Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden bizonnyal ez lesz az év legnagyobb slágere, legalábbis számomra, hisz lassan 30 éve kedvencem a szám eredetije és attól ez a feldolgozás sem marad el semmivel.
Íme a szám története:
EUROPE BELONGS TO ME! 1686 júniusában kezdődött az a három hónapig tartó véres ostrom, amelyben az egyesült európai seregek közel másfél évszázadnyi muzulmán megszállás után visszafoglalták Buda várát, ezzel közvetve megakadályozva, az Oszmán Birodalom végső célját, az egész kontinens meghódítását. Az ostromló seregben a magyarok mellett többek között németek, angolok, olaszok, spanyolok és svédek is harcoltak, de Európa szinte valamennyi népe képviseltette magát. Ez a történelmi esemény és az újra invázió alatt álló Európa jelenlegi helyzete adta az ötletet, hogy összehívjuk az európai hazafias zenei színtér ismert alakjait és velük együtt értelmezzük újra a Cock Sparrer legendás dalát.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Jockénak, Hannesnak, Bennynek, Griffinnek, Giginek és Antonionak a közreműködésért! Tompos Gábornak a nélkülözhetetlen segítségért, az ötletekért és a vokálozásért. Kertész Enikőnek a szöveges videó elkészítéséért.




635987281576941674.jpg

(Bennyvel egy tavalyi koncerten)

In June 1686, the bloody siege of three months began, in which the united European armies recaptured the castle of Buda for almost a half a century of Muslim occupation, thus indirectly preventing the ultimate goal of the Ottoman Empire, conquering the whole continent. In the besieging army among the Hungarians, there were Germans, English, Italians, Spaniards and Swedes who also fought, but almost all the people of Europe were represented.
This historic event and the current situation of the re-invasion of Europe gave us the idea to convene the well-known figures of the European patriotic musical scene and to re-interpret the legendary song of Cock Sparrer with them.
Hereby we would like to thank Jocké, Hannes, Benny, Griffin, Gigi and Antonio for their contribution! Gábor Tompos for indispensable help, ideas and vocals. Enikő Kertész for making a text video. Gyuri Strasser for sound mixing.

Horgászverseny

2017.06.25. 14:51

peca01.jpg

Ezennel meghívunk benneteket a 2017. Augusztus 06-án tartandó horgászversenyre.
Célja, hogy a horgászni vágyó és horgászni szerető emberek együtt töltsenek egy kellemes napot.
Helyszín: Sződ, Jakabka tó.
Nevezési díj: 2800 Ft
Jelentkezni lehet: andras8814@gmail.com email-címen.
Versenyszabályok: egy bottal és úszóval, korlátlan etetőanyag.
Programterv:
Gyülekező: 7:00 - 7:30
Helyfoglalás: 7:30 - 8:00
Verseny kezdete: 8:00 Ebéd: 12:00 - 13:00
Verseny vége: 16:00, eredményhirdetés, díjkiosztás.
Reggeli: zsíros kenyér. Ebéd: babgulyás. Napernyő használata ajánlott! A horgásztónak saját játszótere van a gyermekek részére. Az étkezések a nem versenyző családtagok számára is ingyenesek.

(a képért köszönet Flosz Gábornak)

Skinhead fotók 4.

2017.06.23. 10:35

 Az alábbi kép 1987 nyarán készült a Városligetben. A kép érdekessége a középen látható személy, Hagyma, aki egy nappal a kép elkészülte előtt még egy büszke punk volt.
 Valami kedves ismerőse tréfából felküldte a srácot Vanekékhoz, hogy ott buli van, menjen bátran. Igazság szerint volt is, csak nem punkok, hanem skinheadek buliztak akik e remek alkalmat kihasználva gyorsan lenyírták a taréját.
Aki jobban megnézi a képet az láthatja, hogy a taréj helye meglátszik a képen.
A srácnál egyébként nem okozott lelki problémát a dolog, onnantól skinhead lett és egy évig velünk mozgott, 1989 körül stílust váltott és eltünt, utoljára egy Független Adó koncerten találkoztunk 1989-90 körül, akkor már nem volt skinhead.

harman.jpg

A kép megjelent 1989-90 körül a belga Pure Impact Skins magazinban, valamint azóta több Youtube videóban is látható.



Még egy kép ugyanarról a napról:
japan.jpg

Kalóz hívására mintegy 40 ember vett részt a tegnapi Bunker túrán melyen körbejártuk a Budai hegység bunkereit.
dsc_6821a.JPG
Egy útbeszakadásnak "hála" amely gátolta a BKK járművek közelekedését egy félóra késéssel indultunk arra a túrára melyen körbejártuk a Budai-hegység feltárt és feltárásra váró bunkereit.

dsc_6832-cropblog.JPG
A Bunkereknél, hadisíroknál Kalóz és Pál Marci beszámolóit, visszaemlékezéseit, történeteit hallhattuk a helyszínekkel kapcsolatban, valamint egy-egy túlélő visszaemlékezését olvasta fel Kalóz az aktuális helyszíneken.

dsc_6854blog.JPG
Útközben a gyönyörű tájban, kilátásban is gyönyörködhettünk, melyet a túrázásra kiváló időjárás is szebbé tett.

dsc_6892a.JPG

A túra néhány rövidebb szakasza kívánt némi edzettséget, tapasztalatot, de ettől eltekintve a kisgyerekekkel érkezőknek is könnyen teljesíthető volt.

