Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

No one like us 2.

2017.04.11. 19:30

 Nehéz feladat elé állítottak minket a BHH tagjai, olyan időpontban kellett koncertet szerveznünk amikor koncert dömping van, fizetés előtti hétvégére, a DAC-Slován meccs napjára, egy héttel az óbudai Oi-kor koncert után, akkor amikor az Oi-kor a Romantikus Erőszakkal játszott Kondoroson és a vidéki koncertlátogatók többsége oda ment, egy nappal Zorán 50. születés napja után és ráadásul aznap még a Fejbőr is fellépett vidéken.
 Mindössze két hónapunk volt, hogy fellépőket keressünk, Óbuda élcsapa az Oi-kor kiesett, a Boxers emberhiánnyal küzd, pedig ezen az estén ők lettek volna a főműsorszám, szerencsére a Fehér Viharra mindig számíthatunk, a BHH új zenekara a Töretlen Hittel is igent mondott, Retekre és Zalánra is bármikor számíthatunk, így a Hundrivers is egyből plakátra került, az ST28 mostanában nem nagyon próbált, de végül ők is igent mondtak és a Kitörés is. A helyszín adott volt a klub vezetőire mindig számíthatunk, már csak a részletek kidolgozása és a feladatok kiosztása volt hátra.
 Amikor mindennnel kész voltunk ért az örömhír minket, hogy az egyetlen koncert erejéig összeállt Ős-Archívum tiszteletét teszi a koncertünkön és el is játszanak pár számot, ha igény lesz (naná, hogy volt).
17820685_1911875699060873_1498621523_o.jpg A rendezvényünk még egy eseménnyel gazdagodott, Kalóz megsegítésére ezen az estén nyílt lehetőség személyesen, tisztán adomány vagy segély matrica vásárlásával melynek teljes bevételét Kalóz kapta.
 A segély matrica akcióba a Fehér Vihar is beszállt a saját készítésű matricáikkal.
dsc_3438blog.JPG Számunkra a rendezvény kora délután kezdődött, paprikáskrumplival vártunk mindenkit aki ellátogatott a rendezvényre, ezt mi magunk készítettük el.
 Közben a hangtechnikát is összeállítottuk és felkészültünk a zenekarok és a vendégek fogadására.
A jegyvásárlásnál külföldi welkámdrink helyett hazai pálinkával vártunk mindenkit aki eljött. 
dsc_3453blog.JPGA műsort az ST 28 kezdte, sajnos több helyre elég későn tudtuk kiírni, kiíratni a korai kezdést, ezért őket még csak a korán érkezők láthatták. Az utolsó számnál tudtuk meg, hogy ez volt az utolsó fellépésük. A bejelentést hitetlenkedő, csodálkozó és csalódott hangok fogadták, ez elmúlt 2-3 évben hatalmasakat buliztunk a zenéjükre.
Rövid szünet után a Kitörés folytatta a műsort, ők azért kérték, hogy korábban kezdhessenek, mert a basszerosuk ment éjszakára dolgozni.
dsc_3462blog.JPGMivel a műsor a tervezettnél rövidebbre sikerül a a Töretlen Hittel basszerosa megszervezte, hogy pár zenész összeáll a fellépők után és még játszik pár számot a koncert végén, hogy ne érje csalódás a közönséget.
A Fehér Vihar rövid beállása után egy kis "kajaszünet" következett, hogy a később érkezők is tudjanak enni.
Ezután teljes lendülettel csaptak a húrokba és egyik legkedveltebb számukkal a Magyarország Királyával kezdtek. Ezen az estén mutatkozott be az új basszgitárosuk akit egyből megkedvelt a közönség, valamint a bőröket a korábbi dobosuk verte, az új dobos egyéb elfoglaltsága miatt.. A srácokat elkísérte 15-20 vidéki rajongójuk akik az első számtól megadták a koncert hangulatát és mintájukra a közönség többi része is megmozdult Fergeteges bulit adtak a srácok.
dsc_3481blog.JPGA Töretlen Hittel sem bízta a véletlenre a dolgot, egy Skrewdriver feldolgozással kezdtek amire egy emberként mozdult a tömeg és együtt énekelte mindenki a Vendetta által írt szöveget. Innentől ővék volt a közönség, reméljük hamarosan bővűl a repertoárjuk és egy egész estés koncerten is láthatjuk a srácokat.
dsc_3495blog.JPGEzután az Ős-Archívum tagjai vették birtokba a színpadot és megtudhattuk mikor és hol láthatjuk a zenekart egy egész estés produkcióval a színpadon.Ezek után ők is a húrok közé csaptak és visszahozták a '90-es évek eleji hangulatot a terembe ahol mindenki együtt énekelte a közel 25 éves számokat.
dsc_3515blog.JPGA pocakos fiúk után a Hundrivers következett, a Skrewdriver szerzeményekkel nem hagyták lankadni a közönséget akik fáradhatatlanul énekeltek táncoltak az örök slágerekre.
dsc_3566blog.JPG A Hundrivers még le sem jött a színpadról jóformán amikor pár zenész felment és folytatták a közönség szórakoztatását, hallhattuk tőlük az elmúlt közel 35 év legnagyobb slágereit, a Mos-oi-tól az Archívumig. 
A végén a klub tulajdonosa jelezte finoman, hogy már lassan két órával túlléptük a megbeszélt műsoridőt, így a srácok még 2-3 ráadás szám után lejöttek a közönség legnagyobb bánatára.
Szerencsére a ház urai türelmesek voltak és adtak még mindenkinek 1-2-3 utolsó italt is így sokan nem az utolsó éjszakai, hanem az első hajnali busszal indultak haza.

A bejegyzés trackback címe:

https://odin.blog.hu/api/trackback/id/tr7512417869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása