Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

tumblr_mjvug396so1qaotcao1_500.jpg 
1981 július 3.-án 3 britt skinhead zenekar lépett fel a London Southall negyedében található Hambrough csárdában (Hambrough Tavern). A 3 Oi zenekar (4skins, Business és a Last Resort) akkor még szinte kizárólag szélsőjobboldali fiataloknak játszott, erre a koncertre is őket várták, hiszen a hely híres volt arról, hogy a környékbeli pakisztániakat nem engedik be oda. A koncertre buszokkal érkeztek a British Movement és a National front tagjai, valamint szimpatizánsaik mintegy 200-an. Az ottani ázsiaiak felkészültek a koncertre, egy 5 évvel korábbi halálesetet akartak megbosszulni, melyet már akkor is a skinheadekre fogott a média. A koncert előtt már provokálták a skinheadeket, a kiérkező rendőröknek azt mondták, hogy a skinheadek feldúlták a környéket, betörték a kirakatokat molesztálták a nőket (minden bizonnyal nagyon kívánatosak lehettek számukra a mi cigányainkhoz hasonló szépségek). A kiérkező rendőrök sem tudták megfékezni az ázsiai hordát, 21:00-kor molotov-koktélokat dobtak a szórakozóhelye, ekkor a koncert félbeszakadt, (a 4skins épp a Chaos című számát játszotta) és a közönség kiözönlött az utcára. Kezdetét vette a harc, amelyben 87 rendőr sérült meg és 23 civil. A kitört verekedés közben gyakran a skinheadek védték a rendőröket a háromszoros túlerőben lévő ázsiai hordától, ennek ellenére az eset után kizárólag csak skinheadeket állítottak elő, őket állítva be bűnbaknak. Itt nem érvényesül a "győztesek írják a történelmet" kijelentés, hiszen hiába kergették el a támadókat, hiába voltak áldozatok, a média így is őket okolta mindenért. Másnap július 4.-én London szerte lázongások kezdődtek, melyek szinte egész nyáron át tartottak, ekkor tört ki az emlékezetes diák lázadás is, melyet a Pink Floyd örökített meg a The wall című filmjében elmosva azt a tényt, hogy a lázongások hátterében a legtöbbször "faji feszültség" volt.
southall-riots-001.jpg
 Visszatérve "Southall" esethez, a 4skins olyan szinten kötődött a szélsőjobboldali politikához, hogy ők lettek a legfőbb bűnbakok, annak ellenére, hogy a szövegeikben ez nem volt tetten érhető. Teljesen ellehetetlenítették a zenekart, nem kaptak fellépési lehetőséget sehol, néhányszor még felléptek álnéven, de végül feloszlottak. A Last Resort szó nélkül beállt a sorba, a Business tanúsított némi ellenállást, de végül fejet hajtottak a hatalom előtt. A médiának ez az eset kiválóan alkalmas volt arra, hogy felhívja a figyelmet az egyre népszerűbb skinhead  szubkultúrára és annak szélsőjobboldali kötődéseire. Annak ellenére, hogy a zenekarokat ellehetetlenítették, vagy a maguk oldalára állították és olyan fesztiválokon szerepeltették, mint a Rock a rasszizmus ellen, a mozgalom egyre erősebb lett új zenekarokat és új zenei irányzatokat keresett magának.
 (Az írás megjelent a Nacionalista Hullám 8. számában - 2013 Decemberében)

süti beállítások módosítása