt, a szintemelkedés 272m. Az út első szakasza babakocsival is könnyen járható, kiváló lehetőség kiszakadni a város zajából és egy csendesebb helyet választani, mint a Sváb-hegy vagy a Városliget. A teljes túra pedig kezdő vagy ellustult túrázóknak remek lehetőség, hogy kicsit átmozgassák elpuhult izmaikat.
Májusban valószínűleg visszatérünk egy kissebb csapattal és végig járjuk az eredeti leírást.
Gyakori téma még mindig, hogy régen volt jobb nekünk vagy most jobb a fiataloknak?
Régen nem voltak térfigyelő kamerák és egy verekedést pár pofonnal meg lehett úszni, de vidéken ha elkaptak és elvertek nem volt betyársereg, nem voltak csoportok mögötted, magadnak kellett bosszút álnod magadért.
Nem volt internet, a kazettákat, lemezeket drága pénzért hozathattuk azokkal akiket kiengedtek és akiknek volt pénzük kimenni, de jobb esetben drága pénzért másoltathattuk egy-egy erre a célra szakosodott butikban.
Kevés zenekar volt, egy-egy koncertért néha több száz kilómétert kellett utazni és nem is volt minden hétvégén buli. Régen nem a ruha márkájától voltál skinhead, de messziről látszott rajtad hova tartozol. Nekünk magunknak kellett kitaposnunk az utat, mert előttünk nem volt senki aki példát mutathatott volna és még sorolhatnám a különbségeket. Neked mi a véleményed, akkor volt jobb, vagy most?
A kommunizmus áldozataira emlékeztek bajtársaink 2017.03.11.-én a Köztemetőben.
Süni beszéde:
Tisztelt Megemlékezők, Kedves Bajtársak, Testvérek!
71 éve gyilkolták meg Nemzetvezetőnket, Szálasi Ferencet. Azonban a mai napon nem csak Rá emlékezünk, hanem az antibolsevizmus minden vértanújára és a történ
1944. október 15-én Szálasi Ferenc, és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt –Hungarista Mozgalom állt honvédő harcunk élére. Igaz ugyan, hogy a Mozgalom nem csak a bolsevizmus, hanem minden nemzetmételyező erő ellen harcolt, azonban ha megnézzük ezen erőket, láthatjuk, hogy a bűnös nép fiai állnak mindegyik mögött. Tehát, mivel szent harcunk Vezetőjét március 12-én gyilkolták meg, egyértelmű, hogy ezen a napon emlékezünk a többi Vértanúra és az Áldozatra is.
Vértanúk és Áldozatok. Vértanúk, akik tudatosan vállalták a halált az Eszméért, amit vallottak, és Áldozatok, akik akaratukon kívül lettek áldozatai a bolsevikok gyilkos őrjöngésének.
Az 1919-es vörös rémuralom – Váry Albert dokumentálása szerint – 590 magyar életét vette el. Volt közöttükvértanú, akit antibolsevista nézetei miatt öltek meg, és áldozat, akinek életét a zsidó Szamuely és a cigány Cserni által vezetett veszett terroristák ragadták el, nem ritkán bestiális módszerekkel.
Világszabadságharcunk antibolsevista harcaiban körülbelül 360 ezer magyar harcos halt hősi halált. A polgári áldozatok száma elérte a félmilliót. 650 ezer katona és civil esett szovjet fogságba, 350 ezren soha nem térhettek vissza szeretteikhez. A megszálló vörös horda több százezer nőt erőszakolt meg, volt olyan, akit csoportosan, és olyan is, akit többször. A Szálasi-kormány közel egymillió embert telepített ki Nyugatra aveszedelem elől. 500 ezren tértek haza,500 ezer magyar viszont külföldön maradt, és szétszóródott a nagyvilágban.
Világszabadságharcunk bukásával a kommunista terror nem szűnt meg. Ennek következménye volt az 1956-os Népfelkelés, amelynek során 2000 szabadságharcos halt hősi halált, 40 ezren megsebesültek, 350 hazafitkivégeztek, 22 ezer embertbebörtönöztek, 13 ezret internáltak, és közel 200 ezren Nyugatra menekültek.
