Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

109 éve született

2016.10.09. 19:19

109 éve született Horst Ludwig Wessel
hw.jpg

A dalt először 1841 október 5.én lehetett hallani Hamburgban Németek dala (Lied der Deutschen) néven. A dallamot Joseph Haydn írta 1797-ben császári himnusznak (Kaiserlied) ll. Franz császárnak - aki egyben ll. Ferenc néven magyar király volt - a szöveget csak később írta hozzá  August Heinrich Hoffmann von Fallersleben.
 Himnusz később lett belőle 1922 augusztus 11-én a Weimari köztársaság idején, ekkor csak az első versszakot énekelték.
 1933-1945-ig ismét ez lett a himnusz, ekkor is csak az első verszakot énekelték és ezt a Horst Wessel lied követte mindig.
 1952-ig nem hivatalos himnusza az NSZK-nak, ezért a hivatalos rendezvényeken mindig más-más zeneművet játszottak. '52-től ismét a Németek dala lett a hivatalos himnusz, de ekkortól csak a harmadik versszakot énekelték.
 1991-ben a német újraegyesítés után rövid egyeztetés után egyöntetűen elfogadták, hogy a Lied der Deutschen 
maradjon a himnusz és továbbra is csak a harmadik versszakot énekeljék.


Das Lied der Deutschen

Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt,
Wenn es stets zu Schutz und Trutze
Brüderlich zusammenhält,
Von der Maas bis an die Memel,
Von der Etsch bis an den Belt –
Deutschland, Deutschland über alles,
Über alles in der Welt!

Deutsche Frauen, deutsche Treue,
Deutscher Wein und deutscher Sang
Sollen in der Welt behalten
Ihren alten schönen Klang,
Uns zu edler Tat begeistern
Unser ganzes Leben lang –
Deutsche Frauen, deutsche Treue,
Deutscher Wein und deutscher Sang!

Einigkeit und Recht und Freiheit
Für das deutsche Vaterland!
Danach lasst uns alle streben
Brüderlich mit Herz und Hand!
Einigkeit und Recht und Freiheit
Sind des Glückes Unterpfand –
Blüh im Glanze dieses Glückes,
Blühe, deutsches Vaterland!

süti beállítások módosítása