dsc_6840a.JPG

Akik voltak már Kalózzal a Kitörés emléktúrákon azoknak sok helyszín, sok részlet, sok történet ismerős volt, de ettől függetlenül egy hosszú időre szép emléket nyújtó mintegy 6 órás túrán vehettünk részt. Reméljük még sok hasónlón vehetünk részt a jövőben és egyre több feltárt helyszínt láthatunk. Köszönjük a túrát a szervezőknek és mindenkinek aki színesebbé, emlékezetesebbé tette ezt a napot.
dsc_6880blog.JPG

19030438_1808608542735519_3865231303657936594_n.jpg
Gyalogos beszámolója:
19030744_1590749124282130_4919481855709832329_n.jpg
Egy újabb elsöprő hangulatú estén és délutánon vagyunk túl!Régi jó arcok akik mindig fiatalok tudnak maradni!A bográcsozás magas iskolája,amolyan pörköltfőző Paganini imitátorkodás amit az amatőr főzés(ital)imádok piciny csapata véghezvitt szombaton!Jeges húsból állíts össze friss pörkölt alapot.Pucolj hagymát pengeéles bozótvágóval(3 sebesült).
18951414_1371486489598269_1054039789378185579_n.jpg
Vigyázz hogy a hamu(merszíniköllaztakibaszotttetvescigit)ne hulljon bele a bográcsba!Elrepült pár óra és kész!Addigra összegyűlt az e
st köszönsége.Vacsora,majd az Invictus a húrokba csapott!Saját számokkal kezdtek,majd tudatosan emelve a tétet elérkeztek a Titkolt örökség ápolására,és a közönség szórakoztatására szolgáló blokkhoz.
19055308_1389426621136014_5534777625732279340_o.jpg
Az ezrefejű Cézár szakértelemmel énekelte a Gyuritól sokszor hallott refréneket,kicsit legbelül mindenki rá is gondolva.
18953071_1456309397748084_6377723390494493043_n.jpg
Rövid szünet,majd jött az OI-kor!
A terem megtelt és forrt a levegő!Mindenki telitorokból énekelt!Néhányan kicsit átértelmezték a tánc fogamát és kialakult egy kisebb bonyodalom.
Jól sikerült összeállítani a repertoárt,a régi ős slágerek mellett befért néhány újabb is!
Majd jött az én 10 percem. Zeng az OI!Mindenki ismeri!
Következő dal a "legnagyobb"Hyde Park sláger!Bátorság!1987-ben raktam össze azt a számot dobgitáron"kettesfogással".És 1995-ös megszünésünk és a 2010-es Gy 40 után újra elénekelhettem!De most a "nagy tanítók"támogatásával.Régebben valószínű jobb volt az erőnlétem,mert most igen nagy erőfeszítések árán tudtam kiánekelni hogy OI OI OI győz a magyar!
19142884_1456312007747823_4782065037939860424_o.jpg
Köszönöm OI KOR!
Végül jött Ramon és két Mos Oi szám!Még az is énekelt aki a fürdőszobában sem szokott!A legmélyebb indulatok törtek ki mindenkiből éneklés formályában!
Köszönöm mindnekinek aki ott volt!És annak is aki nem tudott eljönni!Majd legközelebb!
OOOOOOIIIIIIIIIIIIIIIIIII

a.jpg
Kedves Barátom!

Szeretettel várlak Téged, s szeretteid, családod, barátaid, ismerőseid, hogy megismerhesd fővárosunk háborús erődítményeinek, lőállásainak egy szakaszát. Továbbá v.Pongrácz György 91 éves veterán kutatásainak köszönhetően, pár érdekes történetet és helyszínt is megismerhetsz. A kitörés emléktúrákon ezen helyszínek többsége nem esik az útvonalba, ezért kevésbé ismertek.

Időpont: 2017.június 17 (szombat) 9:00

Találkozó helyszíne: Szépvölgyi út legvégén található parkoló
Túra vége: Kis-Svábhegy

Várható érkezés: 14:00

A történelmünk iránti tisztelettel, szeretettel vár: Alkay Zsolt túraszervező
bunker.jpg

Swastika

2017.06.11. 19:20

fylfots-ova.jpg

 

 

 Az egyik leggyakoribb tévedés a német nemzetiszocialistákkal kapcsolatban azt feltételezni, hogy a horogkeresztet indiából importálták.
 Minden egyes jelképet, szimbólumot amit használtak Európából az európai népek (főként az ógermánok és vikingek) kúltúrájából merítettek, vettek át, miért pont ezt az egyet hozták volna keletről?
A szvasztikát a világ szinte minden népe ismerte, használta a kőkortól kezdődően. Nem volt ez másként az ógermánoknál és a vikingeknél sem:

FYLFOT:
The Fylfot (meaning "four footed") is Mankinds oldest and mightiest power symbol, appears nearly world wide in some form. There are thousands of variants of this mighty symbol in the Germanic Heathen tradition and is commonly swirling in both clockwise and counterclockwise forms without any change in meaning.
Associated with fire and lightning, the Fylfot is particularly holy to Thor, and is a potent symbol of dynamic cosmic power, and unstoppable swirling strength of the will, invoking his might & protection. This motif occurs frequently throughout the lands of the wide ranging Teutons since the early Bronze Age and are prominent on cremation urns and carved memorial grave stones with early Runic inscriptions, seeking Thor's protection in the afterlife.

 

 41838115_2064382453583270_3976391421123887104_n.jpg

süti beállítások módosítása