A bolsevisták tervszerűen irtották a tudatos hazafiakat. Erre a célra hozták létre az úgynevezett Népbíróságok Országos Tanácsának intézményét és az Államvédelmi Hatóságot, ismertebb nevén az ÁVH-t, majd 1956-ban a pufajkásokból álló úgynevezett Forradalmi Karhatalmi Ezredeket. A Népbíróságok összesen 95 ezer elmarasztaló ítéletet hoztak, ebből 844 halálos ítélet volt, amiből 530-at végre is hajtottak. De a legnagyobb kárt nem a kivégzések, gyilkosságok, bebörtönzések okozták, hanem elsősorban az erkölcsi hanyatlás, a politikából való teljes kiábrándulás és a mindenkire kötelező törvények iránti bizalom megszűnése. Az erkölcsi romlást legtisztábban az abortuszok száma jelzi, amely a mai napig megközelíti a 7 milliót.
Ez az adat a legtragikusabb! Arra világít rá, hogy a magyarság lelkileg meghasonlott. Sajnos ez igaz a nemzeti táborra is.
Nemzetünk megmentését saját magunkkal kell kezdenünk. Meg kell erősíteni hitünket, mert ezen nyugszik az erkölcsünk. És itt most nem a vallásról beszélek, hanem a magyar lelkületről és a lelkiismeretről, melyek vallástól, vagy ateizmustól függetlenek.
Hitünkből fakad a becsületünk, becsületünkből pedig a hűségünk. Ezen hármasság nélkül nincs erkölcsünk, erkölcs nélkül, pedig nincs jövőnk. Hisz erkölcsi alapok nélkül csupán nemzeti külsőbe bújtatott, önpusztító liberális csürhe vagyunk, amely pusztulásra ítéltetett, hisz saját magát pusztítja el.
Hinnünk kell! Elsősorban saját magunkban, tehetségünkben, akaratunkban, nemzetünk életerejében, de mindenekfelett hinnünk kell a győzelemben!
Ha van hitünk, akkor győzünk! Úgy legyen! Kitartás!
Köszönöm a figyelmet
Süllös lenke verse, elszavalta Kincső:
TIZENHARMADIKÁN...
Ma megint minden olyan szomorú,
Mint akkor volt, a szörnyű reggelen.
A vérző nap: tizenkettedike
Leáldozott, s halottként, hidegen
Kiteritve feküdt a szívemen.
Az első hajnal volt, melyre szemét
Valaki többé nem nyitotta fel.
Hiába keltegettem: „Én Vezérem,
Ébredj, hisz itt a Nap már, újra kel!
Ébredj, mert Néked élni, élni kell!”
Föléhajolt az árpádsávos zászló,
Zizegve mondta: „Nézz rám, itt vagyok!
Örök vagyok, mint minden, ami Téged
Emlékként őriz, lelkedből ragyog,
Kelj fel és nézz: mi selymes, szép vagyok!”
Föléhajolt a megtépett ruhájú
Könnyázott arcu árva Becsület:
„Te keltettél fel, most én keltegetlek;
Ha nem nyilik fel biztató szemed,
Mi lesz velem itt lenn Tenélküled?”
Föléhajolt zokogva az Igazság
És megcsókolta sápadt homlokát:
„Hű voltál hozzám, s nem voltam erős,
Nem védtelek meg Téged s a Hazát,
De várj: egyszer még szólok odaát!”
...Fénylő szellemhad szavára nem ébredt,
Csak ott feküdt, mint sápadt, holt szobor.
Jöttek sokan és újra keltegették;
Árnyak közt volt ez bús halotti tor,
S a serlegekben sós könny volt a bor...
De jaj, ki az, ki tépett gyászruhában
Jön csöndesen – ki az, nagy Istenem?
Arca fehér; ruhája diszmagyar,
A könnye hull, hull gyöngyként szüntelen,
Amint közelg a rémes reggelen...
A ravatalra jajdulva borul,
Ajka nem hallat szót, ébresztgetőt...
...S a többiek lehajtott fejjel állnak,
Meghódolván a legnagyobb előtt:
Hungáriának fájdalma előtt...
...Azóta az Igazság, Becsület,
S a sávos zászló Őnélküle jár,
Úgy leng a rudján az a lobogó,
Mint hona-vesztett bús vándormadár,
Ki vár, és nem jön Az, Kit egyre vár...
Azóta árva az a gyászruhás
Szabadság-álmú rab Hungária,
Azóta hull a könnye, egyre hull,
És néma már, hisz nincs mit szólnia,
Hisz nem ébred fel leghívebb Fia...
S azóta Testvér, így vagyunk mi is;
Hiába tudjuk, hogy a mennyeké lett,
S onnan vigyáz ránk Szálasi Ferenc,
Gyarlók vagyunk; bús rabláncunk az élet,
És fáj, hogy alszik Ő és fel nem ébred!
Utolsó kommentek