Olvasom az álláshírdetést:
- Napi 8 órás munkavégzés
- Heti 5 munkanap
- Fix nettó 120.000 Ft fizetés
- Ingyenes munkaruha
- Ingyenes étkezés minden munkanapon
- Megbízható, stabil háttér
- Korrekt munkafeltételek
Hihetetlen, felsorolják milyen előnyöket kínálnak, és semmi elvárás. Pár éve még egy ilyen mosogatói állásra is középiskolai végzettég, nyelvtudás, kultúrált megjelenés, jogosítvány.... stb. kellett és minimálbért kínáltak.
Természetesen az jó, hogy nőnek a bérek, javulnak a munkafeltételek, szélesedik a juttatások köre, a gond csak az, hogy mindezt milyen áron értük el....

 Néhány hete a sikertelen kárpátaljai utunk után, a blog egy erdélyi olvasója jelentkezett, hogy tud egy nagyon jó helyet az adománynak. A BHH vezetősége rövid egyeztetés után úgy döntött, még karácsony előtt kivisszük a ruhákat a szórvány magyarság oktatásával foglalkozó alapítványnak. 
Amíg folyt a szervezés kaptunk egy videót is az alapítványról: 

 Ezután rögtön felvetődött, hogy még mivel lehetne megtoldani az adományt, hiszen eredetileg nem gyerekeknek szántuk, szerencsére az idő rövidsége ellenére még sikerült gyerekruhákat, könyveket, játékokat, íróeszközöket, mese dvd-ket begyüjtenünk az adományozóktól.
 Eljött az utazás napja, egy sajnálatos technikai hiba miatt némi késéssel tudtunk csak indulni. Az nap reggelre lederesedett az ország, így a határig az amúgy télen egyhangú, ködös alföldi táj is szép ruhába öltözött és utazás közben tudtunk benne gyönyörködni.

 A legutóbbi sikertelen út kicsit rányomta bélyegét a hangulatunkra és bár Románia is úniós tagállam, voltak kétségeink az átjutással. A határ előtt hosszú kamionsor várakozott, de szerencsére a kisbusszal gyorsan átjutottunk. Sajnos mire a Királyhágóhoz értünk már besötétedett, így a tájból már semmit sem láttunk.
 A blog olvasója ajánlkozott, hogy mutatja az utat Kolozsvártól, vele a város szélén találkoztunk, egyből szimpatikus lett az ízes erdélyi tájszólással beszélő fiatalember. Az út hátralevő részén tőle tájékozódtunk az ottani helyzetről valamint érdekes történeteket hallottunk fiatal koráról, a román forradalomról, a marosvásárhelyi magyar verésről, az első erdélyi Edda koncertről és még sok minden másról.
 Útközben gyönyörködtünk a gyönyörűen feldíszített településekben, gazdagon és színesen alkalmazták az izzók millióit a díszítéshez, ami az elején nagyon tetszett az azért a végére már kicsit giccsesnek tünt annyi településen végig utazva.

 Este tízre értünk Magyarfülpösre, már nagyon vártak minket, az alapítvány legtöbb dolgozója és néhány hozzátartozó izgult azért, hogy a kissé csúszós utakon épségben odaérjünk.

 Érkezésünk után közösen behordtuk az adományokat, majd asztalhoz ültünk ami gazdagon volt terítve étellel, itallal. Vacsora előtt még meg tudtunk néhány dolgot Ady Istvántól az alapítvány vezetőjétől az alapítvány tevékenységéről. 
 Vacsora után körbevezettek minket az épületben, megmutattak mindent és közben beszéltek az ott tanuló gyerekekről, a gyerekek otthoni körülményeiről.

 Mindenhol rendet és tisztaságot találtunk és látszott, hogy ez nem csak miattunk van így, hanem ez az állandó állapot. Láttuk a gyerekek ruháit a szobákban amiket nem vihetnek haza, mert mire visszajönnének az már lefolyna a szülők torkán, amire korábban már többször volt példa.
Miuttán ittunk még egy utolsó pohárral az alapítvány dolgozói elvittek Szászrégenbe az alapítvány ottani házába ahol a nagyobb gyerekekkel foglalkoznak, ott nagyobb méretű ágyak vannak így ott szállásoltak el minket. Szerettünk volna a városban inni még egy italt, de a közelben található magyarok által látogatott szórakozóhely már zárt, így nem szolgáltak már ki minket. Az alapítvány dolgozói felajánlották, hogy hoznak még egy kis italt, amit elfogadtunk és amíg odaértek, addig megmutatták a másik intézményt amely egykoron a szomszédos templomhoz tartozott. Bár az épület régebbi volt, itt is tisztaság és rend fogadott minket minden szobában.
 Másnap korán jöttek értünk és visszavittek Magyarfülpösre ahol indulás előtt még egy kiadós reggelit kaptunk.
Örs, kolozsvári kalaúzunk még indulás előtt ígérte, hogy kastélyokat fog mutatni nekünk, sajnos az idő rövidsége csak egy kastély megtekintését engedélyezte, a mezőörményesi Rákóczi-Bánffy kastélyra esett a választás.
Az épület nagyon elhanyagolt kívül-belül, de még így is impozáns, sajnos, ha nem lesz aki felújítsa az unokáink már nem fogják látni.
Örssel közös útunk Kolozsváron ért véget ahol még megmutatta a főtéri vásárt, a Mátyás szobrot és a helyi Mátyás templomot. A Mátyás szoborról leszaggattuk a román soviniszták matricáit, mely szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy románul beszélt. Nem sokkal arrébb román népviseletbe öltözött csoportra lettem figyelmes akik adventi énekeket énekeltek Avram Iancu tiszteletére.
Hát nem mindig egyszerű magyarnak lenni arrafelé. A vásárban bevásároltunk ajándékokból, majd elbúcsúztunk Örstől és elindultunk haza.
Már előző este megfogant bennünk, hogy jövőre is ezt az alapítványt kellene támogatnunk, útközben tovább szőttük gondolatainkat és az adományok mellé tervbe vettük, hogy meg próbáljuk megoldani a gyermekek nyári táborozását is. Közben reménykedtünk, hogy még világosban érünk a Királyhágóhoz és látunk belőle valamit.
Reményeink megvalósultak, a Királyhágót még világosban elértük, sajnos a tél nem igazán az az időpont amikor a legszebb arcát mutatja, de nekünk így is tetszett.
Hazafelé alaposabb vizsgálat volt a határon, de így is gyorsan átértünk, késő este értünk haza, élményekkel gazdagon.

Aki szeretné támogatni az alapítványt az itt talál rá lehetőséget: http://www.szivarvany.ro

A főnökünk 3 napig helyettesítette a az általa kinevezett csoportvezetőt, 3 napig csak szidta és fogadkozott, hogy leváltja. Természetesen nem tette, azzal beismerte volna a főnökei felé, hogy hibázott.
 Időközben volt jó néhány tanítványom, a legtöbb egy hétig sem bírta, az egyik a földim volt, dicsekedett az apjával, én meg nem dicsekedtem vele, hogy vagy 25 éve egyszer megvertem. Természetesen mindegyik tanítványom "mozdony szőke" volt.
Jött egy új srác, ránézésre most lépett ki az edzőteremből, széles váll, hatalmas karok, de gyakorlatilag a 40Kg-os tekercset nem tudta megemelni első nap, másnap a félig lefogyott tekercset ami kevesebb, mint 30Kg volt a főnökömnek kellett levenni, aki "vasággyal" 30Kg, mert az izompacsirtánk azt sem bírta.
Tavaly ígértek célprémiumot, teljesítménytől függően 50.000-30.000-10.000Ft, az 50.000Ft-ról lecsúsztunk, mert a főnökség elfelejtett egy alkatrészt megrendelni, természetesen a 30.000Ft sem lett meg, a 10.000 meglett, csak a mi részlégünk ahol a legtöbb túlóra volt nem kapta meg mert az igazgató szerint nem érdemeltük meg.
A főnök asszonyunk megint táppénzen van, ismét megállt az élet, ismét a leváltása van napirenden, természetesen ha visszajön nem lesz semmi változás.
Nekem és a kollégámnak nem fizették ki a decemberi túlórákat, reklamáltunk, mert már volt ilyen, másnap jött a döbbenet, nem vagyunk felírva sem a naptárban, sem az excel táblázatban, sem pedig a beléptető rendszerben nincs nyomunk, a nagyobb döbbenet akkor jött amikor a kamerákat visszanézték, csak a kollégám szerepel rajtuk egyetlen-egy alkalommal, amikor ledolgozása volt és akkor is csak a távozáskor látszik.